-
Metróevolúció Kínában
A mai bejegyzésben elsősorban sematikus ábrák és térképek lesznek, szöveg kevésbé, így az erre érzékeny olvasóim nyugodtan kihagyhatják.
Már rengetegszer írtam, de ezt nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy Kínában az infrastruktúra fejlődése egészen elképesztő méreteket öltött az elmúlt évtizedekben, s ez a lendület még tart ma is.Ugyanez igaz a metróépítésekre is – ha valaki lelkesedik a városi tömegközlekedés ezen formája iránt, Kínánál jobb helyet keresve sem találhatna. A lenti ábra a jelenleg metrót üzemeltető kínai településeket ábrázolja. 2004 elején még mindössze öt város rendelkezett ilyen jellegű vasúttal, de még 2010 kezdetén is csak kilenc (Hongkongot és Taiwant nem számítva).
A legnagyobb hálózatok rohamtempójú fejlesztésének megértéséhez pedig az alábbi összehasonlítások nyújtanak segítséget. Egyik-másik még kínai viszonylatban is meghökkentő.
(A képek egy részére érdemes rákattintani, hogy teljes terjedelmükben láthatóak legyenek.)
Peking
A hálózat jelenlegi hossza: 599,4 km.
A fóváros hálózata 2005-ben (fenn) és ma (lenn)
Shanghai
A hálózat jelenlegi hossza: 652,3 km, jelenleg a leghosszabb a bolygón.
A metró fejlődése 2017-ig (fenn), a hálózat ma (lenn)
Guangzhou
A hálózat hossza: 357,2 km.
A kantoni metró a kezdetektől 2015-ig (fenn), ma a foshani és a dongguani vonalakat is jelző nagyobb régió hálózata (lenn)
Shenzhen
A hálózat hossza: 286,2 km.
A 2007-es állapot (fenn) vs. ma (lenn)
Chongqing
A hálózat hossza: 263,5 km.
Chongqing 2005-ben (fenn) illetve 2018-ban (lenn)
Nanjing
A hálózat hossza: 377,24 km, amivel átvette a harmadik helyet Kínában.
A nanjingi metró fejlesztésének első 10 éve (fenn) és a mai eredmény (lenn)
Chengdu
A hálózat hossza: 196,5 km.
A metró debütálásának évében, 2010-ben (fenn) és nyolc évvel később (lenn)
Wuhan
A hálózat hossza: 283,6 km.
A wuhani metró 2005-ben (fenn) és 2018-ban (lenn)
-
-
Hát megérkeztünk
Tegnap délelőtt 11 felé landoltunk Budapesten. Az út elég eseménytelenül telt, csak Doháig késtünk egy keveset, mert Chongqingban kicsit lassan indultunk neki.
Chongqingig vonatkoztunk. Egész jól felfejlesztették a pályát, egy kisebb hegyes-völgyes, Yichang és Enshi közötti résztől eltekintve végig 200-as szakaszok vannak, az említett kisebb részen pedig 150 a maximum.
Chongqingban Mengsi is előkerült, kijött velünk a reptérre. Jó volt látni, még mindig aranyos.A Qatar nyújtotta kényelem miatt még szeretem ezt a légitársaságot, bár most már úgy néz ki, hogy árban az Emirates kezd felébe kerekedni. A kaja kimondottan jó volt, s mivel mindkét járaton kétszer is kaptunk, eléggé jól is laktunk.
Most még Budapesten leledzünk anyósomnál, aztán szombaton megyünk haza vidékre. Ha egy kicsit abbamarad a körülöttünk csapott felhajtás, majd írok a pekingi állatkertről is. Valószínűleg úgy hétfő-kedd felé.
-
Megérkeztem!
Nagy örömmel jelentem, hogy immár wuhani, 25. emeleten lévő lakásomból írok.
Az út Chongqingig eseménytelenül telt, még Dohában lettem kis híján hibernálva, miután a katariak igencsak szeretik a légkondit. Egyelőre még van bele üzemanyag, ha meg majd már annyi lesz a közel-keleti olajexportnak, meglátjuk, hogy muzsikál a kis monarchia szekere.Chongqingban aztán volt egy órás késésünk, így kicsit megvárattuk az összeszedésünkre odavarázsolt diákasszisztensemet és a kisbuszt vezető úriembert. Kissé kómásak voltunk már, úgyhogy a közel egy órás utat a kampuszig zombiként ültük végig. A kislány egy ízben próbált beszélgetni, de nem voltam ráhangolva – így a kötelességszerű válaszolgatás gyorsan el is temette a próbálkozását.
A kampuszhoz érve szembesültem azzal, hogy itt van két szép darab 25 emeletes házikó. Vagy 24, ha otthoni rendszer szerint számolunk, a földszintet a kínaiak is első szintként azonosítják.
A lakás ráadásul a legfelső emeleten van, s az emeletünkön mindössze két lakás. Ahogy lentről megfigyelhető volt, ez csak a felső három szint sajátja lehet, lejjebb kisebb méretű, s egyúttal erkélytelen, ellenben feltehetően több lakáska osztozik egy-egy emeleten.Maga a lakás kivételesen abszolút rendben van. A nyílászárók kiválóan zárhatóak, nincsenek rések. A tér tágas, a berendezés új és tetszetős. Egyértelműen ki vagyok békülve a helyzettel.
Holnap majd írok többet meg rakok fel képeket is, most viszont ledőlök, mert már nagyon nehezen fog a kobakom. A lényeg, hogy immár itt vagyunk.
-
Még egy hónap
Tekintve, hogy a papírok rendben elkészültek odaát, a repjegyek árai meg rohamtempóban mennek felfelé, így tegnap este megtörtént a repjegyvétel is.
Normál körülmények között viszonylag mérsékelten érdekelne, hogy mennyibe fáj az utazás, miután a munkahelyek az esetek túlnyomó többségében térítik a jegyárat. Az idei munkáltatóm azonban egy fix összeget ad, a konkrét kiadásoktól függetlenül, s azokra nem is kíváncsi. S bár tagadhatatlan, hogy ebbe a keretbe még borsosabb viteldíj mellett is belefértem volna, azért nem kifejezetten van ellenemre, ha mindkettőnk utazási költségeit fedezi az összeg, ami viszont már csak az olcsóbb jegyekkel kivitelezhető.
Szeptember 1-jén emelkedünk majd a magasba, hogy aztán a lassan már szokásosnak mondható dohai és chongqingi átszállásokat követően 2-án meg is érkezzünk Wuhanba.
Miután – nem részletezett okokból – amúgy sem akartak munkára fogni az első héten, így az időzítés ideálisnak tekinthető.
Chongqingban lesz majdnem 3 óránk átszállni, úgyhogy egyelőre nem elképzelhetetlen, hogy Mingchun felbukkan egy gyors találkozóra. Most már ő is fősulis, s Chongqingban tanul valahol.
No, de majd meglátjuk. Kár előre inni a medvebőrre.
-
Szokásos év végi metródömping – kiegészítés 2.
Chongqingban is átadtak december 31-én egy kisebb vonalszakaszt, a 6-os vonal egy új, alternatív északi leágazását 6 állomás hosszúságban. Azt hiszem, több kiegészítés már nem várható. Legközelebb igyekszem majd alaposabb lenni.
-
Ritka, mint a fehér ember
Kínában, noha kétségtelenül nagy változásokat hozott a nyitás ezen a téren is, a mai napig egészen elenyésző számban élnek külföldiek. Ennek a rendkívül heterogén csoportnak a nagy része ráadásul kelet-ázsiai (ha a szintén kínai, de valamilyen szinten nem teljesen belföldként kezelt Hongkong és Macau hosszabb-rövidebb ideig az anyaországban szerencsét próbáló lakosait kivonjuk a képletből, akkor főleg koreaiakról beszélhetünk), így az europid alakok a mai napig ritkaságszámba mennek.
A különbségek persze regionálisan nagyban eltérnek. Amíg vidéken egyáltalán nem, vagy párszázezres városonként 2-3 világos bőrű fordul elő, addig azért Shanghaiban vagy Kantonban lényegesen kevésbé keltünk feltűnést.A fentieknek köszönhetően a kínaiak zöme még sosem látott külföldit, legfeljebb a televízióban, így ha mégis belénk botlanak, hatalmas a bennük rejlő kíváncsiság. Megérthető ez, élményszámba megy számukra. A leplezni egyáltalán nem próbált bámuláson vagy a boldog-boldogtalan által lenyomott hellózáson túl mástól ilyenkor sem kell tartani, bár az tény, hogy ehhez hozzászokni nem egyszerű.
Idefele jövet, átszállásra várva a chongqingi reptéren hárman is megállítottak egy közös fotó erejéig, s ez egyáltalán nem szokatlan.Tavalyi élőhelyemen, Fengjieben egy szem külföldiként elég érdekes volt a szituáció. Tényleg olyan lehet, mint ahogy a hírességekkel bánnak odaát. A kényelmetlenségen túl azért hízelgő is volt. Imádták, hogy énekelek nekik (nem mintha akkora élményt nyújtottam volna szegények füleinek), agyba-főbe dícsérték a külsőm (annak ellenére, hogy legjobb esetben is átlagosnak osztályoznám magam), s ez utóbbit nem udvariasságból, mert olyanok is tették ezt egymás közt, akik nem tudták, hogy értem a nyelvet.
Fengjieben ez egy tipikus reakció volt, ha a külföldi felbukkant
Itt Xianningben állítólag velem együtt négy nyugati szokott előfordulni (az itteni kolléga még nem ért ide, s egy másik oktatási intézményben is foglalkoztatnak még kettőt), úgyhogy az különlegességem kevésbé lesz érezhető. Vagy legalábbis így gondoltam. Még egy hete sem vagyok itt, a kampuszon is alig látott valaki, de pár napja, amikor kimentem a városba, a buszon ott tárgyalták előttem, hogy Magyarországról jöttem. A hírek terjedésének üteme engem is meglepett.
Hát, hiába, itt még mindig kuriózum a waiguoren.
-
Chongqingi beköszöntő
Menetrend szerint, hatvanakárhány üres hellyel a fedélzeten röppentünk el Chongqingba. Helyi idő szerint 2 körül jöttünk meg, a csatlakozás Wuhanba majd fél 9-kor indul el. Most a változatosság kedvéért a Dicosban ülök és csirkét meg sült krumplit tömök a fejembe, mialatt a reptér kínálta kellemes wifit gyötröm.
Reméljük, hogy az utolsó gép sem késik, s akkor tízre már odaérek. Bár tudtam aludni a gépen (nem volt mellettem senki), azért már kicsit túl sok a jóból.
Este még becsekkolok, hogy jelezzem, épségben meghoztak.
-
Két hét múlva újra Kína
Reggel megvettem a jegyet, 27-én repülök Wuhan felé. Az előzetes beharangozókkal ellentétben mégsem a Luftwaffe vendégszeretetét fogom élvezni (mivel a papírokkal való tökölés, s az emiatti késedelem miatt azóta sokat drágultak), hanem a jól bevált katariak nemzeti légitársaságával juttatom el magam a célpontig.
Így kalandos is kevésbé lesz, mivel Chongqingon keresztül megy a gépmadár (odáig meg, hacsak nem törlik a járatot, a szokásos dohai átszállás jön), Chongqing és Wuhan közt pedig a Xiamen Airlines járata szállít majd.
Jó lesz Kínában lenni megint, de azért szomorú is vagyok. A barátom itt marad, akárcsak a család. Viszont ezúttal legalább úgy néz ki, hogy egyszer fogadok majd látogatót itthonról a tanév során.
Hát, Kína – ha már nem is Szecsuán -, útra fel! Ismét.
-
Hazatérés Magyarországra
Mint az az olvasók előtt jól ismert, szerdán nekiveselkedtem, s elindultam Európa felé. Miután leadtam a kulcsomat a főportán, letaxiztam a buszállomásig. A kapunál nagyon kedvesek voltak, mindenki hosszasan búcsúzkodott, s még a bőröndömet is elszedték, s lehozták az útig.
A buszpályaudvaron a sorban következő második járműre kaptam jegyet, 9:50-re. Chongqingban aztán hatványozottan szembesültem a hatalmasra pakolt, s törött kerekű, eképpen nem görgethető, legfeljebb húzható csomag hátrányaival. Az összes cipelésből élő kuli meg taxinak utasokat felhajtó alak kullancsként tapadt rám, s már bunkón kellett viselkednem, hogy lekopjanak.
