-
Munkakeresés 2.
A helyzet fokozódik, de legalább egy hely már van, ahová egész biztosan mehetnék.
A már említett Jian’ou középiskolájában várnak szeretettel, s már csak a szándékomon áll vagy bukik a dolog. A jelek szerint a fujiani szabályozás még nem vált ennyire szigorúvá, így minden probléma nélkül meg tudják hosszítani a munkavállalási vízumomat, így ha úgy döntök, náluk folytatom, ez esetben június végén már az új tartózkodási engedéllyel és az új Foreign Expert Certificate-tel a zsebemben hagyhatom el az országot.
Az ajánlat vonzó és elgondolkodtató. Az interjúztatóval folytatott beszélgetés alapján elég nehézkesen találnak embert, a legtöbb külföldi nem szívesen lakik a világ végén, ahol feltehetően ő az egyedüli waiguoren. Jian’ou egy kicsi járás, valószínűleg kevés szórakozási lehetőséggel, s még kevesebb szocializációssal, különösen, ha az ember nem beszél kínaiul. Ez az én szememben amúgy csak vonzóbbá teszi a lehetőséget, s az sem ront rajta, hogy a fogyatékosságaik ismeretében igyekeznek kompenzálni a hozzájuk tévedőt. A fizetés 9000 yuan, ami az állami iskoláknál igencsak magasnak számít (ennél többet csak szaktanárként lehet keresni, igaz, akkor a dupláját is), s a megkapott képek alapján a biztosított lakás nívója is közel áll a jelenlegihez. Lényegében hasonló színvonalú, de fűtés nincs, csak a légkondival oldható meg, igaz, hogy Fujian délebbre is van, így a telek is enyhébbek valamivel. Fizetnek ráadásul még nyárra is, havi 5000 pénzt, ami mostanság elég ritka ebben a szakmában, s még vonzóbbá teszi a helyzetet. Gondolkozom erősen.
Jian’oui lakhatási helyzet – galéria
Függőben van pár főiskola/egyetem a környező tartományokban is, ezek esetén átlagosnak mondható fizetés jár a minimális óraszám mellé, s az egyetemek nyújtotta nagy mértékű szabadság. Az anyagi eltérés miatt Jian’ou jobban vonz, hacsak ez lenne a választás, nem vacillálnék. Akad azonban még egy, ami anyagilag a legrosszabb, de olyat tud, amit a többiek nem. Ez pedig egy egyetem Xinjiangban.
Soha az életben nem jártam még arra, de határozottan vonz a lehetőség. Akesu (Akszu) mellett, vagyis Xinjiang déli, nem dzsungáriai, hanem a Tarim-medence menti részén, ujgur dominanciájú részen lenne egy kis kínai enklávéban, Ala’erben (Aral). 6000 pénzt fizetnek, ami átlagosnak tekinthető a felsőoktatásban külföldiként, s a lakás sem túlságosan lélekemelő (átlagnál jobb, de se az ittenivel, se Jian’ouval szemben nem versenyképes, bár fűtés van, de a klimatikus viszonyok miatt ez arrafelé általános), de mégiscsak Xinjiangban, egy Kelet-Kínától gyökeresen eltérő helyen található.
A lakás Ala’erben – galéria
Interjú már volt velük, most egy demó videóra várnak, amit holnap fogunk legyártani a jobbik osztályommal, természetesen nem spontán körülmények között. Ha a tanítási teljesítményem meggyőzi őket, akkor onnan is pozitív válaszra számíthatok, mivel Xinjiangban sem könnyű a tanárimport, nem éppen slágerdesztináció. De én kissé beteg vagyok, ezt már tudhatjátok, nekem pont az ilyenek jönnek be.
Akkor leszek igazán bajban, ha ők is igényt tartanak rám, mert egyelőre lövésem sincs, hogy melyiket válasszam. Ala’erben esély sincs semmiféle mellékállásra, mert szintén kisváros, cirka százezres, s a távolságok is óriásiak Xinjiangban, még Akesu sincs napi szinten megjárható közelségben. Update: Ez mégsem teljesen igaz, ahogy frissültek az erre vonatkozó infóim, az új utakon már másfél óra kell csak a busznak, így elvileg nem lehetetlen. Jian’ouban sem fenyegetne veszély, hogy ilyesmivel bombáznának, de a szomszédban, cirka 30 kilométerre van Nanping, egy félmilliós település, ahol valami már biztosan akadna.
Wuhan (sötétkék) és Jian’ou (világoskék) (fenn) – Ala’er (világoskék) (lenn)
Véleményezzetek bátran, hova mennétek? Figyelembevételre nem feltétlenül kell számítani, de kíváncsi vagyok. Ala’er vagy Jian’ou?
-
Munkakeresés
Sajnálom, hogy kicsit ellustultam a bejegyzések produkálása terén, de nem nagyon történik semmi, amiről beszámolhatnék, s ez az új helyzet a munka tekintetében is egy kissé ront a kedvemen.
Attól tényleg nem tartok, hogy ne lenne más lehetőség, de abban szinte biztos vagyok, hogy ilyen jó nem lesz, s még az is elég sanszos, hogy kénytelen leszek visszamenni középiskolába tanítani. Anyagi szempontból az eddigi ajánlatok még előrelépésnek is nevezhetőek, de a pénz nem minden.
További komplikáció a történetben, hogy az ember erősen kénytelen ilyenkor mérlegelni annak tekintetében is, hogy mire mondjon igent, s hol érdemes még várni egy jobb ajánlatban bízva (ami ugye vagy jön, vagy nem). Lehet persze gonosznak lenni is, s szívatni az iskolákat, biztonsági okokból látszólag belemenni valamibe, majd egy későbbi (sajnos másik helyről beszerzett, mert ilyenkor ugyanaz az ügynökség már nem ad másik lehetőséget, hiszen már van) jobb ajánlat után otthagyni őket a fenébe, de ez nem is szép dolog, másrészt meg nem is túl bölcs, mert aránylag korlátozott azoknak a megbízható helyeknek a száma, ahonnan a nekem való munkákat be lehet szerezni, s még szükség lehet rájuk a jövőben is…Egyelőre egyetemi/főiskolai ajánlat még nem futott be, s tényleg necces, hogy idén összejön-e egy ilyen. Persze szól érv amellett is, hogy egy két-három hónap múlva kezdjek csak jobban bele a keresésbe, mert addigra már kiderül, melyik suli nem tudja beszerezni a kívánatos munkaerőt és próbál meg visszavenni az igényeiből (már ha a tartományi szabályozás lehetővé teszi). Csak hát ez is lutri, plusz lényegesen könnyebb volna az új papírozást lerendezni Kínában, még a mostani tartózkodási engedélyem lejárta előtt, amihez viszont időben neki kéne állni. Ez is nagyban függ az adott tartománytól, nem mindenütt kivitelezhető a dolog.
Szóval most a napok gőzerővel a munkakeresésről szólnak. A teljesség igénye nélkül eddig a Kanton melletti Foshan, a fujiani Jian’ou, a már említett itteni Enshi és néhány magániskola merült fel. Az első két hely középiskola lenne, a Jian’ouban lévő egész elgondolkodtató. Amellett, hogy 9000 yuant fizet, egész barátságosnak is tűnik a környék, kínai viszonylatban kisváros, s nem is a tengerparton, hanem a tartomány belső, hegyes vidékén terül el. (Foshanba ellenben nem nagyon vágyom.)
Hát, majd meglátjuk, mi lesz. Remélem, előbb-utóbb rendeződik ez a helyzet, s akkor a blogolás is egy fokkal jobban fog menni. Megértéseteket köszönöm.
-
Talán mégsem olyan rossz a kiejtésem
Sikerült egy egész kellemes visszajelzést begyűjtenem.
Történt ugyanis, hogy Wallace, a szőkített, ötvenes kolléga a napokban megkeresett egy mellékállás lehetőségével. Elmondása szerint ő már négy éve dolgozik egy stúdióban, ahol különböző angol könyvek nyelvi CD-it veszik fel. Most valamiért igényük támadt egy új, női hang beszerzésére is, s ehhez értelemszerűen egy amerikai, anyanyelvi beszélő hölgyet kerestek.
Wallace így első körben nem is velem, hanem Hollie-val, a kissé testesebb kolleginával házalt, akivel ugyan talán kétszer elegyedtem beszédbe, de emlékeim egy szerint kifejezetten kellemes orgánumú, érthetően beszélő amerikai leány.
Nos, ennek ellenére mind Hollie, mind további két amcsi leány elvérzett a meghallgatáson. A többiekről nem tudok pontosat, de Hollie esetében a problémát állítólag az enyhe délies akcentusa jelentette, ami igencsak enyhe lehet, mert nekem nem tűnt fel, ellenben mondjuk Joannáéval, akit sokszor alig értek.
Ma én jártam náluk, s megfelelőnek találtattam. Alkalmanként 5-6 óra munka, 180 yuanes órabérrel, s háztól házig visznek és hoznak.
A jelek szerint mégsem volt hiábavaló ez a pár év angol.
-
Wuhan nem folytatódik
Már két napja tudom, de kicsit emészteni kellett a hírt.
Sajnálatosan idén véget ér a wuhani életem. Bár a suli elégedett velem és hosszabbítani akartak, az én elégedettségemről meg már áradoztam eleget, sajnos felsőbb hatalmak tettek keresztbe.
Tudvalevő, hogy egyre nehezebb a nem anyanyelviként való munkavállalás állami intézmények keretein belül. Helyenként még máshol is, mivel a szabályok szigorodnak. Most például azt találták ki, hogy itt, Hubei tartományban nyelvtanári munkára (legyen szó bármilyen jellegű intézményről) nem alkalmazható nem anyanyelvi országból érkező alak. Értelemszerűen ez számomra azt jelenti, hogy nem tudják elintézni a vízumomat.
Kína szerencsére nagy és az új szabályozást nem mindenhol ültették át szigorúan a gyakorlatba, Hubei vette most az egyik legkomolyabban valamiért. Talán, mert eddig az egyik leglazább itt volt a helyzet.
Mint minden ilyen hirtelen, fentről kitalált döntés után, ezúttal is elég jó esély van rá, hogy előbb-utóbb kialakulnak a kiskapuk, azon egyszerű oknál fogva, hogy natív tanárokkal nem tudják megoldani az oktatást, mivel messze nincsenek elegen. Ez valamilyen szinten vigasztaló, de az én konkrét helyzetemen idén még nem segít, így most egyelőre más opciók után kell nézzek.A fősulis pozíciók megcsípése nem ígérkezik könnyű menetnek, de mellettem szól a három év kínai tapasztalatom, így remélhetően egy kevésbé szigorú tartományban nem lesz ebből sem gond. Plusz még korán is van, május felé szokták elkezdeni a toborzásokat.
ui.: egy suli Enshiben, szintén Hubeiben elvileg képes vízumot szerezni. Ez a guanxi (kapcsolat – ha van, gyakorlatilag minden elképzelhető) országa, ahol bármi megtörténhet, annak ellenére, hogy minden egyéb infó szerint lehetetlen a dolog jelenleg. Hát, majd meglátjuk. Állás nélkül egész biztosan nem maradok, mert 2 nap alatt már 3 ajánlatom volt, de érthető módon vackokat max. last minute szituációban fogok elfogadni. (A vacak persze relatív: nekem heppem az állami felsőoktatás, mert itt messze a legkönnyebb a munka, míg a vacak helyeken rendszerint többet fizetnek, több óra árán.)
-
Kína és a vegetarianizmus
Nem egyszer vettem már észre, hogy nem kevés europid agyban valamiért erősen összekapcsolódik a húsmentes étkezés és a kelet-ázsiai konyha. A tévképzet alapját alighanem a helyiek meglehetősen visszafogott (a nyugatiakhoz képest mindenképp) húsfogyasztása képezi, de szó sincs a növényi tápanyagokra való totális átállásról, sőt!
Elöljáróban hadd fejtsem ki a személyes véleményem a húsevésről. Jómagam – a blog olvasótáborát egész biztosan nem meglepő módon – fogyasztok állati eredetű termékeket, s nehezen is tudom elképzelni, hogy ne éljek a lehetőséggel. Hogy melyik étrend milyen egészségügyi hatásokkal bír, arról rengeteget lehet olvasni pro és kontra, így ebbe nem mennék bele, különösen, mert nem emiatt vagyok ebbe a táborba sorolható. Ideológiai okoktól teljesen mentesen azért eszek húst, mert finomnak találom. Ha nem esne jól, nem enném. Ennyi.
A vegánokra (ők azok, akik nemcsak húst, de tojást és tejtermékeket sem fogyasztanak), bevallom, hogy egy kissé furcsán nézek, de részemről tényleg mindenki azt eszik, amit akar, csak engem ne akarjon megtéríteni, cserébe én sem próbálkozom hasonlóval.
A gyerekek húsmentes táplálása egy másik téma, amire már tényleg összevonom a szemöldököm. Bár állítólag, gondosan összeállított étrend mellett így sem szenvednek hiányt, jobbnak látnám, ha idővel, amint elég érettek lesznek hozzá, inkább önmaguk dönthetnének ebben a kérdésben, addig meg ehetnének mindent. No, de térjünk vissza Ázsiához.Kína a történelmi idők kezdete óta elég szűkösen tudta ellátni a lakosságát élelemmel. A mezőgazdasági technológiák fejlődésével ugyan egyre nagyobb népesség eltartása vált lehetővé, de a túlnépesedés mindig jelen volt. Érthető, hogy igyekeztek minden ehetőt hasznosítani, ennek köszönhetően a kínai konyhák által felhasznált alapanyagok változatossága páratlan. Húsból sosem volt elég, így elsősorban kényszer szülte azt, hogy az étrend nagy része növényeken alapult.
A buddhizmus Kínába való eljutásával párhuzamosan jelent meg a vegetarianizmus eszméje. Bár a szerzetesek távol tartották magukat a húsevéstől, híveik nagy része korántsem volt ennyire szigorú önmagához, így tömeges mértékben sosem terjedt el. A modern kor beköszöntével, a vallásosság nagy mértékű visszaszorulásával a vegetarianizmus jelentősége még inkább csökkent.
Ez, bár egyik-másik alkotóelem ránézésre húsnak tűnik, bizony buddhista éttermi vegetáriánus fogás
A kínaiak szinte kivétel nélkül értetlenkedni kezdenek, ha szóba kerül a húsmentes életmód. A húsfogyasztás még ma is a prosperitás egyik jele, amin annyira nem kell meglepődni, ha figyelembe vesszük, hogy a nyolcvanas éveket megelőzően nem volt ritka az országban az éhezés, s csak úgy bő 15 éve lett akkora jólét, hogy az élelem beszerzése, mint probléma lényegében marginális jelentőségre tegyen szert, s ma már gyakorlatilag mindenki gond nélkül dagadtra hizlalhatja magát, ha épp arra van gusztusa.
Noha túl sok húst még ma sem esznek (bár már nincs belőle hiány), a teljes lemondás elképzelhetetlennek tűnik számukra. Ebben lényegesen nem térnek el az otthoni húsevőktől, de ideát sokkal kevesebb a vegetáriánus, s sokkal nagyobb különcségnek hat ez a fajta életvitel, eképpen sokkalta furcsább és érthetetlenebb is. Leginkább a nyugatiakkal kapcsolják össze, s ez nem is teljesen véletlen.A modern idők jeleként ugyanis Kínában is hallani róla, mint afféle egészséges alternatíváról. A vegetáriánus, gyakorta nyugati éttermek itt is megjelentek, s a középosztály körében sikknek is számít olykor meglátogatni ezeket. A helyek nem a hétköznapi tömegekre vannak szabva, ugyanezért a pénzért húst is ehetnek máshol.
Az alkalmi vegetarianizmus élteti a helyi buddhista éttermeket is, ezekben garantáltan húsmentes ételek várják a látogatókat (ez utóbbiakban szinte mesteri szintre fejlesztették a húsok utánzását).Kínában a növényi alapú táplálkozás ideológiája is nagyban elüt a nyugati trendektől. Elsősorban az egészségvédelemmel kapcsolódik össze, de a kevéske követő egészen elenyésző részét befolyásolja az állatokkal szembeni együttérzés, noha másutt ez az egyik legnagyobb érv.
Mapo tofu, vegetáriánusok is bátran fogyaszthatják
Bár a kínaiak, mint a fentiek mutatják, szinte kivétel nélkül húsevők, az idetévedő vegetáriánusoknak azért nem kell feltétlenül elszomorodniuk. A kifejezetten húsmentes ételeket kínáló éttermek, noha szaporodnak, nem lelhetőek fel nagy számban és nem is túl pénztárcabarát helyek, ellenben gyakorlatilag minden étteremben kapni húsmentes fogásokat. A kínai konyha sajátja, hogy egy-egy étkezés számtalan ételből áll, így ezek között szinte biztosan akad olyan, amelyikben nincs hús. A tofu hazájaként meg aztán egyértelműen tápláló főételek is nagy számmal előfordulnak a növényevők örömére.
-
Beindult a tanítás + véradás
Az ismerkedős első órák után ma már komolyra vettük a figurát, s elkezdtem tanítani is a kölyköket. Ami azt illeti, csak az MICE-os csoportot, ugyanis a másikaknak még nincs könyvük, jövő hétre elvileg már megjön az is.
A MICE-osokkal az előzőekben írtaknak megfelelően a könyvüket használtuk, ami egy érdekes dolog lesz, mert az amúgy valóban haladó színvonalú szövegeket elég nehezen értik, s ha mindent el kell magyaráznom, akkor nem fogunk túl nagy iramban haladni. A tankönyv szerzői ezt már kellő előképzettséggel rendelkező diákoknak készítették, akikbe immár főleg csak szakmai kifejezéseket és szavakat kéne tömni, de a jelek szerint az alapokkal is akadnak gondok, szóval ez így örömteli lesz.
Az első lecke témája egyébként roppant szórakoztató volt. A főnök meg két beosztott kezdenek el ötletelni, hogy kéne csinálni egy vásárt. Első körben parfümkiállítást terveznek, de aztán azt mégsem találják annyira jónak, meg amúgy is kapóra jön, hogy valahol méreg ömlött a folyókba északon, így inkább a víztisztítás lesz a befutó téma. (Gyanúm szerint ezen rendezvény sorsa kerül majd követésre az elkövetkezőkben is, így ha igénylitek, a folytatásról is beszámolok.) Jómagam ugyan még sosem foglalkoztam kiállítás- meg konferenciaszervezéssel, így akár még az is lehet, hogy egy életszagú helyzetről olvastunk, de aprócska kételyek akadnak bennem, hogy eképpen működne ez az iparág.A másik osztállyal jobb híján activity-ztünk, de jövő hétre már összedobok nekik is valamit, még akkor is, ha nem lesz könyvük. Nekem már van belőle példányom.
Tegnap megint erre járt a véradóbusz, de engem nem engedtek a fedélzetre, ugyanis állítólag fél év szünet szükséges ez a fehérnépek esetében. Páromat ellenben rábeszéltem, így ő életében először vérét adta, cserébe meg kaptunk egy plüssminyont meg némi instant szójatejport. A korábbi is ott rohad a polcon.
-
Az új félévről
Csütörtökön lezajlott az első órám. Mint végül kiderült, mindkét osztályom új, a hétfőn debütáló tourism resorts szakosok is egy másik, eddig még nem tanított csoport. A mostaniak elég sokan, 48-an vannak, a másik csoportban kezelhető, huszonakárhány fős a létszám.
A csütörtökiek MICE szakosok, a rövidítés feloldását nem értettem tökéletesen, de valamiféle konferencia- meg meetingszervezés lesz a szakterületük. Ezúttal nem is beszédóra a tárgyam, nekik MICE English, a másikaknak meg tourism english órákat fogok tartani.
Bár egyik területhez sem értek, megijedni nem kell, ez annyiban különbözik a sima beszédóráktól, hogy egy-egy tankönyvön kell keresztülrágni magunkat a félév során. Nem túl izgalmasakon, de aránylag rövideken, így az idő felében beleférnek a szokásos topikok.
