A józan észből Kínában mostanság sem osztanak eleget

Szerda lévén ma is indultam volna a nyelvsuliba melózni, csakhogy még félkómásan vergődve kopogtattak a lakás ajtaján. A földszinti házkezelő irodából voltak szólni, hogy ázik az alsó szomszéd, így ha lehetséges, valaki legyen itthon, mert jönnek majd szerelni.

Kávé előtt voltam még, így az én agyam sem pörgött rendesen, de azért annyit kiderítettem, hogy a fürdő az érintett, s elvileg pont akkor jönnének, amikor nekem munkám lenne. A kerekek azért még így is forogtak valamelyest, így azt még felvetettem, hogy szerintem az alsó lakó álmennyezeténél kéne a problémát kezelni, mert nálunk nincs víz, a többi cső meg ott van, de nagyon erősködtek, hogy nem, én meg az adott állapotomban rájuk hagytam.

No, mindegy is, később megjöttek a szakik, nekik is vázoltam az aggodalmamat, de ez őket sem különösebben hatotta meg elsőre. Háttérinformációként az olvasók okulására elárulom, hogy errefelé nem szokás a csöveket a falban elvezetni, de még az elektromos vezetékekkel sem szoktak eképpen eljárni. Kevésbé kulturált kivitelezés esetén a vízcsövek a fal mellett mennek, az áramot meg sín alatt, a falon hurcibálják A-ból B-be, normálisabb megoldásként pedig – mint nálunk is – álmennyezetet is szoktak használni. A csatornázás csöveit láttam már a házak oldalában is, a lakásokon kívül, de ez értelemszerűen csak ennyire délen fordul elő, ahol garantáltan nincs fagyveszély.

A két szaki már kezdte felmérni a terepet, hogy hol álljon neki a fürdő padlójának-falának szétveréséhez, amikor végül elkezdtem az állmennyezet kockáit elmozdítani a helyéről, s ügyesen megmutattam nekik a fenti szomszédtól jövő csöveket. Mivel a mi látható csöveink egyértelműen nem szivárogtak, lent kéne keresni a hibát. Na, erre végül aztán kapcsoltak, s elmentek, hogy emelettel lejjebb kezeljék a helyzetet. Végül sikerrel.