-
Forrongó Saigon
Dél-Vietnám központja, egyben az ország legnagyobb városa mindig is annak legzüllöttebb, a káros nyugati hatásoknak leginkább kitett része volt. Ez ma sincs másképp, a tőkebefektetések zöme is ide koncentrálódik, s Vietnám külföldi lakosságának legnagyobb hányada is itt fordul elő.
Ezek a derék expatok persze sokféle funkcióban előfordulnak. Multik dolgozói, elismert szakemberek ugyanúgy vannak köztük, mint hosszabb-rövidebb ideig a környéken bóklászó turisták, s persze elsősorban a kiváló tanáremberek, hiszen Vietnám igencsak pörgő angoltanítási piacán rengeteg külföldi tanárra van szükség.
Ezek a javarészt rendkívül képzett, tapasztalt és elhivatott pedagógusok keményen dolgoznak, s munkájuknak hála a viet ifjúság is fejlődhet. És mégis, hiába minden áldozat, újabb és újabb akadályok gördülnek eléjük…
A napokban szembesültem azzal, hogy az egyik nagy nyelvsulihálózat egészen brutális, megalázó lépéseket kíván bevezetni. Ezek a gonosz kizsákmányolók kitalálták, hogy munkakezdéskor szondát dugnak a szakemberek képébe. Bár erről nem szólt a fáma, feltételezem, hogy alkoholmaradvány kimutatása esetén még valamiféle retorziót is foganatosítani akarnak az amúgy is meggyötört személyzettel szemben. Mintha a másnaposság érzése nem lenne önmagában kellemetlen!
Most képzeljétek el. Ezek a hihetetlenül felkészült és makulátlan pedagógusok hiába méretik meg magukat azzal, hogy egy hátizsákkal bejárják Délkelet-Ázsiát. Az sem elég, hogy fehér bőrt növesztenek, s nagy részük még annyira is képzett, hogy natív beszélője az angolnak.
Valószínűleg azt sem értik, hogy pár sör után a nyelvük is jobban megered, s ez csak javít a munka minőségén.De ez még mindig nem minden! Még olyan terveket is forralnak, hogy negatív drogteszthez kössék a munkavállalási engedély beszerzését!
Az érintettek most zúgolódnak, a facebook csoportok hangosak. Teljes joggal, teszem hozzá. Most mit sajnálják azt a kis dorbézolást? Adnának inkább egy doboz Saigont védőital gyanánt. A trópusokon ez lenne a minimum…
_________________________________________________
Szerzői állásfoglalás az iróniadetektorral nem rendelkező olvasók részére
Jelen blog írója, Veve nem alkoholista, s bár a félévente egyszer előforduló hétvégi kiruccanásai során alkalmanként nem veti meg az alkoholt sem (nagy ritkán még be is rúg), egyáltalán nem esne pánikba, ha szesztilalmat vezetnének be.
Fogyasztási szokásaitól függetlenül azon az állásponton van, hogy se részegen, se másnaposan nem kellene egy dolgozónak sem előfordulnia a munkahelyén, tanárként pedig különösen nem szerencsés dolog. -
Alkohol
Kína* európai szemmel egyik legfurcsább jellemzője, hogy az utcán gyakorlatilag soha nem látni részegeket. Nincsenek klasszikus értelemben vett kocsmák, a járulékos, kocsmapultot támasztó alkoholistákkal együtt.
Ezzel persze nem akarom azt sugallni, hogy a kínaiak nem isznak, ez nem is lenne igaz, de merőben másképp intézik. Nagyobb településeken akadnak különféle szórakozóhelyek, jiubak („kocsma”),de ezek sem kizárólag az italról szólnak. A jiuba szórakozóhely, ahol táncolhatnak, ismerkedhetnek, züllhetnek kedvükre. Van Fengjieben is, de a társadalmi elutasítottsága elég erős. No meg nem is olcsó, a lepukkadt, remegő kezű piafüggőknek eleve nem jöhet szóba.
„Normális”, tisztes emberek is isznak – a nők ritkán, de ezt elsősorban éttermekben teszik. Fizetni a más által elénk pakolt kajáért itt nem számít luxusnak, gyakorlatilag bárki megengedheti magának. A kacsalábon forgó helyeket nyilván nem, azokban tetemes pénzeket lehet hagyni, de egy átlagos helyre bárki beülhet.
Ha mindezt társaságban teszik, akkor rendszerint isznak is. Jellemzően már sört, de egy itteni nem túledzett szervezet alkoholbefogadó-képessége nagyon korlátozott, úgyhogy kis, cirka féldecis pohárkákban. Úgy töltögetnek körbe egy üvegből.
A férfiak, különösen a munkatársak közti ivászat járhat nagyon csúnya végkifejlettel, de ilyet még szerencsére nem láttam. Mióta itt vagyok, csak egyszer jutott a szervezetembe szesz, még a városba érkezésem napján a banketten. Ebből is leszűrhető, hogy igazán nem vagyok nagy piás, nem rázna meg ha másnaptól nem lehetne kapni.
Az éttermi sör ugyanakkor azért elég drága. Még ha nem is isznak sokat. A sör amúgy sem olcsó. A boltokban látható helyi márkák árszínvonala nem tér el szignifikánsan a hazaitól. A borhelyzet még rosszabb. Finoman szólva Kína sosem volt szőlészeti nagyhatalom, s annak nagy részét is megeszik, nem erjesztik borrá. Így az a helyzet állt elő, hogy a helyben kapható bor vagy itteni színvonalas, relatíve friss pincészetek terméke, vagy import, s ennek megfelelően borsos áron kapható. 2-3000 forint alatti palackot nem láttam még, az otthoni lőrék vagy tablettás borok teljesen hiányzanak.—–
S mi jut akkor a szegényembernek, aki alig várja már hogy munka után hazaérve lecsússzon egy kis lé a torkán? Baijiu. A pálinka az, ami itt a hagyományos szesz. Kapható színvonalas és méregdrága termék is, de hogy lefedjék a teljes piacot, van öt literes, 50%-os ergoutou 30 yuanért is. Ez utóbbi persze ipari szesz.
——————————————————————–
* Sanghaj vagy Kanton is Kína, de egy egész más Kína. A lakosság nagy része ma még fengjiekben vagy még kisebb településeken él, a nagyvárosi, kozmopolita életmód csak egy egészen apró - és mindenképp torz - szeletét mutatja a valóságnak. Fengjie lakmuszpapírnak nagységrendekkel alkamasabb.