Egy blog két éve 2. – A blog evolúciója

A Szecsuánblog indulásakor magam sem sejtettem, hogy ez lesz belőle. Az itthon maradt ismerősök, családtagok, barátok számára készült, s pusztán azon az elven, hogy egyszerűbb egyszer leírni mindent, mint mindenkinek külön-külön beszámolni a történésekről.

Hogy menet közben kissé megváltozott a helyzet, az jobbára a véletlen – na meg a Határátkelő blog és az index kiemelések – következménye. Az olvasótábor nőtt, lett kinek írnom, s kedvem is egyre több lett hozzá. Virtuális ismerősök jelentek meg, akik kommentjeikkel végigkísértek ezen a két éven, s egyik-másik olvasóval még a blogoszférán túli kapcsolatok is kialakultak.

Az olvasottság, a hivatkozások, a kiemelések mind-mind jó érzéssel töltenek el a mai napig, azzal együtt is, hogy már nagyon ritka az olyan hét, hogy ne szerepelne egy bejegyzésem a főoldalon. Mint az előző, top10-es írásom is mutatja, a „nagy testvér” általi futtatás nem feltétlenül szól a minőségnek, de azért egy részüket nehezemre esik nem elismerésnek venni, különösen annak függvényében, hogy itt vagytok és olvastok akkor is, ha épp nem reklámoznak.

Pár nappal a zárás előtt csaknem negyedmillió látogatónál tart a blog (titkon reméltem, hogy erről még beszámolhatok, de sajnos ez már nem lesz meg), vagyis azt hiszem, kijelenthetem, aránylag széles körben sikerült megosztanom a mondanivalómat kínai két évemről.

A bulvárosodás csábításával nem éltem, ami szerintem helyes döntés volt, ahogy az is, hogy kattintásnöveléshez sem folyamodtam a felesleges „tovább” gomb beiktatásával. Remélem, a stílusom maradt a régi, ahogy abban is bízom, hogy sokan szívesen olvastatok.

Más már nincs hátra, mint a búcsú, de ahhoz még 2-3 napot várni kell, addigra készülök el teljesen az új projekttel.

Addig is köszönöm nektek, hogy itt voltatok velem. Életem meghatározó pontja lett ez a blog, s ezért az olvasókat illeti a hála.