Fengjie nem enged

Ma megkaptam a januári fizut meg a beígért 400 yuanes tavaszünnepi pótlékot.
A fizu beszerzése amúgy itt sohasem egyszerű. Nekem az, de szerencsétlen asszisztensem intézi az egészet, s bizony szenved vele rendesen. Mindennemű kifizetés, amit az iskola intéz, kemény procedúrán megy keresztül. Van egy erre szolgáló űrlap, számlatömbi laphoz hasonlítanám, amire szépen felírja az összeget meg a kipengetés tárgyát. Idáig nem is lenne körülményes.
Csakhogy ezt még alá kell írnia négy embernek. Neki (ez könnyű), az angolos vezetőnknek (ő is aránylag könnyen fellelhető), az igazgatóhelyettesnek (egy fokkal nehézkesebb elérni) s végül az igazgatónknak (ő gyakran tartózkodik házon kívül, s amikor itt van, akkor is csak elvétve eszi a fene az irodájában). Hogy bonyolítsuk a helyzetet, az aláírásokat ebben a sorrendben is kell beszerezni, nem lehet csak úgy össze-vissza, attól függően, hogy épp ki kerül a szemünk elé. Itt rendnek kell lennie.

Az asszisztensem szerint ez a pénzekkel való esetleges visszaélés elkerülését szolgálja, hisz’ még a nagyhatalmú fővezérünk szignója sem elég önnön magában semmire. Ez ám a fegyelem!

No, ma sikerült a papírosok alákörmöltetésével végezni, s mialatt első számú vezetőnknél járt, utóbbi megüzente, hogy szívesen látnának a soron következő tanévre is az intézményben. A jelek szerint elégedett a munkámmal, pedig amúgy elég szigorú figura.

Számítottam azért a felkérésre, mert nem adtam okot panaszra ez idáig. Gondolkodom rajta erősen. Szívesen maradnék, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez odahaza is határtalan boldogságot váltana ki hozzátartozói körökben. Nehéz ügy.