Itt a viet hadsereg

Vietnám hadserege kemény évtizedeket tudhat maga mögött. A kezdetben még nem teljesen reguláris erők harcoltak a franciák ellen, majd később, már Észak-Vietnám hivatásos hadseregeként a déli Vietkonggal kiegészülve az USA és a déliek csapatai ellen küzdöttek, sikeresen.
1978-ban, immár az egyesült Vietnámi Szocialista Köztársaság haderejeként Pol Pot kambodzsai rezsimje ellen indítottak offenzívát, s rá egy évvel később azt ezt megtorlandó kínai támadást is megállították. 

 

Azóta némi déltengeri, Kínával folytatott korlátozott haditengerészeti csörtétől eltekintve (ezekben már alulmaradtak) szerencsére nem kellett élesben igénybe venni a katonaságot, de ilyen múlt után talán nem véletlen, hogy még ma is közel félmilliós az állomány, amivel a kilencedik helyet csípik meg a világranglistán. Ha a tartalékosokkal együtt vizsgáljuk meg a listát, úgy már öt és félmilliós a fegyverbe fogható honfi, amivel már a két Korea után ők kerülnek a dobogó harmadik fokára.

 

Ha már ennyi katona van, érthető, hogy katasztrófák idején ők sem maradnak ki a jóból. Állítólag közel ötvenezren érkeztek meg a régióba, elsősorban nem Nha Trangba, hanem a környező vidékre, ahol nagyobb volt a pusztítás és helyenként komoly áradások is rontottak a helyzeten.
Azért ide is jutott pár fiatalember, akik a kidőlt fák eltakarításában segédkeznek. 

 

 

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük