-
Az út Kínáig 2.
Tavaly nagy lendülettel döntöttem úgy, hogy kipróbálom Vietnámot, ha már ide nem akaródzik összejönni a vízum. Ez nem bizonyult a legbölcsebb ötletnek, de szerencsére már elmúlt.
Mint írtam, valamelyest javultak a bejutási lehetőségek, s a munkáltató még ki is fizette az ezzel járó költségeket (üzleti vízum). Egyévest igényeltünk, de sajnos ebből első körben csak négy hónap (2*60 nap) lett, viszont elvileg következő körben már kiadják a félévest, ami effektíve nyolc hónapot ér, mivel még az utolsó nap is beléphet vele az ember és onnan indul a hatvan nap.
Ha ez is megvalósul, s közel egy évre nyugodt lehetek, akkor jön férjem köre, na meg a malackáké. Utóbbi egy külön történet, amivel most nem is fárasztanék senkit, de a (viet) hatóságok idiotizmusa miatt nem egyszerű.Férjem tehát jelenleg még Vietnámban van, kerek négy hónapig egész biztosan ott is marad, s ha meglesz a tartósabb vízumom, akkor neki is szerzünk, s lezajlik a családegyesítési eljárás. Szerencsére ez még kibírható idő.
Ha valami gebasz folytán mégsem sikerülne hosszítani (nem valószínű, de nem is kizárható), én akkor sem megyek többet vissza oda, hanem fogjuk magunkat és hazamegyünk, legalább addig, amíg találunk megoldást a visszatérésre. De reméljük, nem kell ezt a tervet bevetni.
Most is Shenzhen közelében élek, a mellette lévő Dongguan város közigazgatási határain belül, Humenben. Túlságosan nem néztem körül még, de teljesen vállalható, átlagos kínai színvonalú hely, sok magasházzal, normális utakkal, járdával (Vietnámban az utóbbi ismeretlen). Eddig határozottan élvezem az ittlétet, a kollégák is felettébb kedvesek, s a munkakörnyezet is nagyon kényelmes.
A munkahelyem egy óvoda és training center egyben, de csak most indul, szóval egyelőre nagyon korlátozott mennyiségű diák várható. Bár három szintes az épület, szintenként kb. 10 teremmel (s legalább ennyi babavécével, amik amúgy tök viccesek, miniatűr piszoárokkal, csapokkal, kagylókkal, vécénként kb. 10 gyermek egyidejű befogadására alkalmas kapacitással), első körben csak három csoport lesz, az egyikben nyolc, a másikban négy babával. A tulaj nagyon jól állhat, mert minden szuperül és méregdrágán van berendezve, s mindenből márkás, merthogy a félévente 20 ezer yuanes tandíjért cserébe nem mindegy, hova kerül a poronty.Szóval, a heti öt hétköznapból, amikor az ovi üzemel, én hármat töltök majd itt, két napom (előreláthatóan a csütörtök és a péntek) szabad lesz, míg a hétvégén a nyelvsuliban tanítok, szintén kb. három órát naponta, de ott is jelen kell lenni a nap további részében is netezni.
Bizonyára lejött, hogy Vietnám nem lopta bele magát túlzottan a szívembe, de ezt majd egy másik bejegyzésben fejtem ki. Jó újra blogolni!
-
Az út Kínáig 1.
Fizikai és képletes értelemben is. Kezdjük talán az elsővel, az elég egyértelmű. Nha Trangból előbb Saigonba röppentem, ahol bosszúsan szomjúhodtam a gépre várva, mivel a nemzetközinél is nemzetközibb a külvilágba gépeket küldő terminál árszínvonala. Nem, azért annyira még nem amortizált le Vietnám, hogy csődbe menjek egy zérós kólától, még így sem, de egy három decis palackért nem vagyok hajlandó 2,5 USA dollárt fizetni – mert hogy még a kereskedelem is az amerikai nemzeti valutában zajlik. Na, azért a pofátlanságnak is van határa, pláne egy olyan országban, ahol a kérdéses üdítő normál körülmények között cirka nyolcezer viet pénz, kb. 0,3 USD.
Ivóvizet amúgy lehetett volna ingyen is fogyasztani, de a katarihoz hasonló ivókút épp üzemen kívül volt, így aztán nagy ballonos vizeket pakolt ki a személyzet, a kívánatosnál úgy 20 fokkal melegebb formában… Hát, ez van.
A viet légitársasággal, mely amúgy egy kifejezetten rendes cég, most már évek óta négycsillagos, aztán elszálltunk Hongkongig, s mivel épp a vészkijárathoz pakoltak, óriási lábterem is volt. Hongkongba érve volt egy kis zavar az erőtérben, mivel most először kompoztam az ottani reptérről, s nem voltam egészen képben a módjával. (Hongkong méregdrága városának lényegesen nívósabb légikikötőjében aztán 11 ottani dollárért kaptam fél liter zérót, ami kb. 1,4 USD-nek felel meg.)
