Már csak hat nap

Vasárnap végre utazom. Ezt egyáltalán nem bánom, mert – tőlem kissé szokatlan módon – már erősen unatkozom itt. A shenzheni vonatra még a múlt hét során vettem fekvőhelyes jegyet, így előreláthatóan kényelmesen fogok utazni odáig.

Xianning hagyományos vasútállomásáról indulok majd el közvetlenül, s a vonat is csak Wuhantól közlekedik, így elég jó esély van rá, hogy idáig még nem fog késni. Ha az út hátralévő szakaszán késne, azt még elég jól is fogadnám, mivel menetrend szerint hajnali 6 után nem sokkal kéne beérkezni, ami azért annyira nem szívet melengető gondolat. A lényeg, hogy 1-2 óra csúszással nagyon is kibékülnék.

Az utazás egy kritikus pontja a csomagok kérdése. Félreértés ne essék, nekem sosem jelentett gondot, hogy minimális mennyiségű cuccal vágjak neki a nyaralásoknak, így ezúttal sem az a félelmeim oka, hogy esetleg nem tudok kellően változatos ruhatárat becsomagolni. Nem divatbemutatóra megyek, mosni útközben is lehet, meg amúgy sincs semmi kedvem cipelni egy halom felesleges dolgot.
A probléma abból adódhat, hogy itt egy kissé hideg van még, mialatt a trópusokra igyekszem eszeveszetten. Nagykabátot vinni Szingapúrba elég elborult ötlet, arról nem is szólva, hogy nem is tudnám hova rakni, ha már nem kell.
Végül arra jutottam, hogy nem lesz kabát, itt remélhetően túlélem a vonatig tartó utat, a járművön meg már van takaró. Guangdongban lényegesen jobb az idő, így vélelmezhető, hogy ott sem okoz majd a komfortérzetemben hiányosságokat a lengébb (pulcsi azért lesz) öltözet.
A macerásabb rész a visszaút. A repülő Wuhanban rak majd ki, ahonnan legjobb esetben is órák kérdése, mire a reptérről elvergődök hazáig. Legrosszabb esetben majd mindent magamra veszek, amit más úgy sem lát, s úgy talán elkerülöm a hipotermiát. Meg az is lehet, hogy addigra már szép lesz az idő itt is.