-
A hétvégén férjem is munkába lép
Hogy teljesen ne legyen egyszerű, én épp Changshaban leszek ezalatt, de szerencsére már egymagában is egész jól elboldogul a városban, ha előzőleg alapos instrukciókat kap.
Távollétem idején valamikor (a pontos időpont még egyeztetés alatt áll) reklámfilmet forgatnak Shenzhenben, cirka 10 waiguoren részvételével. Különösebben nem kell csinálni semmit, csak menni. Mindenféle életkorú szereplők, különböző külső stílusjegyekkel.
A fizetés nem egy vagyon, de csinálni sem kell semmit, szóval a semminél több. Kicsit sajnálom, hogy nem leszek ott – szereplőként nem feltétlenül, de azért megnézném, hogy miképp zajlik egy ilyen dolog. Érdekes tapasztalat lesz neki, az biztos.
-
Shenzhenben is akad sok olcsó kaja
Kínában az étkezés nem egy költséges mutatvány. Persze, ez nagyban függ az ember igényeitől, s méregdrágán megoldani sem bonyolult. Ugyanakkor tény, hogy a legnagyobb és leggazdagabb városokban is bőségesen találni kifejezetten kedvező áron operáló helyszíneket.
Az utcai kifőzdék Keleten mindenfelé tömegesen vannak jelen, Kína ebben pláne hogy nem kivétel. Ők rendszerint 1-2 termékre specializálódnak, amit aztán szabad ég alatt, a kis odagurgatható tűzhelyük segítségével készítenek el. Frissen. Az ANTSZ ellenőrei egész biztosan bezáratnák az összeset, de nekem személy szerint még soha nem lett semmi bajom az ilyen csemegéktől. Az óriási láng minden kínai tűzhely sajátja, s ez feltehetően sok dolgon segít, no meg az árusok sem a maguk ellenségei, s nincs ellenükre, ha a kliensek visszajárnak.
Egy fokkal magasabb színvonalat képviselnek a beülős helyek, zárt, belső konyhával. Ezek legolcsóbb verzióiban általában kész menü van, amiből aztán kedvére válogathat a betévedő vásárló.
Ilyenek a környező kisebb utcák. Boltok, kereskedelem, kaja mindenfelé.
A shenzheni lakásunk közelében is temérdek kajálós lehetőség akad. Utcai árusok is, grillezős helyek is, s a már emlegetett nagyon egyszerű beülős helyek szintúgy. A lamianesről már megemlékeztem korábban, azóta is elég sűrűn fel szoktunk tűnni náluk.
Ma egy kis menüs helyen ettünk. Férjem kívánta meg, s miért ne. Az én adagom 8, az övé, a több hús miatt 10 yuanbe fájt. az adag meg bőven laktat.
Olcsó, de ízletes táplálék. Fenn 8, lenn 10 helyi pénzért.
-
Téli szünet
Idén, rendhagyó módon a blog téli szünetre megy, mert – most már megszokhattátok, hogy állandóan variálok – végül úgy döntöttünk, hogy az ünnepekre hazamegyünk, különös tekintettel arra, hogy idén már nem várható munka, s még a nyelvsuli se indult be, s csak januárban jövünk vissza.
Ez most már nem változik, 28-án Kantonból megyünk Dohán át hazafelé, a jól bevált Qatarral.
Az otthoni időre téli álomba merül majd a blog is, de aztán majd visszatér.
-
Malajzia mégsem jön, virágelvtárs ellenben igen
A vízumbeszerzés kevésbé alakult zökkenőmentesen, mint eredetileg vártuk. A pasi az USA-n keresztül intézi, s a nyáron férjemnek gond nélkül meg is oldotta. Ezúttal az enyémnek vágott neki, de valamilyen, általam nem ismert okból kifolyólag business vízumot próbált meg belőlük kipréselni, nem pedig ugyanúgy turistát.
Ez nem is jött össze, visszaküldték az útlevelet, s eredménytelenül zárult a folyamat. Az indok az állampolgárságom volt, ez állítólag hol összejön ezen a módon, hol nem. Mindenesetre most újra meg lesz próbálva, ezúttal az eredetileg is gondolt turista verzióban, de addig még meg kell ismételjem a hongkongi kitérőt egy egy vagy kéthónapos ottani turistavízumért. Ottalvással. Hurrá.
Ennek alternatívája lett volna a malajziai verzió. Ez személyes megjelenést igényel, s ugyanúgy egyéves vízumot eredményez, az amerikainál nagyobb eséllyel jön össze. Viszont náluk bukom a pénzt, ha mégse sikerül, mint kiderült, míg ennél az eredeti ügymenetnél csak akkor kell fizetni, ha már nálam a vízum.
Elvileg nincs semmi akadálya a turista vízum beszerzésének, de azért kicsit morcos vagyok, hogy eleve minek igényelt üzletit első körben. Addig is még mehetek HK-ba újra, aminek viszont egyáltalán nem örülök. A Chungking Mansiont nagy ívben elkerülöm, de hogy hol fogok megszállni, az még egyelőre rejtély.
Hogy jó dolgok is történjenek, virágelvtárs is Shenzhenbe keveredik, s hoz nekem túró rudit meg szalonnát. Ha az első nem hiányozna, visszaadhatnám az állampolgárságom. És minden bizonnyal sörkertezni is fogunk, ha már tiszteletét teszi errefelé.
-
Lábadozás
Miután ma reggelre elég szépen belázasodtam, férjem elmászott az egyik közeli patikába lázmérőért meg paracetamolért. Ja, meg C-vitamint is hozattam vele.
Errefelé a jelek szerint még nem tiltották be a higanyos kütyüket, így aztán egy nagyon basic, hagyományos műszert hozott, s az egész vásárlás – 1 levél lázcsillapító, 4 levél, cirka 80 db C-vitamin, meg a mérő volt 31 yuan. Itt még mindig nem egy katasztrófa ezeket kifizetni.
-
Egy kis betegség
Csak hogy ne menjen minden teljesen flottul…
Ezúttal semmit nem lehet a nyakamba varrni, maximum azt, hogy párkapcsolatban élek, s egy igen apró légterű lakásban.
Férjem ugyanis egy 3-4 napja kezdett el meghűléses tüneteket produkálni, s akkor már tudtam, hogy ha el lehet kapni, akkor ezt én sem úszom meg. Ez be is jött, s tegnap délután már éreztem, hogy lesz valami, aztán mára be is lázasodtam kissé és erősen váladékozom is.Szerencsére nem súlyos, az évente szokásos egyszeri náthaszerűség, de ettől függetlenül ma nem vagyok a topon. Miután az ember már egyre inkább javul, Changsha idejére már én is minden bizonnyal rendben leszek. Addig is tolom magamba a teát. Már kezdem unni ezerrel.
-
Körvonalazódik az utazási program
A jelek szerint lassacskán történik velem is valami. 19-én elindulok majd Hunan székhelyére, Changshaba, hogy 20-án egy ottani kórházban játszak doktorosdit.
Changshaban ugyan még sosem voltam, de Hunanban már igen. A városra sok időm nem lesz, ugyanis a munkát követően délután már vissza is robog velem a G-vonat Shenzhenbe.Itt aztán nem lesz még vége az utazásnak, mert ahogy utaltam rá az utolsó bejegyzésben, Malajziába megyek a hónap végén. 27-én, ha minden igaz, a jegyvételt majd holnap este ejtem meg, ha mindent pontosítunk.
Kuala Lumpurban, a malajziai fővárosban leszek, s egy hét után indulok vissza. Mivel a repjegy tényleg olcsó, a szállás meg mindenképp ugyanannyira jön ki, így ide jön férjem is.
Hogy az ügyintézés mellett mit csinálunk majd ott egy hétig, azt még nem tudom, de valahogy csak elütjük majd az időt. Talán lenézünk Port Dicksonba, a KL-hez legközelebbi pancsolási helyre, de erre még nem vennék mérget, s sanszosabb, hogy inkább csak a városban bolyongunk majd.
Mivel itt most egy kisebb lehűlés van (kb. 20 fok, bár ez napokon belül elmúlik, s visszatér a 25-28), így nem is lesz olyan rossz majd a trópusokon ismét. -
Malajzia újra jön?
Nagyon sanszosnak tűnik, hogy a hónap végén lesz egy rövid utam Kuala Lumpurba. Ez most nem szórakozás, s nem is fizetnek érte, ellenben úgy néz ki, hogy a vízumom onnan jön majd össze. (Van egy másik, utazás nélküli opció is, így még nem biztos az út.)
Ha ez lesz a befutó, akkor egy hetet leszek ott, s akkor már igyekszem egybekötni egy kis turistáskodással is. Az AirAsia nagyon jó árakat tud, meg lehet fordulni ezer yuanből, s Malajzia egyébként sem drága. KL a legutóbb úgyis nagyon kutyafuttában került terítékre – ki tudja, ezúttal talán jobban bejön.
-
A modern fizetési módokról
A múlt hónap végén ejtettem meg – kissé elmaradva a kortól – az első wechat-es fizetési tranzakciómat, ma pedig már vonatjegy vásárlására is használtam. Bár én személy szerint eléggé elmaradtam a fejlődésben, Kína nagyon nem, mi több, a kezdeti lemaradást nagyon gyorsan behozta, s mára már a világ élvonalába is került.
Kis hazánknál egész biztosan jobban áll. Míg otthon a kártyás fizetés jobbára már kiépült, ahol erre mód nyílt, s manapság már sűrűn hozzáférhető a paypass is, ennél tovább egyelőre még nem nagyon jutottunk. Itt meg…
Igaz, Kína a nagy fejlődésben néha ki is hagyott egy-egy lépcsőt. Bankkártyája gyakorlatilag mindenkinek van, s ez nem is költséges mulatság, mivel a kártya és a számlavezetés is ingyenes. Ha városi népekről beszélünk, akkor az előzőek miatt rendszerint vagy 10 bankkártya is előfordul személyenként, elvégre miért ne, kiadással nem jár.
Ha már bank és bankkártya akad, akkor ATM is kell, amiből a lefedettség nem nevezhető rossznak. Nem szükséges hosszan tekeregni, hogy találjon egyet az ember, s a nagybankok tényleg mindenhol jelen vannak.
Hogy ennyi ATM van, az azért is hasznos – s itt térek rá a kihagyott lépcsőfokok egyikére -, mert a kártyás fizetés viszont erősen felemás képet mutat. A nagyobb üzletekben nem kérdéses, de még Shenzhenben is sűrűn fordul elő relatíve nagyobb helyeken is, hogy nincs ilyen opció. Vidékről nem is beszélve. Ala’erben konkrétan egy helyet, a Tarim Áruházat találtam az ott töltött összesen cirka egy hónap alatt, ahol ez megoldható volt.
A rendszer kiépítéséhez viszonylag későn kezdtek hozzá, s mielőtt még igazán belemélyedhettek volna, történt egy változás: hirtelen megjelentek az okostelefonok, s gyakorlatilag minden kínai hozzáfért az internethez is.
Elindult hódító körútján az Alipay (Zhifubao), majd nem sokkal utána a Wechat (Weixin), az itteni egyeduralkodó csetprogram, fizetési alkalmazása is. Csupán egy egyszerű (helyieknek mindenképp, útlevéllel némiképp macerásabb) regisztráció, s onnantól kezdve az ember a telefonjával költheti a pénzét. Csak egy kis QR-kód olvasás, s megy is mint a karikacsapás.
A wechates pénztárcával is gyerekjáték a fizetésA mobilos fizetés térhódítása miatt ma már a legkisebb nyüves szatócsboltban vagy beülős falatozóban is engednek wechattel fizetni, még Xinjiang eldugott bugyraiban is. Taxiban, uberen, bárhol.
Kíváncsi leszek, mi mikorra jutunk el idáig. -
A shenzheni élet kényelmei
Shenzhen az első olyan kínai település a praxisomban, ahol mindent kapni. Természetesen nem mindenhol, de legalább széles körben elérhetőek olyan üzletek, ahol igen.
Shenzhenben egész nyugodtan kivitelezhető egy olyan élet, ahol gyakorlatilag vajmi kevés kényelmetlenségnek nézhet elébe a nyugatról idetévedt külföldi. Jó, a kínai lét sajátosságai kikerülhetetlenek. Sok az ember, s ők itt is kínai módra viselkednek, sok az európai mércével nézve lerobbant épület és utca, kifogásolhatóak a higiénés körülmények, de ez van, hozzá kell szokni, ha az ember errefelé akar boldogulni.
Ha ezektől eltekintünk, akkor viszont lényegében minden mehet ugyanúgy, mint odahaza. Nyugati élelmek dögivel. Kényes gyomrú, esetleg a kínai konyhára egyáltalán nem fogékony userek minden különösebb megpróbáltatás nélkül ehetik ugyanazt, mint amihez hozzászoktak. Jó, apró kompromisszumok megtétele elengedhetetlen, de lényegében minden alapanyag hozzáférhető. Ha ne adj isten, nagyon nem, akkor még mindig elérhető Hongkong, ahol aztán már tényleg.Ha a szendvicseket unjuk és főzni sincs kedvünk, nyugati ételeket nagy számban kapni készen is. Még a környékünkön is, amely nem a központ, akadnak olasz és francia éttermek. Hogy ezek mennyire autentikusak, azt nem tudom, de a lehetőség adott, annyi szent.
A méltán hangsúlyos élelmezés mellett Shenzhenben más nyugati termékek is akadnak nagy számban. Kozmetikumok, kencék, tisztálkodási szerek, illatszerek, de olyan, hétköznapi jellegű használati cikkek is, mint a konzervbontó, ágyra felhúzható, peremén gumis lepedő vagy épp kávéfőző. Ezek otthonról nézve nem nagy dolgok, de Kína más részein korántsem magától értetődőek.
Ez nem annyira meglepő. Rengeteg a külföldi, az europid arcok egyáltalán nem mennek ritkaságszámba. Ugyancsak javítja a felhozatalt az is, hogy Shenzhen az egyik leggazdagabb kínai város, s a nyugatiasan modern életvitel a helyiek körében is lényegesen nagyobb mértékben érhető tetten, mint a belsőbb, elmaradottabb provinciákban.Hogy ezek a dolgok számomra tetszenek-e? Ezt már nem olyan könnyű egyértelműen megválaszolni. Részben persze igen. A kényelem jó. Hogy ha akarom, napi szinten jutok kenyérhez. Hogy a nyugati deót nem kell vadászni. Hogy bármikor vehetek egy Milkát.
De pont a rengeteg külföldi és a pörgő gazdaság, rendkívül felgyorsult fejlődés miatt Shenzhen nagyon el is üt Kínától, ami már nem egyöntetűen pozitív vagy negatív. Ha csak itt éltem volna, nem láttam volna Kínából semmit. Ez is Kína, persze, s az egész ország, különösen a nagyvárosok egyre inkább errefelé tartanak, de a belső részek jobban megőrizték az ország azon arcát, amiért beleszerettem.
Olyan expatoknak, akik nem táplálnak különösebb vonzalmat az ország iránt, egészen kiváló desztináció. Túlélni itt tényleg könnyű. De akit valóban érdekel, s meg akarja ismerni, az legalább egy kis időre éljen vidéken is.Shenzhen ezzel együtt kellemes hely. Jó itt. De azért hálás vagyok, hogy nem itt kezdtem.