Kutyavilág

A héten még kitart a dalszövegezés az órákon, aztán a jövő héten vitatkozni fogunk. Legalábbis remélem, rá lehet őket venni – némi rásegítéssel – a beszélgetésre.

A tervezett téma már eddig is szóba kerül olykor itt-ott: a kutyaevés kérdésköre. Ez egyike a Kínát illető sztereotípiáknak, nyugatról nézve itt boldog-boldogtalan kutyát zabál két pofára. A helyzet ennél azért árnyaltabb, s összetettebb.

A tovább után lesz egy kép is, ezért aki nem szeretné látni, ne kattintson!
Tovább!

Hagyományosan ideát a kutyahús valóban része az étkezési kultúrának, bár nem úgy, ahogy a többség elképzeli. A szezonja télen van, mivel van egy olyan képzet, hogy hideg idején nagyon hatásos, s megvéd a betegségektől, megfázástól. Nem kínai sajátosság egyébként, a koreaiak is szívesen fogyasztják.
Az is a dologhoz tartozik ugyanakkor, hogy nem az addig megbecsülten tartott házőrző vagy kedvenc Bodrit koncolják fel, hanem az eleve táplálkozási célra nevelt jószágok kerülnek a tányérba.
A magam részéről nem vágyom a kutyahúsra, de sosem tudtam megérteni a helyieket barbarizmussal vádoló európai hangokat. Pedig a szituáció elég egyértelmű: ez egy másik kultúra. Az elhangzó érv, miszerint a kutya az ember legjobb barátja, ezért ez minimum állatkínzás, csak nyugaton állja meg a helyét. A másik, az ebek intelligenciájára vonatkozó, már valóban meggyőzőbbnek tűnik elsőre, de ott bukik meg, hogy a disznót odahaza is gond nélkül befaljuk – holott mostanra a tudomány állása szerint kétségek nélkül kijelenthető, hogy semmivel nem hülyébb vagy kevésbé ragaszkodó faj az sem. A ragaszkodás persze csak akkor áll, ha házikedvencként él az emberrel.

dog-meat 34.jpg

Ami azonban elsőre furcsa: mára valahogy gyökeret vert egy teljesen ellentétes álláspont is az ebeket illetően. Egész biztosan külső hatásra alakult így, mert tradicionálisan semmi alapja. A megkérdezett diákok legalább fele már nem haszonállatként tekint rájuk, s a miért nem ennéd meg kérdésre a válaszuk szinte szóról szóra megegyezik azzal, amit Európában hallanánk.
S végül a kutyapártiak megnyugtatására még egy apró megjegyzés: bár még így is sokan ennének belőlük, ez a vágy az esetek túlnyomó többségében nem teljesül. Ez itt sem hétköznapi fogás, s mint ilyen, túl drága.

—————————————————————————————————————–

UPDATE 

Kezdenek elszabadulni az indulatok, ezért a kommentelést ennél a posztnál berekesztettem. A blogra eddig nem volt jellemző ez a fajta hozzászólói stílus, s a jövőben sem szeretném, ha így lenne.
Hozzászólnál Facebook fiókkal?

68 hozzászólás

  • Magnat

    Ragadozó lévén nem büdös a húsuk vajon? Merthogy az európai kultúrában halak kivételével általában semmiféle túlnyomórészt hússal táplálkozó állatot nem fogyasztunk. Egyszer gyerekkoromban láttam, ahogy öregmuterom macskája elkap egy fecskét a háztetőn… kinyúvasztotta (gondolom hajtotta az ösztöne), aztán ott hagyta. Később azt olvastam vhol, h ha teheti, a macska sem eszik húsevő állatot, pont ami miatt (gondoltam én) mi sem, lévén egyszerűen büdös.

  • micsoda?

    Ismerek olyant akinek a csibéi voltak a kedvencei. Elajándékozta, mert nem tudott volna enni belőle. Sajnos egy sor előítélet miatt kínai étterembe sem járnék. Mellesleg magyartól, a piacon sem vennék töltelék árut, ha az árus ismeretlen.

  • maxval, a gondolkodni próbáló birca

    Én tengerimalacot keresek.

    Múltkor is bementem egy tengerimalacos fórumba és megkérdeztem, hol tudok venni egy tucat hízott tengerimalacot, ha lehet, úgy, hogy levágja a boltos nekem őket (hisz, ha élve veszem őket, esetleg otthon szétszaladnak és aztán egy hatalmas késsel kell kergetnem őket, ami mégis kellemetlenség), esetleg van-e már szépen megtisztítva. Erre mi lett? Hát kizártak az tengerimalacos fórumból!

  • [c]

    Nem a kutyaevéssel van baj, hanem azzal, ahogy bánnak velük. Bár túl sok okunk a büszkeségre nekünk sincs a haszonállatainkat illetően, mégis, az legalább nem bevett szokás, hogy élve nyúzzák meg szerencsétleneket, ahogy a kutyákat – állítólag – gyakran szokás.

  • Gamma Leonis

    A kutya elsősorban a falkavezérként tisztelt gazdájának és annak családjának a legjobb barátja. A kóbor kutya, ha egyedül van és közepes termetű vagy annál kisebb, akkor nem támad rá az emberre (ha veszett, akkor igen), mert továbbra is a falkavezért látja benne, akit követni szeretne. Nagy testű kóbor kutya már veszélyes lehet. Ha falkába verődnek, akkor érvényét veszti a barátság, a kutyafalka nagy valószínűséggel nekimegy az embernek. Egy kutyatámadáson átesett ember rohadtul nem fogja „jó barátnak” tartani a kutyát és hidegen fogja hagyni, hogy megeszik-e Kínában a blökit vagy sem.
    Mindig igaz, hogy minden csak nézőpont kérdése.

  • Brix

    „ez egy másik kultúra” -Ne relativizáljuk már ezt az embertelen, barbár szokást! Ilyen megközelítésben akkor elfogadhatjuk az emberevést is, hiszen Pápua-Új Guineában a kultúra része (VOLT), vagy a nők nemi szervének a megcsonkítását, ami ma is része a Szahel országokban a „kultúrának” A kutya az ember hű társa több tízezer éve, ezért el kell ítélni az ilyen aljas cselekedeteket. A magam részéről azokat is megvetem, akik mentegetni próbálják ezeket a primitív, barbár szokást követő „embereket’

  • Eliot Rosewater

    @Brix: valahogy ugyanezt gondolhatják rólunk az itt élő hinduk, mégsem gondolsz magadra ugyanígy. tudod a világ nem úgy van felosztva, hogy „mi” és mindenki más

  • Fredddy

    Nem (csak) a barátságról és intelligenciáról van szó, hiszen a lovak és nyulak húsát is esszük, a rókát és a sast pedig a kutyákhoz hasonlóan nem.
    A húsevők húsát azért nem esszük meg, mert amíg egy növényevőtől csak a saját kórokozóit és parazitáit lehet elkapni, egy húsevő a sajátja mellett az elfogyasztott növényevőkét is begyűjti, jelentősen növelve a kockázatot. Ebből az egészségügyi megfigyelésből lett aztán kulturális szokás, hasonlóan a cipőlevételhez, vagy az evés előtti kézmosáshoz.

    Úgy tudom egyébként, Kínában sem mindenhol szokás a kutyaevés, tájegységenként változó.

  • goumi

    @Brix: a disznót megeszed? pedig fényévekkel intelligensebb, mint egy kutya. na és a ló? ő is az ember legjobb barátja, és mégis létezik lókolbász. aki itt fanyalog ezen, az gondolom egyáltalán nem eszik húst, különben nem több, mint egy álszent köcsög.

  • Turo Rudi - ElelmiszerIpari Hulladek

    Nem az a problema, hogy konkretan megeszik a blokit, hanem az ahogy. Amugy is megesznek barmit ami onerobol kepes min. 2cm megmozdulni, pusztan azert mert mindenrol van vmi mendemondajuk, hogy milyen bajra jo. A blokievessel az a gond, hogy a bloki tarskent szocializalt haziallat. Nagyjabol a macska is. Ez egy gond. A tehen, csirke, diszno nem az „ember tarsa” evezredek ota. (Bar igaz, nagyon ortodox modon nezve a husevest nem annyira nagy a kulonbseg)
    A masik gond, ami szemely szerint engem nem kicsit zavar, az az, hogy fejlett humanoid nem kinozza meg a „zsakmanyt” pusztan azert, hogy a felszabadulo adrenalin izletesebbe tegye a hust. Ezert nem vagok bele egy egesz elo szarvasmarhat, csirket, disznot egy lavor forrasban levo vizbe, elve sem akarom megnyuzni, de medveket se tartok muanyag csoben az oldalukban. Csak azert mert a sarki varazslo azt allitja, hogy gyogyitja a mikropeniszt.

  • dr. trafik nomac

    Nekem a Fulop-szigeteken ajanlottak a kutyat, de ott vadkutyarol volt szo amit csak bizonyos szigeteken el, szabadon. Mindenesetre nem ez volt az egyetlen dolog amire nemet mondtam 🙂 Amugy meg inkabb lennek kutya aszabadon amit aztan megesznek, mint ami rabszolgasorsban elni le az eletem, amit persze a gazdi baratkent el meg, persze, meg a a kis faszom….

  • protézisesh

    Ahogy tobben is irtak: a nyugati kulturaban nem eszunk ragadozokat, se okosat, se butat.
    En a magam reszerol lovat se, inkabb raulok. 🙂

  • Liping

    @Brix: semmi mentegetés nem volt benne. Az érvelésed akkor állná meg a helyét, ha ők is a saját barátjukként nevelt kutyákat fogyasztanák, de nem ez a helyzet.

  • Liping

    @Turo Rudi – ElelmiszerIpari Hulladek: a táplálkozási szokások ideát elég különbözőek. Amitől a kínai konyha bizarrnak tűnik, az elsősorban a kantoni régió ízlésének köszönhető.
    Itt Szecsuanban, nálunk pl. egyedül a kutyahús az, ami nem megszokott, de ez sincs minden sarkon, csak nagyon kevés helyen, s csak az év bizonyos szakában.

    A bulvármédiában hírértékkel bíró fura állatok főleg Kantonban kerülnek terítékre, de ott sincs rájuk nagyobb igény, mint idehaza mondjuk a kakasherére. Van aki eszi, de ez egy elenyésző kisebbség.

    Ami meg a kínzást illeti: sajnos mindenhol vannak hülye emberek. Láttam már sok vágást a piacon (baromfi, nyúl, nem kutya), de az egész folyamat lényegretörő volt.

  • s.e.c

    @dr. nomac: Gondolom neked nincs kutyád. Nekem van és biztosan tudom hogy ő nem szolgaságként tekint arra hogy velünk lakik. Ha kiraknám az ajtó elé addig várna amíg be nem engedném. Szeret engem, mellesleg szerintem pár ember is szívesen cserélne vele, úgy van tartva. Ha lenne kutyád és tudnád milyen mikor nem lát egy ideig és hazamész nem mondanál ilyen hülyeséget…

