Lassan körvonalazódik a téli szünetes program

Időközben lett néhány új ügynökségi kontaktom, akik elég gyümölcsöző alkalmi munkákkal láthatnak el a jövőben. Persze ez erősen lutri, hisz’ meglehetősen kiszámíthatatlanul bukkannak fel ezek a lehetőségek, az egyikről most is pár nap híján csúsztam le.

 

Mindenesetre ha minden jól alakul, több extra bevételhez juthatok, s ezáltal a büdzsét sem kell feltétlenül annyira szorosra fogni a szünet idejére. Kopogom le, keresek eleget itt, de elég konkrét elképzeléseim vannak a havi megtakarításom mértékével kapcsolatban, amit nem szívesen múlok alul. Túlteljesítés esetén viszont vígabban lébecolok.

 

A terv így az, hogy egy kicsit hosszabbra veszem a téli program idejét, legalább három hetesre. Noha nem fogom elhagyni Kínát, az elképzelés szerint Yunnanba indulok meg először (valszeg Dali lesz a célpont, de a részletek még változhatnak), onnan Guangxi felé veszem az irányt, majd onnan érem el a három éve megismert Hainan szigetét.
Emígy lesz egy kis kultúra, szép tájak, érdekes vidékek, majd az egész levezetéseként egy másfél hét döglés a tengerparton.

 

Legalábbis most így gondolom, de elég erősen úgy érzem, hogy maradni fogok ennél a verziónál, legfeljebb apróbb módosításokat fogok eszközölni.
No, de ez még mindig arrébb van, a szünet csak januárt 15. magasságában kezdődik majd el.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük