-
Célegyenesben
Most már tényleg csak néhány nap választ el Kínától. Ahogy kezdenek finisbe érni az események, lassanként már akarva-akaratlanul is e körül forognak a gondolatok.
Vár rám még egy bőröndtömés, gurigasajt- és szalámivásárlás (na meg édesítőszer is kell persze), s a lelécelés előtt még itthon is akad pár elintéznivaló.
A jelek szerint az érkezésem (amely későre, majdnem este 10 felé lesz várható, így a wuhani éjszakázás kikerülhetetlen) utáni napon még gyorsan megejtjük a kinti orvosi hercehurcát frissiben, így arra sem lesz gond.
Xianningben amúgy elég képlékeny a helyzet most. Egy amcsi nő jött volna a másik pozíciót betölteni, de ő menet közben valahogy elsikkadt, s ezt egészen a végére sikerült bejelentenie. Emiatt most kissé főnek a saját levükben. Elviekben találtak már helyette valakit (szintén amerikai, de férfi), csakhogy pár napja még ott tartottak, hogy az orvosi vizsgálatot készül megcsinálni, szóval nagyon sanszos, hogy időben nem fog megérkezni.
Egyszer már szívták meg hasonlóképp: pár éve – miután már minden papírt elintéztek – a delikvens nem jelent meg Kínában. Akkor egy félévre tanár nélkül is maradtak. Remélem, most azért ez nem következik be. A szerződésemnek volt egy olyan neuralgikus pontja, hogy igény szerint valamekkora extra díjazás fejében a normál óráimon túl még rámsózhatnak párat, s bár megígérték hogy ezzel nem élnek, azért biztos ami biztos alapon ezt az opciót átjavíttattam a papíron. Ettől függetlenül azért biztos lenne felém némi nyomás, hogy segítsek, ha már így alakult a helyzet, ami azért valószínűleg kissé kellemetlen lenne.
A fentiek miatt így azért jobban díjaznám, ha előkerülne a kolléga, azzal együtt hogy tartok is kicsit ettől a helyzettől. A blog alapján talán nem annyira jön le, de kissé antiszociális tudok lenni meg magamnak való. Fengjieben kimondottan jól viseltem, hogy nincs más külföldi, különösen hogy azért jöttem Kínába hogy kínaiak közt legyek. Ha a másik nyelvoktató nem ért kínaiul (amire azért elég jó esély van), látok rá sanszot, hogy velem próbál majd meg szocializálódni. Ez persze érthető, hisz’ mit tegyen szerencsétlen, ha mással nem tudja megértetni magát, de attól még nem kimondottan vágyom rá. Pláne ha valami debil, amit előre nem lehet tudni.
Talán azért javítja az esélyeket, hogy mégse a nő jön. A hapsi majd becsajozik, aztán ellesz. Engem meg remélhetően békén hagy.
Még mindig kedves és barátságos vagyok. Mint ahogy eddig is. -
Vízum, bőrönd kipipálva
Ma sikeresen elintéztem a munkavállalási vízumot is a nagykövetség konzuli osztályán. Rendesek voltak, mint általában, s az sem nagyon izgatta őket, hogy az igénylőlap-mellékletet sem töltöttem ki, lévén hogy a fakkokban nem találtam belőlük.
Ottlétem alatt most is szép számmal voltak fiatalok, akik különféle ösztöndíjakkal vesznek részt kínai részképzésen (most már, ha jól értettem az egymás közötti szavaikat, van Konfuciusz Intézetes ösztöndíj is, féléves is). A követségi alkalmazottakról tudni kell, hogy magyarul nem beszélnek, angolul viszont tényleg egész jól. Ma a velük folytatott diskurzusból volt szerencsém öt magyar egyetemista angol nyelvi képzettségéről is meggyőződni, s hát őszintén szólva, a helyzet erősen lesújtó.
A korosztályom esetén még elfogadom magyarázatnak, hogy elsőkként kezdtünk el nem oroszt tanulni, s sokunk, például én is, egy ideig németül tanult. De a nálam cirka 10 évvel ifjabbak már olyan környezetben nőttek fel, ahol az angol folyt mindenhonnan, s egyszerűen elképesztőnek találom, hogy ennyire nem ragadt rájuk semmi. Olyan akcentussal és annyira gyatra színvonalon nyilvánulnak meg angolul, hogy az én képem ég miattuk. Nyelvérzék ide vagy oda, egy budapesti elitegyetemi hallgatótól többet várnék.
