Kínai piac meg egyebek

Vagyis piac Kínában. Van a közelünkben, mintegy 20 perc  sétára egy létesítmény, ahol tegnap vásárolgattunk. Az itteni szupermarketekben nem kapni kimérős fűszereket, lajiaofen, vagyis pirospaprika-őrlemény pedig egyáltalán nincs, így ennek beszerzése volt az elsődleges cél.

A fűszerek rohadt olcsók, egy nagy zacskó babérlevélért fizettem 1 yuant, s hasonló nagyságrendekbe fáj a fahéj is. Ha már piacoztunk, vettünk fél kiló zöldbabot is (2 yuan), valamint 30 tojást 20 pénzért. Akartam valami élőállatot is vágatni, de csak halakat láttunk egy soron, szárnyasokat nem.

A szupermarketben aztán vágattunk békát. Jó előre utánanéztem, hogy nagyjából miképp varázsolhatom elő a húst az állatból, de erre a tudásra szerencsére nem lett szükség, mert a hentesember nagyvonalúan felajánlotta, hogy megnyúzza ott helyben a lábasjószágokat. Éltünk a lehetőséggel, mert így egyúttal az ölés is le lett tudva. (Ez mondjuk amúgy sem az én reszortom lett volna, a vérengzési képességeim kimerülnek a rovarvilág képviselőinek pusztításában.)

Szóval most a békák a hűtőben pihennek, majd délután lesznek elkészítve. Ha férjemnek is fogára való lesz, akkor sűrűbben veszünk majd, mert én szeretem.

Elég gyakran főzök itt amúgy. Most, hogy van főállású mosogató a háztartásban, könnyebben visz rá a lélek, így cirka minden másnap készül itthon valami.

 

Egy ideje gondolkodtam bicajbeszerzésen, de megfordult a fejemben a kis elektromos motorka ötlete is. A piarc felé sétálva egy csomó kismotoros üzlet került az utunkba, s az árcédulák alapján egy kevésbé fejlett példányt már 1200-ért haza lehetne hozni, s ebből még egész biztosan alkuldni is lehetne. Nem drága, kérdés, hogy mit tud, meg hogy van-e értelme. 

Kínában érvényes hajtási engedélye egyikünknek sincs, de ha lenne, se mennénk ki az itteni forgalomba, ellenben a kampuszon el lehetne vele gurulgatni, s ez megkímélne egy csomó sétától. Egyelőre talonban hagyom a kérdést.

 

Ja, igen, az utazás. Ezzel még adós vagyok.

Végül úgy döntöttem, hogy most nem megyünk sehova, mert egy hét elég kevés, különösen, ha abból 3 nap elmenne utazással. Majd a téli szünetben…

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

3 hozzászólás

  • virágelvtárs

    Ve-ve-vettél békát!

    Erről jut eszembe a régi jó magyar közmondás, hogy „Az emlegetett békát egyszer úgyis megnyúzzák”.
    Tehát tessék az elkészítést követően jól megszerkesztett gasztrofotókat mellékelni a állatról megevődés előtt.

  • Observer99

    @virágelvtárs:
    De a brenyó az olyan snassz! Veve, valamilyen egzotikus jószág – amiről a magyari népek még nem is hallottak – felfalásáról kéne egy poszt! 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük