Kína tartományai: Hebei

Hebei a fővárost és Tianjint körbeölelő központi terület, a magába zárt két tartományi jogú város mellett érintkezik Liaoning, Belső-Mongólia, Shanxi, Henan és Shandong tartományokkal is, míg keleten a Bohai-öböl mossa partjait.

Hebei egyike a bolygó legrégebben lakott területeinek: előember leletek tanúskodnak a Homo erectus mintegy félmillió évvel ezelőtti jelenlétéről (az ún. pekingi ember*), a neolitikus, immár Homo sapiensekre utaló nyomok pedig i.e 7-8000-re datálhatóak.
Mai kiterjedésének északi részeitől eltekintve a kínai civilizáció megjelenése óta szerves részét képezi a különböző kínai államalakulatoknak, bár a történelmi magterület szélén elhelyezkedve alkalmanként kénytelen volt barbár hódítókat is vendégül látni.

A pekingi előember, Harry Shapiro által megformálva

Az ország központja ekkor még nem itt, hanem délebbre, a Sárga-folyó mentén helyezkedett el. Hebei, melyet elsőként a Tang-dinasztia alatt hívtak jelenlegi nevén (jelentése: a folyótól északra, a folyó pedig a már említett Sárga-folyó vagy Huanghe), csak a középkori mongol hódítás idején került a középpontba, amikor az ország új uraivá váló északi nép a mai Pekinget tette meg fővárosává. A Pekinget körbeölelő Hebei ekkor úgy nevet kapott, Beizhili lett belőle, amely szó szerint annyit jelent, hogy északi központilag irányított (terület). 

Ez az elnevezés határozottan tartósnak bizonyult (némi modifikációval, idővel a déli hasonló tartomány megszűnése miatt megnevezéséből eltűnt az északi jelző, s maradt a Zhili), egészen a 20. század első feléig, amikor a Kínai Köztársaság Nanjingba helyezte át a fővárost. Ekkor vált belőle ismét Hebei, majd a kommunista hatalomátvételt követően az új tartomány megkapta a szomszédos, történelmileg Mandzsúria részét képező Rehe egy részét illetve a hagyományosan mongol terület Chahar tartomány egy déli darabját, aminek köszönhetően immár túlnyúlik a Nagy Falon.

Rehe és Chahar egyike a már nem létező közigazgatási egységeknek, előbbi Hebei, Liaoning, Belső-Mongólia és Tianjin közt lett felosztva, utóbbi pedig Hebei, Peking és Belső-Mongólia részét képezi ma. A képen pirossal a mai Hebei alapját adó Zhili tartomány, a vele északról érintkező két egység az említett Rehe (a jobb oldali) és Chahar (a bal oldali).

Hebei székhelye ma Shijiazhuang, de kalandos út vezetett el idáig. Maga Shijiazhuang a 30-as évekig egy jelentéktelen porfészek volt, de jó adottságaira építve a világháború végére már egy intenzíven fejlődő kereskedelmi és ipari központtá vált. A tartományon belül még ekkor sem számított kimagaslónak, a székhely is Baodingban volt. Az ötvenes években Shijiazhuang tovább fejlődőtt, mivel az egyébként is előnyös elhelyezkedését fokozta, hogy a tartomány tengertől leginkább távoli részén feküdt, s a paranoid légkörben a fejlesztéseket igyekeztek a jobban védhető területekre összpontosítani.
Baoding mellett aztán rövid időre Tianjin is a valamikori székhelyek közé került, de végül, a kulturális forradalom kitörését követően Mao Shijiazhuang mellett tette le a voksát. Mára egyértelműen a tartomány legnagyobb városa, metrórendszere is már kiépülőben van, jelenleg két vonal üzemel.

A gyönyörű és kristálytiszta levegőjű nagyváros, Shijiazhuang ma már a 12. a kínai városok rangsorában

Shijiazhuangon kívül a terület  hagyományosan erős volt nagyvárosokban, a nagy migrációs boom felfutása előtt is több település haladta vagy közelítette meg a milliós lélekszámot, a néhai székhely Baoding mellett Tangshan, Zhangjiakou, Handan és Qinhuangdao is. Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy Hebei a főváros közvetlen közelében a kezdetektől az iparosítás, beruházások színtere volt. Peking és később Tianjin ellátására kiterjedt mezőgazdaság épült rá, majd a termények feldolgozására kezdetleges élelmiszeripar, s az ásványkincsek felfedezését követően már bányászat és nehézipar is.
A kommunista hatalomátvétel ráerősített ezekre az alapokra, s ennek köszönhetően Hebei ipari termelése az egekbe szökött, itt koncentrálódott a mezőgazdasági gép- és műtrágyagyártás is. Az államilag fejlesztett nehézipar egy része a racionalizálással párhuzamosan válságba került, de nagyobb zökkenők nélkül sikerült a szerkezet átalakítása. Ma a tartományok közül a hatodik legnagyobb GDP-t adja.

Magterületi fekvése, kedvező mezőgazdasági potenciálja mellett az országos központ közelsége egyaránt jelentős népesség jelenlétét valószínűsíti, s ez így is van: két magyarországnyi területén nagyjából 75 millióan élnek, amivel a hatodik legnépesebb a kínai közigazgatási egységek sorában. 2000-ben még közel tízmillióval kevesebben voltak, de Hebeit sem kerülte el a keleti területekre tartó belső migráció.
A népesség több mint 95%-a han, a valamivel több mint kétmillió mandzsu és félmillió hui mellett elenyésző számban mongolok és zhuangok élnek még itt.

Területén törésvonalak találkoznak, így Szecsuán mellett tektonikailag az egyik legérzékenyebb terület az országban. Szerencsére a komoly rengések nem mindennaposak, de 1976-ban Tangshant sikeresen rombolta porig egy 7,8-as erősségű földmozgás. A modern idők emberélet tekintetében legpusztítóbb természeti katasztrófája volt ez, mintegy negyedmillió ember halálát okozta.
Noha a földrengés nem tartozott az aprók közé, az áldozatok magas számát és a pusztítás mértékét sokkalta inkább okozta Tangshan meg úgy általában a korabeli kínai városok határozottan nem szakszerű felépítése, no és persze az sem segített, hogy az éjszaka közepén sújtott le, amikor mindenki épp a korszerűtlen házakban aludt.
Noha a város épületeinek csaknem egésze megsemmisült vagy megrongálódott, a silány kivitelezés jelentőségét jól mutatja, hogy több régi templom sértetlenül vészelte át a pusztítást – sok nem, mivel az ekkor már tíz éve zajló kulturális forradalom erősen megritkította a számukat.

A pusztító tangshani földrengés sokkoló következményei

Az igen jelentős ipar, a nagy népesség és az északi, nem kicsit kontinentális fekvés – télen hideg van, emiatt fűteni kell, ami extra szénfelhasználást jelent – miatt a légszennyezettség országos szinten a legrosszabbak közé tartozik. Emiatt a nemzetközi turizmus sem kifejezetten robusztus, noha jelentős számban maradtak itt történelmi emlékek.
A mégis leginkább felkeresett és messze legkellemesebbnek nevezhető területek a tengerparti üdülőhelyek. Chengde már a császárkorban népszerű volt, ekkor épültek fel a ma világörökség részének tekintett, kiterjedt császári nyári rezidencia épületei és kertjei. Ugyancsak a világörökségi védelem részét képezi a palota melletti nyolc külső templom is a városban, ezek egyike, a Lhásza inspirálta, Qing-kori mini Potala, amely mintegy száz évvel készült el később, mint a tibeti eredeti. A Mao és a pártelit által egykor sűrűn látogatott, kellemes éghajlatú városka mellett a Nagy Fal végét jelző Shanhaiguan is a kiemelt látnivalók között szerepel.

Galériában Chengde és Shanhaiguan képei.

_________________________________________________________

* a pekingi ember megítélése bizonytalan, egyes elméletek szerint kamu. Ennek táptalaja az a tény, hogy jelenleg egy darab lelet sincs meg, mivel a Kínában dúló háborúskodás elől az amerikaiak megpróbálták őket hazavinni. A fosszíliák azonban sosem érkeztek meg rendeltetési helyükre, s azóta sem sikerült sem az elveszett darabokat fellelni vagy újakat találni.