• Azért Xinjiangban lenni jó

    Bár az iskola nem fog hiányozni, Xinjiang sok szempontból igen.

     

    A házunk mellett is kapni friss tejet, egy hölgy állandóan árulja, literje 4,5 yuan. Nagyon jó, finom tej, pudingot és kakaót, turmixokat gyártani kiváló.
    Ugyancsak nála házi joghurt is van, de ez utóbbit a boltokban is kapni, kevésbé házi, de azért még így is finom, xinjiangi kivitelben. 1.2 kg joghurtot 10 yuanért.

    Arról már nem is beszélve, hogy tegnap 4, nem apró, ellenben nagyon finom paradicsomért 3, két kígyóuborkáért 2 yuant fizettem a lakás melletti piacon.
    Kár, hogy ezeket nélkülözni leszek kénytelen.

     

    wp_20160909_23_38_28_pro.jpg

    wp_20160909_23_38_37_pro.jpg

  • Holnap valószínűleg eldől a folytatás

    Holnap délelőtt 10-re megyek Apple irodájába s közlöm vele, hogy egy kisebb időre nélkülözni lesz kénytelen személyemet a tanintézmény. Hogy ez mekkora lelkesedést vált majd ki belőlük, az kiderül, én mindenesetre botrány kitörésére számítok.

    Akárhogy is, ha esetleg menni kell, akkor megyünk. Régi olvasóim talán még emlékeznek Zhao Shengre, aki Xianningben volt a külföldiek pesztrálásával foglalkozó személy. Vele is dumáltam, mivel rémlett, hogy volt egy üresen álló kéglije a város központjában. A lényeg, hogy ha lelépünk, első körben Xianningbe megyünk az ő lakásába, amit 1000 yuanért ki lehet venni, ráadásul komolyabb elköteleződés, kaució, stb. nélkül.
    Mivel nem ott akarok letelepedni, ez csak ideiglenes megoldás, s majd onnan ruccanunk ki Shenzhenbe, vagy a végleges célállomásra körbenézni, az idő sürgető kényszere nélkül, s valóban megfelelő lakást választva. Ha menni kell.

     

    Szóval holnap már okosabb leszek, s természetesen majd jelzem, hogy miképpen alakul a jövő.

  • Levegő

    Ala’er kisváros, ráadásul a semmi közepén, Xinjiangon belül is erősen kietlen helyen található. Számottevő ipar sincs jelen, így a károsanyag-kibocsátás is gyerekcipőben jár.

    A levegő itteni minőségét leginkább csak egy dolog tudja kedvezőtlenül befolyásolni: a folyómente keskeny sávjától eltekintve domináns sivatag, s annak szálló homokja. Legutóbbi ittlétem idején egy kicsi ízelítőt kaptunk is belőle, bár komoly homokvihart nem tapasztaltunk. Tavasszal és nyár elején mindenesetre általános, hogy mindenfelé száll a sivatag pora, s ez egyáltalán nem esik jól a környéken felbukkanó népeknek.

    A kevéske eső aztán főleg nyáron ér ide. Idén meglepően sok volt belőle, még tegnap is esett egy cirka 20 percig, de előtte hetekig is sűrűn volt csapadék. A gyapot- és datolyatermesztők ezt nem viselték túl jól. A gubók még nem nyíltak ki, s a kevesebb napfény miatt a datolya sem kellően édes (azért nem rossz, a piacon vettünk belőle).

    A mezőgazdaság szempontjaitól eltekintve viszont csupa jó dolgot hozott az eső. A levegő kristálytiszta, s az égbolt gyönyörű kék. Az ősz állítólag a legszebb évszak itt, s még a tél is élvezhető, hogy aztán tavasszal újra jöjjön a homok.

    Azt mondják, hogy a Tarim vize is csúcsokat döntöget, különös tekintettel arra, hogy az eső miatt az eltelt hónapban a gazdák sem vettek ki belőle öntöznivalót. Valamikor majd meglessük.
    Addig is tessék velem együtt gyönyörködni a csodaszép, Kína magterületén ritkán tapasztalható kék ég látványában.

     

    wp_20160907_12_53_53_pro.jpg

  • Akszuban jártam + internet

    Reggel jött Apple és az egyik iskolai sofőrrel elmentünk Akszuba a területi rendőrségre beszerezni a tartózkodási engedélyt jövő nyárig. Egész napos program volt, mert valami nem stimmelt a dátumokkal az előző rendőrségen kapott papíron, ezen rugóztak egy darabig, de végül elfogadták.

    Ebédre most is birkacombot kaptam, a múltkori helyen, ezúttal is finom volt. Elmentünk még egy plázába is, ahol egy masszázsfoteleket árusító bolt termékeit próbálgattuk, hogy teljen az idő. Nem voltak rosszak, de 20-30 ezer kínai pénzt egészen biztosan nem érnek. 

    wp_20160907_12_32_19_pro.jpg

    wp_20160907_14_25_05_pro.jpg

    Az is kiderült, hogy elvileg van még külföldi a talonban. Neki is mostanra kellett volna megjönnie, de a suli által neki intézett meghívólevél és/vagy munkavállalási engedély nem sikerült jól, s odahaza nem kapott vízumot. Most igényelnek neki egy újat, s ha minden jól alakul, egy hónapon belül ő is jön.
    Hogy ez a hiba mennyiben terheli az egyetemi személyzetet, s mennyiben a tartományi hivatalt, azt látatlanban nem tudom, de annyiban mindenképp demonstrálta szakértelmét a hölgy, hogy átvette és továbbította a hibás papírokat a leendő kollégának.
    Ilyeneken már nem kell fennakadni.

    Más. Közben lett netem. Lényegesen gyorsabb így, mint Joshua wifijén lógni, ráadásul az idei VPN-em is egészen jónak tűnik, a gépet virtuális routernek használva most a telefonokon is van mindenféle korlátozás nélküli internet. Egészen remek ez így.

  • Az értekezlet is lezajlott

    Ma összehozták az éves első megbeszélést a külföldi tanarak és hozzátartozóik számára. Rendkívül unalmas volt és felesleges szócséplésből állt, amire rátett még egy lapáttal, hogy Apple is beszélt, s olyankor egy-egy mondatot is percek alatt sikerült csak összehoznia angolul.

     

    Jelen volt az idegennyelvi tanszék egy fiatal kolleginája is, aki a szakmai munkánkat hivatott egyengetni. Megkaptam az órarendet és a könyveket tőle meg elvileg napokon belül szerez azonosítót az egyetemi honlaphoz is, ahol az értékelést meg hasonló dolgokat kell majd megejteni.
    Elmondták ma is, hogy valamikor költözünk majd. Volt egy csóka a kampuszrendőrségtől is, aki olyan hasznos infókat adott, hogy szóljunk Apple-nek, ha elmegyünk Ala’erből.
    A fejtágítás után megkaptuk a fizut, én – mivel június végétől szólt a szerződésem – három havit. Szólt arról is Apple, hogy holnap megyünk Akszuba a tartózkodási engedély miatt, így elvileg az is meglesz.

     

    Közben megvannak a repjegyek is Bangkokba, innen 17-én délután indulok el és 26-a felé érek vissza. Hogy pár napig még nyugi legyen, majd pénteken közlöm az itteniekkel a hírt. Ha nagyon nem tetszik nekik, akkor 17-én a cuccokkal együtt megyünk Urumcsiba, férjemuram ott valami hotelbe, amíg vissza nem érek, majd azt követően lelépünk Shenzhenbe. Miután a fizu már megvan, a miattuk összehozott költségeket kompenzálták, így tulajdonképpen már rosszul nem jöhetünk ki belőle.
    Ez valószínűleg nem lepi meg az olvasóimat, de tényleg nem érdekel, hogy mi lesz a végkifejlet. Ami pluszt itt kapunk (az itteni fizu plusz a lakás a kéthavi kazahsztáni kiruccanással csökkentett költsége), azt keleten is meg tudom keresni mellékesként.
    Kicsit várom is a fejüket, amikor közlöm velük a híreket. Gonoszveve üzemmódban vagyok egy kicsit, de épp elég kellemetlenséget okoztak már nekem.

  • A bénázás megy tovább és némi fejlemények

    Ma voltunk Apple (ő a velünk foglalkozó, még a tavalyi tanévben megríkatott kollegina) irodájában, merthogy menni kellett. Elsőre délre volt megbeszélve, azt áthelyezte 5-re, végül azt is lemondta, de ezt nem észleltem időben, így benéztünk.

     

    Pontosan nem tudom, hogy mit akart, de holnap lesz egy új tali. Kapok fizetést is elviekben, már három hónapra, eszerint az aktuális havit adják az adott hó elején. Ha már ott voltunk és rákérdeztem, hozzánk vágtak egy monitort és egy asztali gépet is, s kicsivel később idecipeltek egy nyomtatót is (utóbbit kábelek nélkül).

    Az útleveleken is akart valamit szkennelni, de a szkennert nem tudta üzembe helyezni, így erre majd csak holnap kerül sor.

    Az is kiderült, hogy valamikor még a félév folyamán átköltöztetnek minket egy új lakásba. Nem csak minket kettőnket, ha nem a teljes külföldi kolóniát. A ház még nem teljesen kész, így erre még azért nem vennék mérget, majd kiderül. Holnap már talán net is lesz, addig a kolléga wifijét használjuk továbbra is.

     

    Más. Szeptember 19-26 körül Thaiföldön leszek a céggel. Ezt még itt egyelőre nem tudják, de mivel addigra már ki is fizetnek meg a tartózkodási engedélyemet is meghosszítják (talán szerdán), pont nem érdekel, hogy mennyire fog nekik tetszeni. Szólni mindenesetre csak a papírmunka befejeztével fogok, ha van egy kis sütnivalójuk, akkor meg tudjuk dumálni az óraáthelyezéseket. Ha nincs, akkor max. majd sírnak egyet megint.

  • Utazás Kínába – 2. rész

    Ott hagytuk abba, hogy elindultunk a reptérre kifelé Urumcsiban. Folytatás előtt egy kis kitérővel hadd éljek.

     

    Férjemmel való kapcsolatom egyelőre kifejezetten kiegyensúlyozottnak mondható. Ritkán marakodunk, s ki-ki a maga módján járul hozzá az egészséges viszonyhoz. A szervezést igénylő feladatokat én végzem, egyrészt mert mennek is, másrészt mert szeretek is ilyesmikkel bíbelődni. Ilyen helyzetekben neki semmi dolga, csak sodródik az árral. Valahogy az sem merült fel soha, hogy utazáskor az útlevelek ne nálam lennének, biztos helyre pakolva. Nem is volt ezzel semmi gond soha, se vele, se előtte nem kevertem el soha semmit, így ez egy olyan dolog, amire számítani lehet.
    Ellenőrzéseknél persze ki kell adnom a papírjait a kezemből, elvégre külön-külön járulunk a vizsgálóemberek elé. Ez most sem volt másképp, mindkettőnk útlevelét lepecsételték, majd mentünk tovább a csomagokat felvenni. A saját papíromat visszaraktam a helyére, az övével meg nem is foglalkoztam.

    A kijárat felé, a már felvett csomagokat még egyszer átvilágítják, így beszórtunk mindent a szalagra, majd a másik oldalt fel is vettük őket. Minden rendben találtatott, s mentünk a dolgunkra. A hármas terminálra érkeztünk, s a kettesről ment az akszui gép, így kimentünk a tranzitbusz megállójába s vártunk, múlattuk az időt, nem volt semmi gond.

