Xiaodianlü eladva

Ma itt járt a suliban az egyik tanítványom hölgyismerőse, s megtekintette a kis elektromos szamarunkat. Ki is próbálta, bár ez abban kimerült, hogy elgurult vele 5 métert meg vissza. Az alaposnak nem kimondottan tekinthető vizsgálat után rábólintott, kéri. Ennek megfelelően csütörtöktől már az övé is lesz a jármű, amint befejezem az aznapi tanítást.

 

Maga a xiaodianlü amúgy egészen megbízhatónak bizonyult. Dacára az árnak, dacára a minőségnek a mai napig tökéletesen szuperál. Az egyetlen létező probléma is szépséghibaként jellemezhető: a motoron vannak pedálok, ha már egyszer valami elektromos bicikliszerűség jogilag, s no, ezek olykor ki tudnak lógni, s párszor már ütköztek ezzel-azzal, így az egyik konkrétan le van törve. Kis műanyag vacak, 20 yuanért kapni egy új párat.

 

wechatimage635994498432333345.jpg

Frissen beszerezve így nézett ki, épp esett, az aksit meg akkor rakták össze.

Meséltem a blogon a durván egy-másfél hónapja lezajlott özönvízről is. Amikor annyira esett, hogy fél perc alatt bőrig áztam. Az adott napon a nyelvsuliba mentem, motorral, gondolhatjátok, hogy ez mennyire volt jó választás. Azon túl, hogy tényleg minden porcikám csurom víz volt, a motor is rendesen elázott. Ezt nem szereti, a nemtetszésének hangot is adott, ugyanis konkrétan folyamatosan szólt a duda, nem lehetett a visítást megfékezni. Szerencsére némi szárítás után helyrejött, de határozottan nem erre tervezték.

A lelke, az aksi azóta is remekül teljesít. Bár vásárlás előtt olvasgattam véleményeket, s ezek szerint a teljesítménynek csökkennie kéne, ennek egyelőre semmi nyoma. Ugyanúgy cirka 30 km-t bír egy töltéssel, s a sebessége sem változott.

Figyelembe véve, hogy tényleg egy gagyi konstrukcióról beszélünk, kifejezetten üdítő meglepetésnek bizonyult. Jó, a kosárkája már rozsdásodik helyenként, de ez megint csak nem életveszélyes, s ha jobban figyelek rá, hogy ne ázzon az esőben, valószínűleg később indul be a folyamat.
1250 pénzért vettem, most 750-ért adtam túl rajta. Nem vesztettem lényegében semmit. 

Mindent összevetve, kimondottan örülök, hogy megvettem a szamarat. Ha Kínában éltek, s ezen morfondíroztok, csak javasolni tudom. Nagyon hasznos szerkezet, különösen dugó sújtotta településeken.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük