Beijing, vagy magyarban meghonosodott nevén Peking Kína fővárosa, egyben második legnagyobb városa is. Nem tartozik egyik kínai tartomány fennhatósága alá sem, Shanghaihoz, Tianjinhez és Chongqinghoz hasonlóan tartományi jogú város, önálló, tartományi szintű közigazgatási egység. 

Pekinget csaknem teljesen körbeöleli Hebei tartomány, csak keletről határolja Tianjin. A 15. és 19. század között a világ legnépesebb települése volt. Manapság majdnem 22 millió (ebből cirka 19 millió a tényleges városban, a többi a közigazgatása alá tartozó vidéken) ember lakja, amivel még mindig szerepel a globális top 10-ben (módszertana válogatja, hogy ezen belül hol).

Peking története nagyjából háromezer évre nyúlik vissza. Kína politikai központjaként csak cirka 800 éve működik, így nem tartozik a legősibb kínai fővárosok közé. Jelentősebb településnek számított így is: tartományi fővárosként működött. A legidősebb, mai is álló épületei a 11. századból valóak.

A kínai birodalom területe a történelem folyamán általában lényegesen kisebb volt a mai méreténél, így Peking közel feküdt az északi végekhez, amit nagyon jól demonstrál, hogy a Nagy Fal közeli szakaszai a mai Peking közigazgatási határain belül találhatóak. Mivel ennyire északon feküdt, sűrűn volt része a barbár, vagy barbár eredetű, kínai típusú konkurens dinasztinák hódításaiban is. A középkori Kína aranykorát jelentő Tang-dinasztia bukását követően 938-ban kitaj (Liao-dinasztia) kézre került, őket a dzsürcsenek (Jin-dinasztia) váltották majdnem 200 évvel később.

A Tang-Kína korábbi méreteit már csak miattuk sem ellenőrző Song-Kínára a végső csapást azonban nem ezek a kevésbé jelentős államkezdemények jelentették, hanem a dzsürcseneket is elsöprő mongolok. Bizonyos ténykedéseikről európai tapasztalataink is vannak (tatárjárás), de mindenkinél jobban megsínylette őket Kína. Pekinget konkrétan a földdel tették egyenlővé 1215-ben. Az Észak-Kínától Európáig fosztogató, hódító mongolok idővel kissé lecsillapodtak, s miután a Dél-Kínában egy darabig még létező Song-dinasztiát is felszámolták, Kína kizárólagos uraivá váltak, s a kínai császárok következő generációt, a Yuan-dinasztiát termelték ki soraikból. Az elit természetesen rövid időn belül el is kínaiasodott.

A Tiltott Város, a fővárosi császári rezidencia

A mongolok, bár először elpusztították Pekinget, a 13. század második felében nekikezdtek az újjáépítésnek, s a város, történetében először Kína fővárosává vált. A Yuan-Kínát megdöntő Ming-dinasztia Nanjingba helyezte át a székhelyt, de Peking hamarosan második fővárossá vált, majd a császári palotaegyüttes elkészülte után, 1420-ban ismét Peking lett a legfőbb központ. Bár Nanjing még sokáig megmaradt második fővárosnak, az utolsó, Qing-dinasztia alatt Peking lett a kizárólagos központ. Azóta, apróbb, múlt századi epizódoktól eltekintve Peking szerepe megingathatatlan.

Peking fejlődésének felgyorsulása az 1980-as évektől indult meg. Az eredeti város a mostani második körgyűrűig ért, itt húzódott a városfal is, amelyet sajnálatosan sikeresen elbontottak, hiába éltek túl annyi évszázadot. Most már hat körgyűrű van, s Peking beépítettsége durván a duplájára nőtt. Bár a kulturális forradalmat a legtöbb kínai műemlék erősen megsínylette, s ez a pusztítás a fővárost sem kerülhette el, a legnagyobb kincsek többé-kevésbé épségben átvészelték a kritikus időszakot, hála többek között az akkori miniszterelnök Zhou Enlai fellépésének. Az emblematikus Nyári Palota színes oszlopait például lemeszeltette, hogy ne keltsenek feltűnést a minden régivel való leszámolás idején.
A város minden korábbinál nagyobbá duzzadása rengeteg problémát is szült. A nemzetközi médiában is rendre feltűnnek a pekingi szmogról szóló híradások, s ez nem ok nélküli. Bár én soha nem éltem Pekingben, a helyzet állítólag valamelyest javul.

A Nyári Palota (fenn) és a főváros modern felhőkarcolói (lenn)

Hogy a levegő milyen, az a nagy számú lakos mellett köszönhető Peking fekvésének is. Mivel telente igencsak hidegek vannak, mindenhol fűtenek, elsősorban szénnel. Belső-Mongólia sivatagjai sincsenek messze, így sűrűn jut az onnan induló homokviharokból is. S végül, de nem utolsó sorban Peking egy igencsak jelentős gazdasági központ is, az egész ország GDP-jének 3,5%-át állítja elő, ami több mint kétszeresen felülmúlja Kína lakosságának Pekingben élő részét. Az egy főre jutó jövedelem a második legmagasabb a kínai tartományok sorában, éves szinten picivel több mint 15000 USD – vásárlóerő-paritáson nézve csaknem 22000 USD.

A lakosság folyamatosan nő, mivel Peking egyike a legjobb lehetőségekkel kecsegtető kínai településeknek. Ezt jól jelzi, hogy a 22 milliós lakosságból csak kevesebb mint 15 milliónak van helyi hukouja, a többiek bevándorlók. A Pekingben sem ritka külföldiektől eltekintve a lakosság csaknem teljesen han (majdnem 96%), egy kevés mandzsu, hui, koreai, mongol és tujia mellett.

A Tiananmen-tér kapubástyája Maoval (fenn), az Ég temploma (lenn)

Külföldiként, ha nem itt élünk, azért Peking elsősorban idegenforgalmi okokból lehet érdekes. Monumentális műemlékek maradtak itt fenn, beleértve a császári palotaegyüttest az ikonikus Tiananmen-térrel és a kapubástyával, a pagodákat, a Nyári Palotát vagy az Ég templomát.
Ugyancsak kiváló program lehet a hutongok, Peking eredeti szűk utcácskáinak nézegetése is – sajnálatosan egyre kevesebb marad ezekből.

A Pekinghez tartozó közigazgatási terület elnyúlik egészen a Nagy Falig. Badalingba megállás nélkül szállítják a turistacsordákat, ez afféle nehezen kihagyható kör, ha Kínában jár az ember. (Én összesen már több mint 5 évet éltem itt, de még soha nem láttam azt a falat, eddig nem is hiányzott.) A Fal mellett hegyek is akadnak, ahol állítólag még leopárdok is élnek. Ha ilyeneket nem is látunk, a kirándulás jól jöhet a város szmogja után.

Hutongok (fenn), nyugodt séta a Falon Badalingnál (lenn)

Peking jó hely, érdemes meglesni. Érdemes pekingi kacsát enni – savanyú-csípős levest inkább ne -, jó móka lehet a Wangfujingon ökörködni, esetleg Sanlitunban taxizni. Ha tehetjük, keressük fel. Az állatkertet csak akkor, ha muszáj.