No, de a komp. Már elindultam az útlevélellenőrzés felé, amikor végül valahogy észleltem, hogy nekem nem is kell belépnem, s még a poggyászt felvenni sem, azt a komposok intézik. Megvettem a jegyet, majd a reptéri vonattal elrobogtunk a kikötőbe, s onnan egyenesen Humen városába, kb. 80 perc alatt. Csak ideérkezés után került sor a (kínai) határellenőrzésre, de hivatalosan Hongkongban nem is jártam.
Érkezést követően összeszedtek, majd a szállás elfoglalása után még vacsiztatás is volt. Az immár amúgy újra barna hajú Veve így jelent meg újra itt. A téma második részében az ide vezető folyamatokról írok, addig pedig íme egy adag kép. Útról, repülőről, kompról, kajáról, ami kell.
-
És már dolgozunk is
Merthogy ma már fizetett állásban vagyok. Igaz, a munkám egészen szeptember 3-ig arra terjed ki, hogy netezzek az irodában, mivel tanítanom addig nem kell majd.
Ami azt illeti, utána sem kell túlzásokba esnem, mivel háromszor fél óra oktatási kötelezettségem lesz, heti két szabadnap mellett. Sajnos ennek ellenére 7.5 órát itt kell eltöltenem a munkanapokon, elvileg az órákra készülve, a gyakorlatban valószínűleg inkább netezve. Mindezt 14000 yuan havi fizuért és lakásért (a rezsit én fizetem).
A lakás amúgy meglehetősen apró, cirka 30-35 négyzetméter, de a célnak megfelelő, s a shenzheninél nagyobb. Az internet még nincs bekötve, de remélhetően néhány napon belül rendeződik a helyzet.
Zárásként néhány kép a munkahelyről a galériában. Némi munkahelyi ebéddel is vegyítve, mivel hogy az is van, ránk is főznek a konyhán, s cukin be is tolják ide a falnivalót.
-
Veve visszatér
Már Kínában vagyok, egy kiadós alvás is volt. Egyelőre pár napig még mobilnetről, de aztán csapatom.
Egy Veve sokkal jobban elvan a természetes élőhelyén…
-
Bizakodom
Hacsak nem csesznek el valamit a papírmunkával, ami azért nem lenne teljesen életidegen szituáció, az új tanévet mar Kínában kezdem meg a Shenzhen melletti Dongguanban.
Hálásan fogadok mindennemű segítő energiaküldést!
-
Szünet
Elnézést mindenkitől a hosszú kihagyásért. Szerencsére élünk és semmi tragédia nem történt, viszont beütött egy elég erős alkotói válság a részemről. Nem kifejezetten volt kedvem írni, a mindennapokról nem akartam, mert nagyjából egyformák, érdemleges meg nem történt velünk.
A jövőt illetően még nem pontosan tudom, hogy mi lesz, de valószínűsítem, hogy a vízumunk lejártát követően továbbállunk. Ha a helyzet lehetővé teszi, talán újra Kínába megyünk. De ez még változhat.
Ami a blogot illeti, s ez talán a fontosabb, meghatározatlan időre szünetre megy. Ha újra rendszeresen fogok posztolni, feltámasztom, addig pedig esetleg hébe-hóba jelentkezem, ha van valami nagyobb horderejű dolog, vagy épp nincs, de ennek ellenére is kényszerem támad megnyilvánulni.
Még egyszer elnézést ezért, a búcsú nem végleges, de egyelőre konkrétumokkal nem tudok szolgálni. Köszönöm mindenkinek, aki fészen, emailben, kommentben, stb. keresett, aggódott, tényleg nagyon jólesett.
Az újrakezdésig kitartást, s megértéseteket kérem!
-
Forrongó Saigon
Dél-Vietnám központja, egyben az ország legnagyobb városa mindig is annak legzüllöttebb, a káros nyugati hatásoknak leginkább kitett része volt. Ez ma sincs másképp, a tőkebefektetések zöme is ide koncentrálódik, s Vietnám külföldi lakosságának legnagyobb hányada is itt fordul elő.
Ezek a derék expatok persze sokféle funkcióban előfordulnak. Multik dolgozói, elismert szakemberek ugyanúgy vannak köztük, mint hosszabb-rövidebb ideig a környéken bóklászó turisták, s persze elsősorban a kiváló tanáremberek, hiszen Vietnám igencsak pörgő angoltanítási piacán rengeteg külföldi tanárra van szükség.