Vettem aztán bőröndöt is. Néztem egy specializált üzletben is, de drágák voltak, s ahhoz képest szarok is. Nem győztek meg, hogy kibírják a gyűrődést, úgyhogy akkor inkább már elugrottam az egyik teszkóba, s szereztem onnan egy hasonló példányt, kevesebb mint feleannyiért. Ennek minőségével kapcsolatban sincsenek illúzióim, de legalább négy kerék van rajta, így van rá némi esély, hogy nem egyszerre megy tönkre az összes.
-
Két hét múlva újra Kína
Reggel megvettem a jegyet, 27-én repülök Wuhan felé. Az előzetes beharangozókkal ellentétben mégsem a Luftwaffe vendégszeretetét fogom élvezni (mivel a papírokkal való tökölés, s az emiatti késedelem miatt azóta sokat drágultak), hanem a jól bevált katariak nemzeti légitársaságával juttatom el magam a célpontig.
Így kalandos is kevésbé lesz, mivel Chongqingon keresztül megy a gépmadár (odáig meg, hacsak nem törlik a járatot, a szokásos dohai átszállás jön), Chongqing és Wuhan közt pedig a Xiamen Airlines járata szállít majd.
Jó lesz Kínában lenni megint, de azért szomorú is vagyok. A barátom itt marad, akárcsak a család. Viszont ezúttal legalább úgy néz ki, hogy egyszer fogadok majd látogatót itthonról a tanév során.
Hát, Kína – ha már nem is Szecsuán -, útra fel! Ismét.
-
Egy küldemény kalandjai
A levélszállítás evolúciójáról biztosan részletes szakirodalmat lehet fellelni, de a történeti áttekintés helyett ugorjunk inkább a modern korba, hogy kijelenthessem: a gyorsposta-szolgáltatás a leghasznosabb funkciók egyike.
Idén a UPS kezeibe rakták a sorsom, s pár napja végre sikerült útnak indítani a vízumomhoz szükséges munkavállalási engedélyt és meghívólevelet. (A késedelmet az okozta, hogy a hivatal feje épp volt kedves házon kívül tartózkodni több mint egy hétig, s az ő aláírása nélkülözhetetlen.) A vállalt cél alapján hozzám öt nap alatt, jövő keddi kiszállítással érkezik majd meg a csomag.
A szolgáltatás létezésénél már csak a nyomkövetés kedvemre valóbb, ez alapján már kezdek is irigykedni a papírjaimra. Az adatok szerint ugyanis már a negyedik országban látnak világot, beleértve a bolygó olyan kalandos helyeit is mint Kazahsztán.
De egy kép többet mond minden szónál. Most épp Varsóban pihen a küldemény.
-
Akadályok elhárítva
Zhao Sheng, a xianningi sulis kolléga jelezte, a hivatal végre mindent rendben talált, így egészen időben meg is vagyunk a papírmunkával.
Még egy pár napba beletelik, mire ideér a munkavállalási engedélyem és a meghívólevelem, s azokkal még el is kell szambázzak a kínai nagykövetség konzuli osztályára, de a lényeg, hogy már nincs semmi gond.
Ha a vízumot is beragasztják az útlevelembe, akkor onnantól már csak a repjegyet kell megvennem, na meg egy új bőröndöt, remélhetően strapabíróbb kerekekkel. A Lufthansával még sosem utaztam (kóros, hogy kapásból mindig Luftwaffét akarok írni helyette?), de gondolom nem lesz elviselhetetlen élmény. Törtem az agyam, hogy ki merjem-e jelenteni, de azt hiszem, nem hazudok, amikor azt írom, hogy ez a Frankfurt-Hongkong légiút lesz a leghosszabb egyhuzamban megtett repülés, amire eddig vállalkoztam. A Luftwaffésok csak odáig visznek, Hongkongból aztán majd a Southern China Airlines röpít el Wuhanba.
Közben Zhao Sheng arról is írt, hogy mellékesen dolgozik egy nyelvsuliban is, s hogy amennyiben ez jogilag megoldható, hétvégente tarthatnék én is ott órákat másodállásban. Nem utasítottam el az ajánlatot persze, anyagilag valószínűleg nem járnék vele rosszul még akkor sem, ha akár csak 1-2000 yuan pluszt hozna a konyhára, de majd meglátjuk, mennyire lesz nekem ehhez kedvem.
Meglehetősen kényelmes lettem, s kimondottan örülök, hogy kicsiket nem kell tanítanom már, a nyelvsuliban meg velük kéne vesződnöm. A megélhetésem így is biztosított, szóval rákényszerítve nem lennék, ellenben szeretem, hogy Kínában mindig van szabadidőm. Na mindegy, majd a részletek ismeretében ráérek ezt jobban átgondolni.
A fő, hogy most már nem menekülnek meg előlem a xianningi fiatalok.
Veve megy, s egy évig marad is. Reszkessenek. -
A bürokrácia kínai útvesztői
A nem teljesen demokratikus berendezkedésű államok általános jellemzője az ügyintézés fokozottan nehézkes volta. Természetesen – noha itthon nincs diktatúra – Magyarország sem mentes az állampolgárok felesleges szivatásától, de a blog szempontjából érdekesebb óriásország hivatalnokait azért nehéz felülmúlni.
A korrupció komoly gondokat jelent, ugyanakkor sok helyütt teljesen intézményesített. A sorbanállással járó ügyintézések helyszínein senkinek nem szúr szemet a pár yuanért segédkező beépített ember, a hétköznapok szerves része.
A népszavazás gyakorlata még nincs divatban, ennek ellenére a Párt és a kormányzat vezetői most már szabályosnak mondható időközönként cserélődnek. Az új káderek aztán a saját embereiket ültetik pozíciókba. A mostani friss vezércsere többek közt azt is eredményezte, hogy a tartományi hivatalok, így a külföldiek munkavállalásával foglalkozó hivatalok állománya is, teljes vérfrissítésen esett át.
A dolgát egyébként is épp csak ellátni képes társaság helyett most így egy rakat hülyével vesződünk, akik még rutinnal sem bírnak, ellenben frissen kinevezett főnökük bizonyítani szeretne.
Eredmény? Senki nem tud semmit, ami eddig jó volt, ott kötözködés megy, stb. Tiszta szerencse, hogy személyesen nem én bibelődök velük…
-
Spoiler
A korábban ígértekkel ellentétben már most nyilatkozom.
Augusztus 27. körül, előreláthatóan Frankfurton és Hongkongon át útra kelek Wuhan, majd onnan Xianning felé.A kínai élet második évada a nyár végén indul.
-
Budapest ismét
A nyarat mindenképp itthon töltöm, most már lesz, ami lesz. Hogy később hogyan alakul, arról majd tájékoztatlak benneteket időben.
Egyelőre két dolog jelentkezett hazaérvén.
Az első hazánkra nézve pozitív. Bár nincs csúcskategóriás lakhelyem idehaza sem, bőven átlagosnak tekinthető, mégis mellbe vágott, hogy az ajtón belépve egy kimondottan jó állagú, kellemes légkör fogad. A kínai lakhatási körülmények borzalmasak!
A másik már inkább másnap mutatta meg magát. Úgy elvertünk tizenkétezer forintot az egyik nagyáruházban, mint a sicc. És csak élelmiszert vettünk, még abból sem sokat, s nem is prémium kategóriás dolgokat. A minimum 230 forintos krumpli különösen szíven ütött, nem is voltam hajlandó venni belőle. Ma aztán a piacon sem volt 200 alatt, az is csak egy helyen, s egész apró szemű példányok.
Magyarország drága! Minden! Utálok itt vásárolni!Végül egy szolgálati közlemény.A blog nyári szünetre megy, nyitás vagy végső búcsú augusztus utolsó hetében várható. Ha időközben nagyon irhatnékom támad, meg esetleg akad erre a célra használható téma is, akkor hébe-hóba előkerülhet bejegyzés, de egész biztosan nem a megszokott gyakorisággal.
Van egy nagyon hasznos funkció, a nagyon nem előrehaladott szintű júzerek számára nevén nevezve: RSS. A lényege, hogy nem kell visszajárni és csalódottan nézegetni, hogy már egy hónapja nem írtam, az RSS sípol mindenkinek, ha frissülés történt. Minden körülmények közt előnyös használni, s nem csak ezen a blogon, de itt nyárra határozottan ezt ajánlom igénybe venni a kitartó olvasóim számára.Ezennel tehát elbúcsúzom, az oldal hibernálja magát, nyitás 2013. augusztus 25-e magasságában. Minden kedves idejárónak kellemes nyarat és sok pihenést kívánok!
-
Doha a levegőből
A reptért elhagyó gép fedélzetéről készült rövid videórészlet. Egy kevés látszik a városból is.
-
Hazatérés Magyarországra
Mint az az olvasók előtt jól ismert, szerdán nekiveselkedtem, s elindultam Európa felé. Miután leadtam a kulcsomat a főportán, letaxiztam a buszállomásig. A kapunál nagyon kedvesek voltak, mindenki hosszasan búcsúzkodott, s még a bőröndömet is elszedték, s lehozták az útig.
A buszpályaudvaron a sorban következő második járműre kaptam jegyet, 9:50-re. Chongqingban aztán hatványozottan szembesültem a hatalmasra pakolt, s törött kerekű, eképpen nem görgethető, legfeljebb húzható csomag hátrányaival. Az összes cipelésből élő kuli meg taxinak utasokat felhajtó alak kullancsként tapadt rám, s már bunkón kellett viselkednem, hogy lekopjanak.
