-
Öt év Kínában I. – általános áttekintés
A Szecsuánblog mostani hete a Kínában eltöltött évek összefoglalójáról szól. Előreláthatóan négy részes sorozatról lesz szó, pénteki zárással. A folytatásért tessék visszanézni!
Kezdjük az elején!
A Szecsuánblog 2012. június 13-án indult el, miután világossá vált, hogy Kínában fogom folytatni egy időre az életem, mint angoltanár. Mindjárt az elején sikerült megbonyolítani a helyzetet: Veve (Vera) vagyok, a blogos nickem pedig a kínai keresztnevemet tükrözi: Liping. De ezen lendüljünk túl.
2012 óta kerek öt év telt el, de így is kicsit becsapós a sorozat címe, hiszen egy évet odahaza töltöttem félúton. Viszont már egész picit meghaladtuk a négy évet is, s egy tanév erejéig voltam még korábban is Kínában, így egyezzünk ki az öt évben. Így jobban tetszik.
Az első évben Szecsuán, egész pontosan a belőle kihasított Chongqing egy apró településén, Fengjieben éltem és tanítottam. Nagyon érdekes év és érdekes hely volt. Egyedüli külföldi voltam az egész járás területén, s Fengjie természeti szépsége elbűvölt, azóta is szívesen gondolok rá. Két fontos kínai barátomat is itt ismertem meg, két diákot, Mengsit és Mingchunt, velük azóta is tartjuk a kapcsolatot és bármikor tudok rájuk számítani.
A fengjiei életnek megvoltak a kihívásai. A világ végén volt, ezért alig lehetett bármit (bármi nyugati jellegű dolgot) kapni, a lakhatás színvonala igencsak elmaradt az elvárható minimális szinttől is, s olyan lehetetlen osztálylétszámokkal dolgoztam, hogy az teljes mértékben megfúrt minden érdemi tevékenységet az óráimon (83 fős osztályom is volt).Fengjie és környéke
Mindenért kárpótoltak azonban Fengjie varázslatos hegyei, s az ott lakók viselkedése. Helyzetem egészen kivételes volt, kvázi celebritásnak számítottam abban a közegben, s mindenki kedves és segítőkész módon viselkedett. (És bámult – ez annyira nem volt jó, de jobb híján megszoktam.) És Fengjieben követtem el életem legnagyobb énekesi tündöklését is, amikor az iskolai fesztiválon nyolcezer ember előtt léptem fel. (Tettem ezt igencsak gyengusz hangocskám ellenére, de még így is őrjöngtek.)
Fengjie után a következő évben már előrébb léptem szakmailag. A középsulisok után végre fősulisokat kezdtem el tanítani némileg keletebbre, Hubei tartományban, Xianningben, Wuhan közelében. Xianning sem nagyváros, de lényegesen nagyobb, így itt a lehetőségek sokat javultak. S noha ennek ellenére is egy jelentéktelen, ismeretlen porfészek kínai szinten, nem sokkal érkezésem után már odalátogató magyar politikusok mellé osztottak be parolázni. Szerencsére a kezdeti pörgés hamar alábbhagyott, s egy nagyon nyugodt évet töltöttem el ott. A munka rendkívül egyszerű volt és alig volt órám.
Maga Xianning nem különösebben ragadott magával, különös tekintettel arra, hogy nincs ott semmi. Domborzatilag lapos, megjelenésre totál átlagos és leginkább jellegtelen. Egynek jó volt azért.
Egy év Magyarország jött, majd immár férjestül indultam meg Xianning közelébe, a tartomány székhelyére, Wuhanba.
Wuhan egy nyolcmilliós nagyváros, vagyis egy egész más jellegű környezetbe cseppentünk, mint eddig. Nem volt teljesen ismeretlen, mert Xianningből olykor bejártam ide kurrens árukért (szalámi, kenyér, hasonlók), meg eleve minden nagyobb hivatal itt székelt, a reptér is itt volt, így minden hasonló miatt ide kellett jönni korábban is.Wuhani kampusz
Wuhanban is főiskolán dolgoztam, s a kampuszunk szép helyen, külvárosban feküdt, s szuper lakást kaptunk. Fűtéssel! Ami nagy szó, mert Kína északi részétől eltekintve sehol nem fűtenek, így Kína középső részén télen kabátban fagyoskodnak a lakásban az emberek az átlag tíz fokban.
Egészen ideális munkahelyem volt itt, nagyon elégedett voltam vele, különösen amikor a második félévben mindössze heti négy órát kellett tanítanom. Éreztem, ez az a hely, ahol még maradni szeretnék, mert tényleg jó volt. Ennek sajnos keresztbe tett az állam, ugyanis egyre szigorúbban kezdték el kezelni a külföldiek alkalmazását. Nem angol nyelvű ország állampolgáraként már nem kaphattam meg a szükséges engedélyt, s így innen mennünk kellett.Mint minden ilyen szabályozásnak, ennek is volt egy kis kifutása Kínában. Kezdetben csak itt-ott vezették be, majd nagyjából az egész keleti parton, végül most már egész Kínában ez a helyzet. Akkor azonban még volt megoldás a nyugati, közép-ázsiai Xinjiang tartomány tekintetében.
Mindig is vonzott ez a környék, hiszen gyökeresen elüt mindentől, ami Kína magterületein fellelhető. Nemzetiségi terület, a lakosság nagyobbik fele nem kínai, javarészt ujgur. Bár ezen muszlim nép tagjai közül kerülnek ki azok a kevesek is, akik Xinjiangban relatíve sűrűbben (cirka 1-2 évente), míg nagyon hébe-hóba Kína más részein is terrorcselekményeket követnek el, ezen elenyésző mennyiségű szélsőségestől eltekintve barátságos, teljesen normális emberekről van szó.
Ala’erben, egy kínaiak által csinált, egészen friss városban kaptam munkát a helyi egyetemen, ahol a lehetőségekhez képest tényleg mindent igyekeztek megadni a külföldi munkaerőknek (merthogy volt még másik két tanár is). Még a wuhani tanévem alatt jártunk ott két hetet ügyintézni, ahol azonban már elkezdtek előjönni a problémák.
A helyi kínai, külföldiek rekrutálásával foglalkozó alkalmazottak általában kivétel nélkül inkompetensek, s ott sikerült kifogni a legrosszabbat, akivel az évek során találkoztam. A jó szándék nem hiányzott Apple-ből (ez volt a hölgy angol beceneve), de az értelem és a logika nem volt az erőssége. A lényeg, hogy férjem papírjait nem sikerült elintézniük, a saját hibájukból kifolyólag. Az enyémet nagy nehezen igen, így végül abban maradtunk, hogy az övét majd saját forrásból intézem én.Azonban lett egy céges munkám is, egészen jó fizetésért, s gyakorlatilag érdemi munka végzése nélkül. A kínai vagyonosok a világ többi részén fellelhető hasonló népekhez hasonlóan igyekeznek a pénzüket biztonságba helyezni. Lehetőség szerint külföldre juttatni. Amíg ez az igény fennáll, mindig lesznek olyan cégek, amik azzal foglalkoznak, hogy számukra kecsegtető befektetésekkel álljanak elő. A hitelesség érdekében arc is kell ehhez, így külföldieket is alkalmaznak, akik a cég nyugati menedzsmentjét hivatottak képviselni. Hülyeség vagy nem, ettől nő az ázsió, s szívesebben kezdenek el perkálni. Én is egy efféle cégnél lettem „vezető”, ami abból állt, hogy néhány havonta különböző rendezvényeken meg kellett jelenni, s ott beszédet mondani illetve eltölteni egy estét némi kajálással egybekötve. Az érdemi munka értelemszerűen nem rám meg hasonszőrűekre várt, mi csak kirakatnak kellünk.
Xinjiang és Ala’er
A lényeg, hogy ezt a munkát nem adtam fel, mivel igencsak jól fizet, s akkor is, ha az adott hónapban nincs semmiféle jelenés. Ha mégis van, az úgy max. egy hét távollétet követel valami kellemes éghajlattal megáldott országban. Mivel ez nem sok, bíztam benne, hogy összeegyeztethető lesz a xinjiangi szerepvállalásommal.
A puding próbája az evés lett, s miután tavaly szeptemberben visszatértünk, hamarosan sor is került erre. A lényeg röviden annyi, hogy a suli nem tolerálta volna a távollétemet, s így végül otthagytuk őket. Minősíthetetlenül viselkedtek, s eleve rengeteg kárt okoztak a töketlenkedéseikkel, így nem sajnáltam egy percig sem hogy megyünk, ahogy azt sem, hogy a nyárra járó fizumat sem adtam vissza.Ezután, immár magunkra maradva Shenzhenben telepedtünk le, a hongkongi határ közelében. Egyike lettem az illegálisan foglalkoztatott külföldieknek, mivel munkavállalási engedélyt már elég bajosan kaphattam volna a szigorodó környezetben. Ez nem annyira kirívó, ezen a környéken majdnem mindenki így élt, s munka, nyelviskolákban akadt dögivel a továbbra is megbízható céges mellé.
Az egyénileg beszerzendő turista vagy üzleti vízumok viszont egyre drágultak és nehezebb is lett hozzájuk jutni. Mivel a helyzet egyre romlott ezen a téren, s mert rábukkantam Vietnámra, ahol ezzel szemben kifejezetten csábítóak a körülmények, végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk.Itt tartunk most, szombaton már meg is kezdjük az ottani új életünket.
-
Kína műholdról 1.
A blog szünetről való visszatérte egyúttal egy új sorozat beindításával is jár. Hála a Google Earth timelapse szolgáltatásának, egy ennyire gyorsan változó országban rengeteg érdekességet lehet találni. Az első részben rövid xinjiangi lakóhelyemre, Ala’erre és a mostanira, Shenzhenre kerül a reflektorfény.
Ala’er, mint azt a blogon már említettem, egészen rövid múltra tekint vissza. Bár a kommunista rendszer megjelenése és a Bingtuan felállítása után gyorsan megkezdték az öntözéses gazdálkodás kiépítését, s a mezőgazdasági egyetem is már az ötvenes években megalakult, az egyetemi kampuszon és némi veteményen kívül mást nem lehetett errefelé találni.
Ahogy a képek azt jól megmutatják, Ala’er város megalakulása után rohamtempóban beindultak az építkezések, s ha kicsit visszább veszünk a zoomból, akkor az is látszik, hogy az öntözött területek mérete is jócskán megnőtt.Shenzhen is nagyjából a semmiből nőtt ki, helyén csak egy halásztelepülés húzódott, mielőtt az első különleges gazdasági övezetek egyike lett. Azóta már tizenegynéhány milliós metropolisz, tele felhőkarcolókkal és Kína-szerte az egyik legmagasabb életszínvonallal. A műhold itt is látványosan demonstrálja az eltelt idő változásait.
A csúszkával és a zoom-mal itt is tessék nyugodtan játszani a nagyobb élmény érdekében.A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!
-
A xinjiangi ügy utórezgései
Meséltem már arról, miképpen végződött a kis kitérőnk a kínai vadnyugaton, Xinjiangban. Nem épp a legnagyobb szeretetben váltunk el, s bőven tettek róla, hogy a legkevésbé sem bánom azt, hogy nem maradtam.
Már 17-én leléptem, s azóta egészen napokkal ezelőttig nem hallottam róluk semmit. Azzal tisztában voltam, hogy ha nem is túl egyszerű a procedúra, a tartózkodási engedélyemet be tudják vonni a jelenlétem, s az útlevelembe nyomott cancelled szócska nélkül is, de bíztam benne, hogy azért ez eltart egy kis ideig, különös tekintettel az egyhetes nemzeti ünnepre, amikor a hivatalok is leállnak.
