-
A Délkelet-Ázsiában utazók és egyéb állatfajták
Érdekes aspektusa volt a nyaralásnak a tömegesen fellelhető külföldi jelenlét. Szingapúr, Malajzia és Thaiföld is hemzseg a nyugati turistáktól, akik érdekes és helyenként bizarr archeotípusokat képviselnek – bizonyára az én személyemre is ráhúzható valamelyik.
1. A léhűtő
Martin, a skót srác rendes gyereknek tűnt, negyvenhárom évesen, s a szükségesnél néhány foggal szerényebben vágott bele a kalandba. Illemtudó vagyok, így aztán nem kérdeztem rá mindenre, de mivel április elején tervezi csak a visszatérést lassan a függetlenedés felé tartó hazájába, így erősen gyanítom, hogy munkaviszonya nem lehet. A brit ellátórendszer nagyvonalú juttatásairól sokat hallani, s a szétosztott pénzmag vásárlóerő-paritáson nagyságrendekkel többet ér Thaiföldön, mint Edinburgh-ben.
2. Az elkényeztetett
Találkoztam egy röviden Q-nak nevezett sráccal, aki Hollandiából keveredett ide, s valami q betűs neve volt, amit senki nem bírt memorizálni, így maradt a rövidítés.
Q. közel egy éve utazott már, s a pénze elfogyásáig nem is kíván hazamenni. Fiatal, huszonévei elején járó gyerek volt, saját jövedelem nélkül, szóval biztosan rendesen ellátták az ősök. Az út során bejárta Kelet-Ázsiát, átruccant Tanziániába és Kenyába, megfordult Ausztráliában, de állandóan visszajárt Thaiföldre.
Nem olyan rossz Hollandiába születni…3. A vegetáriánus
Különösen a franciák képviseltették magukat nagy számban ebben a kategóriában. Ehhez rendszerint járt némi hippis beütés is, de máskülönben ártalmatlan jószágoknak tűntek.
4. Az orosz
Nagy számban megjelentek az oroszok is. Ők persze nem a hátizsákos verziót erősítik, hanem a klasszikus turistákét. Jól felismerhetőek a rákvörösre égett fehér bőrükről, asszonyaik meg a kurvás ruházatról. A Rai Lay-on lévő két, péniszekkel teletömött szentély területére nem szabadna őket beengedni, mert playmate fotózáson érzik magukat.
5. A fura
Róluk külön posztot terveztem eredetileg „Nemcsak a kínaiak félnek a naptól” címmel. A négy szigetes hajós túrán volt két amerikai leány, akiken nem tudtam nem röhögni, s nem én voltam az egyetlen. Pár emberrel összeismerkedve a többiek is bevallották, hogy alig bírták nem őket nézni állandó jelleggel, ami a körülöttünk lévő gyönyörű tájat is figyelembe véve nem kis eredmény.
A többnyire teljes testet beborító ruházatot a mindent leárnyékoló, leginkább sivatagi felfedezőkhöz illő kalap tette feledhetetlenné, s mindemellett még mogorva, durcás képet is vágtak mindketten egész úton. Kétpercenként egy fél tenyérnyi naptejet is szétkentek magukon, annak dacára, hogy a megállóhelyeken is mindvégig az árnyékban voltak. Szavakkal nehéz leírni, inkább a képekre bízom ezt a feladatot.
Hazafelé menet próbáltunk velük beszélgetni, ebből kiderült, hogy az egyik Kambodzsában önkéntes, öröm lehet az élete az ott is hasonló klimatikus viszonyok mellett. Élek a gyanúval, hogy némi mentális deficit diagnosztizálható esetükben.
6. A magyar
Csak hogy kis országunk se maradjon ki a jóból.
Az egész úton sikerült elkerülnöm mindenféle balhés nyugatit. Még ha egyik-másik fura is volt, normálisan viselkedett mindenki. Az egyetlen kivételt Krabiban sikerült megtalálnom. Három alak óbégatott rendkívül harsányan egymásnak, meglehetősen kulturált szavakat használva egy útkereszteződés ellentétes pontjain elhelyezkedve.
Megértettem a szavaikat, mert az anyanyelvemen szóltak, de inkább nem mentem oda jelezni, hogy honfitársak vagyunk.Kimaradtak a listából olyanok, mint pl. a szexturista is, de azokat nem láttam. Nem pont erre a célra frekventált körzetekben fordultam meg, úgyhogy ez nem az én hibám.
S a felsorolás természetesen durván általánosít, inkább csak szórakoztató célból született meg. Senki ne vegye magára! -
Xianningben megint
Szép hosszút aludtam tegnap, valamikor ma de. 11 felé ébredtem fel végleg. Először úgy hajnali négy felé sikerült, de semmi kedvem nem volt semmihez.
Ez sajnos azóta sem sokat változott. Rühellem ezt a hideget, s most már egészen biztos vagyok benne, hogy ezért voltam ennyire kedvtelen decemberben és januárban is. Alig várom a melegebb napokat, s az teljesen biztos, hogy ha a jövőben tanítok itt, azt csakis olyan helyen fogom tenni, ahol télen is meleg van (Hainan, esetleg Guangdong vagy Guangxi), vagy ahol elég hideg van hozzá, hogy befűtsenek.
Hó már nincs, de keddre mondanak valami havasesőt, havazást, s a hosszabb távú előrejelzés szerint – ami ugyan nem sokat ér – csak március második felétől lesz tavaszias az idő.
Lassan majd igyekszem azért összeszedni magam, s kiugrani kóláért. Wuhanban még bementem az R-Mart-ba bagettért, sajtért meg felvágottakért, legalább az élelmezés egy fokkal jobb.
Holnap majd igyekszem folytatni a kirándulós sztorikat, most egyelőre szenvedek. A francnak kellett visszajönni a melegből…
-
-
Bangkokból
A bangkoki Don Muang reptéren dekkolok a járatomra várva. Fáradt és álmos vagyok, úgyhogy alig várom hogy elvigyen a gép Wuhanba. Onnan még egy rövid kis út Xianningbe, aztán alhatok kedvemre.
Hazaérvén még írok egy icipicit, jelezve hogy megérkeztem, de normális posztot majd csak ébredés után szerkesztek ide. Remélem már nem havazik.
-
Holnap irány Bangkok
Ma egy szigetes kiránduláson voltam, nagyon megérte. Olyan partokon voltam, mint amik a képeslapokon szerepelnek. Abszolút kristálytiszta víz, gyönyörű színek. Meglátogattunk egy korallzátonyt is, ahol kaptunk szemüveget és pipát. Tele volt halakkal, nagyon pöpec volt az is.
Ezekről majd írok részletesen, egyelőre még nem töltögettem fel a képeket. Van még talonban pár bejegyzésnyi anyag, szerintem egy hétig még a kirándulás lesz a blog témája.
Holnap viszont buszra szállok Bangkok felé, ahol a reptéren töltöm majd az éjszakát, mert hajnali négy fele már csekkolni kell. Bangkokra nem sok időm lesz, de nem is annyira bánom, így is ért élmény épp elég.
Péntek reggel röppenek vissza Kínába, közvetlenül Wuhanba, ahonnan irány Xianning. Ahol talán már nem esik a hó… Nem nagyon akarok visszamenni, de sajnos muszáj, mert a jövő héten már dolgozni kell.
Thaiföld nagyon jó hely, örülök, hogy kicsit láthattam belőle. Ha lesz rá lehetőségem, jövök még.
-
Elefántháton Thaiföldön
Ma ellátogattam egy kellemes elefántos helyre Ao Nang határában. Az ízlések eltérnek, mindenki mást szeret, de számomra ez volt az út fénypontja. Teljesen beleszerelmesedtem ezekbe a jószágokba.
A program elefántos túra volt, a befizetett 700 baht-ért 1 órás mászkálás jár egészen szép környezetben. Eleinte nem vártam túl sokat, mert a prospektusok képein a látogatók az elefánt hátára szerelt ülésen foglaltak helyet, még csak hozzá sem érve az ormányosokhoz.
Először valóban oda ültem én is, partner híján egyedül, amit egyáltalán nem bántam. Az állatokhoz járt egy vezető is, aki a nyakukon foglalt helyet és irányítgatta a teheneket. Az én teherhordóm egy közel ötven éves, borjat soha nem ellett nőstény, név szerint Naphun (hogy hogy írják, azt nem tudom, de valahogy így hangzik) volt, aki a helyi segéderő szerint single, boyfriend nélkül. És ő még egy igen kiművelt thai legény volt, több angol mondatot is remekül megértett.
Elérve a pihenőt, a hajcsárok leszálltak, nekem pedig lehetőségem támadt átmászni a jószág elejére, amit nagyon nagy örömmel meg is tettem. A thai csinált sok képet, egyik-másik egészen jól is sikerült. Végre testközelben volt Naphun, simogattam folyamatosan, nagyon élveztem.
Visszafelé indulva a vezető egy darabon fel sem mászott hozzám, egyedül voltam a tehén nyakán, s békésen cammogtunk, amíg egyszer csak meg nem makacsolta magát, s megállt. A thai ember próbálta nógatni (békésen, amennyire láttam, rendesen bánnak az állatokkal, van nekik árnyékuk, fürdőhelyük, s az egész környezet természetes élőhely benyomását kelti), de ez sem használt. Aztán Naphun egyszer csak gondolt egyet, s erősen megszaporázva a lépteit megfordult és elindult az ellentétes irányba.
Hát, mit mondjak, a torkomban dobogott a szívem, erősen kapaszkodtam. Pár másodpercenként trombitált is, mialatt felgyorsulva robogott a rossz ösvényen, engem egyedül hurcolva magán. A thai ember futott utánunk.
Akkor lettem nyugodtabb, amikor egy fél perc után valamelyest belassított, s – mintha csak jelezné, hogy nincs velem baja – az ormányát hátraemelve végigsimogatta a vállam. Ez rendes volt tőle, különösen ha figyelembe vesszük, hogy agyon is vághatott volna vele.
Végül elértünk egy másik tehénhez, ahol megállt, s bár még párszor trombitált, már nyugton volt és komótosan vizelni kezdett.
Visszajött a vezető is, akit próbáltam faggatni, hogy ez most mégis mi volt, de ez már meghaladta a nyelvi képességeit, s csak azt szajkózta, hogy ügyes voltam. Gondolom arra célzott, hogy milyen szépen tapadtam az óriás fejére a rohangálás közepette.
Felajánlották, hogy visszaülhetek az eredeti helyre, de maradtam Naphun fejénél, mialatt a thai ember volt az ülésemben.
Visszaérve még volt etetés is, jutalomfalatok az állatoknak. Uborkákat kapott, amiket én adhattam át neki. Közben az ormányával simogatott is, tényleg édes egy pofa volt.
Imádom ezeket a szőrös lényeket (ezek az indiai elefántok nagyon is azok). Hatalmasak, az ember nagyon aprónak érzi magát mellettük. A nyakuknál ülni teljesen kényelmes, puha púp van a fejükön, amibe lehet kapaszkodni.
Thaiföld jó hely. Már csak az elefántok miatt is megérte.
-
Rai Lay
Krabi környéke bővelkedik a kiváló strandokban. Bár maga Krabi is a parton fekszik (részben a Krabi folyó torkolatánál), fürdőzésre alkalmas hely a városban nincs. Előnye ellenben, hogy sok a szálláshely, s azok olcsóbbak, mint a kiemelt helyeken lévők. Krabiban étkezni és bevásárolni is kevesebb pénzből lehet, ráadásul innen minden könnyedén elérhető. Hajóval vagy busszal bejárható a szomszédság, s egyik közlekedési mód sem túl költséges.
A busz különösen nem az, de a jobb strandok hegyek által elzárt partokon találhatóak, ahova nem vezet közút. Az egyik legszebb hely Rai Lay, hajóval közelíthető meg. A jegyár 150 baht, a táv pedig cirka 40 perc. A kis longtailboat-nak nevezett járművek (van erre normális magyar kifejezés a tükörfordításon kívül?) legfeljebb 15 utast tudnak elvinni, s úgy minimum nyolc ember kell, hogy elinduljanak. Amíg nem jön össze ez a létszám, addig marad a várakozás.
Rai Lay két partot takar. A nyugati kevésbé vonzó, de jobban kiépített, míg a keleti igazán gyönyörű, de létesítmények gyakorlatilag nincsenek. Akadnak ellenben hajós árusok, akiknél ital és étel egyaránt vásárolható, ez utóbbiakat ott helyben főzik palackos gázzal és mobil tűzhellyel, mialatt a partközelben lebegnek.
A homok fehér, a víz tiszta, áttetsző. És a sziklák… Mind a parton, mind a tengerben akadnak belőlük, igazán mutatósak. De a szavak helyett beszéljenek a képek.
Krabiban járva Rai Lay-t ki ne hagyjátok.
-
Kuala Lumpur, Penang és az út Krabiig
KL-ben nem sokat időztem. Dacára annak, hogy nem voltam harapós kedvemben, a városnak sikerült nem a legkedvezőbb benyomást keltenie. A melakkai busz valahol a központtól távol, de városi vasút közelében tett le, egy megállónyira a vonal végétől. Kisebb fajta csomópontnak nevezhető helyen, így aztán nem volt eléggé egyszerű elnavigálnom magam a megfelelő irányba.
Az hamar kiderült, hogy Penang felé nem innen mennek a buszok, hanem egy másik állomásról. Kínai és tamil segéderő nélkül csak a helyi maláj arcokra hagyatkozhattam, akik, ha képesnek is bizonyultak némi kommunikációra, össze-vissza beszéltek, leginkább mindenki mást mondott. Feliratok nem segítettek, minden malájul volt.
Végül elirányítottak egy helyre, ami tévesnek bizonyult, de szerencsére onnan már csak két megállót kellett metrózni, hogy odaérjek, ahova kell. Az buszállomás megint egy káosz volt. Eleve három embert kellett megkérdezzek már ahhoz is, hogy megtudjam, mégis hol van, mert természetesen ezt sem igazán jelezték értelmesen. Hogy nem én vagyok a hülye, azt eleve sejtettem, mert máskülönben elég jól tájékozódom, de ez megerősítést nyert abban is, hogy nekem kellett útbaigazítanom két külföldit is, s még párat láttam kóvályogni rajtuk kívül.
A tömböt megtalálva újabb kálvária jött. Nem vagyok szakértője a maláj állomásépítészetnek, s lehet hogy praktikus okok húzódnak a háttérben, de ennek bizonyításáig szívesen döngölném földbe a fejét annak, aki kitalálta, hogy a legfelső szintre, teljesen elzárt helyen, egy parkoló mellé rakják a pénztárakat. S mindezt úgy, hogy az alsó két, egyébként normálisnak tűnő szinten semmi utalás nem mutat erre. Természetesen ezt is csak segítséggel sikerült megtalálni, de ebben sem volt sok köszönet. Ahelyett, hogy egyértelműen megmondták volna, hogy hova menjek, inkább az úti cél felől érdeklődtek, meg jegyeket próbáltak rámsózni. Végül egy információs csóka igazított útba, de azért a jegytukmálós kör nélkül ő sem bírta ki. Szerencsére azért kapcsolt, s miután az utazás időpontját illető kérdésére is kitartóan csak a kasszák hollétére voltam kíváncsi, segített.
Penangba érkezésemről itt már írtam, ezt nem ismétlem meg. Miután a határig tartó jegyet megvettem és koccoltam a szállásról, pár órám még maradt körbenézni. Nagyon nem ragadott magával, de ebbe biztosan belejátszott a kevés alvás, s az előző éjszakai bosszankodás is. Alaposabban bejárva valszeg több széppel találkozhattam volna, de Melakka határozottan ígéretesebbnek és vonzóbbnak tűnik. Azóta hallottam olyan infót is, hogy igazán sokminden nincs Penangon, kizárólag az étel. Az állítólag országszerte híres. Indiait ettem, szóval ezt már nem fogom tudni kideríteni…
Penang és Hat Yai között kb. 4-5 óra az út. Előbb a maláj, majd a thai ellenőrzés, a busz felvesz mindkét procedúra után. Hat Yai-ból Krabiba is nagyjából hasonló menetidővel lehet számolni, némi thai szappanoperával fűszerezve, amit a buszon vetítenek. Érteni nyilván nem értettem, de nagyon borzalmasnak tűnt. Martinnal a karakterek milyenségét elemeztük egy darabig, ki gonosz, ki nem. Ez elég könnyen eldönthető volt, de máskülönben követethetetlen volt a sztori. És vagy 15 perces a főcím…
A galéria első fele KL, a közepe Penang, az utolsó pár kép pedig az érkezés Thaiföldre.
_____________________________________________________________________
A képek pótlólagosan jönnek majd, nem akar felmenni semmi jelenleg.
UPDATE: elvileg már vannak képek is. -
Nyelvi nehézségek és megoldások
Egy utazással – különösen ha valami távoli, egzotikusabb régióra esik a választás – általában együtt jár a megértési nehézségek sorozata. Persze ha szerencsés, külföldiekre szakosodott helyre indulunk, ott általában felkészültebbek a helyiek is, s többé-kevésbé beszélnek angolul.
Hongkong és Szingapúr egyszerűen kezelhető. Nagyjából mindenki rendesen beszéli az angolt, a kínaiak meg többnyire értenek pekingiül.
Malajzia volt az első komplikáltabb hely. Azt várhatnánk, hogy miután a maláj mellett az angol is hivatalos, hogy ez utóbbival mindenhol elboldogulunk. Hát a fenéket. A népesség kétharmadát kitevő malájokkal szinte lehetetlen szót érteni, még ha beszélnek is angolul, azt olyan akcentussal teszik, hogy ember legyen a talpán, aki megérti.
Penang felé tartva, a szigettel szomszédos utolsó szárazföldi megálló Butterworth volt. Szépen csengő, igazán ázsiai nevet kapott. Már épp elaludtam a buszban, amikor a sofőr egyszer csak, mint aki megőrült, elkezd ordibálni: bátevó, bátevó! Mint sejthető, ez a Butterworth-be tartó utasoknak szóló figyelmeztetés volt, hogy le kéne szállni…
Az országot alkotó második legnagyobb etnikum, a durván egynegyedes részaránnyal jelen lévő kínaiak már régen elszakadtak az anyaországtól. Angol importmunkaerőként érkeztek, aztán idővel sikeresen átvették az irányítást az ország kereskedelme és pénzügyi szektora felett (mint mindenütt a régióban). A legkülönbözőbb régiókból kerültek ide, túlnyomó többségük anyanyelve a hakka. Az oktatásban a pekingit tanulják, így a fiatalabb generációk hibátlanul beszélik az utóbbit is. Melakkai szállásadóim, s a penangi segítőm is remekül kommunikáltak pekingiül, s az út során megszólított egyéb kínaiak is értették.
Miután nyugaton elég kevesen beszélnek kínaiul, így leginkább a harmadik számú, majdnem 10%-ban fellelhető indiaiak (zömében tamilok) jelenhetik a megoldást. Bár akcentusuk tagadhatatlan, ők mindannyian beszélnek angolul. Munkaerőként érkeztek annak idején, széles körben fellelhetőek mindenütt a saját kis negyedeikben. Az azonosításuk is könnyebb, hiszen lényegesen elütnek a mongolid népektől. A kajájuk is jó, úgyhogy a kellemes összeköthető a hasznossal is.
Thaiföld próbára tesz. Az idegenforgalomban dolgozók valamennyire elboldogulnak angolul, de csak ők. Még egy ennyire turistás városban is, mint Krabi, legfeljebb arra képesek, hogy az árakat elmondják angolul, meg esetleg 1-2 szó még akad a tudástárukban, de ez a max. Információt kérni, érdeklődni bármiről, vagy akár a legegyszerűbb beszélgetést kivitelezni is lehetetlen. Kb. annyira vannak kiképezve, mintha egy turistabuszt ráengednénk egy magyar kisvárosra.
Itt még kínaiak sincsenek, se indiaiak. Az egyetlen megoldás a jegyárusítással, szálláskiadással foglalkozó helyek személyzete. Velük valamennyire kivitelezhető a társalgás, de azért nem tanácsos túlkomplikálni a kifejeznivalót.
Thaiföld óta azon gondolkodom, hogy mi lenne velem Kínában kínai nyelvismeret nélkül. Biztosan megoldható, s sok külföldi meg is oldja, de én szerintem agybajt kapnék, mert azért Thaiföld ezen része még mindig nagyságrendekkel jobban felkészült az idegen nyelvek terén mint az óriásállam.
Jobb híján marad a gesztikuláció, a testbeszéd meg a mutogatás. Érdekes, s fárasztó, de legalább nem lehetetlen.
-
Eközben Xianningben
Eddig remek idők voltak, a trópusi nyár nagy öröm, amit igazán értékelni tudok. Krabiban nappal 35, éjjel 20-21 fokok vannak, szóval nem panaszkodom.
Különösen azután nem, hogy ma az egyik ismerősöm képei közt ezeket találtam.
Egyáltalán nem bánom, hogy nem vagyok ott.
