Dr. Veve Dalianben

Aki olvasta már wenzhoui doktorkodásom történetét, az nem fog meglepődni ezen a beszámolón sem, aki nem, az kattintson a drveve címkére, s rá fog bukkanni.

A daliani program kevésbé volt kalandos, vagy csak bennem lett több a rutin. A kórház, ahová hivatalos voltam, még nem nyílt meg, csak január elején fog erre sor kerülni, így aztán betegekkel nem kellett találkoznom.
Az intézmény maga egy puccos szülészeti klinika lesz, ahol a leendő szülők 2-3 szobás, szállodára emlékeztető kis lakrészekben készülhetnek a jeles eseményre, illetve pihenhetik ki a fáradalmaikat, ha már lezajlott a szülés.

Az árakat nem ismerem, de egész biztosan egy kisebb vagyont kell otthagynia annak, aki efféle luxusra vágyik, cserébe két fürdőszobás, konyhával, nappalival, giccses dísztárgyakkal berendezett környezetben hozhatja világra az utódját.

Csak érkezésem estéjén szembesültem azzal, hogy a városi tv is tiszteletét teszi az eseményen, s egyúttal engem is meginterjúvol majd. Semmi vészesre nem kell gondolni, mindössze három kérdés, három válasszal, amik közül csak a középső volt terjedelmesebb. Ezeket megkaptam aznap este, így volt időm átolvasni és nagyjából memorizálni őket.

Másnap aztán, amikor eljött az interjú ideje, kiderült, hogy a tolmácsom képességeit némiképp meghaladják a kérdések, így ott és akkor találták ki, hogy inkább meséljek a kutatásaimról, amiket Kínában végzek. Némiképp feladták a leckét, de megoldottam. 

A meghívott taiwani professzorokkal együtt aztán helyet foglaltunk a pódiumon, majd előadásommal megnyitottam a konferenciát. Ezúttal volt tolmács is, aki oldalanként fordította kínaira is a szöveget.
Utánam még egy két órát ki kellett bírni, amíg a többiek is elmondták a magukét, majd kaptunk okleveleket, végül megtekintettük a kórházat.

Ez a megtekintés nagyon viccesen zajlott. Három profi fotós kísért minket, illetve időnként sietett előre, hogy meg lehessen örökíteni a bevonulásunkat egy-egy adott helyszínre. Olykor nem sikerült jól, ilyenkor vissza kellett menni és újra előbukkanni.

A kórháznéző után ebédelni mentünk, ahol aztán akadt minden finomság. Erről külön posztban.
Kaja után visszamentünk a kórházba, ahol időközben előkerültek a vendégelőadók életnagyságú fotói, alatta munkásságukról megemlékező sorok. Rólam sikerült a wenzhoui fehér köpenyes képemet kirakni, szóval kétely nem férhetett a hitelességemhez. Azt meg, hogy hány amcsi orvosi szervezetnek vagyok a tagja, inkább ne is részletezzük.

Újfent a konferenciaterembe mentünk, ahol ezúttal néhány helyi arc tartott előadást az itteni orvosoknak és nővéreknek, többek között egy mindenféle pozícióba rendezhető szülőágyról és egy szülőkádról.

Ezekről utóbb még nekem is kellett pár szót ejtenem kamerák előtt, szerencsére nagyjából felfogtam azt, amiket előzőleg beszéltek róluk, így azt a 3-4 mondatot el tudtam mondani.

Ugyancsak szólnom kellett a természetes szülés és a szoptatás fontosságáról is, ez csak egy rövid jelenet volt, feltehetően valami apró marketingkampányhoz használják majd. Háromszor vettük fel, mire teljesen elégedettek voltak. Elsőre túl sokat beszéltem, másodszorra mozogtam, harmadszorra jó lett.

Ezután szerencsére elfogyott a program, engem visszavittek a hotelbe, majd este később még eljöttek vacsiztatni vinni. Tegnap reggel kivittek a reptérre is.

Ilyen volt doktorkodni északon. Remélem, még megyek.