Veve

A munkáltatók többnyire biztosítanak szállást vagy adnak 1-2 ezer yuan fizetéskiegészítést a lakásbérlésre. Azzal ugyanakkor nem árt tisztában lenni, hogy ezeknek a lakhelyeknek a színvonala az esetek nagy részében jócskán elmarad a megszokott hazai komforttól. Aki egy kicsit is finnyásabb ezekre a dolgokra, s nem bírja a puritán vagy olykor lerobbant viszonyokat, az jobb ha nem indul útnak, vagy csak akkor, ha annyit keres, amiből egy nyugati színvonalú helyet gond nélkül fenn tud tartani. A leendő szállásunkat mindenképp érdemes kielégítő mennyiségű és minőségű fotóval dokumentáltatni előzetesen, így akkora meglepetés nem érhet senkit.


Itt amúgy nem az iskolák kiszúrni akarásáról van szó. Ők tényleg igyekeznek minél jobb körülményeket teremteni, amivel a külföldi elégedett lehet, az más kérdés, hogy egy szerintük megfelelő minőségű lakóhely nem feltétlenül az a waiguoren szemszögéből is.
Itt például a kétszobás lakásomban van a falon egy síkképernyős bazi nagy TV, van légkondim, a szobák tetején ventilátor, s bojlerrel egész nap van melegvíz a lakásban. Mindamellett a padló sima kő, ami otthon a lépcsőházakban szokott előfordulni, a falak repedezettek, a nyílászárók vackok, s összességében úgy néz ki, mint amit otthon nem lehetne egykönnyen kiadni. Mindazonáltal nagyságrendekkel jobb, mint bármelyik kolléga lakhelye a kampuszon belül.

A munkahelyek nem feltétlenül azért alkalmaznak, mert konkrét munkát várnak el. Sokszor csak az a cél, hogy villoghassanak a külföldi tanárral, amitől aztán elegendő beiratkozó lepi el az iskolákat, nyelviskolákat, de emellett egyáltalán nem érdekli őket, hogy mit csinálsz. Itt nálunk például teljesen a lelkiismeretemen múlik, hogy tanítok-e valamit vagy épp netezek órán, mialatt ők a leckét csinálják. Jó, tantervet kell írnom, de még soha senki nem nézett bele, hogy mi van az erre a célra kiosztott füzetemben.
Más helyeken ennél nagyobb a szigor, s olykor a tanórákon kívül elvárnak valamennyi irodai órát is. Ezek az elkövetkező órákra való felkészülést szolgálják, ilyenkor kell megírni a tanterveket, stb.

Fel kell készülni rá, hogy a hazai nyelvoktatási módszerek itt nem mindig működnek. Ha iskolákban tanít az ember, ott eleve csírában megöli azokat a tanulók hatalmas létszáma, míg nyelviskolákban a létszám ugyan nem gond, ellenben a kölykök agya nem feltétlenül fogékony ezekre. Ha a kiérkező tanerő komolyan veszi a dolgát, úgy érdemes lesz saját megoldásokat kitalálnia a helyben megszerzett tapasztalatok alapján.

Az egészségügy Kínában fizetős, de a külföldi nyelvtanárokra a munkáltatójuk általában köt egészségbiztosítást. Erre érdemes odafigyelni. Van, hogy csak a baleseti biztosítást állják, s előfordulhatnak olyan kikötések is, hogy csak a lakóhelyen történő kezelésekre érvényes, vagy épp csak az ott bekövetkező balesetekre (tehát ha a szünetben elugrunk valahova, ott már lehet, hogy nem).
Még ha a jogviszony rendben is van, akkor is tudni kell, hogy a biztosító utólag fizet, s nem is feltétlenül a teljes összeget. A szerződéseket érdemes pontosan átnézni vagy mindenre rákérdezni. Egy komolyabb kórházi ellátás tetemes összegekre rúghat, így azt is előre kell tisztázni az iskolával, hogy ilyen esetekben ők fizetnek-e (általában igen), amíg a biztosító utal.

A kultúrsokk része még, hogy az ideutazó külföldi folyamatosan az érdeklődés középpontjában van. Kevésbé exhibicionista egyedek számára ez elég megerőltető lehet, ha az adott napon már a századik hellózást kapják meg vadidegenektől, akik ennél többet amúgy nem is tudnának mondani angolul. Emellett folyamatosan és leplezetlenül bámulják is az embert, amire nem lehet felkészülni, csak idővel megszokni. A külföldiek által frekventáltabban látogatott helyszíneken ez kevésbé szúr szemet, de különösen vidéken (értsd nem Sanyában, Shenzhenben vagy valamelyik óriásvárosban) elkerülhetetlenül jelen van.

(folyt. köv.)

Talán az otthoni gazdasági helyzetnek köszönhető, de a munkavállalással kapcsolatos megkeresések továbbra sem szűnnek, s ahogy ismertebb lesz a blog, még inkább kapom a leveleket. Az Angoltanárkodni Kínában bejegyzés is különösen népszerű, de amíg abban valami nagyon kezdetleges kisokost próbáltam összerakni, itt most a mindennapokról írnék pár szót.

Előljáróban fontosnak tartom leszögezni, hogy az itteni élet milyensége nagyban függ attól, hogy hova kerül az ember. Fengjienél kevésbé frekventáltabb helyeken külföldi angoltanárok már tényleg elvétve fordulhatnak elő, így nyugodt szívvel tekinthetjük ezt az egyik végletnek.  Az elég könnyen belátható, hogy égbekiáltó ellentétek húzódnak meg egy nyolcvanezres kisváros és mondjuk a kozmopolita Shanghai világa között. Néhány séma azért univerzálisnak tekinthető.

Ilyen például, hogy ha valaki (kínai) nyelvtudás nélkül érkezik, arra számítania kell, hogy a helyiek angoltudása néhány egészen kivételes egyedet leszámítva csapnivaló. De olyan szinten az, hogy ez lényegében minden érdemi kommunikációt meggátol, max. arra jó, hogy egy kiadós, vért izzadós rövid csevej során útbaigazítást kérjen az ember, de még ennek sikere sem garantálható. Nagyvárosokban ez kiküszöbölhető azzal, ha külföldiekkel áll kapcsolatban az idekeveredő hasonszőrű, de azért a mindennapok során nem is kis nehézséggel járhat, ha minden ügyes-bajos, helyiekkel való kommunikációt igénylő feladathoz segítséget kell kérni.

Ugyancsak problematikus lehet az étkezés. Bár a kínai kaja nagyon jó és változatos, az ízlések eltérőek, s sokaknak nem jön be. Ez még kevésbé lenne kellemetlen, de nyugati ételekhez jutni meglehetősen körülményes. Itt megint jobb helyzetben vannak a nagyvárosokban munkát vállalók. Ezekben általában van annyi külföldi, hogy megéri rájuk építeni egy-egy importcikkeket forgalmazó boltot vagy nyugati receptekkel operáló pékséget. Ezek azonban nem nevezhetőek pénztárcabarát helyeknek. Vannak nyugati éttermek is, hasonlóképp nem túl olcsóak.

Ha az ideutazó facér, Kínában biztosan nem fog unatkozni. Bár egyre több a külföldi, az ország közel másfélmilliárdos népességéhez képest elenyésző számban fordulnak elő. Ennek megfelelően a nyugatiak egzotikuma garantálható, s így aztán bőven akadnak helyiek, akik alig várják, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljenek velünk.

Ha a külföldi még sosem járt Kínában korábban, úgy a kultúrsokk hatása egészen biztosan nem fogja elkerülni. Kína, bár fejlődik ezerrel, s a metropoliszok egy része hipermodern, nagyon hamar észre lehet venni, hogy még ezekben is – nyugati szemmel – áldatlan állapotok uralkodnak. A kivitelezések többnyire gyatrák, majdnem mindent chabuduo raknak össze, s a helyieknek különleges érzékük van ahhoz, hogy mindent pillanatok alatt lelakjanak, összerondítsanak. A viselkedési szokások, normák is gyökeresen eltérnek, minden kampány ellenére a kínaiak köpködnek, böfögnek, orrot túrnak, vagy amihez épp kedvük van. A privát szféra fogalmát sem igazán ismerik, hangoskodnak, lökdösődnek, tolakszanak. Ezzel szembesülni, pláne egy nagyobb településen, ahol tömeg (valódi tömeg, akkora, amit otthon el nem tudunk képzelni) van, elsőre nehezen megemészthető, s hosszabb távon is nehéz megszokni.

El kell fogadni a kapcsolatok felületességét is. A külföldi kuriózum, s mint ilyen, nagyon érdekes. A külföldivel ismerkedni, barátkozni nagyszerű móka, amit aztán el is lehet mesélni másoknak. Akinek kevés tapasztalata volt még kínaiakkal, azoknak meg kell tanulniuk, hogy miképp kezeljék ezeket a nyomulásokat. Bármennyire is jó fejnek tűnik valaki, úgy minimum 90% esély van rá, hogy max. egy-két héten belül rádun. Lehet, hogy addig a legjobb barátodnak tűnik, elvisz mindenhová, folyamatosan megvendégel, költ rád, s egyáltalán nem használ ki, de egyszer csak mintha elvágták volna. Eltűnik, nem lesz többé elérhető, nem ér rád. Eleinte nehéz ezt megszokni, de ha mi sem vesszük őket túl komolyan, úgy nem lesz a dologból sértődés.
Akik kitartanak, ők viszont nagyon jó barátokká válhatnak, akikre mindig számíthatsz.

(folyt. köv.)