Megvan a leggyengébb láncszem

Ma az első órámon felavathattam az első diákot, aki már egész biztosan nem teljesíti a félévét. Történt ugyanis, hogy ezúttal is hiányzott, s mivel ez már a harmadik eset volt, így elérte a limitet.

Ilyen szabály hivatalosan amúgy nincs, vagy legalábbis engem nem tájékoztattak róla, de a tanítási módszerem egyik sarokköve a kötelező megjelenés. Két igazolatlant még elnézek, de a harmadiknak ez a következménye.
Ez persze nem érhette őket derült égből villámcsapásként, mivel a legelső órán az elvárásaimmal indítok, ahol a fenti dolog egyértelműen megfogalmazásra kerül.

Most persze nagy a sírás-rívás, bocsánatkérés, magyarázkodás, de fő a következetesség. A végzős kártyát is kijátszotta a fiatalember, de nem érte el vele a kívánt hatást. 
Azt osztályaimból három végzős, nekik elvileg ez az utolsó aktív félévük, a következőben már csak diplomázniuk kéne. Tagadhatatlan, hogy némiképp belerondít a képbe, ha kénytelenek megismételni az általam tanított tárgyat, különösen, hogy a zömük a következő félévben már nem is lesz itt, csak a záróvizsgára jönnek be.

Az utolsó évre hivatkozni ugyanakkor nem ér. Már csak azért sem, mert szinte órájuk sincs már ebben a félévben, átlag 2-3 darab van egy héten. Még azt sem mondhatnám, hogy dolgoznak, s ezért nem érnek rá bejárni vagy tanulni, nem, csak simán linkek. Egész pontosan egy olyan diákomról tudok, aki ténylegesen melózik folyamatos jelleggel, de neki muszáj, szegény családból való és nem várhatja el, hogy fizessék a tandíját. De ő szólt s, megbeszéltük, s mivel nem vagyok öncélúan gonosz, meg is engedtem neki, hogy hiányozzon.

Az elhulló fiatalember amúgy jó eséllyel egyébként is elvérzett volna. Órákon soha nem aktivizálta magát, s ha én szólítottam fel, akkor sem bírt egy értelmes mondatot sem összemakogni. S bár erős a gyanúm, hogy ezen eléggé meg fognak lepődni majd, de tartok tőle, hogy rajta kívül még lesznek elegen, akik visszajöhetnek újrázni. Utolsó év ide vagy oda.

,