• A koronavírusról józanul

    A téma megjárta a hazai és a világsajtót, nem kis pánikot váltva ki a lakosság erre fogékony részéből. Nem akartam tovább fújni a buborékot, így vártam a saját bejegyzéssel, amíg kicsit elcsitulnak a hullámok, mindamellett nem is szerettem volna úgy megnyilvánulni, hogy előtte nem gyűjtök be minél több személyes információt. Lássuk tehát.

     

    Magát a vírust nagyon nem kell bemutatnom, azt megtették előttem sokan. Feltehetően denevérektől származik, a jelek szerint cseppfertőzéssel és széklettel is terjed, s az esetek domináns többségében semmiféle feltűnő tünetet nem produkál a fertőzött humanoidokban, influenzához hasonlatos. Az esetek egy kisebb részében tüdőgyulladást okoz, s ez immunitásra kevéssé képes szervezetekben olykor halált is. A jelenleg ismert adatok alapján a mortalitás picivel 2% felett mozog, de a statisztikákat torzítja, hogy a fertőzés gócpontjaként azonosított Wuhanban értelemszerűen nincs akkora egészségügyi kapacitás, hogy több millió embert egyenként teszteljenek a vírusra, így csak azok jelennek meg az adatok között, akiknél fellépnek annyira gyanús jelek, hogy orvoshoz fordulnak. Mivel most zajlik az éves influenzaszezon is, bőven lehetnek diagnosztizálatlan esetek, számukat egyes források akár több százezresre teszik a városban. (Megjegyzem, hogy a kínai egészségügyi infrastruktúra egyáltalán nem rossz. Nagyvárosokban pláne. Teljesen normális, hogy nincs ekkora erőforrás, sehol a világon nem lenne, az intézményrendszer nem pandémiás eseményekre van tervezve, a normális igényekhez igazodik.)
    Ha így nézzük, a kór okozta elhalálozások aránya még kisebb, az influenzához mérhető. Amit ugyancsak nem kell elfelejteni, hogy az influenza kiváltotta mortalitás elsősorban azért annyira alacsony, mert a veszélyeztetett csoportokat rendszeresen oltják.
    A lényeg: egészséges, normális immunitás mellett nagyon csekély az esélye annak, hogy az embernek bármi baja legyen, az elhunytak pedig nagy többségében olyan, idős és beteg emberek, akik – szomorú, de tény – a vírus hatása nélkül is csupán visszafogottan reménykeltő kilátásokkal rendelkeztek. Ez így már nem is annyira ijesztő, tudom, de valamivel el kell adni a cikkeket, ha már Amazónia meg Ausztrália leégett.

     

    No, de lépjünk tovább. Az eddigieket, ha figyelmesen tájékozódott az olvasó, maga is össze tudta rakni. Nézzük inkább, hogy mi van Kínában. Mert aki azt szűrte volna le, hogy az átlag kínai egy cseppet is racionálisabb a nyugati népeknél, az merőben téved. Noha a kormányzat igyekszik csillapítani a kedélyeket, a rémhírek, pletykák ellen tehetetlen.
    Beszélgettem jópár Kínában élő ismerőssel, s merőben eltérő helyzetjelentések jutottak el hozzám. Főleg az érintett intelligenciájától függően. Ami közösnek nevezhető, hogy eléggé tart mindenki a fertőzéstől. A józanabbak körében ez főleg óvatosságot jelent, ők nem pánikolnak és igyekeznek kivárni, amíg lecseng a dolog. Együttműködnek a hatóságokkal, követik és betartják a szabályokat.

    A másik véglet az abszolút pánik. Mengsi, aki időközben férjhez ment egy buszsofőrhöz (szülei legnagyobb sajnálatára) és immár anya, pl. családostul fogta magát és elmenekült Chongqingból vidékre. Merthogy szerinte Wuhan után Chongqing az ország második legfertőzöttebb területe, rengeteg ember meghalt, csak a hatóságok ezt eltitkolják. (Hogy a kínai elnyomás meg cenzúra mennyire brutális, azt jól mutatja, hogy Mengsi ezt már több mint egy hete írta, kínaiul, ennek ellenére sem tüntette el senki. Se őt, se azt, amit írt. Hülyének lenni szuverén jog.)
    Kicsit mélyebben faggatva aztán persze kiderült, hogy semmi konkrétumot nem tud, csak terjednek a rémhírek, s az erre fogékony közönség nagy erőkkel adja is tovább őket. (A beszélgetés pillanatában még nem volt halálos áldozat Chongqing területén, ez azóta változott, de összesen egy elhunyt szerepel a statisztikában, az igazolt fertőzöttek száma pedig messze nem a második legmagasabb, sőt.)
    A kormányzat által eltitkolt rengeteg halottról hallottam más forrásokból is, de a mélyére ásva ott is csak hallomás alapján terjed a hír, mindennemű kézzel fogható bizonyíték nélkül. Ennek megfelelően kéretik kezelni azt az indexen megjelent magyar beszámolót is, ahol a honfitárs egy helyi kínaitól ugyanezt hallotta.

    Mengsi szerint Chongqing és Fengjie is le van zárva, ez szintén nincs összhangban más forrásokkal. Másik néhai fengjiei tanítványom, Mingchun szerint semmi hasonlóról nincs szó. Ő jelenleg Fengjieben van, várja, hogy leteljen a meghosszabbított téli szünet és mehessen vissza Chongqingba dolgozni. A város ugyanúgy működik, mint normálisan, eltekintve attól, hogy a korábban 0.3 yuanbe kerülő sima maszkokat most 5 yuanért árulják üzérek, a patikákban pedig hiánycikk.

     

    A már Hubeiben, a gócpontot jelentő tartományban fekvő Enshi városában is zavartalan az élet, leszámítva a maszkok hiányát, illetve hogy az emberek jellemzően igyekeznek nem kimenni az utcára, ha nem muszáj.
    Shenzhenben, a fertőzéstől távol még kevesebb gond van, de jellemzően sokkal kihaltabb a város a normálisnál, ahogy a többi kínai nagyváros is. Ennek nem csak az az oka, hogy félnek az emberek a szabadban tartózkodni, hanem hogy a bennük lakó népek jellemzően épp otthon voltak vidéken a mizéria beütése idején, s a helyzetre való tekintettel február 9-ig meghosszabbított szünet miatt még nem is tértek vissza. Hogy ezután végre újraindul-e az ország, az néhány napon belül kiderül, de megtalálni az egyensúlyt a vírus terjedésének határozottan nem kedvező otthon maradás és a gazdasági szükségszerűségek között nem egyszerű.

     

    S hogy mi lesz a jövő?

    Ezt jó lenne tudni. Most úgy néz ki, a terjedés üteme valamelyest mérséklődni látszik, s elvileg lehetséges gyógymódok is rendelkezésre állnak talán, bár ez utóbbi még bizonytalan. Nagyjából úgy tűnik, bejött, hogy a lakosság (nagy része) betartja a hatóság által kért utazási moratóriumot, s így a vírus nehezebben tud új gazdatesteket találni.
    Viszont jövő héten már valószínűleg elindul vissza a nagyvárosokba a népesség, s ez adhat egy nagy löketet a fertőzésnek.
    Ha Kínában nem tudják kontroll alatt tartani, amire azért már így is akadnak jelek, főleg a helyiek renitens, pánikszerűen menekülő hányada miatt, akkor erősen kétlem, hogy az országhatároknál meg fog állni. Ha pedig világjárvány lesz, akkor a pánik is jó eséllyel exportálódik. Ami a jelek szerint sokkal veszélyesebb, mint maga a kórság. Szóval, ha így alakul, nyugi. Követve a higiénés előírásokat, s biztonságban, négy fal között tartva a potenciálisan leginkább veszélyeztetett időseket, nem fogunk meghalni.

     

     

     

     

    Update:

     

    Maomingban, Guangdong tartományban, több a hazai sajtóban is megjelent beszámolóval összhangban jelenleg családonként egy fő hagyhatja el a házat bevásárolni.

     

    Mingchun már Chongqingban van, a jövő héttől otthonról dolgozik. Amely szakmákban ez nem lehetséges, ott még fizetés nélküli szabadságon vannak az emberek.

     

    Wuhanban elkezdték házról házra átvizsgálni a lakosságot. Gyanús tünetek nélkül továbbra is el fognak tudni siklani a fertőzés felett, de a lázas embereket kivizsgálják, s szükség esetén elkülönítik.

     

  • Felvételi

    Elvileg a mai nappal lezártam a felsőoktatási jelentkezésem, amit lehetett, megtettem a siker érdekében. Mint érett kategóriájú versenyző, február 1-ig köt a határidő, úgyhogy addig még variálhatok ezt-azt, ha muszáj, de már nem szeretnék.

     

    Túl sok dolgom nem volt. Az ezeréves, otthoni érettségimről kellett készíteni egy fordítást, amit teljesen elfogadható, hivatalos formában, postázással együtt 55 euróért készített el az egyik legnagyobb ilyen iroda, szerencsére anélkül, hogy nekem ehhez bárhová is mennem kellett volna – elég volt a jó minőségű kép a nevezetes dokumentumról.

    Mivel éppen nagykorúként még nagyon nem voltam férjnél, így a név az érettségin nem stimmel a jelenlegivel. Ennek feloldására a szerencsére már nagyon modern, háromnyelvű, hazai házassági anyakönyvi kivonatom másolata szolgált, amit ma sikeresen készítettem el az IELTS eredményének duplikálásával egyetemben. E két másolatot még hitelesíteni kellett, amit fél perc alatt, teljesen ingyen elvégeznek a Garda (zsaruk) épületében. Annyiból áll csak, hogy lepecsételik, miután látják, hogy hasonlít az eredetire.

     

    Ezt a három papírt kellett ma feladnom még a Central Application Office-hoz, aztán onnan már ők szórják szét az érintett intézményeknek, igény szerint.

     

    Nálam csak egy ilyen intézmény van, a helyi főiskola. Ott végül a már említett földrajz-történelem mellett, mintegy utolsó túlbiztosításként megjelöltem az idén induló földrajz-outdoor education szakpárt is, ahol gyakorlatilag tuti, hogy nem lesz meg a teljes létszám. (Maga az outdoor education valami kifejezetten kamuszagú pálya benyomását kelti, de már ismertetett okok miatt ez mérsékelten izgatna.)

     

    Mint matúr jelentkező, az érettségi eredményem nem számít semmit, csak annyit igazol, hogy van előképzettségem a tercier oktatás berkeiben edukáltatnom magam, ismét. A jelentkezésem elbírálása az általam megírt cover letter alapján zajlik, amiben igyekeztem minden álmom netovábbját megtalálni a megcélzott iskola személyében. Remélhetően a szakon ez lesz az egyetlen ilyen kis esszé, amit idén olvasniuk kell.

    Ezt azért még egyszer átnézem majd még hónap vége előtt, ordító nagy hülyeség ne maradjon benne. Aztán várunk az ítéletre.

     

     

  • A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában

    Beköszöntött az új esztendő, így ideje egy számvetésnek erről, a blogon már sokszor megénekelt, szerzője által oly kedves témáról. Mert bizony ez az év is eseményteli volt: új helyszínekkel bővült a lista, s a már működő metrórendszerek is tovább gyarapodtak.

     

    (Zárójeles megjegyzés: a vietnámi főváros, Hanoi azóta is metrómentes.) 

     

    No, de nézzük, kronológiai sorrendben, miről szólt ez az év Kínában.

     

    Január:
    Chongqing 4-es metróját bővítették minimális mértékben,
    – átadták Wenzhou első, mintegy 35 km-es vonalát,
    – a tianjini ötös metró is meghosszabbodott 2 km-rel.

     

    Február:
    Wuhanban a kettes vonal egy 13,4 km-es hosszítása nyílt meg.

     

    Április:
    – elsején, de nem tréfaként, a shandongi tartományszékhely, Jinan is a metrós klubba került egy frissen avatott, 25 km-es vonallal,
    – 10-én Ha’erbin egyes vonalának déli, öt állomásnyi új szakasza debütált,
    – 20-án pedig Fuzhou vadiúj kettes metrója (30 km).

     

    Május:
    Zhengzhouban felavatták az ötös számú, 40 km hosszú új körmetrót,
    Shenyangban a 9-es metrót (29 km),
    Changshaban pedig a 33,5 km-es négyest.

     

    Június:
    – megnyílt a 3-as vonal Guangxi székhelyén, Nanningban (27,9 km),
    – némi csúszás után debütált a nyugati Gansu tartomány székhelyének, Lanzhounak az első vonala (26,8 km),
    – bővült a hangzhoui hálózat az ötös vonal 16,2 km-es első szakaszával,
    – 10 km-rel meghosszult a shijiazhuangi egyes vonal,
    – közel 11 km-rel tovább közlekedik Urumcsi szuperbiztonságos első vonala is,
    Ningbo felavatta a hármas metrót,
    Nanchang pedig bővítette a kettest.

     

    Szeptember:
    – a már szereplő Zhengzhou egy vadiúj, 14-es vonalat is átadott,
    – a Jangce-menti mega-városhalmaz területén fekvő Changzhou is metrós várossá lett,
    Wuhan a négyes vonalat bővítette 16 km-rel,
    Xi’an az egyest hattal,
    – Pekingben átadták az új reptérhez vezető, 40 km-es vonalat,
    – az év elején debütáló Wenzhouban egy további 20 km-es szakaszt,
    – az emlegetett Jangce-menti megahalmazba tartozó Wuxiban 5 km-nyi bővítést,
    Shenzhenben az ötös metró lett hosszabb újabb 8 km-rel,
    Ningboban a júniusban átadott hármas további 5,6-tal,
    – a belső migráció egyik nyertesének számító, a már kétszer is leírt óriás-mega agglomerráció északi peremén lévő Xuzhou is metrós város lett egy 22 km-es vonallal,
    Xi’an pedig még egy reptéri vonalat (29,3 km) is felavatott.

     

    November:
    Wuhan a nyolcas metrót bővítette közel 5 km-rel,
    Zhengzhou pedig az egyest mintegy másféllel.

    És akkor a decemberi roham:

    – 8-án Shenzhen átadta a 9-es metró új, 10,8 km-es délnyugati szárnyát,
    – 10-én Macau-ban is megnyílt az első metró,
    – 16-án a qingdaoi kettes vonal lett hosszabb,
    – 20-án a kantoni 21-es (35,3 km),
    – 25-én a Jangce-halmaz másik gyöngyszeme, Suzhou nyitotta meg a vadiúj, 45 km-es 3-as vonalat,
    Xiamen a 45 km-es kettest,
    – 26-án Hefei a 37 km-es hármast,
    Chengdu 27-én a 10-es metró 26 km-es bővítését és a vadiúj, 49 km-es 5-ös vonalat is átadta,
    – 28-án Pekingben a 7-es, 13-as és a Batong vonal bővült,
    – Kantonban a nyolcas,
    Tianjinben az egyes,
    Zhengzhouban a kettes,
    Guiyangban is az egyes,
    Jinanban egy új vonal jött, a hármas,
    – 29-én megnyílt Belső-Mongólia első metrója, a hohhoti 21,7 km-es egyes vonal,
    – 30-án pedig Chongqing adott át két bővítést.

    Az év eseményeinek fényében immár ez a metróval ellátott városok kínai térképe:

    800px-opnv-systeme_in_china.png

    Az idei év rengeteg bővítése révén a középmezőnybe emelkedett, 150 km-es vonalhálózatú (s ezzel az országban a 15.) Zhengzhou pedig így fest:

    zhengzhou-metro-map.png

  • Írországról fél év után

    Nem stimmel napra pontosan, de nagyjából ennyi idő telt el megérkezésem óta. Mely megérkezés előtt erősen húztam azért a számat, ocsmány időre, beltenyésztett, vörhenyes koboldokra és érthetetlen akcentusra számítva.

     

    Ez részben be is jött, de nem maradéktalanul. Legnagyobb félelmem, az időjárás még így december közepe felé járva sem tántorít el. A tengerimalacoknak még mindig van fű, jó eséllyel tavaszig is kitart, az egyetlen szépséghiba, hogy ahol leszedem, ott már nem nagyon nő vissza ebben az évszakban. De van, bőven, még ha a minőség hagy is maga után kivetnivalót. Télen ez is szuper.
    Van hideg is, 5-10 fokos csúcshőmérsékletek, de a házban jó fűtés is, s a nap is egész sűrűn süt. Az eső nem zavar, errefelé pedig nem igazán van szél, ami sokkal jobban zavarna, ha lenne. Szóval az az igazság, hogy az időjárásra különösebben nem tudok panaszkodni, jól érzem magam benne.

     

    Ami a vörhenyes és talán az egészségesnél egy cseppet belterjesebb szigetlakókat illeti, ennek van alapja. Ez egyéni ízlés kérdése, de se nekem, se férjem nem igazán gerjedünk a tősgyökeres, helyi arcokra. Akadnak persze helyesebbek is, főleg kamaszkorban, de aztán elég gyorsan mindenki, nemtől függetlenül krumpliformát vesz fel. Ezt a hasonlatot férjem találta ki, de nem tudok vitatkozni vele.
    Az akcentus tekintetében rosszabbra számítottam, de szerencsére boldogulni lehet. Azért akadnak népek, akik alaposan feladják a leckét, de velük nem sűrűn érintkezem.

     

    No, de nézzük, mit érdemes még megjegyezni így fél év után. Pontokba szedem.

     

    1. Az infrastruktúra fejletlen

    Az internet, a mobil-lefedettség, a közúthálózat vagy épp a vasúti közlekedés elég gyatra. Sok tekintetben előrébb tartunk Magyarországon, de nem mindenben. A számhordozás például egy néhány perces folyamat. A mobilszolgáltatók appjai viszont kivétel nélkül 2.0 vagy az alatti minősítést kaptak a gugli áruházában, s ez nem is alaptalan, az esetek nagy részében be sem lehet lépni rájuk.
    A vasút relatíve kényelmes, de folyamatosak a késések, s ami a fő gond, alig járnak vonatok. A buszok gyakorisága sem sokkal jobb, errefelé nem igazán tömegközlekednek, ennek megfelelően valamirevaló tömegközlekedés sincs, talán csak Dublin felé.
    Az autópálya-hálózat amúgy nem olyan gyér, egészen sok vonal van, de Mayo megyét nem érinti egyik sem. Bár az itteni utak gyakran szűkek, az állaguk azért lényegesen jobb, mint az otthoni mellékutaké. A városon belül sincsenek kátyúk, mostanság is újítgatták az elkerülőt, ami felújítás előtt sem látszott problémásnak. Ugyanakkor egy lámpás gyalogátkelőhely legalább szeptember óta nem működik megfelelően (csak az egyik oldalon ég a lámpa, s használható a nyomógomb), s azóta se csináltak vele semmit.

     

    2. A bürokrácia nem túl hatékony

    Ezen a téren magyarként nincsenek túl magas elvárásaim, de az sokat elárul, ha a hazai ügyintézőket kompetensnek találja az ember néhány itteni élmény után.

     

    3. Az emberek kedvesek

    Ez viszont tagadhatatlan. Mindenki udvarias, kedves, kivétel nélkül. Otthon csak olyan átlagos mértékben voltam savanyú, de itt sokszor azon kapom magam, hogy muszáj egy kicsit változtatnom, mert nagyon kilógok a sorból. Ilyen téren ez az ország egészen biztosan jót fog tenni nekem, bár ha az idomulás után látogatást teszek Magyarországon, tutira hülyének néz majd mindenki. De ez mondjuk nem annyira érdekel, tagadhatatlanul jó a lelkemnek, hogy mindenki barátságos.

     

    4. Nincsenek megélhetési gondok

    Bár csak egy kereső van nálunk jelenleg, s ő is csak a helyi minimálbért kapja (jelenleg bruttó 9,80 euró, az elvonás minimális), a kb. havi, óraszámtól függően 1600-2000 eurós bérből kényelmesen megélünk, igaz, albérletre nem kell fizetnünk. Ha erre is számolok egy 6-700 eurót, úgy már nem maradna nagyon megtakarítás, vagy maximum egészen minimális, de még akkor sem fenyegetne a veszélye annak, hogy ne jusson mindenre.
    Ahogy mi, úgy mások is boldogulnak. Ha maguktól nem annyira, úgy elég nagylelkűen segít az állam is, amivel szerintem elég jól vissza is élnek. Itt sem ismeretlen az egyedülálló sokgyerekes anyuka jelensége, aki szociális bérlakásban él és állami pénzből viszi egzotikus helyekre nyaralni a porontyait. Mindent a szaporodás érdekében.

     

    Összegzés?

    Egyelőre abszolút elégedett vagyok az itteni helyzetemmel. Kínában tagadhatatlanul jobban szeretek élni, de Írország a második legjobb dolog, amivel életvitelszerűen találkoztam. Stresszmentes, nyugodt, kényelmes itt lenni, remélem, ez így is marad az elkövetkezendő évekre.

  • Hekk

    Na nem a hal, hanem sikeresen meghekkeltük az Allied Irish Banks rendszerét.

     

    Meséltem, hogy cseh ismerősünk nem tudott számlát nyitni proof of address hiányában, de ez sikeresen orvosoltuk. Írtam egy levelet a nevében a castlebari Intreo irodának (itt intéznek mindenféle dolgokat, segélyek, PPS-szám, egyebek), hogy legyenek oly kedvesek tájékoztatni a nyitvatartási idővel kapcsolatban. Ezt megtették, így megszületett a kívánt hivatalos levelezés.

     

    Némiképp húzta rá a száját a múltkori, a rendszerkritikát nehezen viselő hölgy, de kénytelen-kelletlen elfogadta. A kelet-európai, kiskapukat mindenütt fellelő agyműködés ellen még nincsenek felvértezve.

  • IELTS

    Tegnap volt szerencsém Galwaybe látogatni, ugyanis ez a legközelebbi vizsgahelyszín hozzánk. Merthogy a felsőoktatási tanulmányaimhoz muszáj igazolni, hogy teljesen nem kallódok el nyelvi akadályok miatt. Ebbe igazán nem lehet belekötni, de a kétszáztíz eurós vizsgadíjat el tudtam volna hasznosabban is költeni, ha megerőltetem az agyam. Mindegy.

     

    A vizsga 8:30-9:15-ig tartó regisztrációval kezdődött, az út Galwayig pedig majdnem két óra, így elég keveset aludtam és korán keltem. Fél 5-kor, mert még az is 20 perc séta, hogy elérjem a buszmegállót, s az onnan hatkor induló buszt. Hogy Dublin felé mi van, azt nem tudom, de az ország ezen tájékán határozottan nem vitték túlzásba az autópálya-építéseket, sok helyütt kétszer egy sávos, egészen szűk utakon mentünk, amiből a busz elfoglal másfelet, mert másképp fizikálisan nem fér el. Ez van.

     

    Galwayben aztán szerencsére nem kellett sokat menni, mert a vizsga helyszíne pár méterre volt a buszállomástól. Némi – fotózással és ujjlenyomatvétellel egybekötött – regisztráció után még fémdetektorral is átvizsgáltak, majd mehettem a szobába várni, hogy kezdjünk. Ez amúgy nem valami itteni fejlesztés, elvileg az egész IELTS-es rendszer így működik. A szakmai hátteret a British Council biztosítja, s ez a standard felmérője a népek angoltudásának. Kétféle teszt létezik, egy sima és egy akadémiai, egyetemistáknak ez utóbbira van szüksége. Megbukni nem lehet, mindenképp kap valami eredményt az ember. A skála 9.0-ig terjed, a lépcsőfokok fél pontonként változnak. Nekem minimum 6.5 pontra van szükségem.

    A vizsga négy modulból áll, ezekre külön-külön van egy-egy pontszám a már említett skálán, illetve egy összesített érték a négy részegység alapján. A 6.5 pontot úgy kell elérnem, hogy egyik modul se legyen 6.0-nál rosszabb. Jó, egyébként ez egyáltalán nem lehetetlen feladat, szerintem 7.0-8.5 között várhatóak a végeredményeim, a hatos közelébe kerülés nem fenyeget. Minden modul 40 pontos, 6.5-öt elérni 13 hibával, vagyis 27 ponttól lehet – ez azért nem annyira durva.

     

    A listening modullal kezdtünk. 14-en voltunk, két-három ember sima tesztet csinált, a többiek akadémiait. A teszt ezen része mindenkinek ugyanaz volt, csak gondolom a mezei usereknek alacsonyabb pontszám is elég egy jobb eredményhez. Nekem személy szerint a listening a legkevésbé testhezálló rész. Előzőleg próbaképp csináltam itthon két korábbi tesztet, már akkor is itt buktam a legtöbb pontot. Nem tudom, hogy a brit akcentus teszi-e, de néha elvesztem a fonalat, s olyankor pár pont elszállhat. Úgy számoltam, hogy legrosszabb esetben is 32 pontot értem el, de a többi sem okvetlenül rossz. Egy egészen biztos, ugyanis a convenient szót is le kellett írni, amit egy évtizede nem tudok megtanulni, s mindig elgondolkoztat, hogy i vagy e van benne. Sikerült a rossz verziót írnom. Szerepelt a wave szócska is, ez is évtizedes gyötrelmem, hogy melyik a szimpla és melyik a dupla vé, de ez legalább jó lett. Mindenesetre a legrosszabb esetben is 7.0-t várok. A teszt ezen része 30 perc, utána még van 10 perc átírni az eredményeket az answer sheet-re. A felvétel egyszer hangzik el.

     

    A listeninget azonnal követi az egyórás reading. Itt már különbözőek a feladatlapok. Három hosszabb szöveg van és hozzájuk kapcsolódó, összesen 40 kérdés. Még itthon, amikor kipróbáltam, kénytelen voltam rájönni, hogy hagyományos módon nem elég az idő, az nem járható út, hogy elolvasom, majd utána megyek végig a kérdéseken. Már eleve a válaszokat kell keresni, mert másképp kicsúszik az ember. Így viszont gyorsan megvan, az itthoni második tesztemen is megvoltam 40 perc alatt és tegnap élesben is. A végső pontszámot csak tippelni tudom, értelemszerűen itt tudtam mindenre a választ, csak épp egyes kérdések nem teljesen egyértelműek, nem biztos, hogy az a válasz, amit én választottam. Pl. adott bekezdések miről szólnak, megadva x különböző, sokszor csak árnyalatokban eltérő lehetőség. Az itthoniakból kiindulva olyan maximum 5 hiba azért előfordulhat ilyenek miatt, több nem valószínű. Ha így van, úgy 8.0 lesz az eredmény, ha csak három hiba van, úgy 8.5. A kilences, maximális pontszámba csak egy hiba fér bele, ettől nem tartok, általában natívoknak sem sikerül.

     

    A reading után közvetlenül jött a szintén egyórás writing. Ez is különböző attól függően, hogy akadémiai vagy általános a teszt. Két feladat van, írni kell egy grafikonról vagy táblázatról 150 szóban, majd egy pro és kontra érvekkel megtámasztható témáról 250 szóban. Erről nem nagyon tudok mit mondani, nem igazán jelenthet szerintem kihívást senkinek, aki valamennyire tudja használni ezt a nyelvet. Az összes kétséges szót lecseréltem, aminél megvolt a veszélye annak, hogy nem jól írom le, amúgy meg minden rendben volt. Ha esetleg hagytam benne valami hibát vagy valami nem tetszett nekik, akkor az majd gondolom látszik az eredményen. Ezt a modult itthon nem tudtam előzetesen kiértékelni, mivel itt nem standard válaszok vannak, de láttam egy 5.5-ös és egy 7.0-s példát is, az utóbbi sem volt egy komplex mű. Majd meglátjuk, mit adnak, de azért egy 8.0-ban bízom.

     

    Miután az írás is elfogyott, végre lett némi szünet is, mielőtt nekiindultunk a speaking teszteknek. Fejenként nagyjából 11-12 perc a teszt, egyenként kell bemenni, s némi általános csevej meg kérdésekre válaszolgatás mellett van egy topik is, amit az ember elé raknak, s amiről egy-két percben összefüggően kell beszélni, egy perc gondolkodást követően. Amiket előzetesen láttam, abban az egyik egy tök egyszerű téma volt (legjobb barát), a másik meg egy irtózatos faszság (kedvenc épület), így fel voltam rá készülve lelkiekben, hogy kaphatok valami bődületes hülyeséget is, amiről magyarul sem tudnék mit mondani. Hát, végül egy indoor game volt a téma, amit valaha játszottam. Nem mondom, hogy repestem az örömtől, de azért abszolváltam. Hibákat biztosan vétettem a beszéd közben is, hogy mennyit, azt nem tudom, de azért remélek ebből is egy minimum 7.5-öt, de nem bánnám a többet sem.

     

    Hát ennyi. Eredmény 13 nappal később, valamikor az ünnepek előtt. Ezen biztos nem fog múlni a felvételim. Galway még mindig szeles.

     

  • Bebe Koboldföldén

    Talán emlékeztek rá, hogy még vietnámi tartózkodásunk idején meséltem nektek a szabálytalanul közlekedő, rendőröket megvesztegető Bebéről. Hát, az a helyzet, hogy ez a kevéssé feddhetetlen erkölcsű nőszemély most Írországban van – igen népszerű desztináció lett ez manapság az Ázsiát megjárt europidok körében -, s természetesen itt is hidegen hagyják a törvények. Csak rá ne fázzon!

     

    Bebe ugyanis, még a szigetre érkezésekor szeretett volna magának mobilnetet szerezni. Talált is egy egészen bőkezű csomagot, havonta megújuló szerződéssel, kibírható áron. Gyanútlanul sétált be az erre szakosodott kirendeltségre, s kezdett bele a folyamatba. Aztán egyszer csak bankszámlaadatokat kértek tőle, ami neki ekkor még nem volt, csak a férjének, aki szintén errefelé él. Megadta hát azt, nem tudván, mire kellhet. Ott már sejtette, hogy megálljt kellene parancsolnia a folyamatnak, amikor elétoltak egy papírt, amivel engedélyezi a banknak a havi egyenleg telefonos cég általi lehívását, de nagyon szeretett volna telefonszámot, s gondolta, majd bejön férjével másnap, hogy ezt valahogy korrigálják. Mentségére szóljon, egészen addig a pillanatig nem fordult meg a fejében, hogy más módszerrel nem tud majd fizetni.

    Na mindegy, rá néhány napra férjével bementek és vázolták a problémát. Az alkalmazottak kínai bürokratákra jellemző lefagyással reagáltak, végül azzal, hogy majd felhívják, ha utánanéznek, mi lenne a megoldás. Erre nem került sor, ellenben az esedékes fordulónapon a Bank of Ireland minden gond nélkül teljesítette a beszedési megbízást. Jó, a családnév stimmelt, ez tény, de Bebének jogilag semmi köze nem volt ahhoz a számlához, ami felett eképp sikeresen rendelkezett. 

     

    Szerencsére ekkorra már megalakult a közös számlájuk, s az első hónap után ki lehetett cserélni a banki adatokat. Minden jó, ha vége jó. Esetleges tucatneveiteket errefelé érve tessék egyedire módosítani azért. Óje!

  • Gasztro: fosókeksz

    Közkívánatra, s erős tépelődés után. Nem voltam és vagyok benne teljesen biztos, hogy debilitásom ilyen mértékű felfedése nem jár-e megítélésem jelentékeny romlásával, de végül úgy döntöttem, vállalom a kockázatot.

     

    Szóval, a történet ott kezdődik, hogy férjem meglehetősen édesszájú. Miután megjött, s mialatt én még otthon vártam, hogy megteremtse itteni életünk alapjait, nekiállt feltérképezni a helyi áruházak kínálatát. Mivel elég spúr népek vagyunk, így eleinte ez javarészt úgy zajlott, hogy fél órán keresztül sorolta messengeren, mi mennyibe kerül, én kalkuláltam, aztán reagáltam, hogy nagyjából mi az, amit megengedhetünk magunknak. Azóta egy kicsit felengedtem ezen a téren, s valamivel bátrabban költök, de kellett némi akklimatizációs időszak, amíg nagyjából sikerült leszoknom arról, hogy ne az otthoni árakhoz, hanem az itteni bérekhez kalkuláljak, de akkor majdnem mindent cefetül drágának találtam. Nem úgy az alapvető édességeket.
    Van ugyanis 5-6 különféle rágcsa/keksz/csokis valami, melyek cirka 30-70 cent körüli összegbe kerülnek, s minden lánc tart belőlük sajátmárkás verziót, teljesen megegyező áron. Jaffa cakes nevű narancsos piskóta, bourbon cream, malted milk vagy épp ginger nuts nevű kekszek, na és egy bizonyos chocolate digestive biscuit. Némi kreatív és elvonatkoztatott fordítással érve ebből lett nálunk a címben szereplő fosókeksz, bár egyébként nevével ellentétben nem tapasztaltuk, hogy bármiféle hatást gyakorolna az emésztésre.

     

    A fosókeksz tartósan 40 cent mindenütt, férjem a Supervalu nevű lánc termékére esküszik, szerintem a Tesco-ban jobb, s az Aldié meg a kettő közt van. Engem annyira nem érdekel, hetekig itt lehet mellettem anélkül, hogy egyek belőle, bezzeg ha valami sós rágcsa lenne…
    A keksz egyik felét csoki borítja (de van csokimentes és étcsokis is, azokkal nem élünk), teljesen hétköznapi termék, de amúgy tényleg finom. Borzalmasan sok cukor van benne, valószínűleg ez a titka. A wikipedia szerint a néhai brit megszállóknak köszönhetjük az itteni meghonosítást, ők pedig két skót orvosnak, akik a 19. században az emésztés elősegítésére fejlesztették ki.

     

    chocolate-digestive-biscuits.jpegA sajátmárkás fosókekszek nem néznek ki ennyire puccosan.

     

    Ha az itteni szigetvilág felé sodor benneteket a szél, s amúgy kedvelitek a vércukor hirtelen egekbe szökését, úgy mindenképp javaslom ezt a pénztárcabarát nassolnivalót.

  • Írországi abszurditások

    Ez most szerencsére nem engem érint közvetlenül, de azért kellően hülye szitu, hogy írjak róla.

     

    Még egy korábbi bejegyzésben említettem, hogy nekünk elég flottul mentek a kezdeti ügyintézéseink, érkezés után kb. két héten belül (lehet, hogy ezzel sokat mondok) meglett a bankszámlánk és a PPS-számunk is, a kártyákat és a bankos PIN-t is kiküldték. A revenue-s (helyi NAV) online hozzáféréshez járó első jelszóra valamivel tovább kellett várni, de az is egy hónapon belül lezajlott. No de nem mindenki ilyen szerencsés.

    Szóltam róla, hogy eleve akadhatnak kezdeti bonyodalmak amiatt, hogy PPS nélkül nem vesznek fel, PPS-t viszont nem nagyon adnak munka nélkül – valami ürügyet lehet találni, amiért mégis hajlandóak kiállítani, de csak úgy nem. Sokan arra hivatkozva kérik, hogy jogsit szeretnének, a tanfolyamra való beiratkozáshoz meg kell ez a szám. Állítólag működni szokott, bár annyi abszurditás még ebben is akad, hogy „igazolásként” kérik a tanfolyamhoz kitöltendő űrlap egy példányának benyújtását. Hogy ezzel mit csinálnak, s hogy eleve az egésznek mi értelme, azt nem tudni, de ha az ember ezek után még tényleg szeretne is jogsit, akkor tölthet ki egy új papírt hozzá, mert ezt nem adják vissza.

     

    De most nem erről akarok írni, hanem a bankolásról. Egész pontosan a számlanyitásról. Nekünk könnyű dolgunk volt, mert a munkaadó írt egy levelet, hogy kéne account, s ez a módszer, bár merőben informális, sok helyen működik. Akinek viszont nincs ilyen opciója, annak rendszerint ott bukik meg a dolog, hogy kell egy proof of address, vagyis bizonyíték a lakcímről. Erre nem jó ám egy bérleti szerződés, hiába igazolja akár közjegyző is azt. Nem, nekik ehhez más kell, többnyire egy közüzemi számla, a bérlő nevére szóló. Figyelembe véve, hogy kevés kivételtől eltekintve a kiérkezők jobbára szobát tudnak bérelni (ami nem a migránsok fikázása, anyagiaktól függetlenül nem fog kiadni nekik lakást senki, itt a bérlőknek kell elbűvölni a tulajt, ami referenciák, tartós munka, leellenőrizhető háttér nélkül nem túl esélyes), nagyjából nulla közeli a valószínűsége, hogy rájuk íratják az áramot. Ha mégis, minimum a második számla kell, s ezek gyakorta csak kéthavonta jönnek. Van még pár lehetőség, valamiféle hatósággal folytatott levelezés is megfelel, ha kellően jól csengő a feladó hivatal neve. A PPS-számos kártyát tartalmazó levél valaha elég volt, már nem fogadják el…

     

    Hogy ebből poszt lett, az annak köszönhető, hogy a napokban voltam az AIB nevű bankban férjem ismerősével, ugyanis ő nem beszél teljesen kifogástalanul az itt elvárt nyelvek valamelyikén. Ő és férje szerettek volna közös számlát, a pasinak már van saját egy másik banknál. Nekünk adja magát a kérdés, hogy miért nem a már meglévő számlára vezetik fel, mint tulajt, de itt ez nem járható út, egyéni számlából nem lesz közös, mert nem és kész. Jó.
    Kiderült, hogy a közös számlához személyesen be kell menni mindenkinek, míg az egyénihez az azonosítás elvégezhető online. Mivel a férj a nyitvatartási időben nem ért volna be, így azt javasolták, nyisson online egy egyéni számlát, majd ezután már anélkül nyithatnak joint accountot, hogy megjelenne, mivel már ellenőrzött ügyfél. Utána meg az egyénit szüntesse meg. Jó.

    Ezzel nincs vége, ugyanis ott voltak az iratokkal kapcsolatos problémák. Nincs a nevükön közmű, hivatali levél sincs, így proof of address nem okés. De nem baj, mert ha online nyitják a számlát, úgy kiküldenek postán egy kódot, s ezzel igazolják a lakcímet. De ez csak online lehetséges. Oké, akkor legyen online a csajnak is. De ott is van bibi. A bankfiókban megfelel az ő cseh személyije, de online csak az útlevél lenne jó, ami épp lejárt.

     

    Tehát, összefoglalva: személyesen jó a személyi, de legyen a neveden az áram. Online nem kell, hogy a tulaj rádírassa a vonalas telefont, elég, ha megkapod postán a kódot, de akkor készülj útlevéllel. Valamint: egyéni számlát nyithatsz anélkül is, hogy a lábad betennéd a bankba, de ha közöset akarsz, úgy ez nem opció. Kivéve, ha nyitsz egy egyénit online, majd úgy már elhiszik, hogy tényleg az vagy, aki…

     

    A folyamat egy pontján megjegyeztem, hogy „oh, it’s so complicated”, teljesen kedvesen, jólnevelten. A bankos asszonyság erre azonnal elkezdte védeni a mundér becsületét, hogy nem, ez nagyon egyszerű. Mellesleg, ha ő akarna Csehországban bankolni, akkor ő is ennek lenne kitéve. Hát, biztos.
    Azért nem hittem volna, hogy ezzel a lelkébe gázolok. Óje.