Ezek a javarészt rendkívül képzett, tapasztalt és elhivatott pedagógusok keményen dolgoznak, s munkájuknak hála a viet ifjúság is fejlődhet. És mégis, hiába minden áldozat, újabb és újabb akadályok gördülnek eléjük…
A napokban szembesültem azzal, hogy az egyik nagy nyelvsulihálózat egészen brutális, megalázó lépéseket kíván bevezetni. Ezek a gonosz kizsákmányolók kitalálták, hogy munkakezdéskor szondát dugnak a szakemberek képébe. Bár erről nem szólt a fáma, feltételezem, hogy alkoholmaradvány kimutatása esetén még valamiféle retorziót is foganatosítani akarnak az amúgy is meggyötört személyzettel szemben. Mintha a másnaposság érzése nem lenne önmagában kellemetlen!
Most képzeljétek el. Ezek a hihetetlenül felkészült és makulátlan pedagógusok hiába méretik meg magukat azzal, hogy egy hátizsákkal bejárják Délkelet-Ázsiát. Az sem elég, hogy fehér bőrt növesztenek, s nagy részük még annyira is képzett, hogy natív beszélője az angolnak.
Valószínűleg azt sem értik, hogy pár sör után a nyelvük is jobban megered, s ez csak javít a munka minőségén.De ez még mindig nem minden! Még olyan terveket is forralnak, hogy negatív drogteszthez kössék a munkavállalási engedély beszerzését!
Az érintettek most zúgolódnak, a facebook csoportok hangosak. Teljes joggal, teszem hozzá. Most mit sajnálják azt a kis dorbézolást? Adnának inkább egy doboz Saigont védőital gyanánt. A trópusokon ez lenne a minimum…
_________________________________________________
Szerzői állásfoglalás az iróniadetektorral nem rendelkező olvasók részére
Jelen blog írója, Veve nem alkoholista, s bár a félévente egyszer előforduló hétvégi kiruccanásai során alkalmanként nem veti meg az alkoholt sem (nagy ritkán még be is rúg), egyáltalán nem esne pánikba, ha szesztilalmat vezetnének be.
Fogyasztási szokásaitól függetlenül azon az állásponton van, hogy se részegen, se másnaposan nem kellene egy dolgozónak sem előfordulnia a munkahelyén, tanárként pedig különösen nem szerencsés dolog. -
Napi cuki: ügyetlen kismalac
Bolond gazdiknak bolond kisállatai lesznek, ezt kell szeretni. A most már három hetes és óriásira nőtt, egyke Dió a függőágy nagy szerelmese. Több-kevesebb sikerrel boldogul.
-
Méghogy a keleti nyitásnak nincs eredménye
Azt már tudjuk egy ideje, hogy a Nyugat haldoklik, a jövő Ázsiában van. Nem véletlen, hogy kis hazánk mindent megtesz, hogy Kína európai hídfője legyen, s természetesen az itteni piacokon kell megvetni a lábunkat is, ha talpon akarunk maradni.
Hogy a fentebb említett politika (mely nem teljesen új, már bőven az aktuális kormánypárt regnálása előtt felmerült) mekkora kézzelfogható gazdasági hasznot hajtott eddig Magyarországnak, arról lehet vitatkozni, de én most nem szeretnék. Helyette inkább örüljünk együtt annak, ami sikerült: Vietnámban a magyar pezsgő nem kuriózum, a Big C nevű lánc Nha Trang-i kirendeltségén konkrétan gyakorlatilag csak ez lelhető fel az import pezsgő kategóriában.
Hajrá!
-
Teljesen nem vesztem el
Újfent kénytelen vagyok mentegetőzéssel indítani, de kicsit megsűrűsödtek a napjaim. Tanítgatok, s férjemnek is lett munkája az idegenforgalom területén – plusz az én régi óráim hétvégente is rá várnak, ha végre beindul a nagy ünnepi leállás után az a suli is. Ez sajnos azzal is jár, hogy ő teljes állásban nincs itthon, így újra a nyakamba szakadt a háztartás vezetése is, amitől már egy kissé elszoktam. Hát, ez van.
A havi egyenlegünk így viszont végre újra megindulni látszik pozitív irányba, aminek őszintén örülök. Beindult az online tanítás is, kínai diákok számára, ami szintén segít lekötni az időmet. Most még elég hektikus minden, de remélhetően rövidesen beáll a nyugalom.
Közben a januárban idehozott másik malacka szülésére is várok már lassan egy hete, ami miatt elég keveset alszom. Remélhetően nem lesz gond, de azért csak akkor nyugszom meg teljesen, ha már lezajlik a folyamat.
Az új lakhely környékén (fenn), a kilapuló kismama (lenn)
