Amikor a legnagyobb jóindulat is kevés

Most értem haza az első másodéves vizsgáról. Az eredmények erősen elgondolkodtatóak.

Az angolul Jody és Leo nevekre hallgató két legerősebb diákom nem okozott csalódást, a kákán csomót keresve sem sikerült volna tőlük kettő illetve négy pontnál többet levonnom a százból. Ami viszont a többieket illeti…

A harmadik helyezett 71 pontot kapott, s volt még egy diák, aki megérdemelten átlépte a 60 pontos határt. Az ötödik számára viszont komoly jóindulat kellett ahhoz, hogy megelőlegezzem a vizsga teljesítését, s csak azért tettem meg, mert nem akarom a fél osztályt megbuktatni.

Két leányzó teljesen menthetetlen volt. Azt még elfogadom, hogy a szerepjáték nem ment nekik, mert ehhez nem árt némi nyelvi előképzettség. De az első feladatukat, a tételest sem teljesítették megfelelően, s ez nagyon enyhe megfogalmazás. Az egyiknek Xianningről, a másiknak meg az ételekről kellett volna beszélnie, egyik sem egy ördöngős topik.

A produkcióikat 38 és 15(!) pontra tudtam értékelni. Elvileg.

Mivel ez volt az első vizsgaidőpont, s hogy valamit tudjak hatni a soron következő diákokra, így kivételesen közöltem velük az eredményeket (alapból nem túl jó ötlet, mivel pótvizsga nincs, s ha tudják, hogy megbuktak, az nem érinti jól a teljesítményüket a többi vizsgán sem), s ők ketten lehetőséget kaptak egy jövő heti újrázásra. Azt is megüzentem ugyanakkor, hogy ez egyszeri alkalom volt, a többieknél nem lesz ilyen lehetőség. Remélem észbe kapnak. Ők ketten csakúgy, mint a csoport maradéka, különben komoly problémák lesznek.