Ellenben osztályozni is a könyv anyaga alapján, írásban kell majd, ami legalább azzal is együtt jár, hogy egy óra alatt letudódik a vizsga.Tegnap Travis-szel és Joanával voltunk egy Helen’s névre hallgató helyen (szintén olcsó, a vödör whiskey-kóla 25 yuan) férjem születésnapját megünnepelendő, s közben sikerült információkhoz jutni az ő féléves programjukról is. Joana ugyanúgy 16 órában tanít, Travisnek meg még túlórája is van, úgyhogy a vége felé már igyekeztem csendben maradni. Tuti utálnak, hozzájuk képest nagyon nagy mákom van, Joana még meg is jegyezte tréfásan, hogy én úgy élek, mint egy királynő, mialatt ők meg, mint a szolgák…
További változatosság, hogy a mostani szemeszterben férjem is csatlakozik hozzám az órákon (ez eredetileg Jiahui, az összekötőm ötlete volt, s végülis miért ne) mint diák. Egész sokat haladtunk vele az angol terén, így hasznosnak tűnik, ha élesben, mások előtt is használhatja. Mindenesetre érdekes lesz. A diákok látszólag örültek neki.
A nyelvsuli még mindig nem kezdett, mivel az óvódákhoz igazodik, amelyek állítólag elsején indulnak be. Jövő héten már előreláthatóan ott is lesz valami.
Hát, így néz ki a helyzet, tetszik ez a félév egyelőre.
-
-
Borneó – mennyi az annyi?
A borneói kiruccanást veséző posztok utolsó képviselőjeként még hátra van az anyagi oldal. Nem elhanyagolható, s a gyakorlatias olvasókat biztosan érdekli is. Engem érdekelne.
Repülés
Kezdjük az elején. A legnagyobb tétel, az efféle egzotikus helyszíneknél mindig, a célterületre való eljutás volt. Az AirAsia, bár a többi fapadoshoz hasonlóan nem a túlságosan utasbarát hozzáállásáról híres, árakban valóban versenyképes, errefelé gyakorlatilag verhetetlen.
Az időben történő foglalás azért nem hátrány, így alakult, hogy novemberben sikerült lőnöm jegyeket két irányban összesen fejenként ezer kínai pénzért (a yuan mostanság cirka 45 forintot ér). Miután a nyaralásos szappanopera részeként első körben nem szálltunk fel, kénytelen voltam odafelé újra jegyeket venni, ezúttal egy irányban fejenként ezer pénzért. Tekintve, hogy néhány nappal indulás előtt vettem ezeket, még így is egész vállalható az ár. Összesen így 2000 yuanbe fájt a repjegy egy fő részére, de ideális esetben feleennyi lett volna.Szállás
Kota Kinabalu ezen a téren olcsó, de Kelet-Malajzia általában véve sem drága. KK-ban a szállásunk egy éjszakára 45 ringgitbe, cirka 3000 forintba került, ezért egy kétszemélyes, ventilátoros szobát mértek. KK-ban nem láttam a miénknél olcsóbb helyet (ettől még lehet, hogy akad), de a többi hostelben sem igen mentek 60 ringgit fölé. Aki elvan a hálótermi elhelyezéssel (ekkor ugyebár vadidegenekkel kell egy légtérben aludni), ugyanez már napi 25 ringgitért kivitelezhető, de mint látható, két ember már anyagilag is jobban jár a saját szobával. Ez utóbbiból elvétve szoktak előfordulni egyágyasok, úgyhogy a magányos utazó, ha nem bírja a hálótermes verziót, kifizetheti a kétszemélyes szobát önmagának is.
A kirándulás első verziója szerint elhagytuk volna KK-t, megszálltunk volna Kudatban, Sandakanban, Miriben és Kuchingban is, 60 ringgit fölé sehol nem kúszott volna a szobaár. (Brunei ellenben drága, nincsenek hostelek, s a legolcsóbb hotelekben is kb. 18000 forintért adják a kétszemélyes elhelyezést.)
15 éjjel szálltunk meg a helyünkön, ez így szintén nagyjából ezer yuant kóstált, fejenként 500-at.
