Mea culpa!

Sajnálatos módon egy ideje nem nyilvánultam meg a blogon, de ezt most igyekszem egy ömlesztett bejegyzéssel pótolni. Tudom, ez egy meglehetősen erőtlen próbálkozás, de egyelőre ennyit telik tőlem. Remélhetően nyártól visszatér minden a régi kerékvágásba, de ne szaladjunk ennyire előre.

Ha jól láttam a legutóbbi posztok alapján, nagyjából ősszel szűntem meg létezni ezen a platformon. Azóta elkezdődött, s mostanra már majdnem véget is ért az újabb tanév. Ezúttal már személyes módon zajlik az oktatás, bár az első, magyarországi látogatásomat követő két héttől eltekintve én csak kétszer jelentem meg személyesen.
Időközben ugyanis elköltöztünk Castlebarból vidékre. Ezt abszolút szó szerint kell érteni, ugyanis egy mindentől távoli házban lakunk, ahol legelők vesznek körbe minket (ezek egy része a miénk), s már a házhoz vezető pár száz méteres bekötőút is magántulajdonban van. A legközelebbi város (a gyakorlatban inkább falu) 8 kilométerre található, s a szomszédos zöldterületeken felbukkanó teheneken kívül vadnyulak és rókák jelentik a társaságot. Ez természetesen abból a szempontból is örvendetes (na nem a rókák), hogy így már a tengerimalacok szabadtartásos legeltetése is megoldható lesz, ha egyszer eljutunk a konkrét megvalósításig.

A lakóhelyünk, mely amúgy házszámot és utcanevet sem tartalmaz, cirka 40 km-re fekszik Castlebartól, de ettől még azért néhanapján előfordulhatnék arra, azonban munkát is vállaltam a közeli településen, hogy gépjárművet vásárolhassunk, amely ára errefelé, különösen a Brexit óta elég borsos. Férjem időközben sikeresen levizsgázott, az autót megvettük (bár még cirka egy hónapig törlesztjük), én pedig úgy döntöttem, júliusig még maradok a munkahelyemen, hogy aztán a nyáron végre lehessen egy kellően izgalmas nyaralásunk is a meglévő erőforrásaink felélése nélkül.

A munkám nem túl felemelő, egy gyárban vagyok, ahol a férjem is, de szerencsére nem túl megterhelő a feladat. Viszont így a suliba nem tudok bejárni, bár ezt egyáltalán nem is bánom, tekintve hogy az a két hét bőven elég volt. Már ezalatt kaptam figyelmeztető emailt, hogy ne használjam a telefonomat az órákon, mert káros irányba befolyásolhatom a többieket. Kedvenc oktatóm – az említett email mögött is ő álhatott – is elég morcosan méregetett, amiért nem jegyzeteltem, bár nem igazán volt mit.
A sulitól való távolmaradás szerencsére a teljesítményemen nem látszik, továbbra is distinction értékeléseket szerzek. A már emlegetett oktató asszonyság azért jelezte, amikor tájékoztatásul írtam neki, hogy miért nem fogok tudni megjelenni az óráin (dolgozom), hogy ő semmiféle kivételezéssel nem tud szolgálni (nem is kértem), s hogy a részvétel nagyon fontos, de ha követem a feltöltött anyagokat, azért valószínűleg át fogok tudni menni ebből a tárgyból is (ez megnyugtató). Jó szokásához híven az első esszémre 66%-ot adott, aztán egy prezentáció jött, amihez nem volt neki jó, ha előre rögzítjük a narrációt, így múlt hét pénteken be kellett mennem előadni személyesen. Vagyis nem, mert előadni nem kellett, ott olvashattuk fel élőben a papírról, amit akartunk. (Amúgy felajánlotta, hogy helyette írhatok egy esszét 1200 szóban csökkentett pontszámért.) Láthatóan nem nagyon örült neki, hogy nem jöttem zavarba a tucatnyi diák és az ő jelenlétében, de nem tudhatta, hogy lényegesen nagyobb tömegek előtt is volt már szerencsém produkálni magam. A diáktársak egyébként nagyon megszenvedték a feladatot, ami annak is betudható lehet, hogy itt soha nem kell nekik az oktatásuk során felelni, ez a fajta értékelés itt nem létezik.

Pénteki jelenésem furcsa fintora, hogy akár végig is fertőzhettem a teljes bandát, ugyanis szombat reggelre már megfájdult a torkom, vasárnap pedig már sikerült is pozitív antigén-tesztet produkálnom. Szerencsére mára már gyakorlatilag semmi bajom, de ennek köszönhetően ezt a hetet itthon töltöm el. A munkahelyemen sokan kovisok, minden bizonnyal onnan szedtem össze. Nagyjából a hasonló magyar lépéssel egy időben törölték el itt is a járványügyi korlátozásokat, így már szabadon terjedhet mindenfelé a kór. Szerencsére a jelek szerint a mostani verzió már sokat szelidült.

További érdekes fejlemény, hogy édesanyám kórházba került nem olyan régen. A részletekkel nem untatnék senkit és nem is okvetlenül tartozik a nyilvánosságra, így legyen annyi elég, hogy nagyon legyengült, lefogyott, s a helyzet addig fajult, hogy súlyosan dehidratált állapotban vitték be, miután két napig nem sikerült elérni. Párja épp külföldön dolgozott, a munkarendje olyan, hogy cirka egy hónapot megy, aztán hasonló időt meg otthon tölt.
Szerencsére azóta szépen alakul, komoly szervi bajok nem állnak fenn, de hogy hasonló dolgok ne fordulhassanak elő később, még a hónap elején újfent Magyarországon jártam, s egyúttal mindkettőjüket ide is telepítettem hozzánk. Most a vírusra való tekintettel épp nem érintkezünk, de egyébként nagyon jó ötletnek bizonyult ez a lépés.

A blog éledése feltehetően július végén következik majd be, amikor én már újra háztartásbeli tanuló leszek, de azért lehet, hogy időnként addig is hallotok majd rólam. Köszönöm addig is a megértést!