Már Ala’erben felvettem a kapcsolatot az idevágó konktakttal, hogy miképpen is oldjuk majd meg az én kínai tartózkodásom. Első körben a művelet nem lett volna túl bonyolult: útlevél, igénylés lead, pénz kifizet, s két hét múlva kezemben az éves vízum. Csakhogy, ha valami csoda folytán eközben sikerülne nekik az érvénytelenítés, úgy a fogaskerekek közé kavicsok kerülnek, s bukom a pénzt. Biztos, ami biztos alapon jött a B-terv: előbb járjunk egy keveset Hongkongban, ahol kapok egy két hónapra szóló vízumot, s majd már annak a birtokában, felesleges idegeskedés nélkül várhatom ki az éves elkészültét. Ez így is lett, meg is történt, a HK-ban kiállított vízum nálam, egyúttal ott érvénytelenítették is a sulihoz kötődő tartózkodási engedélyt.
A kis kitérő után térjünk vissza az ala’eri intézményre. Néhány napja küldtek egy nagyon hivatalos, udvarias levelet, hogy már x napja elmentem és azóta is kétségbeesetten várnak vissza. Nem tudják, mit szeretnék, mik a terveim, de ott van a munkám, szeretnék, ha teljesíteném a kötelességem. Vagy ha mégsem akarom, akkor szóljak, s megbeszélünk valamit a szerződés felbontására.
MI VAN?
Kicsit figyelmesebben újra megnéztem a levelet, s észre is vettem, hogy rajtam kívül akad még három címzett, s így összeállt a kép. Alma – ígéretéhez hűen – megpróbálhatta valóban lerendezni a hiányomat a hivatalokkal, de a jelek szerint nem úgy megy ez, ahogy elképzelte. Nem tehetek róla, de első reakcióként fetrengve röhögtem vagy öt percig, mire férjemnek végül képes voltam elmondani, hogy mi van.
Nem különösebben fűtött a vágy, hogy még ebből a bénázásból is én húzzam ki őket, így nem is reagáltam.Rá 2-3 napra jött egy újabb levél (miután az előzőt sms-ben a telefonomra is elküldte – kellett rá vagy 7-8 üzenet). Ugyanúgy hivatalos, szintúgy több címzett. Ebben már azért nem bírták ki, hogy ne próbáljanak befenyíteni is. Kaptam határidőt is a válaszadásra (a mai napot), meg megint felhozták a fizetést is, s még azt is, hogy ha kell, kapcsolatba lépnek a budapesti nagykövetséggel. Meg feketelistára is tesznek persze és sosem dolgozom majd, a szokásos.
Miután kiderült, hogy az egyik címzett a korábbi ügynököm volt, hogy őt feleslegesen ne cseszegessék, jeleztem neki, hogy válaszolok majd nekik, meg tőle elnézést is kértem, hogy ezt a szappanoperát kell végigolvasnia szenvedő alanyként.Szép hivatalosan és udvariasan reagáltam hát, már a tartózkodási engedély érvényesítése után. Megírtam, hogy nem megyek vissza és egész nyugodtan felbonthatják a szerződést. Azért 1-2 elejtett megjegyzés nélkül én sem bírtam ki, de végig aranyos maradtam a magam módján. Azért búcsúzásként megemlítettem, hogy a magam részéről pont van az ügy végén, de ha mégsem bírnak magukkal, egészen nyugodtan zaklassák a követséget.
Azóta már csak egy levelet kaptam. Alma még kicsit hepciáskodott, de már csak az arc miatt, s lenyugodni látszott. Ha mégsem, a spamszűrő csodákra képes.
-
Egy kis sivatag még
Pénteken még tettünk egy rövid utazást Ala’ertől délre. Erre majdhogynem Hotanig semmi nincs, csak a Taklamakán homokja.
Még délebbre rendes dűnés, a természetfilmekben látottakhoz hasonló sivatag van, de már Ala’ertől egy órányira is ilyen a táj.
-
Ala’erből Urumcsiig, Urumcsiból Bangkokig
Szóval, szombat hajnalban elhúztuk a csíkot. Rendeltem egy kocsit, ami már hajnali négykor várt minket az északi kapunál, s azzal elrobogtuk Akszu repterére.
Akszuban aztán időztünk egy kicsit, majd Urumcsi jött, ott pedig a szerény szállás felfedezése.Az adott helyen nem volt a teljes időre szoba, így onnan ma reggel korán ki is cuccoltunk, s átmentünk a másik szállásra, ahol férjem él 26-ig. Én kibuszoztam a reptérre, majd Chengduig meg sem álltam.
Ja, a reptér. Valami nem teljesen világos oknál fogva a szokásosnál is vagy tízszeres mennyiségű rendőr meg különleges erő volt a hármas terminálnál, s olybá tűnt, mintha épp csak az érkezésem előtt nyitották volna ki újra, mert kongott az ürességtől. Vagy valami esemény lehetett vagy csak gyakorlatoztak, nem tudom.
Urumcsi és Chengdu között az út több mint három óra, s meseszép tájak felett vezet át. A sivatagi meg egyéb száraz tájak feletti repkedés hatalmas előnye, hogy nincsenek kilátást akadályozó felhők, s így egészen meghökkentő látványban lehet az embernek része.
Galéria szép tájakkal
Chengduba érve újra Szecsuánba kerültem, bár ezt nem sokáig élvezhettem, miután csak két órám volt átszállni, s ebbe még a két terminál közötti cirka 10 perces séta is bele kellett férjen.
Benn, már a csekkolás után éltem a duty-free előnyeivel, s meghökkentően olcsó, a legolcsóbb kínai cigarettákkal versenyképes árban lévő Kent márkájú füstölnivalót szereztem be.Chengduig a China Southern, onnan pedig a China Eastern légitársasággal jöttem. Ez utóbbi út mintegy négy órán át tartott. Némi útlevél-pecsételgetés meg csomagfelvétel után megjelentem a megbeszélt randevúhelyen, ahol elvileg össze kellett volna engem szedni. Végül kiderült, hogy az ezzel megbízott utazási iroda megfeledkezett rólam, így taxiztam. Egy jókedélyű, kedves bácsika hozott, aki kifejezetten jó fejnek bizonyult.
A hotel egészen kimagasló, abszolút semmi panasz, bár a tetőtéri medencét épp felújítják, s emiatt nem használható. Fájó pont, de majd valahogy igyekszem napirendre térni efelett.
Megdobtak tízezer baht költőpénzzel is az ittlét idejére, s kiderült, hogy érdemi munka csak 21-én lesz, Pattayában, ahol beszédet is kell majd mondanom.Holnap így szabad leszek, s emiatt valószínűleg majd kóválygok egyet a városban valamerre. Ébredési időtől függő mennyiségben.
Jó újra Thaiföldön lenni, a 7/11 helyben megszendvicssütőzött szendvicsei (27 baht) még mindig iszonyú finomak. Az ötcsillagos szálloda recepciója előtt elhaladni a 7/11-es szatyorral pedig megfizethetetlen.
-
Holnap hajnalban lelépünk
Előbb Akszuba, ahonnan délután hatkor indul a gépünk Urumcsiba. A cuccokat már nagyjából összepakoltuk, 1-2 simítás van még hátra.
Xinjiang hiányozni fog, az egyetem nem.
-
Újra Ala’erben
Megérkeztünk, de a lakásban még mindig nincs net, majd talán holnap. Addig egy itteni, egész kis barátságos kávézóban netezünk, ahol egész jó a wifi.
Írni bővebben majd holnap próbálok meg, remélhetően sikerrel.
Legkésőbb szombat este Urumcsiból, a hotelből jelentkezem majd, ha minden kötél szakad. -
Irány Kasgár!
Hirtelen ötlettől vezérelve, s mert nem mostanában leszünk errefelé, úgy döntöttem, lelécelünk pár napra körbenézni Kasgár (Kashi) városába. Az egyik leginkább nemzetiségi terület, még fellelhető, bár egyre zsugorodó óvárossal.
Ezt is ki kell próbálni, jó lesz!
-
Három napig nincs internet
Ha minden igaz, mától 15-ig az egész kampuszon nem lesz net. Ezalatt természetesen blogolni sem fogok tudni, így ha tartják magukat a menetrendhez, akkor csak 15-én jelentkezem legközelebb. Addig is megértéseteket kérem.
-
A közelmúlt és a közeljövő eseményeiről
Miután eldőlt a maradás vagy lelépés kérdése, ideje pár szót szólni arról, miképp is megy tovább az életünk. Mielőtt ebbe belevágnék, előbb hadd foglaljam össze ala’eri tapasztalatainkat az iskolával kapcsolatban.
Mivel a statisztikák szerint új olvasók mindig akadnak, s nem is elvárható, hogy mindenki képben legyen minden előzménnyel, kezdjük az elejéről. Akinek nem mondok újat, az nyugodtan ugorja át a következő bekezdéseket.
Tavaly Wuhanban dolgoztam egy fősuliban, de sajnálatos módon ők nem tudtak újfent alkalmazni, mivel a munkavállalási szabályok szigorodtak, s ma már a provinciák nagyobbik felében követelmény, hogy azt angolt tanító tanerő vagy anyanyelvi beszélő legyen vagy angol nyelvű országban szerzett diplomával rendelkezzen. Magyar vagyok, s a tanulmányaimat is ott végeztem, így ez ki lett lőve.
Új hely után nézve bukkantam rá Ala’erre, az itteni egyetem jónak tűnt, mivel érdekelt Xinjiang, s szívesen lehúztam volna itt egy évet. Csakhogy menet közben akadt egy jól fizető céges munkám is, amit semmiképp nem szeretnék feladni, s úgy voltam vele, hogy szeptemberig eldöntöm, melyiket csinálom vagy hogy esetleg párhuzamosan a kettőt.Ennek megfelelően el is utaztunk ide önköltségen a férjemmel még az előző, wuhani második félévem vége felé, hogy elintézzük helyben a papírmunkát, rendezzük a kínai tartózkodásomat erre az évre. Az ittenieknek bő két hónapjuk volt kitalálni vagy utánanézni, hogy pontosan milyen papírokra lesz ehhez szükségünk, amiket kivétel nélkül produkáltunk is. Megérkezvén aztán kiderült, hogy nem mindent említettek, s emiatt a férjemnek nem is tudják elintézni a papírjait. Magyarán az ő ideutaztatása tök fölösleges volt, ráadásul még azt is nekem kellett emiatt elintéznem, hogy valahogy megoldhassuk az ő idei beutazását és itteni tartózkodását.
Az már csak hab a tortán, hogy az én papírjaimat is épphogy csak sikerült elintézniük, szinte majd’ minden nap kiderült, hogy valamit rosszul csináltak, sokszor azért, mert én szóltam, holott ez nem az én munkám.Végül azért sikerült nekik, így most szeptemberben visszaérkeztünk. A céges munka közben megbízhatónak bizonyult, így úgy voltam vele, hogy azt mindenképp csinálom tovább, s legfeljebb ezeket hagyom itt, ha nem tetszik nekik. Hogy egyáltalán visszajöttem, annak leginkább két oka volt. Az egyik, hogy tényleg szimpatikus ez a környék, s szívesen végigcsináltam volna ezt az évet, ha hagyják. A másik, hogy azért munkált bennem némi revansérzet is, s mivel itt szeptemberben hozzám kellett vágjanak három havi fizetést (a nyári két hónap és ez a mostani), úgy gondoltam, ezt semmiképp nem hagyom itt, ha már egyszer ennyit szívattak, s ennyi kiadást generáltak nekem a semmiért. Legalább ezt fizessék ki.
Így is történt, s ezek után jeleztem, hogy hamarosan el kell utaznom 9 napra (céges munka). Úgy gondolom, normális esetben ezt meg lehetett volna oldani értelmesen. Az órákat át lehet helyezni vagy ha ez nem járható megoldás, akkor a szerződés ide vágó része szerint a nem engedélyezett távollét miatt elvonást eszközölhettek volna a fizetésemből. Vagy persze ott a másik joguk is, miszerint ha nem látom el a feladatom, felbonthatják a szerződést.
Szóval, megjelentem és jeleztem az eltáv iránti igényemet, amiről természetesen hallani sem akartak. Azonnal be is fenyítettek, hogy akkor kirúgnak. Miután ezzel nem egészen érték el a kívánt hatást, azzal is jöttek gyorsan, hogy jelentik az Exit/Entry Bureau-nál, hogy megszegtem a szerződésem, s ezáltal majd nem fogok tudni többet Kínában munkát vállalni. Ehhez sok szerencsét kívántam, különös tekintettel arra, hogy mostanság nincs tervben egy ilyen állandó, hivatalos munka. Másrészt merőben meglepne, ha ezt el tudnák intézni, de egész nyugodtan tegyenek rá kísérletet.Hamar szóba került a pénz is. Hogy most fizettek nekem három havi bért a semmiért. Hogy elmehetek, ha akarok, de akkor azt adjam vissza. Még egy napot sem dolgoztam. Hát, tényleg nem, de a beosztáshoz, órarendekhez, szünetekhez semmi közöm, úgyhogy erről igazán nem tehetek. És persze azt is megmondtam, hogy a pénzre keresztet vethetnek.
Ebből aztán óriási botrány lett, de végül eljöttünk.Később, tegnap itt volt Alma meg egy dagadt és kifejezetten ronda nő (aki ha minden igaz, a tanszéki fejes lehetett talán), s elmondták, hogy három lehetőségem van. Ekkora már feltehetően újra átolvasták a szerződést.
Az első, hogy nem utazom el és minden szép meg jó lesz. A második, hogy elválunk szép békésen, adnak ajánlást, nem mondanak rólam semmi rosszat, s visszaadom a pénzt. A harmadik pedig, hogy nem adom vissza, de akkor majd megnézhetem magam, mert olyan véleményeket adnak rólam a hivatalnak, hogy soha nem kapok majd munkát többet.
Megkérdeztem még, hogy ebben a harmadik esetben mi a procedúra, elintézik-e az iratok érvénytelenítését magukban vagy kellek-e hozzá, de szerencsére ennyire önjáróak.Még mindig felvetettem, hogy szerintem a lehető leghülyébb megoldást választják, mert ezzel buknak a legtöbbet. Eleve a kutya sem akar idejönni. Ha mégis, Almáék gondoskodnak róla, hogy nagy eséllyel ne sikerüljön elintézni a papírjait. Én itt vagyok és akarok is itt maradni, tanítani. Ha lelépek pár napra, arra az időre nem kell fizetést adniuk, ha nem pótolom az óráim, ha meg pótolom, akkor nem szenved senki sem kárt.
Ezen aztán a dagadék némiképp megsértődött, s végeredményben kibújt a valódi indok is. Ha nekem ezt így megengedik, az egy nagyon káros precedenst teremtene, így inkább lenyelik az anyagi kárt, de ezt akkor sem és egyébként is, blablabla. Miután valami szövevényes logika ebben is van, ezt el kell ismernem, így annyiban igazat adtam neki, hogy ilyen módon is lehet nézni a történetet.
Beszéltünk még olyan apróságokról is, hogy a diákoknak nagyon szoros a tanrendje, ezért ha lelépek egy hétre, akkor borul minden. A nyelvi labor is nagyon be van osztva és valamiért helyettesíteni sem lehet. Arra mondjuk ma, amikor már csak négyszemközt, Almával beszéltem, utóbbi nem tudott mit mondani, hogy technikailag ez a helyzet mennyiben különbözne attól, mintha egy hétig az ágyat nyomnám betegen. Vele végül annyiban megegyeztünk, hogy csak akarat kérdése, hogy tudják-e kezelni a helyzetet.
Ma Alma azt mondta, adtam neki egy leckét. Így is felfogható persze, de a helyzetemet legalább érti. Arra már rájöttek, hogy a szerződésünk miatt nem tudnak rajtam fogást találni, s a fenyegetőzések egyike sem ér célba. Már megnyugodott, kiegyensúlyozott volt és nem kapta fel a vizet semmin. Mivel neki a valós indokot is elmondtam, személy szerint meg is ért.
Szombaton húzzuk majd el a csíkot Akszuba, onnan repülünk Urumcsiba. Férjem egy olcsó hosztelben lesz, amíg én Thaiföldön, majd visszatérve végül nem Xianningbe, hanem egyenesen Shenzhenbe megyünk. Ott is találtam elfogadható áron szállást, így ott húzzuk ki, amíg meglesz az üzleti vízumom, illetve egyúttal neki is állunk lakást keresni majd.
Ennyi a sztori.
