Az út Thaiföldre és onnan vissza

A terveknek megfelelően már fél 7-kor megindultunk Hongkong felé. A gép ugyan csak fél 1-kor indult, de biztos ami biztos alapon időben oda akartunk érni. Metróval a Futian Checkpoint határátkelőig robogtunk, majd ott beálltunk a kínai határellenőrzés sorába.

Noha legutóbb Kantonban a határőr biztosított afelől, hogy többé nem lesz vegzálásban részem, ebben nem bíztam maradéktalanul, s a megérzés be is jött, mert a szokásos procedúra következett: félrekísértek alaposabb ellenőrzésre. Újfent telefonálgattak majd útlevelet fénymásolgattak, majd mintegy fél óra után már mehettem is a dolgomra.

 

A határ hongkongi oldalán, Lok Ma Chau (Luomazhou) állomáson újra metróra szálltunk egészen egy megálló erejéig, Sheung Shui-ig (Shangshui). Onnan buszozás jött a reptérig. Ha valaki erre vetemedik és a jegyet kp-ben kívánja rendezni, az gondoskodjon a pontos összegről, mert a buszon nem adnak vissza. Emiatt egy járattal később is mentünk. 

 

 

Maga a buszozás nem tart egy órán át sem, így bőven időben megérkeztünk a reptérre. A hongkongi reptér sem a kisebbek közül való. Relatíve új, s többek közt pont a nem csekély forgalom miatt kellett az újat egy mesterséges szigetre felépülni. Jó, az legalább annyira belejátszott, hogy a régi, Kai Tak repülőteret a legrizikósabbak között tartották számon, mivel toronyházak sűrűjében kellett megközelíteni. Csak kifejezetten rutinos pilótáknak engedték a hongkongi le- és felszállásokat.

 

Az egykori Kai Tak repülőtér, nem tartozott a pilóták kedvencei közé

 

Az új reptér nemzetközi színvonalú, s ahogy említettem, elég nagy is. Az egyes beszállókapuk között kis metrószerűség hordja az utazóközönséget, ezt nekünk is igénybe kellett venni mindkét irányban.

 

 

Bangkokba enyhe késéssel érkeztünk, de szerencsére megvártak minket, s azonnal indultunk is Pattayába. Visszafelé is kihoztak a reptérre, s a változatosság kedvéért ekkor meg késéssel indultunk el Hongkong felé. Ezen az úton történt, hogy a nyomás a fülembe vitt némi nem odavaló cuccot az orromból, s ennek eredményeképp dugult be a fülem, illetve lett ez az enyhe középfülgyulladás.

 

Hazafelé a busznak még annyi idő sem kellett, ami nem baj, mert az általunk használt határátkelőhely fél 11-kor bezár. Kicsit tartottam tőle, hogy nem érünk oda, s akkor átszenvedhetjük magunkat Luohu felé, ami egy elég jelentős kitérő lett volna.
Szerencsére 10 óra után pár perccel már a határ kínai oldalának ellenőrzésénél tartottunk, s a kései órának annyi előnye is volt, hogy a félreállítás után rekordidőn belül, mintegy 10 perc alatt már útnak is eresztettek. Elmulasztottam figyelni, hogy mit csináltak, de gyanakszom, hogy ezúttal elmaradt a fénymásolós-telefonálós kör, mert ők is mentek volna haza.