-
Névadó
Angol szakos kollégának fia született. Nagy most az öröm náluk, már egy ideje várták a babát, csak állítólag nehezen akart összejönni. Ahogy mindenütt a világban, itt is jár az újszülött mellé név. Kapott is a pici, de ne menjünk ennyire előre.
Kínában a(z egyébként a név elejére írt) családnevek száma nagyon alacsony. A leggyakrabb száz családnév alá tartozók nagyjából lefedik a teljes lakosságot, de még ez is torz adat: a két legelterjedtebb külön-külön közel 10%-kal rendelkezik a nevek piacán. Az én kínai családnevem, a Wang (王) az egyike ennek a kettőnek. Majdnem százmillió ember Wang.
Kína igencsak tekintélyes mértékű lakossága folytán, ha csak a fenti Wangokból indulunk ki, óhatatlanul adja magát, hogy pusztán ez alapján nehéz elkülíteni egymástól az embereket. Kreatívkodásra így a keresztnevek területén kerülhet sor.
A keresztnevek ugyanis teljesen szabadon formálhatóak. Jellemzően egy vagy két karakter (írásjegy, s ebből következően szótag) hosszúak, de nincs államilag megállapított hivatalos utónévtár meg a nevek engedélyezésével foglalkozó bizottság. Mindenki annak hívja a gyermekét, ami neki jól esik. Ennek megfelelően pusztán név alapján legfeljebb következtetni lehet valakinek a nemére, de bizonyosat nem lehet tudni.
A következtetés alapja, hogy az utónevek jellege azért nemenként eltér általában. A lányok esetében gyakori a szépséggel, szelídséggel kapcsolatos keresztnév, a fiúknál pedig sokszor utalnak a karakterek az erőre, bátorságra. De azért vannak kakukktojások is. Mingchun (明春) neve például ilyen. Szó szerint ragyogó, fényes tavaszt jelent, ami inkább lányos, őt a neve alapján lánynak is szokták gondolni.
A saját kínai keresztnevem már sokkal inkább tipikus, a Liping (丽萍) szépséges békalencsét jelent.Minthogy a divat itt is létezik, még a kötetlen névválasztás ellenére is simán előfordul, hogy egy-egy népszerűbb néven közel háromszázezren élnek az országban. Ez persze főleg a pórnépekre jellemző, a kifinomultságára felettébb kényes kínai értelmiség köreiben erre nem kerülhet sor. Náluk az a sikk, ha az utód neve annyira egyedi, hogy a lakosság zöme el sem tudja olvasni azt.
A ma használatos kínai nyelv mintegy 50 ezer írásjegyet takar. Ennyit természetesen egy kínai sem képes megtanulni, a mindennapi életben néhány ezer bőven elegendő, s a nagyon művelt, irodalmat is gyakran olvasó helyiek szűk rétege sem ismer még 10 ezret sem. Ez önmagában nem baj, mert egyszerűen nincs rájuk szükség. Zömében olyan írásjegyekről beszélünk, amelyek valahonnan a történelem bugyraiból valóak, s ma már nem használja őket senki. Ha ilyenekkel szembesül egy kínai, egyszerűen előszedi az írásjegytárát, s a vonássorrend vonásszám alapján kikeresi (vagy ma már inkább berajzolja az okostelefonjába, s úgy keresi ki).
Ha az értelmiség babát nevez el, akkor is ezekhez az írásjegytárakhoz fordul segítségért. Így élnek túl ezek a jelek a gyakorlatban név formájában, bár viselőjüknek az aláírását ember legyen a talpán, aki magától elolvassa majd.A kolléga kisfia a Li Kuai nevet kapta. A kuai egészen ritka jel, a beépített írásjegybeviteli rendszerek nem adják ki találatként. Az egyik jelentése: különlegesen méltó. Hát, hogy mire lesz méltó, azt nem tudom, de a különlegesség vitathatatlan.