Nem volt egy élmény elvonszolni a pakkot a metróig, de azért abszolváltam. A nap végére azért a kezem nem érezte túl jól magát, vízhólyagos is lett. A földalattival szerencsére közvetlenül elérhető a repülőtér, de mint kiderült, a megálló a belföldi, máskülönben normális méretű és teljesen színvonalas terminál előtt pakolja ki az utasokat. Miután sikerült szereznem egy gurítható cipelőalkalmasságot, már kicsit jobb kedvvel leltem fel az információt, ahol útbaigazítottak a nemzetközi épülethez (egy ingyenes, 20 percenként járó busz kb. 2 perc alatt teszi meg a távot), s az is világossá vált, hogy csomagmegőrző viszont nincs.
Ez sajnos azzal a felismeréssel járt, hogy a repteret már nem fogom tudni elhagyni, így a chongqingi bevásárlásról le kellett mondanom. Végül a belföldi terminál egy viszonylag gazdaságosabb árfekvésű boltjában szedtem össze némi édességet meg élelmiszert az itthoniaknak.
A nemzetközi terminálon végül hét körül kötöttem ki véglegesen, de addigra ülőhely már nem nagyon akadt. Maga a hely amúgy elég vicces, egy egészen miniatűr épület, ami érthető is, miután a kirakott, egyszerre kb. 5-6 tételt mutató kijelzőre kifért a teljes délutáni menetrend. Főleg Phuketbe járnak innen a repülők, illetve mutatóban volt egy tajvani járat is, s a Qatar mellett még a nyugatot képviseli a FinnAir helsinki járata is.
Az információs pultban nem volt senki, s szalagokkal el is volt szeparálva néhány kényelmesebb kanapével együtt. A helyieket ez nem nagyon zavarta, a pultot befogták mindenféle iratok kitöltésére, eleinte csak az utasoldal felől, míg egy szemfülesebb kínai el nem szedte a szalagot, s be nem vonultak az emberek a teljes területre. A kanapékon túl elfoglalták az információs személyzet székét is, s az asztal belső oldalán is berendezkedtek.
Egy kicsit beljebb lévő pult mögött még én is találtam egy széket, majd befogva azt a pult belső oldalán foglaltam helyett, s laptopoztam kedvemre. Még a konnektort is használtam akkor már.
Valamivel később előkerült a személyzet is egy kishölgy személyében, aki bejött, kicsit ciccegett, pakolászott, majd hátulról kihalászott magának még egy széket, de máskülönben nem szólt senkinek semmit.Miután egy phuketi gép összeszedte a népek zömét, lett hely a kanapékon is, úgyhogy onnantól átköltöztem oda, s mivel más konnektort nem találtam, egy időre áramtalanítottam egy lelakatolt üdítőshűtőt. Ezért sem szólt senki.:)
A dohai gépen nem sokan voltak, de erről már írtam. Kétszer adtak enni, valójában egyik sem ízlett igazán.
A katari reptér hatalmassá nőtte ki magát, akárcsak a nemzetközi légitársaság, a Qatar Airlines is. Ez sajnos azzal is jár, hogy dacára a híresen magas színvonalú kiszolgálásnak, a fapadosokhoz hasonlóan buszoztatják a népeket a gépekből ki és be. Így volt szerencsém megtapasztalni az éjszakai 37 fokot, meg a reggeli minimum 45-öt is.
A reptérről a város nem igazán látható, de még felszállás közben sem a „jó” részek felé nézhettem, pedig ezúttal legalább nappal volt, s lehetőségem lett volna kikandikálni.
Budapestre valamiért hamarabb értünk be, s bár a csomagra egy keveset várni kellett, vámvizsgálat annyira nem volt, hogy egy darab ember nem állt a szalagok mellett.
Végezetül néhány kép, aláírásokkal.
Fengjieben a buszpályaudvaron épp az űrben lévő tanárnőt mutogatták (fent),
Chongqingi reptér, belföldi terminál(lent)A nemzetközi terminál információs pultja, a képen mindenki utas, balról a laptopom (fent),
itt már megjött a kishölgy, a látható rész a váró kb. 70%-a (lent)Reptéri dohányzó. Mivel az öngyújtókat szigorúan elszedik, a fenti fémtartóból kikandikáló beépített
megoldásokkal lehet tüzet nyerni (fent),
a félig üres dohai járat (lent)A Chongqing-Doha járat menüje (fent),
a hot snack cím alatt futó késői vacsi (a lenti két kép, az alsóban már kibontva)A megtett út (fent),
dohai reptér (lent)A Doha-Budapest járaton kínált étek (fenn és lenn)