Minek a gyerek?

Idén az órákon egy-egy témát járunk körbe, s ezek egyike a család, házasság, gyermekvállalás háromszöge által lefedett topik volt. Miután a beszélgetés, különösen, ha együttműködőek, kötetlen, így az is szóba került, hogy nekem nincs utódom, s egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy valaha is lesz.

A történtek után 1-2 héttel egyszer csak odajött hozzám óra után az egyik leány, s teljesen kétségbeesett, totálisan értetlen fejjel megkérdezte, hogy miért nem akarok gyereket. Kínában ez ugyanis elképzelhetetlen. 

Korábbi kínai éveim alatt, ha szembesültek az életkorommal, rendszerint a házasság hiányán problémáztak (egy késő huszonéves helyi fehérnép esetében már erősen aggasztó, ha nincs férjnél, harmincasként meg már nagyon nagy bibinek kell fennállnia ehhez), most, hogy bekötötték a fejem, immár a gyerek hiánya van soron.

Házasságon kívül szülni nem trendi errefelé. Az is kellően megbotránkoztató, ha két fiatal együtt él papírok nélkül, s nem is elterjedt, de ha mégis, ott is rendszerint már eljegyzési szakaszban van a kapcsolat.
A zabigyerekek keletkezésének elkerülésére az állam is szabályoz: Kínában – elsősorban a családszabályozás követhetősége érdekében – a gyermekvállalás engedélyköteles tevékenység. Ha a párocska utódot szeretne, a megfelelő hivatalban be kell jelenteni a szándékot. Bár az engedélyeztetés gyakorlatilag automatikusan történik, nincs elbírálás, feltétele a házasság.
Ha valaki mégis erre vetemedne, problémák sorának nézhet elébe. Engedélyeztetés nélkül a gyerek nem kaphat iratokat, azok híján pedig nem vehet igénybe semmiféle állami szolgáltatást.

Kínában mindenki akar gyereket. Vagy ha annyira nincs is bennük késztetés, akkor is összehoznak egyet, mert ez így van rendjén. A gyerek, különösen a fiúgyerek produkálása a szülők legfőbb célja.

A gyerek iránti igény annyira erős, hogy az itteni melegek esetében sem az a szüleik legnagyobb gondja, hogy melegek (már, ha előjönnek ezzel, mert többnyire még a titokban tartás dívik), hanem hogy hogy lesz így unoka.

A gyermek iránti igény nem teljesen önzetlen. Egyrészt, ha van fiúgyermek, azzal biztosítva van a család vonalának folytatása, ami – különösen vidéken és az idősebb lakosság körében – nagyon fontos szempont. Ugyancsak lényeges, hogy hagyományosan a (fiú)gyermek gondoskodik a felmenőiről, amikor azok megöregszenek. Normálisan kiépített társadalombiztosítás híján ez ma is így van.
Nyugdíj döntően csak az állami alkalmazottaknak jár, a többi foglalkoztatott esetében a vállalaton és az egyénen múlik, hogy fizetnek-e nyugdíjbiztosítást, falun élő parasztok esetében pedig teljességgel kizárt a nyugdíj, mivel sosem volt munkahelyük. Esetenként kapnak párszáz yuant az államtól, de ez nem elég sokmindenre.

Miután komoly állami családszabályozás van már több mint harminc éve, a fiúgyermek nem mindenkinek adatik meg. Kellően balszerencsés fogantatások mellett keményen a pénztárcába kell nyúlni, ha a család kitartóan próbálkozna. Néha így is tesznek, így falun olykor nem ritka, hogy akad 4-5 lány a hőn áhított fiúcska előtt.
A kvóta felett vállalt gyerekek elég költségesek lehetnek. A bírság nagyban függ a család jövedelmétől, de manapság egy-egy extra utódért minimum 10-20 ezer yuant ki kell pengetni.
Ez nem megy mindenkinek, emiatt sok helyütt nincs fiú, csak egy-két lány. A lánygyermekek tradicionálisan a férjük családjának válnak a tagjaivá a házasság után, így nagyon szigorúan nézve, a család fiúgyermek hiányában kihal.
Ez a mostani fiatalokat már jellemzően hidegen hagyja, de a szüleik esetében még fontos szempont lehet.
Szerencsére akadnak trükkök. Nem ritka ilyenkor, hogy az egyik unoka az anya családnevét viszi tovább, s így egy kis kiskapu kihasználásával továbbél a vonal.

A gyerek tehát elsősorban befektetés. Garancia arra nézve, hogy időskorára gondoskodik valaki az emberről. Miután Kínában ez a teljesen általános, nem is tudják felfogni, hogy ne így kelljen történnie minden esetben. Itt a gyerek szükséges. Ha tetszik, ha nem.