A kínai bankoknak vannak még előnyei

Minden buktató ellenére a kínai bankok összeségében pozitív benyomást keltenek.

8 nap múlva indulunk Borneóra, így a gondolatok most már e körül forognak. Van még teendő bőségesen.

Ami a mai bejegyzéssel összefügg,  az a pénz. Írtam, hogy a ringgitbeszerzés nem mutatkozik megvalósíthatónak, ugyanakkor úgy tűnik, hogy a maláj pénzváltók kénye-kedvének sem leszek kitéve. A helyi gagyi kis Unionpayes logójú kártyát ugyanis lassan Ázsia nagy részén lehet használni.

Az Unionpay kínai találmány, de ellenben a Visa, Mastercard, stb. kártyákkal, a mezei példányai ingyenesek, ezeket vagdalják boldog-boldogtalanhoz az összes kínai bankban. Ahogy arról megemlékeztem, ezeken ráadásul név sincs, s azonnal meg is kapja őket az ügyfél, miután nagy kötegekben sorakoznak az ügyintézők előtt a már legyártott kártyák. Némi csipogtatást, jelszómegadást követően már érvényes is, s ennyi az egész procedúra.

A jelek szerint a Unionpay nem rossz konstrukció a külhonban. Az átváltási árfolyamok kivételesen jók: mindössze 1-2%-ban térnek el a középárfolyamtól, ami gyakorlatilag értelmetlenné teszi a készpénzes valutavaltást.

Annak előnyeit nem kell ecsetelnem, hogy mire jó, ha az ember nem rohangál három és fél heti kirándulás árával a zsebében, így egészen sanszos, hogy ez lesz a befutó.

Az egyedüli hátulütő az ATM-költség, aminek a mértékével még nem vagyok teljesen tisztában, de a mezőgazdaság bankos kártyám esetén a honlapjuk szerint 1%+12 yuan. Erre nem esküszöm, bonyolultabb kínai szövegek olvasása mostanában sem tartozik az erősségeim közé.

Ha ez a díj igaz, az még lenyelhető, különösen hogy azért nem napi szinten tervezem a készpénzfelvételt.

A másik, Bank of China-s kártyámban jobban bízok, hozzájuk majd bemegyek a jövő héten vagy felhívom a callcenterüket.

Egy biztos. Az unionpay terjed. Csak így tovább!