Hétvégi robot

Kivételesen tessék engem igazán sajnálni, ugyanis holnap, szombaton is tanítani fogok.

___

Az a körülmény merült fel ugyanis, hogy a jövő hét hétfői órákat tartjuk meg aznap. Ez az esetemben szerencsére csak három órát jelent, bár azt szétosztva délelőttre-délutánra, úgyhogy sok mozgásterem aznapra nem marad.
A szombati esti órák is elmaradnak már,  s utána viszont egészen péntek reggelig nyugalom lesz. Szinte az összes koleszos diák hazamegy erre az időre, én a tervek szerint maradok a hátsómon itt.
—–

Ez az újév a többi dolgozó számára két szabadnappal jár (január 1. és 2.), nem akkora banzáj. Az igazi újév majd február 10-én (idén erre a napra esik) a Holdújévkor következik be, s egyúttal ez lesz az igazi ramazuri, minthogy a legnagyobb ünnep.
Addig is élvezem a pihenést, s bár korántsem nevezném magam túlterheltnek, már kicsit várom a téli szünetet is.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük