Egy csomagküldés kálváriája

Vietnámba költözésünk előtt néhány nappal, emlékeim szerint talán október 6-án, elmentem Shenzhenben a legközelebbi postára és feladtam a csomagjainkat Nha Trangba. Akkor és ott azt a tájékoztatást kaptam, hogy cirka fél hónap alatt ér majd ide.

 

A feladás körülményeiről tudni kell, hogy ekkor még nem volt itteni lakcímem, azt sem tudtam, hogy milyen házat fogok bérelni, azt meg pláne nem, hogy hol. Így aztán egy itteni ismerős címére került elküldésre a pakk.

 

A hetek teltek, a csomagokról pedig semmi információ nem jött. Bár Ázsia keleti felén a posta megbízható, azért számoltunk azzal az eshetőséggel, hogy valami gikszer folytán mégis elkeveredik a küldemény, így eleve csak olyan dolgokat pakoltunk, amiket nélkülözni tudunk. A kávéfőzőt például a repülős poggyászba raktuk.

Végül úgy három hét után érkezett egy levél, miszerint Saigonban van a cucc és épp a vámvizsgálatra vár. Sajnos a helyi kontakt céges címet adott meg, így aztán a vietnámi hivatalnokok éles szemükkel kiszúrtak bennünket és arra juthattak, hogy valami üzleti áru érkezett. A levél persze viet nyelven volt, így nem volt egyszerű lefordítani.

Közben jött a tájfun, így akadt más dolgunk is, de aztán jött a második, ugyanolyan levél is. A postán csak annyit tudtak mondani, hogy hívjuk fel a telefonszámot, ami a papíron szerepel. Szerepelt kettő is, az egyiket felvették, a hölgy előzékeny volt, de nagyon ramatyul beszélt angolul, s a másik számot ajánlgatta.
Azt már lényegesen nehezebb volt felhívni, állandóan foglaltat jelzett, majd amikor végül sikerült, az ottani kolléga nemes egyszerűséggel bontotta a vonalat. Utána meg már fel sem vette…

 

Szerencsére találtunk egy vietet, aki felhívta helyettünk másnap. Ő annyit kiderített, hogy csak a csomagok tartalmáról kéne nyilatkozni, illetve arról, hogy nem üzleti. (Ezt magam is lefordítottam nagyjából, de így volt teljes.) Viszont a nyomtatványon az is szerepelt, hogy nem arra kell írni, így kénytelen voltam vietnámiul bepötyögni az egészet s majd kitöltés után kinyomtatni. Vagyis lettem volna…

Ekkor ugyanis megjött a csomag. Valami rejtély folytán már én szerepeltem címzettként, bár a megadott cím maradt. És el is vámolták, szerencsére elhanyagolható összeget kérve. Figyelembe véve a viet posta sebességét, esélyem sem lett volna a papírt visszaküldeni, mert addigra már javában úton lett volna a pakk Nha Trang felé.

 

A legnagyobb dobozt kinyitották, s elég barom módon pakolták vissza. Ennek köszönhetően 1-2 apróbb külsérelmi nyom keletkezett pár benne lévő konyhai eszközön, s valahogy sikerült kiszaggatniuk a feladott tésztát és zsemlemorzsát is (volt még hely a dobozban, vagy ott maradt volna, vagy feladom). Így minden tésztás és morzsás lett, de hát ez van.
Szerencsére a másik két dobozhoz nem nyúltak, így dacára annak, hogy az eredetileg téglatest alakú kartonok jobban emlékeztettek gömbre, az összes üvegpohár sértetlenül ideért. Erre nem fogadtam volna.

 

A dolgainknak hála, most már teljes a konyha, minden szükséges kellék megvan. Rizsfőző és szendvicssütő is, s az edények is itt vannak.
Lassan, körülményesen, de végül ez is megoldódott.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

6 hozzászólás

  • sellőlány

    Na, már vártam ezt a történetet. A barmoknak miért nem volt elég átküldeni az átvilágítón a dobozokat? És fizetni használt konyhai eszközökért miért kellett? (Mert külföldiek vagytok?)

  • sellőlány

    @Liping: Hát még mindig nem logikus, mert magánszemélyek vagytok, de ázsiai logikával persze minden megmagyarázható. Az ökölszabály nem változik, ha külföldi vagy sanszos, hogy fizetsz. 🙂

  • Liping

    @sellőlány: mire ezt elküldtük volna, már lezajlott a vámeljárás. Hogy végül hogy kerültem a csomagokhoz mellékelt levélben címzettkent feltüntetve, az örök rejtély.

    Amúgy elvileg a kiadott papíros szerint csak olyan opciók lettek volna, amiről nyilatkozni kell, hogy a csomag személyes vagy céges használatra van (ezek közül akkor lehetett volna választani, ha fel van tüntetve magánszemély is a cimzettnel a cég mellett), illetve hogy üzleti vagy sem.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük