• Reggeli

    A mostani, wuhani munkahelyemre való megérkezésem óta ma először sikerült a menzán reggelizni. Amúgy sem sűrűn szoktam ebéd előtt táplálkozni, plusz egyébként is örültem, hogy a fél 7-es kelés után fel tudtam ébredni annyira, hogy 8:20-ra beérjek tanítani.

    Ma azonban korán keltünk, s így férjemmel együtt meglátogattuk a hozzánk legközelebbi menzát.

     

    Kínában a reggeli merőben elüt a nyugaton megszokottól. Jellemzően főtt élelmet takar, ráadásul többnyire tésztát. A baoziről írtam már egyszer Xianningből, de étvágyat gerjeszteni itt egy kép. A hússal, esetenként zöldáruval vagy vegyesen megtöltött tésztát a tetejénél összecsípik, majd gőzben párolják finomra.

    wp_20151217_07_39_34_pro.jpg

    Itt Wuhanban a reganmian, a helyi híres tésztaféle is sűrűn fellelhető, én személy szerint nem annyira rajongok érte. A lamianért már annál inkább. Legutóbb írtam róla a hui beülős hely kapcsán, most egy videót gyártottam, ami megmutatja, hogy is készül ez a nyújtott/húzott tészta. Sajnos az ujjam némiképp belelóg, de a lényeget nem takarja ki.

     

  • Gasztro: reggelire baozi

    Az iskolai diákmenza is árulja, de reggelente szinte mindenütt fellelhető a baozi. Nagyon régóta az egyik kedvenc hajnali csemegém, nagyüzemi fogyasztásában csak az gátol, hogy többnyire átalszom ezt az időszakot.

    A tésztát gőzön párolják puhává, belsejében húsos töltelék van.

    WP_20130524_002.jpg

    WP_20130524_005.jpg

    Ez az adag pedig a szomszéd kis utcában lévő beülős kifőzdéből való. Kicsit drágább, de finomabb is, a 10 darab kerül 5 yuanbe.

    WP_20130526_007.jpg