Túl az első munkahéten
Lassan visszarázódok a hétköznapokba. A rosszkedvem is odalett, aminek kimondottan örülök. Mint már írtam, ezúttal csak 10 órám van egy héten, ami lényegében öt, mert egy-egy alkalommal két órám van egy osztállyal. Ezek a duplaórák jók, szeretem őket, mert elég egyszer felkészülni, s idő is jut mindenre.
Eredetileg hétfőtől csütörtökig volt munka, de a hétfői órát sikerült átrakatnom csütörtökre, így most péntektől hétfőig szabad vagyok, s csak három nap tanítok. Kényelmes, meg kell vallani.
Az új osztályokkal nem vagyok nagyon kibékülve. Nem csodálom, hogy Javier sem volt oda értük, mert a legrosszabbak az összes elsős csoport közül, már ami a nyelvi képzettségüket illeti. Alig értenek meg valamit (azon ezek után már egyáltalán nem csodálkozom, hogy a latinó kollégát nem értették), s a kifejezőkészségük is csapnivaló. Macera lesz velük bőven.
A turisztikai osztályom bővült egy tanulóval, de a diákok fele hamarosan lelép. Zhejiang tartományba mennek egy évre gyakorlatra egy hotelbe, úgyhogy nemsokára csak 6 leányka marad. Vicces lesz.
A multimédiás termek tetszenek, határozottan könnyítenek az életemen, dinamikusabbak így az órák. Időnként ráébredek – ha épp jó csoportot fogok ki – hogy szeretek tanítani. Amikor érezhetően lelkesek és minden gördülékenyen halad, olyankor ez az egyik legjobb munka a világon.
Ki tudja, a végén még talán annyira belejövök, hogy ezt akarom hivatásomnak is…