  • Zsuk

    No én Indonéziában élek,és itt is esznek egy régióban kutyát. A piacon élőt, és pörköltett is lehet kapni, de csak a keresztény részén Sulawesinek, mert a muzulmánok szerint a kutya tisztátalan, és mint olyan nem eszik.Döbbenet volt látni a piacon a kutyákat, egészséges bocit inkább eszem mint csont sovány beteg kutyát. Nyilván itt is csak ünnepnapon eszik, és az egyik helyi haverunk mesélte, hogy volt egy kutyája, akit már 3 éve nevelt, meg játszott vele, eljött a 18. szülinapja, volt nagy eszem iszom. Másnap keresi a kutyáját, Anyukája mondta, hogy de hát tegnap megetted. Azóta nem tekint úgy a kutyára mint a barátjára. VAgyis a kultúra része, hogy nem barátkozol a kajával.
    Nekem is van kutyám otthon,szeretem meg nem enném a világ összes pénzéért sem, de itt más a kultúra, kb egy kategóriába esik a kutya piton, majom evéssel, ritka ünnepnapi nyami. Nekik az a furcsa, hogy nincs rízsföld európában. Tényleg lehet ezzel együtt élni, nyilván nem ettem mikor volt rá lehetőségem, és a piac látogatás után 3 napig nem ettem húst, de tényleg nem házi állatként kezelik a kutyát, hanem kb mint egy kecskét. Vannak nemzetek akik bálnát esznek..

  • wannee/mayaa/du/ yaru (törölt)

    A kutyahúsra még külön írásjegy is van (肰 rán), ami már a legrégibb írásjegyszótárban is megtalálható 🙂

    /清代陳昌治刻本『說文解字』: 肰 犬肉也。 /

  • grovian

    Macsekot is lehet enni errefele. Meg nem probaltam, de inyencsegkent van. Aki szerint barbar dolog kutyat enni, annak nagyon beszukult a latokore es/vagy nem kepes felfogni, hogy mashol, mas emebrek masok mint o. Szomoru.

  • aranea

    Elfogadom, hogy más kultúra, nem ez az elsődleges bajom. A halál utolér embert-állatot (pl. édesapám főbe lőtte magát: nem szenvedett = jó halála volt => én is így akarok meghalni, de ez már nem ide tartozik)
    Az nyitja ki a bicskát a zsebemben, AHOGY megölik a szerencsétleneket (élve egészben főzve a macskát, élve forrázva illetve szándékosan kínozva a kutyát, minden jószágot szép hosszadalmasan bunkósbottal agyonverve – ami a trehány mészárosnak köszönhetően még hosszan agonizál, sokszor elevenen nyúzzák őket stb). Volt már közületek bárkinek 2-3. fokú égési sérülése? Nekem volt, bár csupán a testem kicsiny része: a teljes jobb kézfejem. Az üvöltő fájdalom mellett elég érdekes érzés volt azt látni, hogy a vízcsap alá tartott kézfejemről a bőröm leválik, majd elúszik a lefolyó felé… de tudok még róla mesélni, ha valakit érdekel. Eztán mondom azt, hogy szívből kívánom, hogy amelyik baromarcú ilyen módon elpusztít állatot, vagy annak húsából eszik, annak legyen egy életre szóló találkozása ugyanezen főzővízzel. Ismétlem: nem vagyok vegetáriánus, nem az állat megölésének tényét ítélem el (sőt, vészhelyzetben biztosan megenném embertársamat is) – a MIKÉNTJE az elfogadhatatlan.

  • Virt02

    @protézisesh:
    „Ahogy tobben is irtak: a nyugati kulturaban nem eszunk ragadozokat, se okosat, se butat.”

    Kivéve a halat ugye.
    És az se zavar túlságosan minket, ha egy tyúk csigát, gilisztát, bogarat, sőt: békát eszik….

  • Liping

    @SZDSZPistike: Sajnos megvan a címlap hátulütőjeként az is, hogy pl. te is idetévedsz.
    A videó gyomorforgató, s ezekről az emberekről nekem sincs jobb véleményem, de a hazai tanyasi disznóölés mikéntje sem annyira humánus cselekedet. Volt szerencsém párhoz gyerekkoromban.
    Ettől függetlenül többnyire ideát sem így készítik a kutyát, csak egy sima, nem eladhatóan sokkoló vágással nem lehet elég nagy forgalmat generálni videómegosztók körében.

  • tschaffer77

    Nem értem hogy mi bajuk azoknak akiknek már nem is azzal van bajuk hogy megeszik a kutyát, hanem azzal ahogy. Hogy úristen bevágják forró vízbe. Nem tudom szerintük a rákokat érzéstelenítik hasonló lépés előtt? Amúgy meg piszkosul jóvilágunk van, ha nem lenne mit enni nem zavarna minket sem kutya, sem macska, sem egér vagy patkány, vagy csótány vagy bármi csak kaja legyen. Megnyugodhatunk hogy sok ottnai fogás nem csak azért alakult ki mert tonnaszámra lógott a füstölthús a spájzban és jóvilágukban már nem tudtak mit kitalálni.
    Aki meg a kutyatartás meg hasonló állatságok izgatnak, kicsit gondolkodjon el hogy emberek milyen körülmények között laknak szép fejlett hazánkban is, hogy nem csak a távolkeleti piacon látni csontsovány kutyát, de idehaza is van jópár csontsovány gyerek. Nem hiszem hogy fanyalognának egy jó kis kutyaburgerre. Én például azt nem fogom megérteni hogy miért adjak valaha is egyetlen forint támogatást bármilyen állatvédő szervezetnek amíg egyetlen éhező ember is van.

  • Liping

    @tschaffer77: ha jól tudom, pont a rákoknál az állatvédők hatására történt előrelépés. Valamennyi ideig fagyasztják őket, hogy ne érezzék az élve megfőzést.

  • a rettegett drótos

    Nem különösebben zavar, amíg nem az én kutyámat eszik.
    (máskülönben az intelligenciának vannak fokozatai, a kutyák már nem állnak messze egy Benes-dekrétum elfogadásától, de ha még egy kicsit rágyúrnak, beláthatják hogy ez egy marhaság)

  • zebaek

    Evmilliokig ettunk vadkutyat. Regeszek rendszeresen talalnak kutyacsontot az oskori tabortuzek korul, de tkppen minden egyeb csontot is. Az ember opportunista, kb mindent megeszik amit sikerul elkapni. Teny, hogy miutan haziasitottuk a kutyat tobb haszna lett elve mint holtan (ugatott ha ragadozo v masik torzs tamadott ejszaka, orizte a nyajat, stb), azota tenyleg berogzult a kulturankba, h kutyat nem eszunk. De vegyuk eszre, hogy hus, hus.
    Budapest ostromat hany kutya vagy lo elte tul? Nulla.
    Leningrad ostromat, hany allat? Nulla. Ott eloszor az allatkert urult ki (mindent megettek) aztan a lovak, majd a nagytestu, kesobb a kistestu haziallatok fogytak el. Kesobb a gyerekek is elkezdtek eltunedezni egyebkent.
    Koreaban is a japan terror alatt kezdtek el kutyat enni, csak ott megmaradt a szokas.
    Kifogast tenyleg inkabb csak az okozott szenvedesben keresnek.

  • tschaffer77

    @Liping: Azért megnézném hogy szólak-e az indonéz halászoknak is 🙂 Ugyan már aki valamit nem akar megenni ne egye szíve lelke rajta, de attól még más ha ezzel neki nem árt had egyen már azt amit akar. Nekem ne tiltsák meg a disznóhúst mert tisztátalan, a marhahúst mert az szent, a tengeri herkentyűket amelyek szigorúan véve a biblia szerint szintén tisztátalanok stb. Ha másnak más elvei vannak hajrá. Felőlem lehet mindenki más vega is ha akar, vagy ehet tojást ami az abortusz egy formája.

    Ami pedig az állatok kínzásmentes elölését illeti: Mózes IV. könyv 15. rész
    „3. És tűzáldozatot akartok készíteni az Úrnak, egészen égő- vagy véres áldozatot, vagy fogadás teljesítése végett, vagy szabadakarat szerint, vagy a ti ünnepiteken, hogy tulok- vagy juhféléből kedves illatot készítsetek az Úrnak: „

    Nem tudom kinek milyen az ízlése a kedves illatot érintően, de ez simán kimeríti az állatkínzás fogalmát pedig míly kedves ez az úrnak.