    Végül előkerült a busz is, átmentünk a kettes terminálra, a csomagokat ismételten átvilágítva bejutottunk, majd kerestünk volna valami ülőhelyet, hogy némiképp kényelembe helyezkedve tölthessük el a ránk váró órák hosszú sorát. (Mivel nem csatlakozó járatról volt szó, este 10-es gépre foglaltam jegyeket, minimalizálva annak az esélyét, hogy lemaradjunk egy nem várt késés miatt.)

    Bár férjem már nagyon le akart telepedni, én még kötöttem az ebet a karóhoz, hogy előbb menjünk oda az Urumqi Airlines pultjához, biztos ami biztos, hátha mégsem innen megyünk. Meg is érkeztünk, majd elkezdtem előkotorni az útleveleket, hogy azok alapján majd megtalálják a foglalást. Az enyém meg is volt, az övét viszont nem találtam a sajátom mellett. 
    Nem cséplem a szót, az ő útlevelének nyomát sem láttuk. Átnéztünk mindent, sehol. Szerinte belerakta egy kis zacskóba, amiben egy üveg víz volt, de abban sem volt. Ott volt viszont a belépéskor kapott papírka, ami az útlevél lapjai között volt előzőleg, s szerinte a kijárati szalagon eshetett ki, mert a víz is eléggé kifelé állt.

     

    Ami szemrehányást kapott, azt szerintem egy életre nem teszi zsebre. Kb. 5 percre lett rábízva az irata, s ennyi elég volt ahhoz, hogy eltüntesse. Ettől függetlenül itt még aránylag higgadt voltam, s átgondoltunk mindent, hogy hol keveredhetett el. Visszamentünk a hármas terminálra gyalog, s őt kinn hagytam a buszmegállóban, hogy ha jön a busz, nézze meg, nem esett-e ki, amíg ott voltunk. Jómagam visszamentem a terminálépületbe, s a már lezárt nemzetközi kijárat (nem sok gép van külföldről) ajtaját vertem kétségbeesetten. Kijött egy hölgy, kérdeztem, találtak-e útlevelet. Nem, de beengedett, s hátramentünk körbenézni. Még voltak páran a személyzetből, ők is körbenéztek, de nem találtunk semmit.

    Megköszöntem, eljöttem. Kimentem férjemhez, aki közölte, hogy a buszban sem volt, pedig a pasi még a csomagtartót is kinyitotta, hogy nem csúszott-e be. Akkor már bőgtem, s párommal sem lettem kedvesebb.

    Tettem még egy kört a terminál rendőrségén is, de oda sem adtak le semmit.

    Utána még eszembe jutott, hogy a kettes terminálon is átmentünk egy csekkoláson, ott is kieshetett. Visszamentünk, körbekérdeztünk/néztünk, de semmi. Az ottani rendőrségi pult sem hozott eredményt. A wifi nem akart működni, így visszamentünk a hármas terminálba ismét, különösen, hogy férjem még mindig az ottani átvilágításra gyanakodott.

     

    Mindenbe beletörődve újra bezörgettem. Ezúttal egy másik, kevésbé barátságos hölgy volt benn, aki határozottan nem akart beengedni minket. Igyekeztem a szívét meglágyítani, hogy hadd nézzünk még egyszer körbe, különösen, hogy kieshetett az útlevél a csomagfelvételnél is, s arra előzőleg én nem jártam. Végül belement, hogy egyikünk bemenjen.

    Amíg férjem odabenn keresgélt, én igyekeztem utánanézni neten, hogy mi az ilyenkor szükséges procedúra, de nem sok biztató dolgot találtam. A nagykövetség ugyan tud kiállítani ideiglenes útlevelet, amivel el lehetne hagyni az országot, de Peking nincs a közelben, s Xinjiangban még buszra sem lehet szállni útlevél nélkül. A rendőrségi bejelentés után az itteni Exit/Entry Bureau-t kellett volna felkeresni, Urumcsiban. Akárhogy is, nem kecsegtetett a helyzet semmi jóval. Valószínűleg buktam volna az itteni munkát, bukjuk a vízumdíját, fizethetünk a visszaútért, az egész egy igen költséges és bonyolult kitérő lett volna.

    Nagy sokára visszatért férjem, kezében az útlevéllel. Megnézte a csomagfelvételnél, majd alaposan átkutatta az átvilágító berendezést is. A szalagos és görgős részek között mindkét oldalt van egy rés, s az egyik ilyen nyelte be az iratot. Én is nézegettem előzőleg, de kintről nem láttam semmit, csak a sok felgyűlt szemetet. Ő ennél mélyebb vizsgálatba kezdett, s alul, a sötétben, a padlóról kémlelve, csak a személyzeti oldalról haloványan kivehetően felsejlett előtte a bordó szín. Valahogy kiszedte.
    Hiába is maradtunk volna pár napig Urumcsiban, arra várva, hogy hátha valahol megtalálják, ezt tutira nem vette volna észre senki évekig.

    Kiérve aztán vegyes érzések öntöttek el. Megkönnyebbültem, de majdnem fejbe is vertem, amiért ilyen izgalmaknak tesz ki. Abban megegyeztünk, hogy többet biztosan nem lesz nála semmilyen fontos irat.

     

    Lecsillapodva aztán vártuk a gépünket. Időben indult, az út csak egy óra. Akszu repterén se nem buszoztattak, se nem cső volt, simán kihajtottak minket a terminál felé gyalogosan (ez eddig életemben egyszer, egy Wizzair járatnál esett meg, vagy a burgaszi, vagy valamelyik ukrajnai reptéren). A sofőr és a diákasszisztens már várt minket, s el is vittek egy négycsillagos hotelbe. Valószínűleg nem sok szálláshely fogadhat külföldit Akszuban.

    Tegnap reggel aztán megjártuk az egyik rendőrséget a bejelentkezés miatt, s utána már jöttünk Ala’erbe.
    Nagyon remélem, hogy ennyire izgalmas kalandba azért nem bonyolódom a jövőben.

  • Ala’erben újra

    Már Ala’erben vagyunk végre-valahára. Pihenés jön, s majd este vagy holnap egy kiadósabb poszt.
    Közben úgy hírlik, hogy csak elsősöket fogok tanítani, akik még jó két hétig katonásdit játszanak, így addig még nyugi lesz.
    Ja, és holnap valami fizetést is akarnak adni.

  • Xinjiangban étkezni jó!

    Xinjiang etnikailag meglehetősen tarka. Kína magterületeivel ellentétben a lakosság zöme nem han. Az ujgurok mintegy 46%-át adják a lakosságnak, de a kazahok aránya is 7% feletti.

     

    Egy ilyen helyen a táplálék jellege is merőben elüt a Kínában másutt megszokottól. A hozzám hasonlóan huzamosabb ideje az országban leledző nyugati migránsok számára a xinjiangi koszt felüdítő, mivel sok, Kínában amúgy bajosan hozzáférhető terméket kínál. Nézzük hát, miért is jó errefelé étkezni.

     

    1. Tej

    Noha Kína más részein sem számít kuriózumnak, a kínaiak nem az a nagy tejivó nép. Ezt némiképp indokolja, hogy zömmel híján vannak a tejbontás képességének (Ázsiában ez korántsem szokatlan), ahogy az sem segíti a helyzetet, hogy a tej kibocsátására alkalmas lábasjószágok is meglehetősen korlátozottan fordulnak elő a népességszámhoz viszonyítva. A tej így aztán relatíve drága, s a minősége is hagy maga után némi kivetnivalót. A friss bolti most már időnként 15 yuan/liter (majdnem 700 forint) áron is előfordul, míg UHT-ből kapni 10-ért is. De ezek a piac legalacsonyabb szegmensét jelentik, a normálisabbért mélyebben a pénztárcába kell nyúlni.
    Xinjiangban ellenben van igazi tej is. Még boltban is kapni zacskóba zárt, frissnek mondott tejet (íze alapján normálisnak tűnik), de árusok is akadnak mindenfelé házitejet kínálva. Literjét 5 yuanért vesztegetve. Lényegesen jobb ajánlat!
    A tejből készül joghurt is, kifejezetten finom, sűrű verzió, ami nagyságrendekkel jobb az itt-ott boltban árult vackoknál.
    Ha az embernek van türelme, s helyben él, akkor meg már csak a fantázia szab határt annak, hogy a friss alapanyagokból kedvére való tejtermékeket gyártson. Vajat ugyan méregdrágán itt-ott árulnak Kínában, s még UHT-s tejszín is akad, de így gyártható tejföl és túró is. A szintén hozzáférhető kecsketej még újabb dimenziókat nyithat meg.

     

    2. Pékáruk

    A Kínában élő külföldiek talán legnagyobb szívfájdalma a rendkívüli kenyérhiány. Van persze helyi verzió, de valamiért az itteni kenyerek kivétel nélkül édesek. Ideig-óráig elmegy, s megszokható, de igazából nagyon tré. Nagyobb városokban a nagy szupermarketekben akadnak bagettek, olykor európai ízű kenyerek is. Nem is az áruk vészes, hanem egyszerűen túl bajos sűrűn emiatt utazgatni és beszerezni őket. Arról nem is beszélve, hogy ízre azért ezek sem nagyon veszik fel a versenyt az otthonival.
    Az ujgurok, a kínaiakkal ellentétben nem cukrozzák a kenyérféleségeiket. Állagra elég erősen elütnek ezek is a magyar kenyerektől, azoknál sokkal tömöttebbek, gyanúm szerint nem kelesztik őket. Ízre viszont kiválóak. Akadnak kenyérre hajazó végeredmények is, de leggyakrabban namot, kisebb-nagyobb lepényeket kapni, amiket aztán a legkülönbözőbb magvakkal szórnak meg, nem sajnálva a felületről az utóbbiakat. A szezám mellett akadnak tökmagos, napraforgómagos namok is, de minden egyes magvat még nem vagyok képes azonosítani. 

     

    3. Birka

    Az ujgurok muszlimok, így Xinjiangban a sertés lényegesen ritkábban fordul elő. A kínaiak persze ehetik őket, de etnikailag kevertebb vagy ujgur dominanciájú helyeken jobbára ők is azt eszik, amit a helyiek.
    Noha disznó nem nagyon akad, birka annál több. A nyájakat mindenütt látni, a még meglehetősen száraz Ala’erban is terelgetik őket a Tarim partján magától fellelhető minimális növényzetet pusztítva.
    Korábban, emlékeim szerint csak Marokkóban ettem egyszer birkát, de az nem gyakorolt rám túl pozitív benyomást (ugyanott tevét és marhát is ettem, de egészen minimális különbségeket bírtam felfedezni, egyik sem sikerült túl ízletesre), Xinjiangban ezzel ellenben határozottan bejövős jószágnak bizonyult. Apróra vágva, pirítva, jól átfűszerezve éppúgy isteni, ahogy az egész báránycomb sem hagy maga után kivetni valót. Birkát enni határozottan jó.

     

    4. Gyümölcsök, zöldségek

    Xinjiang híres a gyümölcstermeléséről. Az egész nyáron zavartalanul sütő nap, a rengeteg fóliasátor és a népek leleményessége kifejezetten ízletes terményeket produkál. A gyümölcsöknek, zöldségeknek rendesen van ízük és fillérekbe kerülnek. Széles körben hozzáférhetőek a háztáji termékek, a kissé esetlenebb megjelenéssel még kiváló ízek járnak.
    A dinnye elsőrangú, a paradicsom paradicsomízű, a barackok tele vannak cukorral. Piacra járni, helyi terményeket enni ugyancsak nagyon könnyű errefelé.

     

    Képek, magyarázatokkal lejjebb a galériában!

     

     

     

    A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!