Kifulladó csipelés
Már ahol, persze. Magyarországon már 55%-os átoltottság körül megszakadt a lendület (ez azóta babaléptekkel felkúszott közel 61%-ra), Koboldfölde pedig most jutott el erre a pontra, a lakosság 75%-ának részleges (71,5%-nak teljes) bökdösése után. Talán 1-2%-ot lassan még majd kúszik feljebb a szám, de tekintve, hogy 12 éven aluliakat nem csipelnek, így sokkal tovább már nem lehet jutni – saccperkábé 81-82% körül lehet az elméleti plafon.
Jelentősen lelassult az oltakozás üteme Kínában is, mostanság már csak napi 4-6 millió szurit injektálnak a helyiekbe. Ez részben annak tudható be, hogy a tegnapi közlemény szerint 1,01 milliárd embert (a teljes népesség majdnem 72%-át) teljesen immunizálták, részben pedig annak, hogy a maradék főleg vidéken és nyugaton él. A logisztikai kihívásokat most igyekeznek orvosolni: oltóbuszokat indítanak a falvakba, illetve az egészségügyi személyzet sok helyütt személyesen keresi fel a népet házról házra járva. Ez persze lényegesen kevésbé hatékony, mint egy tízmilliós nagyváros oltópontján várni, hogy áramoljon befelé a nép. Pekingben a felnőttek 98%-a kapott csipet, Tianjin és Shanghai esetében a 12 éven felüliek több mint 80%-a, s hasonlóan magas számok jellemzik a többi keleti nagyvárost is, ezzel szemben a nehezebben megközelíthető vidéki és nyugati országrészekben lényegesen visszafogottabb a helyzet.
Az év végére kitűzött cél, a 80%-os érték mindenesetre már októberre összejöhet, különösen, hogy már most részlegesen döfött a népesség több mint háromnegyede. Kínában az elméleti maximum is mehet feljebb, mint máshol, mivel több vakcinájuk is engedélyezett már akár 3 éves kortól. A 12 éven aluliak körében egyelőre nem igazán forszírozták az oltást, tekintve hogy a gyerekekre a legkevésbé veszélyes a kór, de ha a többiek elfogynak, ez változhat.