Az ókori Kína féltve őrzött titka

Hubei tartomány Kína selyemtermelésének legfontosabb körzete. Megragadva a lehetőséget, meg a betegszabi okozta rengeteg szabadidőt, tegnap webet böngésztem, s kapcsolatba léptem az egyik selyemhernyófarmmal. Mindig is szerettem volna látni élőben, hogy miként zajlik a folyamat, s mivel a waiguoren-létnek megvannak az előnyei is, egyáltalán nem zárkóztak el a dologtól, hogy a közeljövőben valamikor meglátogassam őket.

Addig is, felvezetésként nézzük meg, miről is van szó pontosan.

A selyemlepke háziasítása többezer éves folyamat eredménye. Az eperfalevél-diétán élő állatok átalakítása egy igen komoly, célratörő munka volt, a mai ízeltlábúak alig hasonlítanak egykori őseikre. Utóbbiak már nem is fordulnak elő, kizárólag a domesztikált verzió.

fabio-pupin-silk-moth-adult-male-bombyx-mori.jpg

Ez a cukinak legnagyobb jóindulattal sem tekinthető moly a selyemlepke

Annyira sikerült őket specializálni, hogy emberi beavatkozás nélkül ma már nem is maradnának életben, mivel a röpképességüket is elvesztették. A kínaiaknak sikerült az amúgy roppant undorító formájú lepkéket teljes egészében a selyemtermelés igényeinek megfelelővé formálniuk. Egykoron normális méretű szárnyaik voltak, ezek az idők során méretben a harmadukra mentek össze. A kifejlett állatok potroha ezzel szemben megnőtt, hogy minél több petét tudjon elraktározni, s ezzel növekedjen a termelékenység.

A háziasított lepkék nem félnek az embertől, mitöbb, már semmiféle reakciót nem mutatnak az egykori természetes ragadozók felbukkanása esetén sem. Hozzászoktak a tenyészetek nyújtotta biztonsághoz.

A hernyó lepkévé fejlődésének utolsó állomásakét bebábozódik, s védelmet szolgáló gubót készít maga köré. Ez a gubó adja a faj gazdasági értékét, mivel egyetlen, kilométeres hosszúságú, különösen finom selyemszálból áll. A lepke kikeléskor nyílást old a gubón, s ezzel tönkreteszi azt, így csak töredéküket, az állomány szinten tartásához szükséges mennyiséget engednek kifejlődni.

silkworm.jpg

Hernyóként sem igazán gusztusosabb

A selyemgyártáshoz használt gubók hernyóit a bebábozódás után néhány nappal forró levegővel leölik, majd a gubókat megfőzik, s így lehetővé válik a selyemszál legombolyítása.

A hernyók lemészárlását a Greenpeace-jellegű szervezetek régóta sérelmezik. Hogy pontosan mi lenne az elképzelt humánus megoldás, az nem teljesen világos persze.
India - amely mára a második számú selyemhatalom - egyes részein, vallási okokból ellenzik a bábozódó állatok elpusztítását. Hogy az erre kényes közönséget is elláthassák a cifra színekben tündöklő szárikkal, számos manufaktúrában kizárólag a már kikelt lepkék gubóit használják fel. Mivel ezáltal sérül a szál, az így nyert selyem minősége is romlik.
A rosszabb színvonalú selymek készítéséhez egyébként is használnak ilyen hulladék-alapanyagokat, de ezek érthető módon nem a csúcskategóriát képviselik. 

Ez a roppant munkaigényes folyamat eredményezi a selymet. A történelmi időkben ez volt Kína legfontosabb exportcikke.  A kereskedelem zavartalan működésének fenntartásához épültek ki a selyemutak, s a birodalom mindenkori erejétől függően igyekeztek is minél hosszabb szakaszokon azokat az ellenőrzésük alatt tartani (lásd a Tang-Kína térképeit a Wu Zetianes cikknél – egészen a Kaszpi-tengerig felügyelték az áruszállítást).

120430silkcocoonmound1.jpg

A gubók mindegyike 1-1, akár km-es hosszúságú selyemszál

Hogy pontosan hogy szivárgott ki Kínából a nemes kelme készítésének titka, az nem teljesen tisztázott, de előbb Koreába majd Japánba is eljutott. Jezsuita szerzetesek sikeresen kicsempészték, s eljuttatták Európába is, így a monopólium megtört.

Ma már nem vetekszik árban az arannyal, de még mindig komoly üzletet képvisel. A selyemtermelés piacán Kína dominanciája most is meghatározó, több mint négyötödét biztosítja az ellátmánynak. Ennek is meghatározó részét adja Hubei, az eperfák és a selyem tartománya.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

14 hozzászólás

  • rudai gyerek

    Reméljük, összejön a látogatás.