  • Ahmet

    Kutyát ketrecben tartják igen, ahogy mi a csirkét. NEM NYÚZZÁK MEG ÉLVE. Nem is tudnád, hiszen harapna. Sőt, egyáltalán nem nyúzzák meg, hanem forrázzák. De azt se élve. Amúgy a piacon lehet még kapni nyulat, kacsát, libát, nutriát, vaddisznót (élőt), kis termetű szarvast (szintén élőt), nutriát, mosómedvét, tarajos sült, rengeteg fajta teknőst és halat is. Néha van fácán is, és természetesen csirke, ja és láttam foglyot is. Tojásból is a tyúktojáson kívül van kacsa és talán fürj is.
    Szóval azért, mert a magyar konyha csirke/sertés vonalon mozog, és egzotikusnak számít a marha, még nem biztos, hogy aki mást is eszik az barbár.

  • Phrascarica

    @Brix: „A magam részéről azokat is megvetem, akik mentegetni próbálják ezeket a primitív, barbár szokást követő „embereket'”
    Bármiféle állat húsát megeszed?

  • Magánvéleményem

    @Magnat: Az olaszok meg macskát esznek. A franciák meg csigát, és osztrigát. Ez utóbbit az ínyencek élve fogyasztják, citromlevet csepegtetnek rá, ha összerándul a citromsavtól, akkor él, tehát ehető nyersen….

    Az ázsiai népek pedig megesznek bármit ami él, függetlenül attól, hogy képes-e a helyváltoztatásra. Sok esetben még a váladékaikat is elfogyasztják… lásd fecskefészek, méz stb 🙂

    @Brix:
    Lehet őket barbározni, de a hobbi állattartás a legnagyobb állatkínzás a világon…. állatok kiszakítva a természetes közegükből, olyan környezetbe kényszerítve őket, amik a gazdáiknak tetszenek. Ezek az igazi barbárok! Csak nézd meg a magyar nyugger öregasszony elhájasodott tacskóját…. Átformálják a saját képükre…

  • Ahmet

    @aranea: Én még sehol nem láttam, hogy kínoztak volna állatokat azért, hogy jobb legyen a húsuk. Eltekintve a macskától, az játszik az egérrel. 🙂
    Elég csak logikusan, hideg fejjel végiggondolni. Egy húsz kilós kutyát forrásban lévő vízbe belenyomni? Hülye vagy, hát küzdene, még engem is leforrázna! Élve megnyúzni? Hogyan, hát harapna, rúgna, karmolna? Még megvágnám magam!
    Szóval ezek a dolgok marhaságok.

  • Phrascarica

    @Magánvéleményem: „állatok kiszakítva a természetes közegükből, olyan környezetbe kényszerítve őket, amik a gazdáiknak tetszenek”
    A kutyának a természetes közeg -jelenleg- a falka, amit több mint 30ezer éve az ember jelent neki. Ezzel nem árt tisztába lenni.

  • átlátó

    @sulcus: Nagyon jó, hogy megemlítetted, így nem maradt nekem más, mint, hogy hozzátegyem a magamét: ha lenne szíves valaki beszámolni arról, hogy az aktuális babájának a püspökfalatja, vagy inkább pirítósra egy kis velő? Döntés előtt állok…
    @Magánvéleményem: Azért ennek a nyuggeros barbározásnak fuss neki mégegyszer. Hogy a te képed ne egy barmot mutasson, de legalábbis a taknyodat megigazíthatnád.

  • Névtelen

    Van Európában is olyan ország, amelyben törvény engedi a kutya evést: Svájc egyik kantonjában. Bár nem jellemző ott se a kutyahús az éttermekben, boltokban. De pl. a lóhús fogyasztása Svájban sokkal elterjedtebb, mint nálunk. Lehet kapni lósteaket, füstölt-pácolt lósonkát.

    Az európai kultúrától különben sem áll messze a hülyeség. Angliában azért támadták az egyik áruházláncot, mert rénszarvashúst árult: mit fognak szólni a gyerekek, hogy a mikulás rénszarvasait megeszik.

