-
Shenzheni beköszöntő
Itt ülök a McDonald’s-ban, s banknyitásra várok, hogy aztán beszerezhessek az előttem álló úticéloknak megfelelő valutákból. Sajnos mobilról pötyögni most sem könnyebb, így itt most be is fejezem. Legközelebb bővebben is igyekszem majd megnyilvánulni.
-
Útra fel!
Egy óra múlva elindulok. A cuccok zöme már a tatyóban, még néhány ruhát szárítok, hogy aztán teljesen befejezhessem a készülődést.
Mostanában kicsit nyomott hangulatban voltam, így a tervezés nem lett valami kifinomult, még a pakolnivalók listáját is csak ma írtam meg. Az sajnos muszáj, mert különben tuti itthon hagynék valamit…
Legközelebb talán Hongkongból jelentkezem, ha mégse, akkor csak Szingapúrból.
Kellemes telelést nektek, rám vár a nyár!
-
Gondolkozni nehéz
A kínaiaknak sajátos elképzelései vannak a hatékony munkavégzésről. Bár tényleg rengeteget dolgoznak, az eredményesség erősen megkérdőjelezhető. Különösen, ha valami nem várt kihívás lép fel…
Múlt hét szombaton Javierrel a VIP-ben voltunk, ami a legjobb itteni szórakozóhely, kicsit diszkó, inkább bár, mindenesetre a lehetőségek közül a legelfogadhatóbb. Hogy színesítsék a palettát, néhány héten át külföldi vendégszereplőjük van egy ukrán leány, Olena személyében. A szerelése alapján elsőre felmerült bennem néhány rosszmájú gondolat a foglalkoztatása célját illetően, de végül kiderült, csak énekel, s miután átvedlik civilbe, kifejezetten kellemes személyiség.
Angolul kimondottan jól beszél, nyugodtan taníthatna is, s emellett még a kínai kiejtése is egészen üdítő. Aznap este – kissé bizarr módon – mi ketten egymást közt kínaiul beszélgettünk, tény, hogy meglehetősen egyszerű formában, de majdnem mindent meg is értett. A bankszámlanyitás művelete viszont már meghaladja a nyelvi képességeit, így aztán tegnap megkért, hogy kísérjem el és segítsek neki a kivitelezésben.
A saját bankomnál, a Construction Bank of China-nál szeretett volna számlát, így felkerekedtünk a belvárosi fiókig. Kínában elméletben bármelyik külföldi jogosult a banki szolgáltatásokat igénybe venni, legyen az itt élő, itt ideiglenesen munkát vállaló vagy épp akár csak itt turistáskodó egyed, így aztán nem is számítottam semmilyen bonyodalomra.
A helyzet másképp alakult, kb. egy óra után adtuk fel. Addig menetrendszerűen mentek a dolgok, zajlott a folyamat, amíg valami nehezen érthető okból kifolyólag el nem kezdtek követelni tőle valami másik iratot is az útlevél mellé. Eddig három helyen nyitottam számlát, s sosem kértek semmi mást.
Van már némi tapasztalatom az ügyintézések terén, így elsőre nem rettentem meg, igyekeztem őket jobb belátásra bírni, mutogattam a kártyámat, hogy nekem is elfogadták az útlevelet minden más nélkül, itt, Xianningben, ők.
A procedúra során megfordult nálunk a létező összes ügyintéző, beleértve a fiókvezetőt, konzultáltak telefonon is, aztán csak arra jutottak, hogy náluk az útlevél nem elég. A végére belemenni látszottak valami olyan megoldásba is, hogy az én papírjaim is megfelelőek lesznek kiegészítésnek, amiben sok logikát nem véltem felfedezni. Miután nem hordom magamnál ezeket, így itt feladtam, otthagytuk őket.Mivel a bankhoz Olena ragaszkodott, így átmentünk a suli melletti fiókjukba, ahol újrakezdtük az egészet, szerencsére sokkal kevesebb problémát előidézve. Ott már meglepő módon elégnek bizonyult az útlevél is, s végül sikerrel jártunk. Azért értetlenkedés ott is akadt, de semmi megoldhatatlan.
Érdekes élmény kínai dolgozókat szokatlan szituációkban látni. Ha a munkavégzés során bármi olyannal szembesülnek, ami nem a begyakorolt, standard kivitelezés mentén zajlik, egyszerűen lefagy az agyuk. A waiguorenek jelenléte eleve stresszhelyzetet idéz elő, akárcsak a latin betűk és az ismeretlen formátumú dokumentumok. Látszik az arcukon, hogy teljesen tehetetlenek, egyszerűen elképzelésük sincs, hogy mit lehetne lépni a probléma elhárítására. Ilyenkor újabbnál újabb emberek kerülnek elő, akik mindannyian végignézik ugyanazokat a dolgokat, egymás után, s egy-egy ember többször is. A gondolkodás egyáltalán nem megy nekik. Ha végigtekintünk az oktatás módszerein, ezen picit sem lehet csodálkozni.
-
Végre meleg van! + Mindössze 2 nap
Ma nagyon jó időnk volt, 22 fokra is felkúszott a hőmérséklet, s ezt kimondottan élveztem.
Az előrejelzések szerint a kellemes hőérzet megmarad egész héten, illetve még tovább is, de ami az én szempontomból lényeges: egész biztosan nem fog a fagyhalál kerülgetni vasárnap este.Ma vettem egy megfelelő méretű hátizsákot, amiben még a laptopnak is van kialakított rekesze, s kényelmesen el is férek benne, úgyhogy éppenséggel vihetek ruhát bőven.
Tudom, hogy mostanában nem a megszokott aktivitással pörgött a blog, de ennek a legfőbb oka, hogy unalmasan teltek a napjaim. A kirándulás miatt egész biztosan felgyorsulnak majd az események, s végre lesz miről beszámolni is.
Elvileg minden szálláson lesz internet, hogy ez a gyakorlatban milyen lesz, az majd élesben kiderül. Előfordulhatnak konzervposztok is, s időnként biztosan csúszásban leszek az aktuális eseményekhez képest is. Mindenesetre reméljük a legjobbakat.
Vasárnaptól a Szecsuánblog délkelet-ázsiai különszáma indul, csatlakozzatok hozzám virtuálisan, s ha kedvetek tartja, olvassátok a posztokat.
-
Fizetés
Az ünnepekre való tekintettel ezúttal kéthavi fizut kaptunk. Ez sajnos nem azt jelenti, hogy az egyik ajándék, csak előrehozták a jövő hónapban esedékes (januárra járó) javadalmazást is.
Ez önmagában pozitív hír, az már kevésbé, hogy az utalást huszonegyedikére sikerült csak abszolválniuk. Sajnos a szerződés ezen pontja támadhatatlan, mert nagyvonalúan egy teljes hónapnyi intervallumot ad a teljesítésre, s igazán még ez sem zavarna, ha valami kiszámíthatóság is lenne a dologban.
Sajnos nincs. Kaptam már fizut 10-én, 16-án, 21-én, s egy alkalommal – mivel nem adták le időben a papírokat – egy hónap csúszással is. Javier esetében a csúszás egy ízben két hónapos volt, mert valamit nem bírtak értelmezni a számlaadataiban.
Annyiban nem ért kár, hogy a kimaradó hónapban Zhao Sheng saját keretből meghitelezte a pénzem, sűrű elnézések közepette, de azért elég idegesítő tud lenni ez a szituáció.
Máskülönben nagyon kellemes ez a munka, tényleg nem mondhatnám, hogy túlterhelnek, s ehhez mérten meg főképp nem rossz az az összeg sem, amivel javadalmaznak. Már, ha időben beérkezik.
Kevéssé jókedvű pillanataimban azért megfordul a fejemben, hogy a második félévtől folytathatnám máshol. Ez ugyan kissé macerás, ami a papírozós részt illeti, mivel csak úgy foglalkoztathatna más munkahely hivatalosan, új vízum igénylése – s egyúttal Kína elhagyása – nélkül, ha az aktuális munkáltató pecsétes dokumentummal szabadon enged. Ez normál körülmények között nem annyira felel meg az érdeküknek, így hacsak nincs elég meggyőző indok, nem is szokás teljesíteni. A szerződésszegés azért más eset, s egyébként is elég korrektek az itteniek, így megoldható lenne.
A mérgem aztán hamar el is párolog. Tényleg jó fejek a kollégák, s ezen az egy dolgon kívül mást nem is tudok a szemükre hányni. Ha nagyon kis büdzséből kéne élnem, az is egy más helyzet lenne, de az igazat megvallva a gyakorlatban nem érint a késedelem, olcsóság van és nem költök el mindent. A bürokrácia malmai meg – beleértve az iskola pénzügyi részlegét is – lassan őrölnek ideát, ezt megváltoztatni nekem úgy sem lehet.Kínát sok esetben muszáj elfogadni olyannak, amilyen. Idővel meg lehet szokni majdnem mindent. Bosszankodni nem érdemes.
-
Mao él és virul
A Népköztársaság atyja 120 éve született, majd az ország szerencséjére 1976-ban kiírta magát az élők sorából, így esélyt adva Dengnek a visszatérésre és egyúttal a kínai csoda beindítására.
A nagy ugrás és a kulturális forradalom kevéssé sikeres évei ellenére kultuszát nem lehetett teljesen felszámolni, ma is az ő személye adja meg a Párt legitimitását az ország élén.A hivatalos megítélés még mindig az őt követő Deng Xiaoping kijelentésein alapul, eszerint, bár követett el hibákat, Mao cselekedeteinek 70%-a helyénvaló volt. Kitömve ma is megtekinthető Pekingben, s itt-ott még előfordulnak köztéri szobrai is, ahogy arcéle díszíti a kínai bankjegyeket is. Hétköznapi használati tárgyakon való előfordulása azért ma már elég megmosolyogtató.
A dolognak külön pikantériája, hogy ezek a díszes függők – melyek nem maós verzióival tele van gyakorlatilag az összes gépjármű is – pont azok a hagyományos babonák részeinek tekinthetőek, melyek ellen körömszakadtáig harcolt.
-
Már csak hat nap
Vasárnap végre utazom. Ezt egyáltalán nem bánom, mert – tőlem kissé szokatlan módon – már erősen unatkozom itt. A shenzheni vonatra még a múlt hét során vettem fekvőhelyes jegyet, így előreláthatóan kényelmesen fogok utazni odáig.
Xianning hagyományos vasútállomásáról indulok majd el közvetlenül, s a vonat is csak Wuhantól közlekedik, így elég jó esély van rá, hogy idáig még nem fog késni. Ha az út hátralévő szakaszán késne, azt még elég jól is fogadnám, mivel menetrend szerint hajnali 6 után nem sokkal kéne beérkezni, ami azért annyira nem szívet melengető gondolat. A lényeg, hogy 1-2 óra csúszással nagyon is kibékülnék.
Az utazás egy kritikus pontja a csomagok kérdése. Félreértés ne essék, nekem sosem jelentett gondot, hogy minimális mennyiségű cuccal vágjak neki a nyaralásoknak, így ezúttal sem az a félelmeim oka, hogy esetleg nem tudok kellően változatos ruhatárat becsomagolni. Nem divatbemutatóra megyek, mosni útközben is lehet, meg amúgy sincs semmi kedvem cipelni egy halom felesleges dolgot.
A probléma abból adódhat, hogy itt egy kissé hideg van még, mialatt a trópusokra igyekszem eszeveszetten. Nagykabátot vinni Szingapúrba elég elborult ötlet, arról nem is szólva, hogy nem is tudnám hova rakni, ha már nem kell.
Végül arra jutottam, hogy nem lesz kabát, itt remélhetően túlélem a vonatig tartó utat, a járművön meg már van takaró. Guangdongban lényegesen jobb az idő, így vélelmezhető, hogy ott sem okoz majd a komfortérzetemben hiányosságokat a lengébb (pulcsi azért lesz) öltözet.
A macerásabb rész a visszaút. A repülő Wuhanban rak majd ki, ahonnan legjobb esetben is órák kérdése, mire a reptérről elvergődök hazáig. Legrosszabb esetben majd mindent magamra veszek, amit más úgy sem lát, s úgy talán elkerülöm a hipotermiát. Meg az is lehet, hogy addigra már szép lesz az idő itt is. -
Gasztro: esküvői menü teknőssel
A tegnapi esküvői murin kitettek magukért a vendéglátók. Kifejezetten finom és gusztusos ételek kerültek felszolgálásra, különös tekintettel az eddigi még sosem kóstolt csemegére, a teknősre.
A békával ellentétben, amelyet minden gond nélkül hajlandó vagyok elfogyasztani, a teknős egy nehezebb eset. Ez utóbbi páncélos élőlények keltenek bennem némi szimpátiát, s kissé sajnálom őket. Logikát keresni ebben elég nehéz, hiszen a borjú vagy a malac cukiságfaktorban messze überel mindenféle hüllőt, mégis, ezeket a nyugati kultúrkörben teljesen magától értetődően fogyasztásra szánt állatokat gond nélkül befalom.
A teknőshús amúgy – bár tudom, hogy frappánsabb lenne valami egzotikusabb véleményt írnom – teljesen hétköznapi ízű, egyáltalán nem karakteres. Leginkább ezt is a csirkéhez tudnám hasonlítani, bár a csirke valamivel jobb.
Szerepelt a menüben teknőstojás is. Hüllőtojást sem ettem még korábban, de ezek után már meg merem kockáztatni a kijelentést, miszerint minden tojás íze teljesen ugyanolyan. A madaraktól eltérően meszes héj nincs, így legalább a pucolásra fordítható energia megspórolható.
Végezetül lássuk a képeket, galériába rendezve. Az első két képen láthatóak a teknőstartozékok. Kedvet kaptatok hozzá?
-
Esküvőn jártam
Ma hivatalos voltam az asszisztensem bátyjának házasságkötésére. Érdekes élmény volt.
Eddig még sosem voltam kínai esküvőn, furcsa volt látni, hogy miképp zajlanak itt a dolgok. Az esemény hivatalos része meglehetősen puritán körülmények közt kerül lebonyolításra, kizárólag a két érintett jelenlétében. Nem egy ünnepélyes szertartás, csupán be kell menni a hivatalba a papírokat rendezni. Még ki sem öltöznek hozzá. Olyan, mint egy sima ügyintézés.
Miután ezen túlesnek, s immár törvényes hitvesei egymásnak, utána jön az érdemi program a család és az ismerősök jelenlétében. Mint megannyi hasonló eseménynél, az esküvőkhöz is divat a hoteltermek bérlése. Ez látszólag olyan lebonyolítást sugall, mint amihez hozzászoktunk nyugaton – asztalok, székek, zene, ételek -, de valójában egész más.
A mulatozás megkezdése előtt beszédek zajlanak el, ünnepélyesen felkonferálják a menyasszonyt, aki a vőlegénnyel együtt is még ejt pár romantikus szót, majd végül könnyes csókjelenet után kezdetét veszi a násznép táplálása.
A násznép ide sem üres kézzel jön, érkezéskor ki-ki a pénztárcájának megfelelő mennyiségű (itt jellemzően 2-300 yuan körüli) készpénzt ad át, amit gondosan fel is jegyeznek tételesen. Ez a pénzesdi ugyanúgy szokás haláleseteknél is, s mindig pontosan dokumentálják, ki mennyit adott. Ennek praktikus okai vannak, ugyanis viszontajándék is jár, s ennek értékét a befizetés arányaiban határozzák meg.
Az etetés természetesen minőségi ilyenkor, még teknős is volt (erről külön posztban) – a pincérek sorban hordják szét az újabbnál újabb fogásokat. Viszont amint végeznek, az egész murinak is vége szakad. A menyasszony és vőlegény még körbejárják az asztalokat és elbúcsúznak a vendégektől, de itt be is fejeződik a lagzi.
Nem is árt sietni, a terembérlet nem lehet olcsó.Azért nekem valahogy hangulatosabb a hazai megoldás. Nem feltétlenül az éjszakára hullarészeggé váló vendégsereg verekedésekkel tarkított mulatozása, de mégis, túlságosan hirtelen ez a fajta módi. Ez a házasok első közös napja, valahogy jobban is megadhatnák a módját.
-
Energia
Mialatt otthon a paksi erőmű bővítése borzolja a kedélyeket, Kínában továbbra is gőzerővel zajlik az atomerőművi kapacitás fejlesztése. Bár a körülmények gyökeresen eltérnek a magyarországitól, s emiatt nem is teljesen fair az összehasonlítás, ideát a nukleáris energia nagy jövő előtt áll.
Jelenleg az atomenergia részaránya csupán 2%-os, de ezt 2020-ra 6%-ra kívánják növelni, s a jövőben még jelentősebbé akarják emelni a atomerőművek részesedését. Ami azt illeti, erre égető szükség is van. Bár a gazdaság fejlődése már jóval kevésbé túlfűtött, a kapacitások továbbra is szűkösek, s az áramtermelés növelésére mindenképp szükség van.
Ahogy egyre inkább helyet kap a fenntarthatóság és a környezetvédelem ügye, úgy növekszik az atomenergia használatának kikerülhetetlensége is. Az áramtermelés zöme ma még széntüzelésű erőművekből származik, s ez meg is látszik az országot fojtogató szmogon. A szén az egyetlen konvencionális energiaforrás, amelyből Kína bőségesen el van látva, de ha nem akarnak megfulladni, erre egyre kevésbé lehet alapozni. Az alternatív megoldások pedig, bármennyire is kecsegtetőek, egyelőre nem kínálnak kiutat.
A nukleáris erőművek építésével a hetvenes évek óta kacérkodnak, de akkoriban még nem volt meg a szükséges forrás és technológiai szaktudás a tényleges kivitelezéshez. Egy kísérleti telep után végül 1991-ben adták át az első erőművet, azóta további tizenhatot. Jelenleg 32 áll kivitelezés alatt, s bár Fukushima után a lendület kissé megtört, nem szakadt meg. A meglévő erőművek biztonsági felülvizsgálata lezajlott, s ideiglenesen felfüggesztették a tengerparton épülő új beruházások engedélyeztetését is. Ennek ellenére 2030-ra már 16%-ra szeretnék növelni az atomenergia részarányát, de már kizárólag harmadik generációs megoldásokban gondolkodnak.
Az eddigi legnagyobb kapacitású erőmű itt, egy Xianninghez tartozó délebbi, kisebb járás területén épül, a tervek szerint az első szakasza jövőre áll üzembe. Teljesítménye a teljes befejezést követően tízezer megawatt lesz, szemben Paks, a tervezett két új blokkal együtt néhány évig fennálló, cirka 4000 MW-os energiatermelésével.
A lakossági megítélés itt sem teljesen felhőtlen, de jobb alternatíva híján Kínában egész biztosan az atom lesz a nyerő. A politikai akarat megvan hozzá.