Étkezés, vásárlás
KK-ban enni nem drága. 10 ringgit körüli összegekért már vállalható ételeket kapni, s Kínával ellentétben akad európai kenyér, felvágottak, s olcsóbbak a tejtermékek is. A hostelünk külön pénz felszámítása nélkül reggelit is kínált, amit azért természetesen nagyon alapszinten kell elképzelni. Pirítós, lekvár és vaj formájában, önkiszolgáló rendszerben, de teafilterek és porkávé is akadtak.
Az (alkoholmentes) italok is olcsóak. Mangólevet utcai árusoknál mindenütt kapni, pohármérettől függően 1 illetve 2 ringgitért, a kisebbik is legalább negyed liter. A nagy palackos víz 2 ringgit alatt megy, s a szénsavas üdítők is lényegesen olcsóbbak, mint otthon. Ez utóbbiakra ugyanakkor nem feltétlenül lesz akkora a kereslet. Bár a törzsolvasók már tudhatják, hogy milyen szinten kólafüggő vagyok, most odakinn talán ha 4 alkalommal vettem, de a klímára való tekintettel sokkal jobban csúszott a víz. (Amúgy kapni zérós kólát, másfél literes is van belőle.)Az alkohol nem olcsó, de ez valószínűleg összefügg azzal, hogy Malajzia lakóinak többsége muszlim.
Szó, mi szó, két emberre napi 50 ringgitből gond nélkül ki lehet hozni az evést-ivást, amennyiben nem akarunk mindenáron gyorsétteremben enni vagy alkoholizálni.
Utóbbit nem tettük, de a Whopper csábításának legalább öt nap nem tudtam ellenállni, szóval ennél többet költöttünk.A boltokban sok dolgot kapni, amit Kínában nem. Ha Európából indulunk útnak, ezek nem feltétlenül hozzák lázba az embert, mert még nincs rájuk kiéhezve, de minket kísértettek. A kínai árak harmadáért mért tej és csokis gabonapehely, az egészen tűrhető áru felvágottak, a normális ízű kenyerek képezték a reggeli vagy esti étkezésünket jópár napon át.
Az olajos halak szerelmeseinek is csak ajánlani tudom Malajziát. Bő 15 éve még szorgalmasan ettem őket odahaza is, de a mostani árat nem vagyok hajlandó kifizetni értük. Kínában valamivel olcsóbbak, de itt sem igazán. Malajziában ezzel ellentétben még 3 ringgit alatt kapni cirka 20 dekás paradicsomos szardíniát, s van fél kilós is 4,5 ringgitért. Az amúgy nem annyira halfogyasztó lényem az effajta csemegét nagyon imádja, így aztán dőzsöltünk belőle bőszen.Összességében kijelenthető, hogy észszerűen gazdálkodó üzemmódban a mindennapi költekezés fejenként 30 ringgitből kihozható, 50-ből pedig már nem okvetlenül szükséges dolgokra is futja.
Mi, a számításaink alapján (ezt csak azután voltam képes meghatározni, hogy minden egyebet kivontam az összesen elköltött pénzből) kb. 725 ringgitet, nagyjából 1100 yuant költöttünk ilyen célra, ketten.Turistáskodás, programok
Na, ez az a pont, ahol Sabah-ban a leghúzósabb, s nem is annyira olcsó a lét. A tömegközlekedés olcsó, így ami elérhető így, azt könnyű megközelíteni, ami nem, ott meg mélyen a zsebbe kell nyúlni.
További nehezítés, hogy ahol engedélyt vagy belépőt kell vásárolni, ott szinte garantált, hogy külföldiként mindent minimum dupla áron kell megvenni.Gond az is, hogy a legjobb helyek zöme csak szervezett keretek között látogatható. Nincs tiltás, csak egyszerűen nincs más lehetőség. Képtelenség megközelíteni, egyénileg nem kivitelezhető.
Ezek a programok sem annyira vészesek árban, de mindenképp többe kerülnek, mint Délkelet-Ázsia népszerűbb részein. Ezekhez képest Sabah-ban turistáskodni egyértelműen drága.Mi nem hagytuk el KK-t, mert az összes érdemesebb ilyen jellegű program több napos távollétet igényelt volna, ami a cuccunk és a szállásunk birtokában nem lett volna racionális választás. Az eredeti program szerint meglátogatott helyek kivétel nélkül könnyen elérhetőek lettek volna, úgyhogy azért még ki lehet fogni jó dolgokat gazdaságosan is. A sepiloki orángután-rezervátum közelében megáll az összes KK és Sandakan közti busz, s onnan vagy egy kisebb séta, vagy taxi, vagy stoppolás.
A Semporna közeli, elsőrangú merülést biztosító szigetekre is járnak hajók Sempornából, ezek sem horrorisztikus összegekért szállítanak.
A Mt. Kinabalu megmászása ugyanakkor mindenképp húzós anyagilag. Fizetni kell az engedélyért, fizetni kell a kötelező kísérőknek, tényleg csak annak éri meg, aki nagyon odavan az ilyesmiért.A dzsungeltúrák, élővilág-lesek, hagyományos falulátogatások is borsosak, s ezeket gyakorlatilag lehetetlen egyénileg megoldani, nincs más lehetőség, csak befizetni egy programra.
Aki beéri a másodlagos, vagyis emberi behatástól nem teljesen mentes esőerdőkkel, az azért ennél olcsóbban is megoldhatja. A környező szigeteken rendszerint erdők nőnek, s még KK mellett is találni ilyen félig-meddig naturális helyeket.Klasszikus turistáskodással összefüggő költségeink összesen kb. 600 ringgit körül voltak, de mint írtam, KK környékénél nem mentünk messzebb.
Összesítés
Összesen 2000 ringgitet vettünk fel két különböző alkalommal az ATM-ből, ebből fizettük a szállást is, így összesen, kettőnknek a 15 nap mindennel együtt kb. 5000 6000 yuanbe került. Az repjegyes résznél részletezett okok miatt ez lehetne 4000 5000 is. Fejenként 2000-2500 2500-3000 pénzért szerintem egyáltalán nem volt rossz üzlet.
UPDATE:
Valamiért a matek nem ment, amikor ezt összeadtam. A felvett 2000 maláj ringgitet is kétezerrel adtam hozzá, noha az kb. 3000 yuan. Szóval a végösszeg +1000 kínai pénz. Hülyevevés címke úgyis régen volt már.
-
Megvan az órarend
Kínában állami intézményben, felsőoktatásban tanárkodni mindig remek móka. De az új órarendemtől tutira hátast dobtok.
A szerződés szerint heti 16 órám lehet, első félévben ennek megfelelően egyik héten 7, másik héten 9 duplaórám volt. Tudvalevő, hogy az akkori öt osztályomból kettő lelépett hotelbe kötelező gyakorlatra, kettő végzős, így számukra a második félévben már nincsenek tanórák, egy meg maradt. Hogy őket most is viszem-e tovább, bevallom, még nem csekkoltam, de nem is nagyon érdekel.
Ami lényeges: most páros heteken 4, páratlanokon 2 duplaórám van! Vagyis átlag 3, tehát heti 4,5 órát dolgozom itt. Ezt nem lehet megszokni, imádom!
Hozzá kell tegyem, nem mindenki ilyen szerencsés. A suli Turizmus és Vendéglátás karán én vagyok az egyedüli waiguoren, a többiek a Foreign Language Department-hez tartoznak. Utóbbiak diákjai számára kiemelt tárgy az angol, nekik több órájuk van, jellemzően a külföldi tanárral is heti kettő.
A mi karunkon ez nem ennyire kiemelt, heti 1-2 órám volt az erre kiválasztott osztályokkal, akik mind harmad- vagy negyedévesek, míg a nyelvi karon már az elsősőknek is van külföldi tanárral órája.Miután az első két évben sűrű az órarendjük, ilyen osztályt most sem adtak, a harmadévesek közül pedig csak a belföldi és külföldi turizmus szakosok maradtak, a hotelesek mint írtam, házon kívül vannak ilyenkor. Így maradt két osztályom, páratlan héten egy, páros héten két órában.
A többiek továbbra is tartják a heti átlag nyolc duplaórát.Ezek után tutira maradok. És más karra sem megyek át, annyi szent.