    Nem értem, hogy az állatvédőknek hogy nincs füle az élő zöldségek és gyümölcsök szenvedéseire. Sokan nyúzzák élve meg a krumplit, sárgarépát, vagy dobják forró vízbe, forró zsírba/olajba az élő tojást, zúzzák apróra az élő magokat. És még csak le se fagyasztják előtte, mint a rákokat, nem kábítják el, mint a vágóhídon az állatokat. Tiszta szadizmus. Fujjjj!

  • elkoltozott.

    Na az eggyel ezelőtti poszt hozzászólásomat visszavonom:))

    Azért elég sokan vannak akik azt hiszik hogy európán kívűl nem létezik világ:)

    Én nem mondanám hogy a kutya inteligens állat, tény lehet nevelni meg játszani vele de alapvetően örzésre védelemre használták.És idomították. És az értelmes emberek még a mai napig is ebből a célból használják.
    Nem házikedvencnek tartják. Ugyanis aki emiatt tart kutyát az valamit rohadtul elcseszett az életében, és ez csak egy pótlék.
    Komolyan mondom szakdolgozatot lehetne írni abból hogyan változott a kutya ember kapcsolat a globalizáció és a fejlődés hatására.
    Sok embernek egy kutya sokkal többet számít mint akár saját maga is. ( többet hagy ott az állatorvosnál pl mint amennyit saját magára elköltene.)
    És ne mondja azt nekem senki hogy ez nem beteges.
    Közeli hozzátartozóm kutyája 6 -700 ezer HUF orvosi költséget tudhat a háta mögött. Már rég el kellett volna altatni.

    Amúgy meg orvosi, gyógyszerészeti kisérletekre a beagle a legalkalmasabb kutya.

  • Névtelen

    Hát akkor ilyen szempontból a büdös gepárd, a rohadt oroszlán, a gerinctelen krokodil, az istentelen hangya, a gátlástalan pók, a mocsok imádkozó sáska, a gaz vénusz légycsapója, az embertelen fagyöngy és a gonosz ivadéka ámbrás cet is mind-mind állatkínzó gusztustalan népség.

    Van amelyik élve savba dobja szenvedni áldozatát, van amelyik élve tépi darabokra, van amelyik az áldozat szervezetébe savat fecskendezve várja meg míg a belső szervek felbomlanak, van amelyik élve fejezi le az áldozatot…

    Szörnyű dolgok, de sajnos a természet így működik…

  • NYJetsTD

    Basszatok be egy marék gilisztát a tyúkok közé, egyből átértékelitek a ragadozó szót…
    Különben meg mindenki egyen fényt. Télen meg reggelire egy finom E14-es negyvenes körte, nem rágva, csak nyelve. Nyami. Mondjuk az E betű miatt néha én is félek egy picit.

  • NIL7

    Tökmindegy mennyire intelligens egy táplálék – sülve vagy föve már semennyire. De például a nöket sem az eszükért szeretjük.

  • Ide mit kell írni?

    Nézzetek szét délen az ormánságban a feketeláb rezervátumban . Nem sok kutya-macska futkos az utcán, és a dögkutak sem telnek meg soha …
    Az ínség nagy úr…

  • aranea

    Olvasom a kommenteket, és egyszerűen nem értem, hogy itt mindenki ennyire szadista idióta, aki nem akarja észrevenni a többi élőlényt???! Ezredszerre is szégyenlem, hogy az emberi fajhoz tartozom. A drága éhezőkkel meg nekem ne példálózzatok: nem tudom sajnálni őket. Rugdossák meg a saját anyjukat, hogy a világra hozta őket ilyen körülmények közé. De nekik még mindig ott a lehetőség, hogy önként és dalolva véget vessenek valamely kevéssé fájdalmas módon a saját életüknek. Ha pedig valamely kultúrállamban éhezgetnek, akkor bőven elég, ha elkövetnek valami köztörvényest: már meg is van a lakhatás, ellátás. Sorsuk megoldva.