Jingdezhen

Szombaton annak rendje és módja szerint meg is érkeztem Jiangxi tartomány eme szegletébe. A hotel kellemes volt, s már első nap remek vacsit adtak, mint ahogy arról már meg is emlékeztem itt, a blogon.
Másnap meglepően korán felébredtem, s mivel az esti muriig dolgom nem is akadt, így körbe tudtam kicsit nézni a belvárosban.

Jingde nem olyan nagy város. Bár a teljes területén laknak vagy másfélmillióan, ez a kínai közigazgatási rendszer sajátosságainak tudható be. A városias, beépített belterületen mintegy háromszázezer ember él, az ezt körbeölelő másik kerülettel (a kerület megjelölés jelenti általában a városias magokat a kínai terminológiában) együtt, amelyet még talán hozzá lehetne csapni a városhoz nyugati mérce szerint is, pedig mintegy félmillió.

Egyike kínai neves történelmi településeinek, a kétezredik évfordulót nem is olyan régen ünnepelték meg. Már a kezdetektől a kínai porcelángyártás központja, s mint ilyen, a történelmi múltban az egyik legfontosabb települése volt a birodalomnak. A selyem mellett a porcelán volt Kína másik menő exportcikke, amelyért szintúgy nemesfémmel fizettek az európaiak.

Bár a porcelángyártás ma is él, a gazdasági jelentősége már lényegesen kisebb, mint egykoron volt. Magának Jingdezhennek az életét azért még ma is meghatározza, elsősorban a turizmus révén. A belváros egy részén mást sem árulnak, csak porcelánt. De olyan szinten nem, hogy utcákat kell végigsétálni az első kis vegyesboltig, ami Kínában merőben szokatlan.

Nem értek a porcelánhoz, így aztán nagyon nem tudom minősíteni a kínálatot, de zömmel mutatós portékákat látni, bár egyik-másik bolt már inkább a giccsre ment rá a hatalmas porcelánkutyákkal és egyéb otromba termékekkel. Miután Jingde a porcelánfőváros, így olyan apróságokon sem kell meglepődni, mint hogy a hotelben a fogmosópohár porcelán, s az összes folyosói hamutartó is az.

Bár a város már több mint kétezer éves, sajnos a jó kínai hagyományokkal összhangban ebből nem sokat látni. Öröm az ürömben azért, hogy Jingde építészeti örökségét mégsem hagyták veszni teljesen. A belvárosban megőriztek egy teljes utcácskát, ami ideát tényleg ritkaságszámba megy.

Azzal együtt is üdítő élmény bejárni, hogy egyúttal az egyik városi bevásárlóutca lett belőle, így a régi házakba butikok költöztek be. Helyenként sajnos a bontás részben megtörtént, de legalább a házak elejét nem engedték lerombolni.

A boros esemény probléma nélkül lezajlott, a kis kétperces performanszommal együtt. A mexikói figura végül nem Javier volt, de még csak nem is mexikói, hanem belarusz, az eseményen pedig hozzám hasonlóan francia.
Bár nem értek a borokhoz sem, s kifejezetten nem szeretem őket, szerintem az általunk promózott francia lőre kifejezetten rossz volt, ennek ellenére szépen sikerült belőlük eladni.
Mi ketten francia szakemberekként a bor minőségét voltunk hivatottak demonstrálni, amit a kínai partner a szépen csillogó hologramos védjegyével is igazol. Ettől még persze lehet, hogy hamis, Shandongban termelt borról van szó, én igazán nem tudom megállapítani.

Az eseményt követően is kiadós és mutatós vacsi várt minket, de erről külön posztban.
Másnap, még a hazautat megelőzően is mászkáltam egy keveset a városban, s készült akkor is pár fotó. A többivel együtt ezekért is katt a képre.