    Az egyébként nagy probléma, hogy a második felvételen nem tudom eldönteni, hogy melyik a hernyó eleje és vége? 🙂

  • Pilotax

    A poszt írója biztosan igen fiatal lehet és nincs tudomása arról, hogy nálunk a hatvanas évek elején is volt selyemhernyó tenyésztés. Nagyon szegények voltunk, és édesanyám a nyári iskolaszünet idején két vagy három selyemhernyócsalád „nevelését” vállalta magára meg két fiára (10-12 évesek voltunk). Az öcskösömmel napi feladatként eleinte napi egy kézikosár eperfalevelet gyűjtöttünk. Majd hétről hétre növekvő mennyiséget kellett nekik szedni. Hihetetlenül falánkak voltak. Az utolsó héten már csak úgy győztük etetni őket, ha metszőollóval vágtuk le az etetésre szánt eperfalombot. A tenyészidő egyébként négy hét volt. A tenyészidő elején hangya méretűek voltak, a negyedik hét végére férfi ujjnyi nagyságra nőttek. Így fotón tényleg rondán hatnak, de mi olyannyira megszoktuk őket a végére, hogy majdhogynem szépnek láttuk őket. Mivel nagyon kellett ügyelni arra, hogy a lepkék ne tudják kirágni a bábot, nem is nagyon láttunk lepkéket, mert a bebábozódást követően, egy két napon belül leadtuk a felvásárlónak szinte a teljes mennyiséget extra minőségben. Már nem emlékszem, mennyit kaptunk érte de arra igen, hogy nagyon nagy összeget, legalábbis az akkori viszonyokhoz mérten. Az a négy hét pokolian intenzív munkával telt mindhármónknak, szinte egyetlen perc szusszanásnyi időt sem lehetett lazítani annyit zabáltak.

  • Liping

    @rudai gyerek: Szerintem nem, én is csak tippelni tudok.:)

    @Pilotax: a 60-as években nem éltem, de tudok róla, hogy az 1800-as évek óta itthon is létezett a tenyésztésük. A hetvenes években állt le gyakorlatilag nullára, ha jól tudom, s a rendszerváltás idején lett teljesen vége.

  • Liping

    @Pilotax: Egyébként nem írtam semmi olyat, hogy itthon nem lett volna. Átolvastam még egyszer, de nem látok még csak félreérthető mondatot sem, ami ezt sugallná.

  • Pilotax

    Az isten áldjon meg téged Liping! Senkit és semmit nem akartam baszogatni. Csak mivel elég idős vagyok, gondoltam kiegészítem a cikket egy kis saját hazai megjegyzéssel, meg egy kis jóízű nosztalgiával a gyerekkoromról, és esetleg hátha van olyan ember akinek ez új információ lesz, mert mint írtad a hetvenes évekig volt nálunk selyemhernyó tenyésztés, azóta meg fölnőtt egy pár generáció akinek fogalma sem volt róla, hogy ez itt létezett. Meg talán az is, hogy nekem még személyes volt az élményem neked meg internetes élmény volt. Én élőben dolgoztam velük, nemcsak a fotójukkal. Tényleg csak személyes élményekkel akartam aláfesteni a posztot és nem kértem számon senkit és semmit.

  • DIODORO

    Otthon találtam egy régi (50-es évekbeli) kiadású, vaskos aranykalászos gazdatanfolyam könyvet. ott is viszonylag részletesen beszámoltak a technológiáról… valószínűleg a műselyem gyártás tett be a haza valódi selyem gyártásnak…

    Állítólag a 19. században igen jó minőségűnek számítottak a hazai selyem (mármint az alapanyag)

  • Serio (törölt)

    Márpedig a molylepke igenis cuki!
    Gonosz inszektofóbok vagytok. Nézzétek meg milyen cuki fekete szeme van, meg bolyhos és pufók is!

  • Tiheli

    Szerintem is cuki a lepke. Mondjuk elsőre(még olvasás előtt) denevérnek néztem… (mindenki megnyugtatására: nem vagyok biológia szakos 😀 )

  • Drizari

    Való igaz, anno gőzerővel folyt nálunk a selyemhernyó gubójának begyűjtése. Az országban lépten-nyomon eperfákba lehetett ütközni, a gyerekek imádták a termését. A járókelő felnőttek nem nagyon örültek, pláne, ha érett fekete eper pottyant az ingükre-blúzukra.
    Még mindig jobb volt az olasz nyárfánál, ami április körül vattafává változik a fővárosiak „legnagyobb örömére”.

  • csutkababa

    Sose tudtam, hogyan keresik meg a gubón a szál végét?? Én a cérnaorsón se mindig találom mg a cérnavéget…:)

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük