Vége a hétnek

Felettébb megterhelő munkahetem a mai nappal zárult, ugyanis a szokásos yuekao zajlik holnaptól. Kivételesen nem csak nekem jelent örömet a szabadidő, hisz’ ezúttal nincs minden évfolyamnak vizsgája, viszont szünetük nekik is lesz.

Ez nem a suli jófejségéből adódik, hanem abból, hogy egyszerre nem lehet minden osztályt vizsgáztatni. Máskor jobban széthúzzák az időt, bevonják a hétvégét is, stb., s valahogy azért megoldják, de most – számomra ismeretlen okokból kifolyólag – nem így tesznek.

Szerdától-péntekig a felsős másodévesek vizsgáznak, ma meg az alsós kicsik tették ugyanezt. Hogy utóbbiak esetében hogy kivitelezték, azt sem tudom pontosan. A helyzet ugyanis az, hogy vizsga idején szellőssebben helyezik el a diákokat, köztük egy-egy üres sort hagyva. Emellett osztálytermenként 2-2 pedagógus is felügyeli őket.

Mivel holnap a felsős másodikasok vizsgáznak, így a felsős elsőéveseknek is elmaradnak az óráik, minthogy a termeikre szükség van. Nem is lesz számukra tanítás egészen szombat estig. Mengsi (Evans) valószínűleg átugrik majd, s az is lehet, hogy a hétvégén náluk fogok kajálni.

Csábítgatnak mások, hogy nézzek el Sanjiaobaba, a járás leghidegebb részére, ahol van hó (és feltehetően a hegy is magasabb), de egyelőre elég jól érzem magam hideg és havazás nélkül. Ez életem első tele, amit nem teljesen mérsékelt égövön töltök, úgyhogy igyekszem kihasználni. Majd otthon lesz még elég jég meg mínusz.

Lassan jön az újév is, egyelőre a hagyományos, ami újfent három szabadnappal jár, s onnan már egész kevés kell január végéig, a téli szünetig. A jelek szerint leugrok majd falura a családdal Mengsi nagyapjához, amit őszinte lelkesedéssel várok. Mengsi apja már előre mentegetőzik a nem laowai-kompatibilis körülmények miatt, de nem hagynám ki semmi pénzért. De ez azért még icipicit odébb van.