A xinjiangi ügy utórezgései

Meséltem már arról, miképpen végződött a kis kitérőnk a kínai vadnyugaton, Xinjiangban. Nem épp a legnagyobb szeretetben váltunk el, s bőven tettek róla, hogy a legkevésbé sem bánom azt, hogy nem maradtam.

Már 17-én leléptem, s azóta egészen napokkal ezelőttig nem hallottam róluk semmit. Azzal tisztában voltam, hogy ha nem is túl egyszerű a procedúra, a tartózkodási engedélyemet be tudják vonni a jelenlétem, s az útlevelembe nyomott cancelled szócska nélkül is, de bíztam benne, hogy azért ez eltart egy kis ideig, különös tekintettel az egyhetes nemzeti ünnepre, amikor a hivatalok is leállnak.

Már Ala’erben felvettem a kapcsolatot az idevágó konktakttal, hogy miképpen is oldjuk majd meg az én kínai tartózkodásom. Első körben a művelet nem lett volna túl bonyolult: útlevél, igénylés lead, pénz kifizet, s két hét múlva kezemben az éves vízum. Csakhogy, ha valami csoda folytán eközben sikerülne nekik az érvénytelenítés, úgy a fogaskerekek közé kavicsok kerülnek, s bukom a pénzt. Biztos, ami biztos alapon jött a B-terv: előbb járjunk egy keveset Hongkongban, ahol kapok egy két hónapra szóló vízumot, s majd már annak a birtokában, felesleges idegeskedés nélkül várhatom ki az éves elkészültét. Ez így is lett, meg is történt, a HK-ban kiállított vízum nálam, egyúttal ott érvénytelenítették is a sulihoz kötődő tartózkodási engedélyt.

A kis kitérő után térjünk vissza az ala’eri intézményre. Néhány napja küldtek egy nagyon hivatalos, udvarias levelet, hogy már x napja elmentem és azóta is kétségbeesetten várnak vissza. Nem tudják, mit szeretnék, mik a terveim, de ott van a munkám, szeretnék, ha teljesíteném a kötelességem. Vagy ha mégsem akarom, akkor szóljak, s megbeszélünk valamit a szerződés felbontására.

MI VAN?

Kicsit figyelmesebben újra megnéztem a levelet, s észre is vettem, hogy rajtam kívül akad még három címzett, s így összeállt a kép. Alma – ígéretéhez hűen – megpróbálhatta valóban lerendezni a hiányomat a hivatalokkal, de a jelek szerint nem úgy megy ez, ahogy elképzelte. Nem tehetek róla, de első reakcióként fetrengve röhögtem vagy öt percig, mire férjemnek végül képes voltam elmondani, hogy mi van.
Nem különösebben fűtött a vágy, hogy még ebből a bénázásból is én húzzam ki őket, így nem is reagáltam.

Rá 2-3 napra jött egy újabb levél (miután az előzőt sms-ben a telefonomra is elküldte – kellett rá vagy 7-8 üzenet). Ugyanúgy hivatalos, szintúgy több címzett. Ebben már azért nem bírták ki, hogy ne próbáljanak befenyíteni is. Kaptam határidőt is a válaszadásra (a mai napot), meg megint felhozták a fizetést is, s még azt is, hogy ha kell, kapcsolatba lépnek a budapesti nagykövetséggel. Meg feketelistára is tesznek persze és sosem dolgozom majd, a szokásos.
Miután kiderült, hogy az egyik címzett a korábbi ügynököm volt, hogy őt feleslegesen ne cseszegessék, jeleztem neki, hogy válaszolok majd nekik, meg tőle elnézést is kértem, hogy ezt a szappanoperát kell végigolvasnia szenvedő alanyként.

Szép hivatalosan és udvariasan reagáltam hát, már a tartózkodási engedély érvényesítése után. Megírtam, hogy nem megyek vissza és egész nyugodtan felbonthatják a szerződést. Azért 1-2 elejtett megjegyzés nélkül én sem bírtam ki, de végig aranyos maradtam a magam módján. Azért búcsúzásként megemlítettem, hogy a magam részéről pont van az ügy végén, de ha mégsem bírnak magukkal, egészen nyugodtan zaklassák a követséget.

Azóta már csak egy levelet kaptam. Alma még kicsit hepciáskodott, de már csak az arc miatt, s lenyugodni látszott. Ha mégsem, a spamszűrő csodákra képes.