-
Gasztro: bingzi
Régen gasztróztunk, úgyhogy ma ez a rovat is kap egy új bejegyzést.
Az iskolai büfében egész nap kapni bingzit, tulajdonképpen lepényt. Két yuan az ára, s folyamatosan készítik, így szinte mindig friss. Hívják shaobingnek is, mivel shaofenből, édesburgonyalisztből készül a tésztája.
Amúgy kelesztett, s nagyjából a mi lángosunkra hasonlít. Leszámítva, hogy ezt töltik, darálthúsos-hagymás-erős töltelékkel.
Nem rossz úgy, s az erőset is szeretem, de ma kértem a roppant kedves konyhás asszonyokat, hogy adjanak már nekem egyet üresen. Így már egészen lángosszerű, de azért a tejföl hiányzik.
Itt szaggatják és töltik (fenn), itt pedig már sül (lenn).
-
Madárinfluenza megint
Épp az alsós másodévesekkel volt reggel órám, amikor úgy tíz perccel a kezdés után bejött az osztályfőnökük, s az elnézésemet kérve félbeszakította azt. Szólt pár diáknak, akik az utasításainak megfelelően az egész táblát elfoglaló méretben felfirkantották, hogy „tanuljunk meg védekezni a H7N9 ellen”. De mindezt borzasztó precizitással, mindenféle színes krétát felhasználva, a méreteket vonalzóval méricskélve.
A kollegina közben folyamatosan traktálta őket utasításokkal, melyik karakter miért nem tetszik neki, s hogy azt így vagy úgy javítsák ki. A táblán van néhány apró, igazán nem szembeötlő horpadás is, amiket nem fogott be a kréta, na, például azokat is után kellett színezni, aztán az írásjegyek peremét (merthogy vastagon lettek felrajzolva) is ki kellett húzni egy-egy másik színnel.Nem nagyon tudtam mire vélni a dolgot. Az osztályokban lévő egyik táblát (merthogy kettő van, a terem két ellentétes végén) folyamatosan valami roppant tartalmas mázolmány díszíti, néhány hetente változó tematikával, mint a tanárok napja, a kulturáltság vagy az őszközép ünnepe.
Most viszont a tanítás során használt táblát kenték össze, ráadásul az órám alatt. Hogy miért volt ez ennyire lényeges, nem értettem. A vírus emberről emberre való terjedésére továbbra sincs példa, s 21-en haltak meg összesen, mialatt még mindig nincs 100 fertőzött sem. Kína milliárdos népességéhez képest beláthatjuk, hogy ez semmi.
Kb. öt perccel a kicsengetés előtt aztán végeztek, a tanárnő meg elment. Kérdeztem a kölyköket is, hogy ez most mire volt jó, de érdemben nem tudtak hozzászólni. Végül fény derült a titokra, mert visszajött a kollegina a chongqingi tv forgatócsoportjával együtt. Ennek tiszteletére dekorálták ki a termet.
Röviddel ezután a másik szárnyban jártam, mert megjött a fizetési csekkem. Addigra már ott járt a stáb, s egy, az alkalomra beöltöztetett permetező takarítónőt filmeztek bőszen. Hogy ez mennyiben járul hozzá az influenza elleni védelemhez, az nem áll nagyon össze, de biztosan tartalmas összeállítást készíthettek.
-
Szemetelés és tisztaság
Nem szép dolog általánosítani, de a kínai jellemzően nem nagyon figyel oda arra, hogy mit kezd a szeméttel. Bár hulladékgyűjtők elég sűrűn vannak a városban, ez a legkevésbé sem befolyásol senkit, amikor valamitől meg akar szabadulni.
A legkisebb lelkifurdalás nélkül szórnak bármit az utcára, napraforgóhéjat, üres üdítőspalackot, cigarettacsikket vagy épp gyakorlatilag bármit. Estig fokozatosan gyűlik a szemét, frekventáltabb helyeken akár egészen tetemes mennyiség is.
Aztán lemegy a nap és mire felkel, Fengjie újra tiszta.
Nem kisangyalok tüntetik el a koszt, hanem köztisztasági munkások tucatjai. Rengetegen vannak, s seprűvel, lapáttal felszerelkezve, még az első gyalogosok feltűnése előtt tisztára varázsolnak mindent.
Korán, 5 óra felé dolgoznak, amikor még kihalt minden. Szorgos munkájuknak köszönhető, hogy rend van.
És reggel valóban az van. Csak aztán jönnek a népek újra és teleszórják az egészet… -
Reggel a városban
Tegnap, mialatt Ya’anban a földrengés zajlott, s miközben én két leányzóval a kölcsönzőket jártam, meglepően szép tiszta volt az idő.
A telefonom sajnos lemerülőfélben volt, így csak ez az öt kép készült.
Az Új Évszázad melletti téren épp pár idősebb helyi kardozott (fenn),
a bevásárlóközpont melletti butikokkal teli utca (lenn).
A város főutcájának túloldalán épp táncolnak (fenn), a táncolók melletti „szakadékban” is épülnek szorgalmasan. Az a már majdnem kész épületegyüttes az, amit az egyik legelső fengjiei fotómon lekaptam, akkor még zöld hálóval borítva (lenn).
A Yangyang bevásrlóközpont melletti utca. Csak úgy.
-
Instant hír: Földrengés Szecsuánban
Kínai idő szerint reggel 8:02-kor Ya’an városában Richter-skála szerinti 7-es erősségű földmozgást mértek. A Chengdutól nem túl messzi város tőlünk eléggé arrébb van, itt semmit nem lehetett érezni. Kivételesen fenn voltam a soppingolás miatt, s épp az iskola kapujában vártam ebben az időben, de a leggyengébb rezgésnek sem volt nyoma.
Ya’an környékén ezzel szemben lényegesen durvább a helyzet, már száz fölött jár a halálos áldozatok száma, s félő, hogy emelkedni fog.
Az A pont Ya’an, a B Fengjie. Nincs közel.
Szemben Fengjievel és környékével, ahol ilyen szempontból nyugodt a helyzet, s emberemlékezet óta nem volt földrengés, a tibeti fennsík és a Chengdu környéki termékeny szecsuáni medence találkozásánál erre már gyakran volt példa.
A kínai vezetés azonnal reagált a helyzetre, s minden fontosabb figura úton van Ya’anba. Ugyancsak bevetették a hadsereget is a mentést elősegítendő, ugyanis félő, hogy még rengetegen vannak a romok alatt.Bár még sosem jártam arrafelé, sanszos, hogy Ya’an is ugyanolyan lepukkadt lehetett, mint a régi kisvárosok. Leginkább ennek köszönhető a néha-néha fellépő szerencsétlen természeti katasztrófák pusztító hatása: az ócska épületek összedőlnek, s maguk alá temetik a bentlakókat.
Szerencsére már nyolc óra volt, mire bekövetkezett ez a mostani eset, nem aludt szinte senki. 1976-ban Tangshanban, a modern idők messze leghalálosabb rengésekor hatalmasat rontott a helyzeten, hogy az éjszaka közepén lett rommá az egész város.
De egy szó mint száz, itt minden rendben.
-
Megvan a ruhám
Előrebocsátom, hogy utálok vásárolni. A ruhabeszerzés meg tényleg az egyik legkellemetlenebb elfoglaltság számomra. Tudom, a lányokra ez nem annyira jellemző, legalábbis a sztereotípiák alapján, de ebben konkrétan látok igazságot bőven. Kevés dolog tud kiborítani jobban, mint a próbálgatás, szöszmötölés. Így otthon a csajos shoppingolást mindig is igyekeztem elkerülni.
Most viszont muszáj volt ruhát nézni, s ha eltekintünk attól, hogy az ötödik helyen találtuk meg a kiválasztott darabot, s így egy egész délelőttöm ráment, még aránylag élveztem is.
Ahogy sejteni lehetett, a legtöbb ruci nem rám lett szabva. Az itteni nők zöme már-már krónikusan sovány, meg eleve apró termetű. A cipzáros megoldások így eleve esélytelenek voltak, képtelenség lett volna őket összezárni, még beléjük bújnom is ritkán sikerült.
Végül egy fűzős ruha lett a nyertes. Ez volt számszerűleg a harmadik, ami átalakítás nélkül rámjött, de amint rámadták, s kimentem megnézni, egyértelmű volt, hogy nem kell tovább keresni. Nagyon tetszik, azt hiszem, megfelelő lesz a fesztiválra. Az öltözékemre immár nem lesz panasz.
Ahogy a hallomásokból arra számítottunk, a bérleti díj 500 yuant kóstál egy napra majd, de ezt az iskola rendezi.
-
Olvasóink kérték rovat: Öltözködés a mennyei birodalomban
Nem feledkeztem meg erről a kérdésről, csak mostanában elég sűrűn telnek a napjaim. A szokásos (s meglehetősen gyenge) terhelés mellett, amit a tanítás ró rám, legalább ugyanennyi időm rámegy az angol kulturális fesztivál szervezésére is. Plusz még a gyakorlás, ami ezen felül jön. De nem panaszképp írom, pláne, hogy ez utóbbi többletmunka sokkal inkább szórakozás, mint tényleges vesződség, csak igyekszem az inaktivitást kimagyarázni.
Kínában – a bolygó más részeihez hasonlóan – az öltözködés milyensége és viselőjének jövedelmi helyzete egymással szorosan korrelál. Ennyivel azért nem lehet letudni, mert sajátos jegyek így is megfigyelhetőek.
Az első, s talán európaiként leginkább szembeötlő különbség, hogy az itteni nők lényegesen kevésbé öltöznek lengén, mint odahaza. A dekoltázs mutogatása meglehetősen ritka, de még a pántos felsőrészek sem túl gyakoriak. Jellemzően a vállakat, a melleket és a hasat is egyaránt takaró felsőket hordanak még a fiatalok is, a nyugaton megszokott felpolcolt, kipakolt keblek itt nem igazán nevezhetőek illendőnek.
Ezzel összefüggésben például magam is beújítottam egy komplett ruhatárat a kiutazás előtt, mert bár igazán nem vagyok plázacicának nevezhető, ennyire szolid darabjaim nem nagyon lógtak a szekrényben. Itt meg már azért is bőven megnéznek, hogy fehér vagyok, hát még ha egy kissé többet mutató felső lenne rajtam. Egy darab - tényleg csak icipicit, talán ha a dekoltázs 5%-át mutató - kivágottabb példány van itt nálam, de még az is vállakat takaró fajta. Mindenesetre ha nagyon ritkán azt veszem fel, akkor az összes srác engem figyel. S nyilván nem azért, mert ennyire jó nő lennék, hanem mert nincsenek hozzászokva.Amilyen szemérmesek a felsőtesttel, annyira természetes a lábak közszemlére bocsátása. Még itt Fengjieben, az amúgy tényleg elképesztően ártatlan és naív diáklányaim körében is normális, hogy egészen rövid, talán combközépig érő szoknyákban parádéznak.
Ezt leszámítva nagy különbséget a fiatalok öltözködésében nem látni. Kicsit később kezdenek el önkifejezni a ruházatukkal, mint otthon, de máskülönben a hordott cuccok látványban nem nagyon térnek el. Max. annyiban, hogy a szakadt meg egyéb nagyon alternatív irányzat errefelé nem igazán jellemző (vidéken legalábbis).
Az idősebbek körében már más a helyzet. Kis számban még ma is vannak Mao-zubbonyos öregek, s értelemszerűen a kevésbé tehetősek ruházata is elsősorban funkcionális.
Fengjieben túl sok gazdag nincs, de Hainanon rengeteg nagyon divatosan öltözött fiatalt látni. A köreikben persze a márkás cuccok dívnak, de mivel a téma ezen része világéletemben hidegen hagyott (vagyis: bár ez épp egy ilyen cikk, de nem, a Szecsuánblog sosem lesz trendi divatblog), túl sok részletet nem tudnék felidézni.
—
Összegezve: aki gazdag, az menő szerkóban nyomja, a női (sokszor nagyon szép) lábak mutogatása természetes, míg az utcán melleket nézegetni nem Kínába kell jönni.
-
Nyár van + egyebek
Azt hiszem, ezt nyugodt szívvel kijelenthetem már. Hála a kellemesen déli fekvésnek, Fengjieben már legalább egy hete 30 fok feletti értékeket mérnek, ma épp 33 fok volt. Már olykor járatnom kell idebenn a légkondit, s az osztálytermekben is rendszeresen pörög a ventilátor.
Hála a jóidőnek, a ruházkodás is kellemesebb lett, már elég egy poló vagy top, nem kell a kardigán sem. Képzelem mi lehet még délebbre.
A meleg miatt a jégkrémes standok mellett rengeteg az ember, s már jönnek a friss gyümölcsök is. Cseresznyedömping van épp, aminek roppant mód örülök. S szinte fillérekbe kerül.
Van már görögdinnye is, bár ez utóbbi még elég drága, de az ár esik egyre jobban lefelé. A dinnyét a kínaiak amúgy roppant mód szeretik, s ez engem is kellemesen érint, mert hasonlóképpen érzek.
Ma is gyakoroltunk Cheng’ennel, már egész jól megy, de amikor elkezdtünk valami színpadi előadást is kivitelezni, hát az leginkább röhögésbe fulladt.
Legutóbb, a kultúrfeszten ő konferált fel engem, s volt kedves most megjegyezni, hogy annyira remegtem, mintha fáztam volna. Bíztató kilátások, de azért remélem, megoldjuk. Jövő héttől már a dalocskánkat is nyomatni fogjuk a színpadi próbákon (eddig csak a szobámban gyakoroltunk, s a színpadin pedig csak a műsorvezetői átkötéseket), mókásnak ígérkezik. Mindenesetre legalább kicsit szokom a közönséget.Kezdem érezni már, hogy lassan itt ennek a tanévnek a vége. Alig több mint két hónap, s lejár ez a turnus. Ez részben jó, mert jó lesz már hazamenni, látni az otthoniakat. Hiányoznak.
Másrészt ugyanakkor rossz lesz itthagyni ezt az életet. Nagyon megszerettem. Legszívesebben sosem hagynám el Kínát, nagyon jó itt. -
Amiért jobb lenne örökre itt maradni 5.(?): Borravaló és visszaadás
Vasárnap egy levelet kellett elküldjek Kínán belül. Sajnos itt a környéken nincs postahivatal, így le kellett guruljak miatta a belvárosba.
Nem kértem rá semmi extra szolgáltatást az ajánlást leszámítva, de viszonylag méretesebb borítékra volt szükségem. Mikor már végeztem a címzéssel és be is zártuk a küldeményt, lemérte a xiaojie (kisasszony, használható pejoratív értelemben is, de itt most nem erről van szó), s valami hat yuant és néhány jiaot hozott ki összegnek.
Nálam csak egy ötösnyi apró volt meg százas. Nos, inkább feladhattam 5 yuanért.Ez nem szokatlan viselkedés ideát, inkább elfogadják a kevesebbet, mintsem hogy felváltsák a nagyobb címletet.
Ugyancsak nincs borravaló sem. Teljesen ismeretlen fogalom, nem várják el, s nem is igazán értik, miért kellene kapniuk. Ha valahol elfelejtem elvenni a visszajárót, utánam szaladnak, nem rakják el.Ez is egy roppant szimpatikus része a kínai mindennapoknak. Szeretek itt.