-
Xinjiangban étkezni jó!
Xinjiang etnikailag meglehetősen tarka. Kína magterületeivel ellentétben a lakosság zöme nem han. Az ujgurok mintegy 46%-át adják a lakosságnak, de a kazahok aránya is 7% feletti.
Egy ilyen helyen a táplálék jellege is merőben elüt a Kínában másutt megszokottól. A hozzám hasonlóan huzamosabb ideje az országban leledző nyugati migránsok számára a xinjiangi koszt felüdítő, mivel sok, Kínában amúgy bajosan hozzáférhető terméket kínál. Nézzük hát, miért is jó errefelé étkezni.
1. Tej
Noha Kína más részein sem számít kuriózumnak, a kínaiak nem az a nagy tejivó nép. Ezt némiképp indokolja, hogy zömmel híján vannak a tejbontás képességének (Ázsiában ez korántsem szokatlan), ahogy az sem segíti a helyzetet, hogy a tej kibocsátására alkalmas lábasjószágok is meglehetősen korlátozottan fordulnak elő a népességszámhoz viszonyítva. A tej így aztán relatíve drága, s a minősége is hagy maga után némi kivetnivalót. A friss bolti most már időnként 15 yuan/liter (majdnem 700 forint) áron is előfordul, míg UHT-ből kapni 10-ért is. De ezek a piac legalacsonyabb szegmensét jelentik, a normálisabbért mélyebben a pénztárcába kell nyúlni.
Xinjiangban ellenben van igazi tej is. Még boltban is kapni zacskóba zárt, frissnek mondott tejet (íze alapján normálisnak tűnik), de árusok is akadnak mindenfelé házitejet kínálva. Literjét 5 yuanért vesztegetve. Lényegesen jobb ajánlat!
A tejből készül joghurt is, kifejezetten finom, sűrű verzió, ami nagyságrendekkel jobb az itt-ott boltban árult vackoknál.
Ha az embernek van türelme, s helyben él, akkor meg már csak a fantázia szab határt annak, hogy a friss alapanyagokból kedvére való tejtermékeket gyártson. Vajat ugyan méregdrágán itt-ott árulnak Kínában, s még UHT-s tejszín is akad, de így gyártható tejföl és túró is. A szintén hozzáférhető kecsketej még újabb dimenziókat nyithat meg.2. Pékáruk
A Kínában élő külföldiek talán legnagyobb szívfájdalma a rendkívüli kenyérhiány. Van persze helyi verzió, de valamiért az itteni kenyerek kivétel nélkül édesek. Ideig-óráig elmegy, s megszokható, de igazából nagyon tré. Nagyobb városokban a nagy szupermarketekben akadnak bagettek, olykor európai ízű kenyerek is. Nem is az áruk vészes, hanem egyszerűen túl bajos sűrűn emiatt utazgatni és beszerezni őket. Arról nem is beszélve, hogy ízre azért ezek sem nagyon veszik fel a versenyt az otthonival.
Az ujgurok, a kínaiakkal ellentétben nem cukrozzák a kenyérféleségeiket. Állagra elég erősen elütnek ezek is a magyar kenyerektől, azoknál sokkal tömöttebbek, gyanúm szerint nem kelesztik őket. Ízre viszont kiválóak. Akadnak kenyérre hajazó végeredmények is, de leggyakrabban namot, kisebb-nagyobb lepényeket kapni, amiket aztán a legkülönbözőbb magvakkal szórnak meg, nem sajnálva a felületről az utóbbiakat. A szezám mellett akadnak tökmagos, napraforgómagos namok is, de minden egyes magvat még nem vagyok képes azonosítani.3. Birka
Az ujgurok muszlimok, így Xinjiangban a sertés lényegesen ritkábban fordul elő. A kínaiak persze ehetik őket, de etnikailag kevertebb vagy ujgur dominanciájú helyeken jobbára ők is azt eszik, amit a helyiek.
Noha disznó nem nagyon akad, birka annál több. A nyájakat mindenütt látni, a még meglehetősen száraz Ala’erban is terelgetik őket a Tarim partján magától fellelhető minimális növényzetet pusztítva.
Korábban, emlékeim szerint csak Marokkóban ettem egyszer birkát, de az nem gyakorolt rám túl pozitív benyomást (ugyanott tevét és marhát is ettem, de egészen minimális különbségeket bírtam felfedezni, egyik sem sikerült túl ízletesre), Xinjiangban ezzel ellenben határozottan bejövős jószágnak bizonyult. Apróra vágva, pirítva, jól átfűszerezve éppúgy isteni, ahogy az egész báránycomb sem hagy maga után kivetni valót. Birkát enni határozottan jó.4. Gyümölcsök, zöldségek
Xinjiang híres a gyümölcstermeléséről. Az egész nyáron zavartalanul sütő nap, a rengeteg fóliasátor és a népek leleményessége kifejezetten ízletes terményeket produkál. A gyümölcsöknek, zöldségeknek rendesen van ízük és fillérekbe kerülnek. Széles körben hozzáférhetőek a háztáji termékek, a kissé esetlenebb megjelenéssel még kiváló ízek járnak.
A dinnye elsőrangú, a paradicsom paradicsomízű, a barackok tele vannak cukorral. Piacra járni, helyi terményeket enni ugyancsak nagyon könnyű errefelé.Képek, magyarázatokkal lejjebb a galériában!
A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!
-
Az út vissza Wuhanba
Ala’erből végül busszal indultunk el Akszu felé. Valamivel tovább tart, mert bemegy még egy apróbb településre is, de volt időnk elég. Egyúttal az is kiderült, hogy a buszos végállomás a vasútállomástól pár percre van csak gyalogosan.
A xinjiangi fokozott biztonsági helyzet folyományaként arrafelé a buszjegyvásárlás is iratokat igénylő tevékenység, Kína magterületén ez csak a vonatjegyek esetén szükséges, s ez utóbbi indoka is más, így előzték meg pár éve, hogy az ünnepek idején nepperek vásárolják össze, majd árulják magas haszonkulccsal a százmilliók utazása idején szűkösen rendelkezésre álló jegyeket.
Ala’er és Akszu között aznap is zajlott a közúti ellenőrzés, ezúttal nem szállították ki a járművekből az utazókat, csak iratokat csekkoltak a rend őrei. S csak az Ala’er felé tartó irányban, így minket most sem érintett a dolog.
Közúti ellenőrzés Ala’er és Akszu között (fenn), Akszu vasútállomás és vonat (lenn sorban)
A vonatút eseménytelennek ígérkezett, de hajnali 6-kor Turfánba érve megtorpantunk. Ha minden igaz, valami felsővezetékes probléma volt, de erre nem vennék mérget, mert az utastájékoztatás nem volt a legszélesebb körű, s az elcsípett infók elég ellentmondásosak voltak. Akárhogy is, álltunk 5 órát, mire végül nekiindultunk. Addigra az utasok jó fele már leszállt a vonatról, de a mi gépünk Urumcsiból csak fél 4-kor indult, így ráértünk.
Végül elindultunk, s még egy óra zakatolás után végül megérkeztünk Xinjiang fővárosába. A csúszás miatt már bőven nappal volt, így lehetőség nyílt fotózkodni a vonatablakból.Xinjiangi táj, galériában, még legelésző tevék is akadnak
Urumcsiban azért kicsit nekünk is sietni kellett, mert Xinjiangban a reptéri ellenőrzést is komolyabban veszik. Eleve a terminálépületekbe is csak átvilágítás után engedik be az embert. Miután feladja az ember a poggyászt, még egy ellenőrzős emberke is csipogtat a vonalkódon, amennyiben azt a gépre felvihetőnek találták.
A biztonsági ellenőrzés is alapos. A lábbeliket is levetetik, s az egész embert végigpittyegtetik, még a talpak alját is (nem tudom, talán furfangos terroristák még a lábukba is varrnak robbanószert). Szerencsére mi bombamentesnek találtattunk, így bejutottunk.Wuhanban aztán már minden probléma nélkül mentek a dolgok, s kissé megfáradva, de hazaértünk. Keddig most még pihenhetek, mielőtt jön Peking.
A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!
-
Rövid bekukkantás
Újra Wuhanban vagyunk, de igen csak hosszú volt az út. Majd egy kis pihenés után jelentkezem. Tekintve, hogy a jövő héten Pekingbe, az azutáni héten meg Chongqingon át hazafelé megyünk, kicsit mozgalmasak lesznek a napok. Sok ennyi utazás egyszerre…
-
A nemzetiségi városnevekről
Xinjiang lakóinak 60%-a nem kínai, zömük ujgur, de akadnak mindenféle egyéb nemzetiségek is szép számmal. A kis számú, Bingtuan által felhúzott városka kivételével a települések sem kínai alapításúak. Adja magát, hogy az eredeti nevük sem kínai.
Persze van kínai megfelelőjük is, de ezeken csak Kínában ismertek (ráadásul még a helyi kínaiak sem feltétenül használják őket), a külvilág az eredeti neveket használja. A nemzetiségi neveknek létezik standard, kínai fejlesztésű latin betűs átirata is, de ezek ismeretének hasznossága erősen megkérdőjelezhető. Előképzettség nélkül se a kínaiak nem tudják normálisan elolvasni, se a külföldiek, se a nemzetiségek. Használatuk a gyakorlatban is merőben esetleges, így nem is nagyon érdemes velük foglalkozni. Olykor egy az egyben megegyeznek a legelterjedtebb nemzetközi formával, de ez a nevekben lévő hangzókészlet függvénye általában.
Xinjiang székhelyének elterjedt magyar neve pl. Urumcsi (néha Ürümcsi – mivel nem beszélek ujgurul, fogalmam sincs, a tényleges ujgur kiejtéshez melyik áll közelebb). A pinyin forma Wulumuqi. A kínai fejlesztésű nemzetiségi formula Ürümqi. Az angolban leggyakrabban az Urumchi-t használták, most már kezd feljönni némi kínai beütésre az Urumqi is.
Miután egységesen elterjedt nemzetközi gyakorlat nincs, a kínai hivatalos formulával pedig nem sokra megyünk, az etnikailag nem kínai neveknél a magyar formát használom, amely amúgy is minimális logikával nemzetköziesíthető. Zárójelben az első előfordulások idején feltüntetem a kínai nevet is pinyin formában.
________________________________________________
A fenti gyakorlatot többnyire már a blog fennállása óta alkalmazom, de eddig még nem fejtettem ki. A Xinjiang felé történő váltás miatt úgy éreztem, időszerűvé vált. Ez a bejegyzés is majd átkerül a jobb oldalra, egy állandóan bővülő listán pedig közlöm majd az előfordult nemzetiségi földrajzi nevek blogon használt és pinyin alakját egyaránt.
A blogon eddig előfordult nemzetiségi nevek:
Magyar név Pinyin alak Golmud Ge’ermu Hohhot Huhehaote Urumcsi Wulumuqi Akszu Akesu Kasgár Kashi Hotan Hetian Turfán Tulufan Korla Ku’erle Ordosz E’erduosi Sigace Rikaze -
Véget ér Dél-Xinjiang mára
Hamarosan majd elindulunk Akszuba, hogy az esti fél tízes vonattal elrobogjunk vissza Urumcsiba.
Holnap reggeli nyolc körüli érkezés után még egy kicsi idő lesz a városra is, mert csak délután fél 4-kor indul a gépünk vissza Wuhanba.Oda nyolc előtt érkezünk meg, ha nem késünk, úgyhogy talán 10-re már otthon leszünk. Addig sanszosan nem jelentkezem már.
A Szecsuánblog legközelebb holnap este tér vissza, immár újra Hubeiből.
-
Ügyintéztünk Akszuban 2.
Akkor íme a részletes beszámoló.
Pekingi idő szerint reggel 8-kor (ami itt kb. hajnali 6) elindultunk Akszuba a sulis autóval. A sírós kolleginát nem vittük, helyette a némiképp effektívebb főnöke jött. Ő sem egy csoda, de a hölgyeménynél lényegesen magasabb IQ-ja lehet. Jött még két helyi tanár is, így aztán meg is telt a jármű.
Akszuban lamiant reggeliztünk ötösben, aztán a két tanárt kiraktuk a reptéren (amely amúgy nagyon mutatós darab, kicsi, de új és szép terminálépület), s utána végre nekikezdtünk az én dolgom intézésének.Ehhez két helyet kellett felkeresni. Elsőként az akszui városi rendőrségre hajtottunk, ahol lecsekkolták a beadott papírokat, valamit pötyögtek, s mivel mindent rendben találtak, egy fél óra alatt végeztünk is.
Második körben az akszui járási rendőrség jött. Ez utóbbi jogosult a tartózkodási engedélyt kiadni, magasabb rangú szerv, s egy szép, új, nagy épületben került elhelyezésre. Ahogy minden hasonló hivatal Xinjiangban, úgy ez utóbbi is masszívan biztosítva van: jól körbe van zárva, fegyveres katonák a bejáratnál, mindenféle, a nemkívánatos gépjárművek behatolását megakadályozandó, biztonsági megoldások a kapunál. Láthatóan tanultak abból, hogy a xinjiangi terrorcselekmények zöme a helyi rendőrörsök ellen irányult korábban.
Odaérkezésünkkor éppen masszív gyakorlatozás zajlott az udvaron úgy legalább 100 rendőr részvételével, emiatt az ügyfélfogadás szünetelt, s csak délután 4-re ígérték a nyitást. Némi telefonálgatás után végül kiderült, hogy egy félórán belül valószínűleg befejezik a tréninget, s utána majd bemehetünk.
Ez így is lett, apró regisztráció után be is jutottunk. Benn aztán elindult a procedúra. Papírokat nézegettek, pötyögtek a gépbe, majd szóba került a férjem ügye is. Vázoltuk, hogy miképp működik normál esetben a hozzátartozói vízum, megnézték a követség által tavaly kiállított verziót, illetve a wuhaniak által bematricázott tartózkodási engedélyt is. Meglepően hamar megvilágosodtak, ezek után már csak azon értetlenkedtek, hogy a kollegina miért nem ezt mondta. A lényeg, hogy nem látják semmi akadályát annak, hogy szeptemberben a férj státuszát is rendezzék majd.
Közben ebédidő lett, így bezárt a hivatal. Mi is elmentünk enni. Báránycombot kaptam, kifejezetten finomnak bizonyult. Mivel csak négykor nyitottak ki újra, még lézengtünk egy plázában is. Ezekbe betérve is biztonsági ellenőrzés és csomagátvilágítás zajlik, biztosra mennek.
Négyre végül visszamentünk, s olyan öt óra felé már ki is nyomtatták a matricát. Innen aztán jött egy kis bonyodalom. A wuhaniak matricáján elől szerepelt a vezeték-, hátul a keresztnév. Az övékén fordítva. Nagy tanakodás kezdődött, hogy ez most így jó lesz-e. Én ugyan mondtam, hogy az eddigi tapasztalatok alapján teljesen esetleges, hogy melyikkel szokták kezdeni, kaptam már ilyet is, olyat is, s nem volt belőle még probléma.
A szokásosnak mondható folyamat zajlott. Nézegették az útlevelet és a frissen nyomott matricát hosszan, hívtak még embereket, akik ezt szintén megtették. Olykor csoportosan nézegették, olykor egyénileg. Akárhogy is, meglepő módon ettől nem lettek okosabbak, így aztán telefonálgattak is. Hat óra felé végül arra jutottak, hogy ez így jó lesz (ezalatt gyárthattak volna egy másikat is, ha mégsem), így beragasztották és mehettünk a dolgunkra. Végre.Visszafelé még belefutottunk Akszu és Ala’er között egy közúti ellenőrzésbe is. Helyenként direkt erre a célra kiépített kis épületek is vannak a főutak mentén, ahol lezajlik a járművekből kiszállított népek csekkolása. Az úton magán nincsenek ehhez való felépítmények, így rendőrök terelik le a gépjárműveket az útról. A sofőrünk szólt, hogy az egyetemhez tartozunk, egy helyi, egy külföldi tanár, így minket simán továbbengedtek.
Fél nyolc után valamivel hazaértünk, s elég hamar el is aludtam. Hosszú nap volt.
-
Ügyintéztünk Akszuban 1.
Ez most csak egy egészen picurka poszt lesz, a kifejtős majd később. Talán még ma, talán holnap. Egyelőre pihentetem az agyam.
Pekingi idő szerint reggel 8-kor indultunk el Akszuba, s este fél 8-ra értünk vissza.
A lényeg: az én tartózkodási engedélyem bematricázásra került.
Most kicsit relaxálok. -
Egy kis kínai bürokrácia
Kalandosan teltek az elmúlt napok.
Szép és jó hely Ala’er, tényleg frankón elvagyunk, de elsősorban nem kirándulni jöttünk, ittlétünk oka, hogy mindent lepapírozzunk, s végül úgy léphessünk le nyáron Kínából, hogy szeptemberre már ne maradjon ügyintéznivaló, amikor visszaérünk.Említettem már, hogy mennyire inkompetensek tudnak lenni a külföldiekkel foglalkozó iskolai kollégák. Hát, idén sikerült belefutni az eddigi legbénábba.
A munkamenet úgy nézett volna ki, hogy elsőként elküldi a papírokat Urumcsiba, ahol kiállítják számomra az új szakértői igazolványt (FEC), majd annak birtokába nekiindulunk Akszuba, az ottani public security bureau-ba bematricáztatni a tartózkodási engedélyeket.
Nem is olyan bonyolult szerintem.Már elég régen volt, hogy megállapodtunk az itteni munkavállalásomról. Nem nézem vissza, de cirka két hónapja volt a hölgynek pontosan utánanézni, mihez mi kell. Ehhez képest, természetesen, majd minden nap variáltak valamit.
Érkezésünk idején kellett volna újra aláírni a szerződést, nyolc példányban. Aznap nem került rá sor, mert az ő részükről aláíróképes kolléga épp egy kazahsztáni delegációval foglalkozott. Mivel másnapra sem tért vissza, így találtak valaki mást, aki megtette helyette. Két nap késéssel elküldte a papírokat Urumcsiba. Ott kiderült, hogy a szerződések nem jók, mert augusztus végétől szólnak, nekem viszont már most kéne a FEC, amit érvényes szerződés nélkül nem tudnak kiállítani. Sebaj, írtunk egy új szerződést, június 25-től. Ez annyiban még jobb is, hogy a fizetett nyári hónapok előrekerülnek, s így ha lelépnék októberben, akkor már három havi fizu lenne a kezemben.Aztán kiderült, hogy a mellékelt, általa készítetett, digitálisból kinyert fotók sem az igaziak, így csináltunk újakat. Ezeket a csomag után küldte. Ezután nem sokkal jutott nekem eszembe, hogy a férjemről nem készítettek képeket, anélkül viszont bajos lenne bematricázni őt is a dokumentumba, mint függő családtagot.
Semmi gond. Gyors fotózkodás, majd valahogy a csomag után küldte a képeket meg a megvariált dokumentumokat.
Ennek ellenére, s ezzel együtt is, a FEC időre elkészült, s elvileg minden szép és jó, a héten megyünk Akszuba. Csakhogy, odatelefonált a hivatalba, hogy biztosra menjen, mindennel felkészült, s ekkor derült ki, hogy most már Xinjiangban is kell a házasság követségi hitelesítése. Az én tartózkodási engedélyem oké, de anélkül a férjemét nem tudják kiállítani.
Miközben ezt ecsetelte, kibontotta az Urumcsiból jött borítékot is, s kiderült, a férjemet nem rakták bele a FEC-be, nem a módosított dokumentumok alapján lett kiállítva. Na, így már végképp semmi remény, hogy a házastárs kapjon tartózkodási engedélyt.
Oké. Szomorú. Idegesítő. De jó, legyen, nyáron hitelesítettjük a papírt, s akkor majd szeptemberben elintézik az övét. Innen végképp szürreálisba csapott át a helyzet, akármilyen hivatalt hívogatott, sehol nem tudtak neki épkézláb válaszokat mondani azzal kapcsolatban, hogy ez miképpen lesz kivitelezve.
Az általam netről kitúrt információk alapján nem kéne, hogy bármi probléma legyen, s aránylag könnyen menedzselhető, de a hivatal szerint nem így működik.A kollegina ráadásul már tegnap óta sír. Zokogva kér elnézést, hogy ilyen szerencsétlen volt, amivel nagyon nem tudok mit kezdeni. Egyértelműen nem alkalmas a feladata elvégzésére. Ettől függetlenül nem vagyok vadállat, próbálom vigasztalni, de nem teljesen őszinte az együttérzésem.
Most ott tartunk, hogy holnap én megyek Akszuba, az én tartózkodásim elvileg (nyugtával dícsérjük a napot, ki tudja, mit szúrtak még el) meglesz. A férjemmel kapcsolatos dolgokat még egyszer megvitatjuk a hivatallal, a már kinyert információkkal felszerelkezve.
Ha esetleg hajthatatlanok maradnak, akkor neki marad az üzleti vízum. Némi díjazásért cserébe tudunk ilyet szerezni, egy évre szól, korlátlan belépéssel, alkalmanként 60 napos tartózkodást tesz lehetővé. Most már vízummentes Kirgizisztán és Kazahsztán is, egyik sincs messze, s kéthavonta át lehet mászni ki-belépegetni. Ennek ugyancsak előnye, hogy ha az én alkalmazásom itt idő előtt véget érne (amire azért van némi esély a másik, céges munka miatt), akkor legalább már csak az én státuszomat kell rendezni, az övé a munkámtól függetlenül biztosítva lesz.
Egy dolog egészen egyértelmű: a folyamatos hülyeségeik miatt rossz érzésem biztosan nem lesz, ha nem én leszek itt az év dolgozója.
-
Paradicsomízű paradicsom
Xinjiang, dacára annak, hogy területének túlnyomó része terméketlen, mezőgazdaságilag nem elhanyagolható vidék. Északi, csapadékosabb dzsungáriai felén, s a peremvidékek hegyvidékein dús legelők sarjadnak, ami jó alapokat teremt az őslakos népek hagyományos állattartó gazdálkodásához. A legkülönbözőbb patások: marhák, lovak, szamarak, kecskék és különösen birkák nagy számban fordulnak elő.
Van azonban a xinjiangi mezőgazdaságnak egy szintén ősi, ettől elütő része is. A történelmi idők óta fontos tranzitútvonalnak számító területen oázisok sora húzódik, amelyekben évezredes múltra tekint vissza az öntözésen alapuló növénytermesztés. A többnyire városállamként működő oázisok a hódítók kedvelt célpontjai voltak. Első nagyobb exodusukhoz a mongolok tündöklése vezetett, sokukra azóta is csak romok emlékeztetnek.
Az iszlám térhódítása Xinjiangban is megjelent, s a helyi népek kevés kivétellel áttértek Allah hitére.Nem mindenütt voltak azonban természetes vízforrások. A népek leleményessége és munkabírása azonban már ekkoriban is megmutatkozott, létrehozták ugyanis az egészen egyedülálló alagútrendszert, az ún. karézeket. Jelentőségét nem alulbecsülve a nagyjából kétezer éves múltra visszatekintő karéz-rendszert ma Kínában a három nagy ősi építészeti vívmány egyikeként tartják számon.
