Csippelés nyugaton és keleten

Aktuális koronavírusos pandémiánkból, ha lassan is, de talán már kifelé tartunk. A csippelés hol jobban, hol kevésbé jól pörög, de a lényeg, hogy már zajlik. A néhai és a választott új hazám eltérő utat jár(t) be, ahogy kedvenc élőhelyem is.

Hungária

A magyarországi helyzetet talán nem kell nagyon bemutatni, hiszen az olvasók többsége ott éli a világát, s a saját bőrén tapasztaltja. A politikát nem szívesen engedem be erre a felületre, de ez most megint egy olyan téma, ahol ez valamennyire kikerülhetetlen. Sajnos, mert egyébként nagyon nem tartom szerencsésnek, hogy még ebben a helyzetben is szekértáborok feszülnek egymásnak. Jómagam, mint azt korábban már volt szerencsém kifejteni, liberális beállítottságú ember vagyok, s felettébb rosszul éltem meg a jelenlegi oldal most már több mint évtizedes regnálását. Na nem mintha az azt megelőző nyolc év annyira jól sikerült volna, de legalább a kormányzást borító ideológiai máz kevésbé volt ellenemre. Ilyen előélet mellett kifejezetten kellemetlenül érzem magam, amiért az elmúlt hónapokban szinte folyamatosan az illiberális hatalommal kell egyetértsek. Nem kétlem, hogy bőven akadtak kevésbé altruista motivációk a vakcinabeszerzések körül, ahogy azt is látom, hogy a járvány kezelése korántsem alakult problémamentesen. Az 5000 egészségügyi dolgozó szélnek eresztésének időzítése – még ha egy részük amúgy is ment volna, csak a veszélyhelyzetben érvényben lévő tilalom miatt nem tudott – is kifejezetten botrányos. Ezeket nem lehet tagadni. De azt is látni kell, hogy európai viszonylatban egyáltalán nem voltak lazák a szabályok, s a megugró esetszámok főleg a legendásan nem szabálykövető lakosságnak köszönhetőek. Az ellenzék részéről sem nagyon észleltem, hogy – az amúgy kifejezetten népszerűtlen – komoly lezárásért harcolt volna. Ebben a helyzetben üdvözölni tudtam, hogy orosz és kínai vakcinákhoz fordultak, enélkül tagadhatatlanul sokkal rosszabbak lennének a mutatók. Több, mint dupla annyi ember kapott már autizmust oltóanyagot, mint az EU-s átlag, s egyedül az apró Málta mutatói jobbak a közösségen belül. Bár nem kicsiny hiszti zajlott ezek miatt a különutas szurik miatt, azóta már Szputnyikot használnak a szlovákok is, a cseheknél pedig kisebb belpolitikai válságot okozott, hogy használjanak-e keleti hatóanyagokat (köztük a kínait is), s kis híján még a lengyelek is Sinopharm-vásárlók lettek. A németek meg maguk kezdték el sürgetni az orosz anyag európai engedélyeztetési eljárásának megkezdését.
Ahogy a széljárás változni kezdett, valahogy kikopott a kormányellenes orgánumok retorikájából ezen anyagok használátanak megkérdőjelezése is, s dacára annak, hogy hónapokon át mást se lehetett olvasni, most úgy tesznek, mintha soha nem is lett volna téma. Egy darab ellenzéki párt tart ki következetesen az álláspontja mellett, ezt, mégha egyet nem is értek, legalább értékelni tudom.

Mi újság Írországban?

Az itteni helyzet leginkább két dologban tér el a magyartól. Az egyik, hogy mutatja, mennyire korlátok közé lehet szorítani a járványt, ha abban partner a lakosság is. Már bő egy hónapja napi 3-500 új eset van, mindez úgy, hogy folyamatosan tesztelnek. Férjem már vagy 15-ször esett át rajta, minden héten járnak hozzájuk a munkahelyére ebből a célból.
A másik pedig, hogy mennyit számít, sikerül-e az országnak máshonnan oltóanyagokhoz jutnia. Itt csak feleannyian lettek csippelve eddig, s a jelenlegi tempó mellett elképzelni is nehéz, mire lesz értékelhető előrelépés. Az külön betett az amúgy is csigalassú folyamatnak, hogy sok más nyugati országhoz hasonlóan itt is felfüggesztették az AstraZeneca használatát. Ezt különösen szomorú dolognak tartom, tekintve hogy semmi nem utal arra, hogy kockázatos lenne. De sajnos tudomásul kell venni, hogy még ez is népszerűségi játék, a kormányok pedig igyekeznek elkerülni minden hőbörgést. Az aktuális német álláspont kifejezetten cuki: 60 év felett engedélyezett a használat, alatta az esetleges vérrögképződési rendellenességek miatt még vizsgálják. Hulljon a férgese?

