Kirándulás törölve, élelmezési nehézségek

Baidicheng megtekintése egy kiadós özönvízszerű esőzés miatt sajnos egyelőre lekerült a napirendről, de még lesz időm bepótolni. Ami azt illeti, annyira nem is bántam, mert a múltkori kiruccanás másnapjára sikerült kiadós izomlázzal ébrednem, úgyhogy tiszta szenvedés lett volna lépcsőkön, emelkedőkön kaptatnom. A guggolással járó izomhúzódások közben is csillagokat láttam, de ezt sajnos kénytelen voltam bevállalni, miután – ha eddig erről nem lett volna szó – errefelé nem igazán elterjedt az európai kialakítású toalett. A hotelekben az volt, de amúgy mindenhol másutt, így az én fürdőszobámban is egy kedves, padlószinten kialakított nyílás szolgál az efféle szükségletek elvégzésére.
Normál napokon nem is igazán zavaró, de tegnap lényegesen kellemesebb lett volna csak óvatosan leülni. Mára szerencsére már szinte maradéktalanul felszívódott az izmaimat kínzó tejsav, úgyhogy a mozgás sem jár fájdalommal.

A múltkori meghívást viszonzandó a fejembe vettem hogy a kis párocskát (közben kiderült, igen, egy pár) valamelyik este elhívom majd hozzám vacsizni, de egyelőre erősen tanácstalan vagyok, hogy mit rakjak eléjük.
A nagyvárosokban is csak nehezen, importárukkal teli, külföldiekre szakosodott boltokban lehet beszerezni (vagy ott sem) a legtöbb, európai táplálkozáshoz szükséges terméket, de Fengjieben még ez a lehetőség sem adott.

Arról nem panaszkodom, hogy tejföl nincs, mert az a világ más vidékein is elvétve fordul elő, de rengeteg olyan hétköznapi alapanyag hiányzik, ami nélkül hazait főzni erősen esélytelen. A tejtermékeknél maradva: nincs keménysajt, nincs vaj, de még margarin se. Lapkasajt van itt Fengjieben is, nem is rosszabb mint az otthoni, s kb. annyiba is kerül. Van mackósajt is, bár azt nem próbáltam.

Nincsenek felvágottak, illetve ami van, azok teljesen ehetetlenek. Borzalmas ízük van, használhatatlan. Nincs kolbász, viszont egész finom szalonnák vannak, de ezeket sem lehet a nagyboltokban kapni. Itt az utcában vettem egy hentesnél. Egész füstölt, szőrös disznólábak lógtak nála a falon, amiből egy elektromos körfűrésszel szelte le a kívánt mennyiséget. Nagyon-nagyon imádom a kínai kaját, de amikor aznap este némi kifőzés után a számba vettem a(z amúgy nagyon szép, főleg combhús, minimális zsír) szalonnát, egészen állatias hörgéseket adtam ki magamból, annyira kedvemre való volt valami „rendes” dolgot enni.

Aztán nincs kenyér sem, vagyis ami van, az egy édes kalácsszerű kenyér. Értelemszerűen zsemlemorzsa sincs,  bár a kiszárított kalácskenyér lereszelésével ez bizonyos fokig orvosolható. Nincs majonéz, nincs mustár, nincs ketchup, nincs sürített paradicsom, nincs élesztő, nincs sárgahúsú, normális paprika, nincs petrezselyem normál méretű gyökérrel, nincs zellergumó se karalábé. A zöldjeik vannak, de még a gyökér megnövesztése előtt kiszedik őket.

Hiányzik jópár fűszer, bár pont az unikálisnak tűnő jó magyar pirospaprika az, amit gyakorlatilag tökéletesen lefed az itteni lajiao (erős, szecsuáni paprikaörlemény). A krumpli apró, a hús többnyire vén, szóval alapvetően nehéz itt bármi hazait leképezni.

Mindezt persze nem panaszként mondtam, én tényleg kiválóan elvagyok az itteni tápon, s az esetleg itthon összedobott húsleves vagy sült krumpli nem igényel semmi lehetetlen feltételt. Viszont ha vendégeket hívok, akkor már kellene valami normálisat csinálni, de azon kaptam magam, hogy gyakorlatilag bármi, ami az eszembe jutott, valahol sántít. Valami kellene bele, amit itt nem tudok beszerezni.
Vacsoramenü-ötleteiteket várom sok szeretettel.:)