Migráció és urbanizáció

Felületesen tájékozott embertársaink körében máig makacsul tartja magát az állítás, miszerint a kínaiak ész nélkül szaporodnak, s népességük növekedése megállíthatatlan. Szerencsére ma már egyre több forrásból hallani a valós tényeket, így a fenti vélemény képviselőinek száma, ha lassan is, de egyre inkább apad.

Kínában ugyanis, mint azt egyre többen tudják, most már lassacskán négy évtizede igen szigorú családpolitikát vezettek be, s ennek hatására egyre kevesebb a gyerek. Erről több bejegyzésben megemlékeztem már én is, például itt is, de röviden összefoglalva büntették az extra gyerekeket vállaló családokat, így anyagilag érdekeltté tették a lakosságot a kvóták betartására.
Ennek eredményeként a lakosság növekedése drámaian lelassult, s az elöregedés valós veszélyforrássá vált. A megszületett gyermekek száma már jó ideje nem éri el a reprodukcióhoz szükséges szintet, már a munkaképes korú lakosság száma is csökkenésnek indult, s az, hogy az országban élők száma abszolút értelemben még növekszik, csupán annak köszönhető, hogy a népesebb generációk még nem haltak ki, különös tekintettel a jelentősen megnövekedett élettartamokra.
A helyzet most már annyira aggasztja a vezetést, hogy engedélyezték a második gyermek vállalását is – kérdés, mennyien élnek majd vele, közben sokat változtak az emberek.

Az 1982-es népszámlálás már néhány millióval több, mint egymilliárd embert talált az ország területén. 1990-re ez a szám 1130, 2000-re 1242, 2010-re pedig 1339 millió főre nőtt, a 2015 év eleji becslés pedig 1368 millió lakosról szól. A számokból jól látható, hogy egységnyi idő alatt a növekedés még abszolút értelemben is egyre csökken, arányaiban nézve meg főleg.

Az egykepolitika fennállása alatt a városokban volt a legszigorúbb. Tehát ha pusztán a születésszámokat vesszük alapul, mostanra a vidéki és elsősorban a kevésbé urbanizált, belső és nyugati, részben nemzetiségi területeken kellene a legnagyobb népességnövekedést tapasztalni. A helyzet azonban egészen más. Ennek két oka is van: az azóta is gőzerővel zajló városiasodás és ezzel részben átfedésben a belső területek lakosságának óriási számban való keletre költözése. Ezek miatt a kínai lakosság országon belüli eloszlása az eltelt több mint 30 év alatt drámai mértékben megváltozott.

Nézzük csak meg először a tartományok népességnövekedését. A modern kori Kínában példa nélküli módon először fordult elő, hogy egyes vidékek lakosságszáma békeidőben, természeti katasztrófák vagy éhínség nélkül csökkent.

Segítségként egy térkép a tartományok elhelyezkedésével és nevével.

Megjegyzés: Hainan tartomány 1982-ben még Guangdong része volt, ahogy Chongqing pedig Szecsuáné. 

____________

Számos mezőgazdasági, nem túl fejlett tartományban ha volt is növekmény, jól látható, hogy ez messze elmarad az országos átlagtól. Hogy ezek az emberek nem tűntek el, azt jelzi, hogy a tengerparti tartományok lélekszáma, különös tekintettel Guangdongra bődületes módon megnőtt.

A legalább tízmilliós kínai tartományi szintű közigazgatási egységek népessége 1982-ben (fenn) és 2015-ben (lenn). A színek magyarázata a legsötétebbtől világosodó sorrendben: 100 millió fő felett (csak az alsó térképen), 75-100 millió fő, 60-75 millió fő, 50-60 millió fő, 40-50 millió fő, 30-40 millió fő, 20-30 millió fő, 10-20 millió fő. A világosszürke tartományok lélekszáma nem éri el a tízmilliót.

A migráció által érintett lakosság létszáma százmilliókra tehető, jelentős részük még ma sem látszik a statisztikákban, s helyzetük gyakran a szürke zónában mozog. Építkezéseken, gyárakban robotolnak, miközben még ideiglenes papírjaik sincsenek, bár a helyzet jelentősen javult ezen a téren.

A belső vándorlástól nem elválasztható urbanizáció nagyságrendje is elképesztő. 1980-ban még a kínai lakosság 79%-a falun élt, ma a városokban már több mint 56%-uk található. Ez kevés kivételtől eltekintve a már eredetileg is meglévő városok lélekszámán is emelt, de a problémásabb, pangó gazdaságú térségekben ez a növekmény nem volt számottevő.
Ezzel szemben hatalmas, mára többmilliós városok is kinőttek a semmiből. A Jangce és a Gyöngy-folyók deltájának vidékén valamint a Bohai-öböl mentén a már meglévő és gombamód szaporodó új nagyvárosok növekedése óriási volt, s a mai napig tart.

Nézzük meg, melyek voltak Kína legnagyobb városai 1982-ben, s melyek azok ma.

Ugyancsak sokatmondó rápillantani a milliós városok elhelyezkedésére 1982-ben és 28 évvel később.

Fenn a milliós városok 1982-ben, alant a 2010-es helyzet

A világszinten is zajló trend eredménye jól kivehető. A kínai falvak gyakorlatilag kiürülnek, a fiatalok elvétve maradnak vidéken. A folyamat annak ellenére zajlott le ennyire drámaian, hogy adminisztratív módon is igyekeztek akadályozni a belső elvándorlást, s ha ma már akadnak is ezen a téren jelentős könnyítések, a születési helytől távoli vidékeken még ma is költséges a letelepedés, az egészségügy valamint az alap- és középszintű oktatás pedig igencsak sokba fáj.

A fentiek ismeretében jól érthető és indokolható folyamat, hogy a kínai kormányzat már hosszú ideje irdatlan forrásokat fordít a belső és nyugati országrészek felzárkóztatására.