A mára zömmel csak Hami és Turfán (Tulufan, régebben olykor Tu’erpan) környékére szorítkozó rendszer fénykorában csaknem tízezer kilométernyi alagutat jelentett, amelyet emberi erővel vájtak a talajban annak érdekében, hogy a hegyek gleccsereinek olvadó vízét elvezethessék a megművelendő földekig. Az igencsak munkaigényes folyamat eredményeképp a párolgási veszteség minimálisra csökkent, s állandó friss víz látta el az amúgy csontszáraz vidékeket. Az öntözést és az egyes földek közötti vízmegosztást is éjszaka végezték, tovább csökkentve a kincsnek számító édesvíz pazarlását.
Bár mára a karéz-rendszer sokat vesztett jelentőségéből, s jobbára a már említett két prefektúra területére szorult vissza, valaha karézek szőtték tele Akszut és Xinjiang déli részét is. Ezekből mostanra nem sok maradt. A klímaváltozás és a növekvő vízigények is a karézek által nyújtott víz hozamának csökkenését eredményezték, megőrzésük jelenleg kiemelt projekt.
Már nem működő darabjaik egy része idegenforgalmi látványosságként felkereshető.A leleményességnek, s az állandó nyári napsütésnek hála Xinjiang hosszú ideje híres gyümölcseiről. A korlai (Ku’erle) és akszui körte, a Hamiban termelt dinnye (ennek neve is erre utal: hamigua, vagyis hami dinnye) és a turfáni szőlő és mazsola Kína-szerte kurrens áruk. Ezeket nagy mennyiségben termelik és jut belőlük mindenfelé Kína belsejében is.
Korlai körte (fenn), hamigua (lenn)
Turfáni szőlők, a vidék méltán híres termékei
Kevésbé híres, de szembeötlő a helyben termelt többi zöldség és gyümölcs is. A bevásárlóközpontokban itt is kapni messziről jött terményeket, ahogy a mindenütt kapható mangó és banán sem xinjiangi, de a szállítás ront a versenyképességen, s majd mindenből bőven van helyi konkurencia. Üdítő érzés paradicsomízű, kicsit esetlenebb, nem tökéletes megjelenésű paradicsomot enni, amit éretten szednek le, nem pedig etilénnel érlelik esetenként hosszú utaztatás után. A helyi görögdinnye is bármikor felveszi a versenyt a magyarral, kiváló, édes és olcsó. Utoljára gyerekkoromban ettem ennyire finom kajszit is, amit szintén fillérekért vesztegetnek a helyi piacokon. Cseresznye is van dögivel.
Az egyik kampuszon lévő piac (fenn), még kietlenebb útszakaszokon is árulnak Ala’erben (lenn)
A szezonális zöldség- és gyümölcskínálat olcsó, s még tényleg van ízük, nem egyenfajtájú termékek. Piacok mindenfelé akadnak, itt a kampuszon is van több is, de az utak mentén is találni kofákat. A városokon kívül az öntözött földek mellett nagy számban látni fóliasátrakat is.
Friss, finom, háztáji terményeket enni Xinjiang egészen kiváló hely.
A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!
-
21-én irány Peking!
No, úgy néz ki, végül mégiscsak munkára fog a cég.
A jelek szerint 21-én elröppenek majd Pekingbe, hogy aztán ott töltsek 4-5 napot valami kiállításon. Időpont szempontjából teljesen ideálisan jött ki.Közben az is kiderült, hogy a vizsgák csak július első hetében lesznek. Mivel addigra én már Magyarországon leszek, így aztán valaki más fogja megtartani a már leadott vizsgalapokat és megoldókulcsokat felhasználva. Egy gonddal kevesebb.
Úgyis régen voltam már a kínai fővárosban.
