Vonatozni Vietnámban

Múlt héten volt szerencsém egy hétórás kiruccanáshoz Nha Trang-ból Biên Hòa városába, mintegy 400 km-t megtéve ezen idő alatt.
A matematikai alapműveletek terén jártas olvasók ebből már ügyesen kikalkulálhatták, hogy a vietnámi vasút nem a száguldásról híres. Bár ha figyelembe veszem az otthoni helyzetet, a szintén egyvágányos Budapest-Nagykanizsa szakaszt, ahol a 220 km-hez picivel több mint 3 óra kell, nem érződik észveszejtő lemaradás.*

A viet vasúton is több fajta osztály van, akad fapados és puha üléses, illetve kétféle alvós típus is. Ez utóbbi nem feltétlenül haszontalan, hiszen Saigon és Hanoi között a leggyorsabb vonatoknak is másfél napig tart az út.
Szerencsére valami klíma még a fapados kocsikban is akad, s a kihelyezett lapostévéknek hála még szórakozhat is a nép a szappanoperákat bámulva.

Adná magát persze a gondolat, hogy ha valaki hosszú időn át, esetleg éjjel utazik, hálókocsis jegyet vegyen. Mivel ez drágább, ezt nem mindenki teszi meg, de az alvást így is megoldják. Ülésen, gyékényeken, a földön, ahol épp helyet találnak.

Mutatós képeink galériába szedve alant.

—————————————————————
* még jó, hogy megnéztem az Elvirát. A vasút egyre szarabb állapota miatt emberemlékezet óta nem vonatoztam Kanizsa és Bp. közt, miután a busznak megállóhelyektől függően elég 2:10-2:40 perc (ebből fél óra nagyjából Bp. illetve az agglomerráció), míg a vonatok közül az IC-nek sikerült 4 óra alatt teljesítenie a távot (ami azért is szomorú, mert 20 éve három óra körül is ment). Viszont volt most valami felújítás, ami a jelek szerint a menetrenden is meglátszik, s a különdíjas vonatok immár újra ugyanolyan gyorsan szelik a pályát, mint két évtizeddel ezelőtt – vagy épp a vonal átadása idején, csak akkor még gőzmozdonnyal, közel 160 éve.