Vietnám, amióta kínai mintára nekikezdett a gazdasági reformoknak a nyolcvanas években, töretlenül fejlődik. Volt honnan, az elmúlt évszázadban szinte állandóan háború volt. Megvívták függetlenségi harcukat a franciák ellen, majd a világpolitikai sakkjátszmáknak köszönhetően jöttek az amerikaiak. Mielőtt 1975-ben végleg eltűntek, még bőven tettek róla, hogy az országot visszanapalmozzák a középkorba.

Egy a lényeg: ilyen pusztítások után van honnan elindulni. A recept mindenesetre működni látszik, s a helyzet mostanra odáig fajult, hogy Vietnám vált a bolygó leggyorsabban fejlődő gazdaságává. 
Ez kétségtelenül szép dolog, de a helyiek még így is elég messze vannak a gazdagságtól. Vietnám egyértelműen szegényebb, mint Kína, jelenleg még jócskán le van maradva. 

Hogy mégis mindenki milliomos, az a helyi pénz értékének köszönhető. A viet valuta, a đồng az újraegyesítés (1975) után néhány évvel debütált, mint egységes nemzeti fizetőeszköz. Hasonló nevű északi és déli pénzek voltak előtte is.

Az új đồng néhány évig még látványosan nem vesztett az értékéből, 1985-ben csupán egy nullát vágtak le róla. A helyzetet ez mégsem kezelte eléggé, ugyanis innentől már nem volt megállás, s kitartóan magas infláció vette kezdetét, amely elhúzódott a 90-es évek közepéig. Azóta a đồng nagyjából stabilizálódott (bár a dollárhoz képest a sávos leértékelésnek köszönhetően csökken az értéke, ez – igaz, már eléggé visszafogott formában – még ma is tart), de a nullák levágását még nem lépték meg, így bárki könnyedén milliós értékekkel futkározhat.

Egy forint ma nagyjából 87 đồngot ér, vagyis egy amerikai dollár kb. 22700-at. Váltópénzek már időtlen idők óta nincsenek, s a fémpénzek is eltűntek. A legkisebb címlet ma az 500 đồngos, bár ezt sűrűn nem látni, míg a legnagyobb az 500000-es. Utóbbi majdnem hatezer magyar forintot ér. 
A nagy bevásárlóközpontoktól eltekintve általában nem is írják ki az utolsó három nullát az áraknál.

A pénzek egy jó része amúgy már poliészter, s a címoldalakon kivétel nélkül Ho apó pózol.