Evőpálcika

Kínában, s a Távol-Kelet még pár másik országában valami oknál fogva a népek sajátos megközelítést választottak a kulturált táplálkozás lebonyolítására. Míg a nyugati kultúrkörben a kés-villa-kanál kombó, Indiában és az arab világban meg a jobb kéz terjedt el, addig ideát az evőpálcika vagy kínai nevén kuaizi

Aki gyakorlottan használja, tisztában van vele, hogy semmiféle hátrányt nem jelent, a táp bedöntése egyáltalán nem lassabb, sőt, ha őszinte akarok lenni, a késsel-villával való kifinomult étkezésnél csak gyorsabb lehet. 

Én kimondottan szeretem az evőpálcikákat. Ebbe belejátszhat, hogy odahaza szépen enni viszont kimondottan utálok. Ezt talán a nem igazán úri neveltetésem következménye, de önszántamból kést fogni a villa mellé egészen biztosan nem fordulna meg a fejemben. Persze ettől még tudom használni, ha muszáj, csak nem esik jól.

Az evőpálcika ezzel szemben praktikus. Elsőre talán nehéz vele bánni, de valóban nem ördöngősség. Az alsó pálcika a gyűrűsujjon nyugszik, míg a felső a mutató- és középső ujj között, mialatt a hüvelyk tartja mindkettőt. Leírva lényegesen bonyolultabb elképzelni, mint amilyen, úgyhogy itt egy ábra.

3935062316_7b644ed9c7_o.jpg

Először kb. 12 évesen volt a kezemben, amikor megnyílt nálunk a kínai étterem, s összehaverkodtam az ottaniakkal. Olyannyira megszoktam, hogy otthon is gyakran használtam. Ideát meg magától értetődő, hogy mindenhez ezt használom.

A kezdő evőpálcikázók hibáját sokáig én is gyakoroltam. Normál körülmények közt az ember hajlamos a gyűrűsujjával ráfeszíteni az alsó pálcára, abból az okból kifolyólag, hogy másképp nem tudja használat közben tartani. Ez egyrészt roppant fárasztó, másrészt még kissé fájdalmas is huzamosabb idő után. A helyzet az, hogy igazából erre semmi szükség, teljesen lazán kell tartani. Hogy így miért nem esik már ki a kezemből, azt nem tudom, de alighanem gyakorlattal előbb-utóbb ráállnak az ember ujjai.

Annak idején egyszer földimogyoró is volt a kajában. Ekkor már pár hónapja ott sertepertéltem a kis kínaijaim között, gyakorlatilag napi szinten velük ettem. Az aznapi kaját is rutinszerűen fogyasztottam, fel-felkapva a mogyórószemeket is. Az ottani főnök - amúgy általában kissé mogorva teremtés - nézett, majd szólt, hogy megtanultam bánni a pálcáimmal. A hagyomány szerint ugyanis állítólag onnantól mondható ez el, ha a földimogyorót is gond nélkül eszi vele az ember.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

One Comment

  • GutBesserWasser

    … és hogy lealázott egy cimborám! Első hongkongi utamon egy helyi lánnyal ebédelve bizony felsültem az evőpálcikával. Így feltettem magamban, hogy megtanulom használni. Meglepően gyorsan sikerült, sőt egy (szintén hong kongi) barátom biztatására bal kézzel is megpróbáltam, és hamar belejöttem. Hallottam ezt a földimogyorós dolgot, így addig finomítottam a tudományom, amíg már az is mert úgy-ahogy. Ekkor egy barátomnak, aki egy ízben nálam evett, és eltöltött valamennyi időt Indiában, meg egyszer megfordult 1 napra Kuala Lumpurban, adtam egy pár pálcikát, meg egy tál mogyorót, hogy na, ugyan mit kezdesz vele. És úgy megette, hogy ihaj. 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük