Sri Lanka-i kalandozások 1.

Tavaly nagy sikere volt sellőlány Fülöp-szigeteki élménybeszámolójának, s mivel idén is hívta Ázsia, s Sri Lankában járt, egyértelmű hogy újabb vendégposztok jönnek. Még sosem jártam a szigetországban, ahogy feltételezem, hogy az olvasók túlnyomó többsége sem, s így még inkább kíváncsisággal olvasom sorait. A kommenteket nem kell sajnálni.

__________________________________________________________________

A legutóbbi két hónapos dél-kelet ázsiai út után lassan eltelt egy év, és egy ideje újra éreztük belül a semmivel össze nem téveszthető bizsergést: menni kell. Ázsia olyanná vált számunkra, mint a szirénhang. Ahol még a felfedeznivaló, de nem akartunk eszeveszett rohanást, túl sok reptéri várakozást. Olyan helyet kerestünk, ahol arányban áll a kultúra a földrajzi szépséggel és a zavartalan pihenéssel, ha úgy alakul. Most négy hét állt a rendelkezésünkre. Így esett a választásunk Sri Lankára.

ÉRKEZÉS

Helyi idő szerint hajnalban szálltunk le a Bandaranaike nemzetközi reptéren. Bár a fővároshoz, Colombóhoz kötik, valójában jóval közelebb esik Negombóhoz, a tengerparti halászvároshoz. Sokak ezért itt kezdik vagy fejezik be a nyaralásukat, és a helyi szolgáltatások nagy része is a tranzitnyaralókra szakosodott. Tekintettel a korai érkezésre, mi is így tettünk, miután az airbnb-s szállásadóink biztosítottak minket arról, hogy tudnak fogadni bennünket a szállásunkon.

A 30 napos vízumot lehet (és érdemes) előre megvásárolni az interneten keresztül, így gyorsabb az ellenőrzés és a díj is kedvezőbb. Bár feltűnő volt a tömeg a tranzitváróban (mint később kiderült, a nappali órákban javítják a kifutópályát és emiatt az éjszakai órákra tették át a járatokat), gyorsan haladtunk és a szükséges mennyiségű pénz váltásán is hamar túlestünk. Mint később megtudtuk, felesleges volt óvatoskodni a reptéri árfolyammal, nem váltanak rosszabbul, mint bárhol máshol az országban.

Amikor kiléptünk a szabadba, ismerősként simított meg minket a hajnali meleg levegő, és az első tuktuk* sofőr is nyomban lecsapott ránk. Meglepetésünkre, elsőre bemondta azt az árat, amit normálisnak mondanak, így pár perccel később már robogtunk is vele Negombo felé. Amíg a „parkoló” felé követtük a sofőrt (mivel a tuktukkal nem lehet behajtani a reptérre, a sofőrök megállnak valahol a bozótosban, aztán átsétálnak a reptérre utast fogni maguknak), egy fura jelenségbe botlottunk, ami aztán végigkísérte az utunkat számos helyen, átszőve és felülírva képzelgéseinket az egzotikus környezetről. Egy fára zsúfolódva varjak százai károgtak hangosan és potyogtatták ürüléküket. Ez a hangzavar és látvány még a legidillibb helynek is dögvész jellegű hangulatot adna, nem kevésbé rombolva az egyébként is lepattant helyi városokban kapott benyomásokat. Ahol tereken és a partok mentén fekete felhőben csapongva vagy villanydrótokon sormintaként gubbasztva, mindenhol ott voltak.

* A tuktuk (fülke egy motoron, elöl a sofőr, mögötte egy dupla ülésen az utasok és a csomagok), mint univerzális közlekedési és szállítóeszköz mindenhol, a nap bármely szakában elérhető. Rövidebb távokon, vagy olyan helyeket, ahol nincs tömegközlekedés megfelelő alternatívája a szárazföldi közlekedésnek. A fuvardíj környék- és sofőrfüggő, alkudni kötelező. Térképet egyik sofőr se tud olvasni és a főútvonalak nevein kívül a kisebb utcaneveket se nagyon ismerik, ezért teljesen felesleges nekik ezeket mutogatni. A szállásadó felhívásával (akár az éjszaka közepén) célirányosabb a navigáció, esetleg ismertebb helyszínek említése is hasznos lehet.

NEGOMBO

A sofőrnek persze fogalma sem volt arról, hol van a Deniya Road, se a Szent Antal templom, és hiába a szállásadó hívása is. Ezért több kör leírása után az útszéli rendőrök igazították útba végül, egy főútról nyíló, ívesen lekanyarodó, jellegtelen kis utcába. Pedig a plébániát jól láthatóan jelezte, még a főúton a bárgyú arcú szent, kisded Jézust karjában tartó képe. Eltérően a többségében buddhista, hindu és muszlim lakosságú városoktól, a kolonizációs hatásoknak köszönhetően Negombo katolikus város, ezért elég sokfelé látható katolikus templom vagy szentély.

Szállásadóink, egy amerikai pár, akik kalandos életük nyugdíjas éveit töltik épp Sri Lankán, már vártak minket a hajnali sötétségben az udvaron. Mivel a két kiadó szobájuk még foglalt volt, a földszinti nappali-loungeban tölthettük el azt a pár órát, amíg a szobánk felszabadult. Néhány üzenetváltás és némi netezés után snitt, majd házigazdánk hangjára ébredés, már a nappali fénnyel megtelt térben. „Kértek palacsintát?” Nem volt könnyű elmacskásodott végtagokkal kikászálódni a butterfly chairből. A férjem gyorsabb volt és élelmesebb is, rávágta, hogy igen. Pár perc múlva, az álmot részben kivakarva a szemünkből, már az étkezőben ültünk, míg házigazdánk lelkesen halmozta a tányérunkra a frissen kisült amerikai palacsintát, juharszirup helyett pálmacukor sziruppal (kitul treacle), ez ugyanis a helyi verzió. A nyitott ablakon keresztül részegítően hatott a napfény, a fákon lógó, vese alakú, zöld mangók látványa és a trópusi madarak zsibongása. A szobánk is elkészült, így egy gyors tisztálkodás után még visszaájultunk egy gyors, testet-lelket átkalibráló alvásra.

Dél körül ébredtünk úja, és nekivágtunk a zsibongó főút melletti bódésorok felfedezésének. Házigazdáink segítségével 20 perc alatt lett SIM kártyánk és prepaid előfizetésünk, megmutatták a közeli legjobb éttermeket és kifőzdéket. Innen már egyedül folytattuk Negombo nem kifejezetten jellegzetes központja felé. A főutak zajosak, szmogosak, nagyívben előzgetik egymást a járművek hangos dudaszóval, a déli tikkasztó meleg és tűző nap különösen pokolivá fokozva ezt a víziót. Az utcakép a szokásos, az üzletek elé halmokba kipakolva az poros áru, legyen az pvc cső, ágymatrac, konyhai felszerelés, zöldség, gyümölcs. Az útszéli csatornákon billegő betonlapok, ahol hiányzik, ott látható a szeméttel együtt hömpölygő, seszínű bűzös víz. Egyetlen üzlettípus válik ki a káoszból a maga ázsiai szemnek tetszetős pompájával, az ékszerboltoké, amelyek zálogházak is egyben. Már Malajziában is láttuk, hogy az arany jó befektetetés. Ha egy család pénzhez jut, akkor bevásárol az ékszerekből, ha pedig megszorul, beadja a zaciba. Utóbbi a bolt hátsó részén, fémkorláttal elválasztva az üzlettértől. A legtöbb zaci pénzt is bevált, sokszor jobban, mint a bankok. És itt is lehet alkudozni az árfolyamon, még útlevelet se kérnek a tranzakcióhoz. Így innentől kezdve rendszeresen a zacikat kerestük, ha pénzt akartunk váltani. Mert Sri Lankán, ahogy az ázsiai országok többségében a készpénz a leggyakoribb fizetőeszköz, és a dollár a legjobban váltható valuta. Néha váltani se kell, ha a helyzet úgy hozza.

Negombo nem sok látványosságot tartogat, így elegendő itt egy-két éjszakát eltölteni. De ha valaki jobban el szeretne merülni a városka látnivalói között, érdemes megnéznie a halpiacot (ahol hajnalban a legtöbb a látnivaló és legjobb a kínálat), a romos holland erődöt és csatornákat, illetve a szigetekkel tűzdelt, hajókkal bejárható lagúnákat. A tengerpart nem túl dekoratív, de a strandos rész kielégítő, itt-ott szállodákkal és teraszokkal. A nagy hullámokat vető tenger a halpiac közelsége miatt, azért egy-egy halfejet néha kidob magából. Mi a piacot szinte azonnal letudtuk a kora délutáni, fő jellegzetességét nélkülöző ürességben. Néhány standon még ki voltak rakva a hajnalban fogott halfélék, amelyeket már megtaláltak a legyek. Egy barátságos, cserzett bőrű bácsi menten mellénk szegődött és érdekfeszítően mesélte, hogy melyik hal micsoda, mit készítenek belőle, milyen a halászélet, majd a part felé irányítva minket, azt is elmesélte, hogy miként dolgozzák fel, sózzák és szárítják a halakat. És ezek a kéretlen alkalmak megannyiszor a bájai és fűszerei a felfedezésnek. Nincs konkrét megállapodás, csak belecsusszanás a helyzetbe, mint alku nélkül szerződő felek között. A rituálé része, hogy az önkéntes felajánlást aztán a szolgáltató fél utólag igyekszik feljebb tornászni, de végül megelégszik azzal, amennyit az aznapi kliensétől kap.