Felpörög a kínai program is

Bár az ázsiai óriás egy ideig jobban koncentrált az imidzsjavítást és a zsíros üzletet jelentő exportra, végül a saját oltási programja felpörgetése mellett döntött. Ehhez először kiépítették a szükséges infrastruktúrát, majd cirka két hete beindult a folyamat. Most már napi 5-6 millió oltást adnak be, s 120 milliónál (8,32%) járnak. A cél, hogy június végére a lakosság 40%-át letudják, őszre pedig a nyájimmunitáshoz szükséges szint is teljesüljön.
Magyarországon ez nem kapott túl nagy nyilvánosságot, de az amerikai sajtó nagyon sokáig azzal volt elfoglalva, miért nem halad a kínai vakcináció. Megfejtésük is volt persze, eszerint azért, mert az egyébként ördögi, s a lakosságát bármire rákényszeríteni képes rezsim nem tudta elérni, hogy állampolgárai elfogadják a helyi szurikat. Hiszen azok annyira rosszak, hogy még a kínaiaknak sem kellenek.
Természetesen nem ez az önmagát cáfoló tézis volt az oka, hanem hogy volt egy hónap újév, amikor nagyjából semmi nem történik Kína-szerte, illetve a már feljebb emlegetett prioritási sorrend. Lássuk be, úgy könnyű az exportot előnyben részesíteni, ha a határokon belül nincs aktív járvány.
A múltkori posztban emlegetett, aznap épp két aktív eset nagy vihart kavart egy másik felületen. Az egyébként jobbára 10 körüli érték éppenséggel lehet hamis. Erre nem tudunk rálátni. De Kína nincs hermetikusan elzárva a külvilágtól, jelenleg is nyugatiak milliói élnek és dolgoznak az országban. Noha nagy részük – akárcsak a kínaiak nagy része – tagadhatatlanul a keleti part nagyvárosaiban tömörül, kisebb számban előfordulnak bárhol. Az egyetlen kivétel Tibet Lhászán kívüli területei és néhány elzárt xinjiangi járás. Nem lehetetlen, hogy a leginkább világvégi, falusias vidékek híreit el lehet fojtani, de az epidémia országos kitörésének elkerülése lényegesen magasabb számok esetén vajmi kevéssé volna lehetséges, ha Kína kétharmadában napi szinten dokumentáltan normális mederben zajlik az élet. Nem mellesleg, olyan hírek akadnak is, ebbe belecseppenő külföldiek révén, hogy a városukat lezárják, a teljes lakosságot meg letesztelik, mert találnak 1-2 esetet.
De ha Kína járványkezelési sikere teljesen elképzelhetetlen is, akkor ott a másik Kína, Tajvan. A teljes pandémia alatt sikerült ezer alatt tartani az esetszámot, s jelenleg napi 1-2 fertőzött fordul elő. Vagy ők is hazudnak, vagy pedig valóban lehetséges járványmentes állapotot létrehozni megfelelő fellépés mellett.
A legújabb fejlemények alapján a WHO elismerte a Sinopharm és a Sinovac oltóanyagának hatásosságát is, ez talán kifogja a szelet az ellenzők vitorlájából.

Jövő?

A pandémia elején sikerült több, egészen jól sikerült jóslatot megfogalmaznom. Szerencsére minden nem jött be, mert végül léptek az európai hatóságok, de így is egészen elégedett lehetek magammal.
A most előttünk álló idővel kapcsolatban lényegesen nehezebb biztosat mondani. Így inkább csak a reményeimet fogalmazom meg. Bízom benne, hogy előbb-utóbb felpörögnek a kapacitások, s azért az év végére már az európaiak kritikus tömegébe kerül mikrocsip. Ha eljutunk ide, az egyúttal azt is jelenti, hogy jönni fog még legalább ugyanennyi, immár felesleges vakcina is, amit, tekintve hogy fél év után megromlanak, majd felajánlunk a fejlődő világnak. Ami remélhetően rendezi a kérdést. Legalábbis egy ideig. Nagyon elfajuló mutánst talán nem kapunk addig még, s legfeljebb majd évi egy-egy emlékeztető szurival elleszünk. Jó lenne.

Oltassátok be magatokat, ha megadatik a lehetőség.