A kedvenc osztályom

Az amcsi még pár napig nem nagyon fog tanítani, mert most az érkezéssel kapcsolatos dolgait intézik. Holnap viszik majd Wuhanba orvosi vizsgálatokra, ma a szerződéseket írta alá, stb. Így jelenleg annyi látszik biztosnak, hogy szerdáig minden megy a maga eddigi útján, mintha itt sem lenne, utána meg majd meglátjuk.

Zhao Shenggel már beszéltem, hogy ha odaérünk majd, akkor addigra kitalálom, hogy melyik osztályokhoz ragaszkodnék mindenképp. A kollégának úgy is mindegy, még nem volt egyiküknél sem.

Ami miatt még nem vagyok teljesen döntésképes az az, hogy még mindig van olyan csapat, akikkel nem volt órám, miután valami kavar akadt minden hétre.
Ma debütált még egy elsős angoltanári osztály, egyelőre nem túlságosan lopták magukat a szívembe. Nem volt velük semmi különösebb probléma, de hiányzott a szikra. Hacsak nem lesznek rosszabb versenyzők is, róluk szívesen lemondok.

A második adag duplaórám délutánra esett, aztán odaérve megint nem találtam ott senkit. Zhao Sheng előkerült hamar, végül kiderült, hogy volt valami félreértés, s a diákokat nem tájékoztatta a programról senki. Végül abban maradtunk, hogy a második órára majd előkerülnek, s ha csonkán is, de megtartom.

Első hétfői munkanapom volt ez, így adott volt hogy még egy adag ismeretlen kerül elém. Kezdéskor aztán már kiderült, hogy a nebulókat tanítottam már, kétszer is, csak eddig szerdán. Akkor ugyanis egy összevont csoport részeként jelennek meg, üzleti angol szakosokkal együtt.
Az idegenforgalmat tanuló mai csapat mindössze 11 főt számlál. Még a szerdai összevont eseményeken is azt élveztem leginkább, hogy alig vannak 40-en, így meg, különválasztva egészen odavagyok a helyzetért.

Amúgy nem különösebben jók angolból, de ennyi diákkal másfél órában nagyon ki lehet bontakozni. Rájuk mindenképp lecsapok, most már ők a kedvenceim. A jenki meg szenvedjen majd a legnagyobb és/vagy legproblémásabb osztályokkal. Ért volna ide időben.