Wuhanban oviban

A héten több alkalmi munka is kilátásba került, hogy pontosan mi valósul majd meg belőlük, az egyelőre a jövő zenéje. Kínában sosem lehet tudni. A xianningi hétvégi órából sem lett semmi eddig, bár még hívhatnak. 

Visszatérve Wuhanra, tegnap egy oviban voltam hivatalos demóórákat tartani a csöppségeknek. Hogy oviról van szó, az már a helyszínen derült ki, bár teljesen nem ért váratlanul, mivel tudtam, hogy 3-7 éves gyerekekre számíthatok. Ez teljesen azért nem jött be, akadt pár apróság, akik a két évet is épphogy meghaladták, s a legidősebbek is alig múlták felül az öt éves kort.

A magánvéleményem szerint ekkora lurkóknak angolt tanítani nem sok értelme van, de ez legyen az ovi problémája. Valószínűleg őket sem nagyon érdekli, hogy mennyi eredménye van a dolognak, csak jól hangzik, ha a szülők előtt ilyesmivel villoghatnak.

A picik nagyon édesek voltak. Nem tudom, mennyire jött le az eddigi megnyilvánulásaimból, de nem vagyok túlságosan gyermekbarát. Persze én is el tudok olvadni egyik-másik édes pofi láttán, de a gyerekekben sokkalta inkább a nyűgöt látom, s – pláne csapatosan – nagyon tudnak idegesíteni.

Ennek ellenére a kicsik szeretni szoktak, s pár órát el tudok velük tölteni, mielőtt besokallok. Ez az előnye mindenképp megvan annak, hogy saját gyerek nincs – a másét ott lehet hagyni a szüleinél, ha már untatnak vagy idegesítenek. (Talán lejön, hogy nem vagyok kifejezetten anyatípus.)

Ezek a tegnapi ovisok tényleg nagyon tüneményesek voltak. A Montessori-módszerről nem sokat tudok, így azt sem, hogy mennyiben járulhatott hozzá ahhoz, hogy ilyenek legyenek, de ezek a gyerekek meglepően jól neveltek voltak, s a nagyobb csoport tagjai válasz előtt a kezükkel jelezték, hogy mondanivalójuk van. (Először nem tudtam, mit akarnak, mert nem a klasszikus jelentkezést követték, hanem az egyik karjukat derékszögben meghajlítva, a másik kezükkel azt a könyöknél megfogva fejezték ki a szándékukat. Lehet ez is valami Montessoris dolog.)

Két órát tartottam, az elsőt egészen piciknek, 2-3 éveseknek. Adja magát a kérdés, hogy mit lehet velük kezdeni. Hát, nekem is ez a legnagyobb problémám, de azért megoldottuk. Énekeltünk, rajzolgattunk, bár ezek a picik még rajzolni sem tudtak, amivel nem igazán számoltam elsőre.

A második óra a nagyobbakkal volt. A program nagyjából hasonló volt, leszámítva, hogy ők már jobban tudtak figyelni. Gyümölcsneveket tanultunk, énekeltünk, állatokról beszélgettünk. Persze mindezt kínaiul, csak belefűzve 1-2 angol szót, amit aztán kórusban kiabáltak. Eredménye szerintem semmi.

Ezek a picik még nagyon nyitottak voltak, s tényleg az elolvadás kerülgetett némelyiküktől.

Nem tudom, lesz-e folytatása a dolognak. Se az ovi véleményét nem ismerem (van még pár jelölt, akiket meghallgatnak a döntés előtt), se a sajátoméval nem vagyok még tisztában. Majd elválik.

Képek az amúgy nagyon jól felszerelt oviról alább. Pinokkiobarát verzióban.