Nem volt egy élmény elvonszolni a pakkot a metróig, de azért abszolváltam. A nap végére azért a kezem nem érezte túl jól magát, vízhólyagos is lett. A földalattival szerencsére közvetlenül elérhető a repülőtér, de mint kiderült, a megálló a belföldi, máskülönben normális méretű és teljesen színvonalas terminál előtt pakolja ki az utasokat. Miután sikerült szereznem egy gurítható cipelőalkalmasságot, már kicsit jobb kedvvel leltem fel az információt, ahol útbaigazítottak a nemzetközi épülethez (egy ingyenes, 20 percenként járó busz kb. 2 perc alatt teszi meg a távot), s az is világossá vált, hogy csomagmegőrző viszont nincs.
Ez sajnos azzal a felismeréssel járt, hogy a repteret már nem fogom tudni elhagyni, így a chongqingi bevásárlásról le kellett mondanom. Végül a belföldi terminál egy viszonylag gazdaságosabb árfekvésű boltjában szedtem össze némi édességet meg élelmiszert az itthoniaknak.
A nemzetközi terminálon végül hét körül kötöttem ki véglegesen, de addigra ülőhely már nem nagyon akadt. Maga a hely amúgy elég vicces, egy egészen miniatűr épület, ami érthető is, miután a kirakott, egyszerre kb. 5-6 tételt mutató kijelzőre kifért a teljes délutáni menetrend. Főleg Phuketbe járnak innen a repülők, illetve mutatóban volt egy tajvani járat is, s a Qatar mellett még a nyugatot képviseli a FinnAir helsinki járata is.
Az információs pultban nem volt senki, s szalagokkal el is volt szeparálva néhány kényelmesebb kanapével együtt. A helyieket ez nem nagyon zavarta, a pultot befogták mindenféle iratok kitöltésére, eleinte csak az utasoldal felől, míg egy szemfülesebb kínai el nem szedte a szalagot, s be nem vonultak az emberek a teljes területre. A kanapékon túl elfoglalták az információs személyzet székét is, s az asztal belső oldalán is berendezkedtek.
Egy kicsit beljebb lévő pult mögött még én is találtam egy széket, majd befogva azt a pult belső oldalán foglaltam helyett, s laptopoztam kedvemre. Még a konnektort is használtam akkor már.
Valamivel később előkerült a személyzet is egy kishölgy személyében, aki bejött, kicsit ciccegett, pakolászott, majd hátulról kihalászott magának még egy széket, de máskülönben nem szólt senkinek semmit.Miután egy phuketi gép összeszedte a népek zömét, lett hely a kanapékon is, úgyhogy onnantól átköltöztem oda, s mivel más konnektort nem találtam, egy időre áramtalanítottam egy lelakatolt üdítőshűtőt. Ezért sem szólt senki.:)
A dohai gépen nem sokan voltak, de erről már írtam. Kétszer adtak enni, valójában egyik sem ízlett igazán.
A katari reptér hatalmassá nőtte ki magát, akárcsak a nemzetközi légitársaság, a Qatar Airlines is. Ez sajnos azzal is jár, hogy dacára a híresen magas színvonalú kiszolgálásnak, a fapadosokhoz hasonlóan buszoztatják a népeket a gépekből ki és be. Így volt szerencsém megtapasztalni az éjszakai 37 fokot, meg a reggeli minimum 45-öt is.
A reptérről a város nem igazán látható, de még felszállás közben sem a „jó” részek felé nézhettem, pedig ezúttal legalább nappal volt, s lehetőségem lett volna kikandikálni.
Budapestre valamiért hamarabb értünk be, s bár a csomagra egy keveset várni kellett, vámvizsgálat annyira nem volt, hogy egy darab ember nem állt a szalagok mellett.
Végezetül néhány kép, aláírásokkal.
Fengjieben a buszpályaudvaron épp az űrben lévő tanárnőt mutogatták (fent),
Chongqingi reptér, belföldi terminál(lent)
A nemzetközi terminál információs pultja, a képen mindenki utas, balról a laptopom (fent),
itt már megjött a kishölgy, a látható rész a váró kb. 70%-a (lent)
Reptéri dohányzó. Mivel az öngyújtókat szigorúan elszedik, a fenti fémtartóból kikandikáló beépített
megoldásokkal lehet tüzet nyerni (fent),
a félig üres dohai járat (lent)
A Chongqing-Doha járat menüje (fent),
a hot snack cím alatt futó késői vacsi (a lenti két kép, az alsóban már kibontva)
A megtett út (fent),
dohai reptér (lent)
A Doha-Budapest járaton kínált étek (fenn és lenn)
